A szociális médiának köszönhetően (láthatólag van azért néha előnye) az
egész világ szerepjátékos közössége gyorsan megismerte a WotC terveit. És reagált azokra: jelezte, hogy ez nem tetszik neki. Természetesen (?) ez még igen keveseket érdekel egy óriási vállalat felső vezetésében. Ami viszont érdekelheti őket az, hogy
Az emberek elkezdték lemondani a D&D Beyond előfizetésüket. Ez egy a játékot segítő platform, amit szeretnének nagyon fejleszteni.
A nagy hírlapok is erről beszéltek. Nagyon rossz volt a WotC/Hasbro sajtója.
A kompetítorok az elmúlt hónapban lényegében kiürítették a raktáraikat, annyi könyvet tudtak eladni.
Volt egy mozgalom, ami a közelgő D&D film bojkotjára szólított fel. Nem tudom ez mennyire jött volna be, de az egész hajcihő nagyon rosszkor lett időzítve, pont a film bemutatója előtti hónapokban.
Bár messze a D&D a legismertebb és legtöbbet eladott szerepjátékrendszer jelenleg, de már a 4. kiadás alatt is át tudta venni vezető helyét a Paizo által kiadott Pathfinder rendszer. Sőt a '90-es évek végén a White Wolf Word of Darkness játékai is túlszárnyalták az D&D 2. kiadásának eladásait. Szóval nem törvényszerű, hogy mindig a D&D a legtöbbet eladott rendszer. És ugye a WotC az eladásokból él.
A D&D vezető szerepét pedig nem az adja, hogy annyira jó rendszer lenne. Vannak ennél érdekesebb rendszerek. Az előnye egyrészről a támogatás, amit pont nem az anyacég, hanem a rengetek kis cég nyújt számára. Másrészről az olyan tartalomgyártók, mint a Critical Role és még számos más YouTube csatorna. Vagy említsem itthon a Kockák és Sárkányokat vagy a Húszoldalú fanzin.
Szóval nagyon gyorsan látták, hogy mennek le a részvények árfolyamai, csökkenek az eladások, tűnnek el a fizető vásárlók. Úgy tűnik erre lépni kellett. Léptek. Ez eddig jó.
A cég számára a veszteség egy része már megtörtént. Több olyan kiadó, akik eddig nekik (is) gyártottak tartalmat, most már a saját rendszerükre fognak fókuszálni. A Kobold Press, a Crucible 7, a Paizo (Pathfinder) vagy az E.N. Publishing (Level Up) mind a saját rendszerét nyomja. Az első kettőnél most kezdődik a fejlesztés, az utóbbiaknál már meglevő rendszereik támogatása fog növekedni. Igazából mindet várom, mert az eddigiek alapján minőségi munkát adnak ki a kezükből.
A mostani döntésük a 2014 óta regnáló 5. kiadásról szól, annak a szabályai lettek közkincsé téve (vagy inkább maradtak azok). Mivel jövőre (2024) akarják kiadni a 6. kiadást (One D&D néven) így persze azt nem kell ennyire nyílttá tenni. Ez már az ő döntésük (és ha nagyon zárt lesz, azzal kapcsolatban is lesz morgás, de az csak morgás lesz). Aztán mindenki eldönti, hogy vált-e arra vagy marad a réginél, esetleg kipróbál valami újat.
A tanulság? Ha érzékenyen tud érinteni egy entitást a tiltakozás, akkor meg fogja változtatni a hozzáállását. Meg kell találni mi érinti érzékenyen azt, akivel szembe szeretnénk szállni.
Abban van némi egyetértés a világban, hogy egy ország felemelkedésének záloga az innováció, azaz a kutatni képes közösség. A kutatók képzése pedig az egyetemeken történik, zömében a PhD képzés keretében. Erős PhD képzés nélkül nincs innováció.
A PhD képzés viszont óriási válságban van. Nem csak itthon, mindenütt.
Az első égető probléma, hogy minden képzés pénzbe kerül. Amíg nincs a megfelelő pénz mögé rakva, addig nincs rendes képzés. A PhD-sok fizetése mindenütt igen alacsony. Nálunk olyannyira, hogy lényegében azok engedhetik meg maguknak, akiket a szüleik vagy a párjuk képes eltartani. Munka mellett ez nem megy. Mert ez nemcsak heti 40 órás elfoglaltság, hanem – az akadémiai szféra egészéhez hasonlóan – sokkal több.
Magyarországon a doktori ösztöndíj összege 140 eFt az első két évre és 180 eFt a következő két évre. Ezek nettó összegek (ösztöndíj). Évek óta ennyi. Egyelőre semmi jele, hogy emelnék. Egyértelmű bárki számára, hogy ennyi pénzből nem lehet megélni ma Magyarországon. Ezért még albérletet sem igazán kapni. Bár az állam évente majdnem 2000 új ösztöndíjas helyet nyit meg, a ránk eső részt mi az ELTE TTK-n ezt az elmúlt két évben nem tudtuk feltölteni. Amikor én jelentkeztem PhD képzésre, akkor 2-3x túljelentkezés volt, most kevesebb jelentkező van, mint hely. A fizetés akkor is rossz volt, de a piacon elérhetőhöz képest nem ennyivel.
Ha szeretnénk innovációra alkalmas szakembereket, akkor bizony költeni kell a képzésükre!
Itt amúgy én azt szorgalmaznám, hogy ne hallgatói ösztöndíjat kapjanak a PhD képzésben levők, hanem tanársegédi fizetést. A munkaviszonyt egyrészt maguknak a hallgatóknak is egy tisztább jövőt ad TB/nyugdíj/hitelek, stb. szempontból, másrészt egy sokkal jobban kontrollálható viszonyt a munkahely és a doktorandusz között. A hallgató ugyanis egyedül a jegyein keresztül kérhető számon. Vagy elfogadom a félévét vagy sem. De például nem kötelezhetem – tudtommal – arra, hogy bejárjon dolgozni, hogy valamit időre elkészítsen, vagy hogy kötelező legyen neki bejelenteni, hogy betegszabadságon van (ami ösztöndíjnál nem is létezik).
Jelenleg minden PhD hallgató a témavezetője szárnyai alatt tanulja a kutatás és a szűkebb szakma fortélyait. Ennek a rendszernek az előnye, hogy személyes oktatást kap az illető. A hátránya pedig az, ha nem kapja ezt meg, mert nem ér rá a témavezető.
Egyrészt ezen a szinten már nem igazán lehet akár csak tucatnyi hallgatót beterelni egy előadásra és nekik valami nagyon újat és relevánsat mondani. Ez a képzésnek az a szintje, amikor már nagyon szűk, az országban nagyjából egy legfeljebb két kézen megszámolható szakértő által művelt tudományban képezzük diákjainkat. Persze ezen képzéssel képessé válnak ezen nagyon szűk szakterületen kívüli kutatásra is, de magához a kutatáshoz ebben a szűk részletben kell elmélyedniük.
Saját életem példája: én a doktorimat növényökológiából azon belül is a klonális növények térbeli terjedésének a fiziológiai integrációval való kapcsolatának vizsgálatából írtam. És a doktori fokozat megszerzése után szinte azonnal váltottam élet keletkezésének és együttműködés evolúciójának vizsgálatára (miközben térbeli ökológiából azért még írtam pár cikket utána is). Részben azokat a technikákat alkalmazom ma is, amit akkor megtanultam, csak a kérdéskör más (nagyon más).
A mentor-mentorált viszony olyan, mint a házasság: sokáig kell együtt lenni és csúnya vége is lehet
A témavezetett – témavezető viszony egyfajta kapcsolat és itt már messze nem csak a tudományos kvalitások számítanak, hanem bizony az emberiek is. Nem mindenki tud együtt dolgozni. Nem mindenkinek azonosak a szükségletei és ezeket a témavezető nem azonosan tudja kielégíteni. Sok dolog viszont csak úgy derül ki, ha elkezdünk együtt dolgozni. Én ezért már eleve nem szeretem, ha olyan jönne hozzám, akit nem ismerek BSc-s kora óta. Akkor már van mögöttünk vagy három év közös munka. Sok helyen a világban viszont a PhD hallgatókat legfeljebb a felvételin látja a leendő témavezető és ezt némi levelezéssel lehet még kiegészíteni.
Ez önmagában nem lenne gond, de a váltás nagyon nehézkes. Ez nem olyan, hogy elmész egy munkába és, ha nem tetszik egyik félnek, akkor ott a három hónap próbaidő és fel lehet mondani. Nagyon nehéz témavezetőt váltani. Főleg úgy, hogy ne legyen belőle sértődés. Van, hogy egy témavezető belátja, hogy nem ér rá és átadja valakinek a környezetéből. Ez megoldható. De mi van, ha a témavezetett szeretne váltani? Mi van, ha a témavezető szeretné, ha az illető eltűnne a tudományból és soha nem nézne vissza? Nem egyszerű esetek ezek. Ennyire szélsőséges problémám még nem volt, de azét ilyen-olyan konfliktusaim a témavezetettjeimmel igen (bocs!).
Az összeveszésekből, félreértésekből, inkompatibilitásokból és időhiányból fakadó problémákat egy ennyire egy-egy viszonyon alapuló rendszerben nagyon nehezen lehet orvosolni. Lenne igény a tömegesedés felé való elmozdulásra, de én sem (és a cikk sem) látja a megoldást.
Lehetne mindenkinek eleve kettő vagy több témavezetője. Most van ilyen felesben vezetett doktoranduszom és ennek a rendszernek vannak előnyei. Vannak dolgok, amiben kiegészítjük egymást a másik témavezetővel így van, amit tőlem, van amit a másik oktatójától tanulhat meg az illető. De a „közös lónak” is megvannak a maga problémái. Ha mindenkinek több témavezetője lenne, akkor mindenki gondolhatná úgy is, hogy majd a másik megoldja. Ki az egyszemélyi felelős végül? Szóval bőven van még mit itt kitalálni.
Ne legyen kötelező szakcikkeket megjelentetni
Amit én látok most nagy problémának az a kötelező szakcikk megjelentetés. A szakcikk igazából a témavezetőnek fontos és a doktorandusznak akkor, ha utána az akadémiai szférában szeretne elhelyezkedni. Amennyiben azonban a legtöbbjüket az iparba szánjuk, akkor nekik ez alapvetően felesleges.
Annyira felvillanyozó volt hallani, hogy Angliában „csak” a disszertációt kell megírni, amit aztán elbírálnak és megkapja (vagy nem) az illető a fokozatot. Azaz kell kutatnia. Kellenek eredmények. De nem kell az időbe azt is beleszámítani, amíg egy szakcikk elkészül és megjelenik. Ez bizony évekbe is telhet onnan, hogy minden eredmény megvan. Most a napokban fogadták el egy cikkünket, amit 2021 őszén adtunk be. Egyszerűen az újság elfeledkezett róla és vagy fél évig semmi nem történt. Egy ilyen megjelenési folyamatra a doktorandusznak nincs befolyása (nekünk sincs), miközben neki 4 éve van befejezni tanulmányait és kutatásait. Amennyiben a PhD megszerzését tényleg úgy vesszük, hogy az oktatás legmagasabb foka, akkor lehetne a követelményrendszere is inkább hasonlatos az oktatás többi részéhez, azaz, hogy alapvetően helyben kontrollálható dolgoktól függ és nem azon kívüliektől. A szakcikk követelése amúgy azért van, mert nem hiszünk eléggé magunkban, hogy elég színvonalas munkát követelnénk meg a doktoranduszainktól. Vagy legalábbis biztos lenne valahol, valaki más, aki nem követelne eleget és ezzel értéktelenítené a doktori fokozatot.
Egy doktori fokozat megszerzése soklépcsős folyamat. Messze nem arról szól, hogy ír valami esszét az illető, amit a témavezető sebtében elolvas, ad rá egy jegyet és vége. Mások olvassák el, bírálják azt, van nyílvános vita róla és ezt követően még legalább két szint szavaz róla az egyetemen. Azaz nem hiszünk magunkban, de ellenben hiszünk a folyóiratok szerkesztőiben és bírálóiban. Ja azok is mink vagyunk…
A kis világunk vihara, amiben egy nagy cég valami fura indíttatásból úgy gondolta, hogy nagyon jó ötlet lenne a saját közönségét nagyon felbosszantani, a következő módon folytatódott:
A változások kiszivárogtak. A kiszivárgás ugye vagy igaz vagy nem igaz. Ha nem igaz, amit kiszivárgott, akkor ugye a cég rögtön szólhatott volna, hogy hát kérem ilyet mi sohasem mondtunk. Ilyen nyilatkozat viszont nem jött. Ez azért elég sokat mondott szavak nélkül is.
Január 12-én a Paizo nevű kiadó bejelenti, hogy többekkel együtt készít egy tényleg nyílt játéklicnenszet, amit nem lehet visszavonni, rendszersemleges lesz és használhatja az egész ipar. Ja és nem egy cégé lesz a licensz, hanem egy ügyvédi irodáé, aminek a feladata, hogy vigyázzon rá. És az új licenszet Open RPG Creative License-nek azaz ORC-nak fogják hívni.
WotC (Hasbro) bár egyszer írtak valami olyasmit, hogy lassan azért reflektálunk a körülöttünk kialakult balhéra, de végül csak január 13-án volt a bejelentés. Azaz egy hétig néma csend volt. Miközben a világban azért történtek a dolgok.
A cég szempontjából két dolog lehetett fontos: a felháborodás elérte azt a mértéket, hogy a nagy napilapok közül is lehozta pár a történteket. Amikor a Guardian, Forbes, Financial Times ír valamiről, akkor már nem ott tartunk, hogy nem tetszik az egyik könyv közepén három oldal, mert én biztosan szebben megírtam volna, hanem jelzés a befektetők felé, hogy valami történik. A másik, hogy a játékosok (akik ugye vásárolják a termékeket, tehát, akikből él a cég) elkezdték felmondani az D&DBeyond előfizetésüket. Ez alapvetően a játékot támogató felület, kényelmi szolgálatatás, de pénzt lehet érte kérni. És ma az ilyen elektronikus dolgokért kapott pénzen sokkal nagyobb a profit, mint a könyveladáson. Szóval ezt is megérezte a cég.
A Hasbro-ról (a WotC anyacége) a Monopoly, esetleg a Transformers, G.I. Joe, My Little Pony vagy a Nerf juthat eszünkbe. De a bevételének a jelentős részét nem ezekből szedi, hanem bizony a WotC-ból (ahol a fő pénztermelő a Magic the Gathering kártyajáték és a D&D). Egyrészt jó tudni, hogy top 100-as cég fő bevételi forrása a mi kis réteghobbink (ami ugye akkor már messze nem réteghobbi), másrészről ha nagy a felháborodás, annak anyagi vonzata van. Akár súlyos anyagi vonzata.
A kiadott közlemény alapvetően "corporate talk" azaz mindenféle szép szavak arról, hogy a közösség teljesen félreértett mindent és sohasem volt szó arról amire gondolunk. Sőt. Ezt a részét nem is akarom nagyon kommentelni. Az a fura, hogy olyan részekről mondták, hogy mégse úgy gondolják, amit már decemberben bejelentettek, hogy úgy lesz és decemberben nem volt világra szóló felháborodás. Miközben az, amiért a felháborodás van (azaz az OGL1.0 visszavonása) na arról egy szó sem esett.
Január 18-án kijött egy újabb nyilatkozat, hogy majd 20-án lesz egy újabb OGL verzió, amit kommentelhetünk. Az egyetlen dolog, ami szerintem fontos, hogy a korábban kiadott dolgokat nem értini a változás. Mondjuk van, aki szerint ez sohasem volt kérdés. Szóval ami eddig ki volt adva, az továbbra is árulható. A nagy kérdés, amiről hallgat, hogy mi lesz a jövőben, de hátha pénteken okosabbak leszünk.
Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, a nyílt játék licensz (OGL) feladata alapvetően egy jogi keret biztosítása, ami annyit mond ki, hogy "te használhatod az én játékszabályaimat, és én nem foglak perelni miatta". Megint fontos megjegyezni, hogy itt nincs szó levédett kifejezések (beholder, mind flayer) vagy védjegyek (D&D, Forgottem Realms, Drizzt Do’Urden) használatáról. Azokat nem lehet használni. Itt játékszabályok használatáról van szó. És alapvetően jó a cégnek, ha a kreatívok az ő játékéhoz írnak kiegészítőket, és nem a versenytársakéhoz.
A játékszabályok nem levédhetőek.
Ebben amúgy minden nyilatkozó jogász egyetértett. Mindenki a Monopoly-val példálózik. A nevet nem lehet használni. A fura bajszos bácsit sem, sem a "Go to Jail" emblémáját, de még az adott nevű mezőket sem. De minden további nélkül lehetne egy olyan játékot kiadni, amiben kockadobás szerint lépegetünk a mezőkön és közben dolgokat veszünk, egymásnak fizetünk és néha kártyát húzunk. Mert a szabályok nem levédhetőek.
A D&D-vel (vagy hívhatjuk d20 rendszernek is) kapcsolatban nem a WotC tulajdona, hogy hat tulajdonság van, hogy általában 20 oldalú kockával kell dobni, vagy vannak karakterosztályok, mentők, képességek és képzettségek. Ilyenek számtalan más rendszerben is vannak. Ezek nem tulajdonai senkinek. Az egyes könyvek pontos szövegei ellenben a kiadó tulajdonai.
Ebből sokaknak az is következik, hogy alapvetően nincs szükség semmilyen licenszre, amíg valaki nem akarja egy-az-egyben újból kiadni a PHB-t (játékosok kézikönyve).
De mi van, ha a WotC perelni fog?
Nekem olybá tűnik, hogy az egész polémia az (kontinentális) európai gondolkodásnak igen fura angolszász jogrendszerből ered. Mert a szabályok, törvények, precedensek hálójában, így is és úgy is lehet értelmezni a dolgokat, de mindaddig nem tudjuk, amíg valaki bíróság elé nem citálja a feleket. És bár például a fenti állítás, hogy játékszabály nem védhető le, megállja a helyét, azon lehet vitatkozni, hogy mekkora egyezés, kifejezések azonos halmazának használata, stb. csorbítja a WotC jogait vagy sem. Nem tudjuk. És mivel a pereskedés drága, így senki nem is szeretné ezt kipróbálni.
Az OGL pont azért jött létre 2000-ben, hogy legyen egy megegyezés, hogy ezt most ne is teszteljük. Pont ezért csatlakoztak hozzá sokan és adták ki rendszereiket az OGL1.0 alatt: nem akartak pereskedni senkivel.
Visszavonható-e az OGL?
Az rögtön felmerült, hogy a szövegben nincs benne, hogy visszavonhatatlan (irrevocable). Ez igaz. Viszont az ENWorld ezen részében felhívják a figyelmet arra, hogy a jogi nyelv is változik az évek során.Mert hát a dolgokat lehet csűrni-csavarni. Amikor 2000-ben megfogalmazták az OGL-t, akkor kristálytisztán kimondták, hogy nem visszavonható, de ez nem volt ezekkel a szavakkal beírva. Miért? Mert nem volt szokás. A licensz az 1991-ben kiadott GNU General Public License V2 alapján készült. Ebben a dokumentumban, amit a mai napig is sok szoftver alkalmaz, az irrevocable szó nem szerepel. A Linux kernel is ezen licensz alapján szabad felhasználású közkincs.
A jogi nyelv később változott és a GPL V3-ban már szerepel ez a szócska. Így érzik most tisztának, hogy nem visszavonható a licensz, azaz, ha egyszer odaadtam valamit a köznek, akkor azt nem vehetem vissza. A GPLv3 viszont 2007-es fejlemény, azaz évekkel az OGL kiadását követően lett szövegezve. Az OGL-t pedig nem frissítették. Ennek gondolom főleg az lehetett az oka, hogy annyira azért nem foglalkoztak ezidőtájt vele a WotC-nál, hiszen éppen el akartak szakadni tőle (de nem merült fel, hogy visszavonják).
Miért írtam róla? Egyrészről érdekelnek az események. Másrészt érdekes egy kicsit és nagyon felületesen belelátni a jog működésébe. Mert rá kell jönnünk, hogy a világunk csak addig működik úgy, ahogy a "józan ész" diktálja, amíg nem jön valami jogászkodás, hogy ennek ellenkező eredményre jusson. És így sajnos az egyszeri földi halandónak is tűrnie kell az ilyen jogi csűrés-csavarást. És ha már, akkor egy ilyen esetben legalább a legtöbbünknek nem a megélhetése, megtakarításai, egzisztenciája forog kockán.
Egy igen jelentős felzúdulás van szerepjátékos tartalomfejlesztők és így a hobbit követők körében, mert a vállalati kapzsiság éppen nagyon aktívan próbálja tönkre tenni a hobbi egy részét (és így a saját bevételi forrását).
Ez a kis, de végül igen hosszúra nyúltó bejegyzés mutatni fogja mi a probléma a kapitalizmussal és a monopóliumokkal (ami két dolog együtt jár, hiszen a kapitalizmus egy dolgot nagyon nem szeret az pedig a verseny).
Aki nem a szerepjátékokkal és a mögöttes iparág történéseivel kel és fekszik, annak egy kis történelem.
A legnagyobb szerepjáték rendszer a Dungeon & Dragons (D&D). Én valamikor 1989/90 környékén szereztem az első szabálykönyvemet. Akkor a játék egy TSR nevű cégé volt. Imádtam a játékot és rengeteg kiadvány volt hozzá. De végül a cég lényegében tönkrement. Túl sok könyvet adtak ki, amit annyian azért nem vettek. És mindeközben nagyon utáltak mindenkit, aki szerepjátékokat adott ki, pláne, ha ez egy kicsit is hasonlított a játékukra. Erre persze minden joguk meg is volt.
Aztán közeledtek a 2000-es évek és a D&D-t 1997-ben felvásárolta a Wizards of the Coast (WotC) nevű cég, aminek éppen nagyon jól ment a Magic the Gathering nevű gyűjtögetős kártyajáték okán. És elkezdek dolgozni egy új kiadáson, a játék 3. kiadásán. A 3. kiadást 2000-ben adták ki. Ezek a verzióváltások igen sok játékkal megtörténnek, D&D most éppen az 5-nél tart (2014 óta). Az újdonság a Open Gaming Licence (OGL) / Nyílt Játék Licensz volt.
A Nyílt Játék Licensz lehetővé tette, hogy más kiadók is kiadjanak a 3. kiadással kompatibilis kiadványokat. Akár teljes szabályrendszereket.
A licensz lényegében mengengedte, hogy a játékmechanika „szívének” számító rendszerelemeket más is használja. Ez nagyon előremutató volt. Egyrészt beismerte, hogy egyetlen cég nem tud minden piaci igényt kielégíteni. Másrészt értelmes mederbe terelte „a mi az én védett tartalmam és mit használhat más is” vitákat. Minden új kiadványban, amit ezen licensz alapján írtak a kiadónak meg kell mondani, hogy mi nyílt része a kiadványnak (a szabályok) és mi az, amit saját szellemi tulajdonának tekint (leírások, történetek, képek, stb.).
A 2000-es évek elején mindenki D&D kompatibilis szerepjátékkiadvány írt. Volt köztük jó és volt köztük kevésbé jó. A jókat író cégek fennmaradtak. És természetesen a WotC is fennmaradt. Sok kiadványt adott ki. Én is főleg tőlük vettem. De volt pár kiadvány, ami szerintem érdekes volt más kiadóknál. Nekem jobban tetsző rendszerkiegészítő vagy csak egy érdekes világ.
A D&D 3e magyarul is megjelent
A Delta Vision adta ki magyarul a 3. kiadású D&D-t. A kiadás ráncfelvarrásának számító 3.5e kiadást viszont már nem adták ki magyarul. A szabályrendszer (ami azért lényegesen kevesebb egy játékosok könyvénél) fordítása viszont nagyrészt készen volt pár lelkes (akkor) fiatalnak hála (köztük nekem is). Daliás idők voltak, amikor úgy éreztem fejlődik a hobbi. Érdekes dolgok jelennek meg azon rendszeren belül, amit amúgy szeretek.
Aztán jött a 4. kiadás ötlete. Az új kiadások minden élő (azaz aktívan gondozott) szerepjátékhoz jönnek. Egyrészt kiderül, hogy mi nem működik az előző kiadásban. Végül is sok millió ember sok millió órát öl bele. És persze minden újabb kiadásnál meg lehet vetetni a játékosokkal az új alapkönyveket.
A D&D 4e 2007-nem lett bejelentve és 2008-ban jelent meg.
Ott léptek két szerintem értelmetlent. Mindkettőt azért, mert hát az ipart már nem az iparhoz értők vezetik (a termelést mérnököknek, a szerepjtékkiadást pedig játékfejlesztőknek kéne vezetnie), hanem pénzemberek. Akik hát nem sok mindenhez értenek a dolgok elrontásán és nagy csődök okozásán kívül. (bocs attól, aki nem így gondolja, legyen őszinte magával)
Az egyik, hogy úgy gondolták, hogy a MMORPG-ok, azaz a masszívan online számítógépes „szerepjátékok” óriási piacából ők is akarnak egy szeletet. No szerencsére nem számítógépes játékkal (a hobbi történetében azért volt pár jó ilyen is, de nem MMORPG), hanem az asztali szerepjáték olyasmivé változtatásával, mintha ilyen számítógépes játék lenne. Nem árulok el titkot, hogy a számítógépekre rákattant fiatalok nem özönlöttek a hobbihoz, a régi motorosok meg nagy ívben kerülték ez a kiadást (a mi társaságunk egyszer próbálta, de gyorsan közölték, hogy ezt nem és abban az évben egészen az AD&D-ig nyúltunk vissza). Itt most biztosan túlzok és lesz olyan, aki játszott vele és élvezte. Az talán elmond valamit az én hozzáállásomról, hogy ebből a kiadásból nincs meg a játékosok könyve, míg 2e, 3e és 5e megvan (ez persze az én preferenciámat tükrözi).
A másik, hogy ez a kiadás nem került az OGL alá. A szabályrendszere zárt volt a többi fejlesztő felé és csak egy sokkal korlátozottabb licensz mentén lehetett másoknak 4e kompatibilis kiadványokat írni. Nem is jelent meg sok. Azaz rengeteg vásárlói igény kielégítetlenül maradt.
Illetve nem. A játékosok körbenéztek a piacon és sok új szerepjátékot találtak. Voltak közötük olyanok, amelyek a 0-1-2 kiadásra hasonlítottak, voltak, amelyek a 3e-t vitték tovább. Ebben az érában legjobban menő „D&D” rendszer nem a hivatalos 4e volt, hanem a Paizo kiadó által kiadott Pathfinder. A Pathfinder ugyanis pontosan azt tette, hogy megnézte mi volt rossz a 3.5-ben és javította, de megtartotta a játékot olyannak, amilyennek szerettük.
Gondolom idővel a WotC is érezte, hogy gond van. A 2012-es bejelentést követően 2014-ben jelent meg az 5. kiadás. És újból visszatértek a nyílt játéklicenszhez. Nem teljesen úgy, mint korábban, de majdnem. Elég szabadon lehetett 5e kompatibilis kiadványokat kiadni. Viszont a szabályrendszernek csak egy kisebb része lett nyílt, azaz teljes 5e-re hasonlító játékokat már nem volt lehetőség kiadni. Ez egy elfogadható kompromisszumnak tűnt. Nem volt olyan nagyvonalú mint korábban, de nem volt olyan korlátozó, mint a 4e kiadás alatt. És újból dőltek a kompatibilis kiadványok.
Az anyacég pedig alapvetően kevés könyvet adott ki, az alapkönyvek kiadására fókuszált. A PHB eladásai csodásak voltak. Dőlt a pénz. És a hobbink egyre inkább fősodorba került. Az összes kiadás közül ez a legtöbbek által játszott. Alapvetően ez volt a tervezési filozófia: könnyű legyen elkezdeni játszani.
A WotC is örülhetett, hogy dől a lé. Csak sajnos, ilyenkor nem az van, hogy örülnek, hanem elkezdenek azon agyalni, hogy hogyan lehetne több pénzt kisajtolni az egészből. Persze befektetett munka nélkül, mert hát igazi kapitalista nem dolgozik.
2022-ben jött a hír, hogy lesz új kiadása a játéknak 2024-ben. Ez ugye 10 évvel az előző kiadás után jön. Bevallom engem ez önmagában nem zavart. Nem biztos, hogy minden tervezési iránnyal, amibe menni akarnak egyet értek, de ez a hobbi ilyen: mindannyiunknak kicsit más elképzelése van az egészről. A mi egyéni játékunk (mesénk, történetünk) amúgy is különbözik mindenki másétól. A probléma onnan ered, hogy új licenszet is le akarnak nyomni az emberek torkán.
Az elmúlt napokban kiszivárgott egy 1.1-es OGL szövege, ami lényegében mindent tönkretesz
Mivel kiszivárgásról van szó, így nem tudjuk, hogy ez tényleg a valós OGL 1.1, vagy ezt még átírják mielőtt ténylegesen kiadnák. Tehát természetesen miden spekuláció. Mondjuk az is érdekes, hogy maga a cég napok óta hallgat. Illetve január 10-én egy Tweet volt, hogy majd mondanak valamit.
Először csak arról szóltak a pletykák, hogy akik nagyon sok pénzt keresnek a D&D-vel vagy abból eredeztethető rendszerrel, akkor fizetniük kell a WoC-nak (Hasbro-nak). És előre be kell jelenteni minden kiadványt. Persze azért nehogy rasszista, homofób, stb. tartalmak is asszociálva lehetnek az ő játékukkal. Ez maximum rosszul hangzott. De nekem egyszeri mesélőnek/játékosnak, aki legfeljebb ingyen ad ki bármit is, ez nem volt gond. Gonosz húzás más munkájából nyerészkedni, de nem az enyémből teszik.
Aztán kiszivárgott a szöveg, amiben ilyenek voltak:
A WotC minden licensz alá tartozó, mások által kiadott kiadványt bármikor elvehet, felhasználhat, eladhat, akármi. Az övé.
Bárkinek a licenszét 30 nappal előre szólva meg lehet szüntetni. Lényegében bármiért. A licenszer aláírók egyben vállalják, hogy nem perelhetnek.
A licensz bármikor módosítható.
Minden kiadványt előre be kell jelenteni.
Ha a tartalmad miatt per lesz, akkor az a te felelősséged, de ha nem tetszik, hogyan védekezel, akkor beszáll a WotC is. Persze a költséget te állod.
Te semmilyen körülmények között nem pereskedhetsz a WotC-al.
Mindenkinek be kell jelenteni a bevételeit, hogy a WotC lássa mikor érik el a szintet, hogy fizetni kelljen. Amúgy a sáp 25% minden 750 ezer dollár éves bevétel felett. Akik az ipart ismerik azok azt mondják, hogy ezzel lényegében, aki e felé ér, onnantól vesztesége van. Nincs ilyen profitráta a kiadványokon. Persze lehet egyedi megegyezés, hogy kevesebb legyen A Kickstarter már megegyezett egy 20%-osban…
Ja és a lényeg: az OGL1(a)-t visszavonják
A jelenlegi lázadást ez a kijelentés okozza. Olyan már volt, hogy egy új licensz vállalhatatlan volt és nem is írták alá. Mert ott volt a korábbi licensz és maradt mindenki annál. Ezt a licenszet amúgy olyanok is használják, akiknek a játékának már vagy sohasem volt semmi köze a D&D-hez. Egyszerűen azért – ahogy fent írtam – mert egy jogilag tisztább helyzetet teremt.
A OGL1-et nem arra szánták, hogy valaha visszavonható legyen. Ezt a cég akkori vezetője is többször megerősítette. Még a WotC honlapján is volt ilyen kijelentés (persze azóta leszedték, de ugye az internet nem felejt). És most a jogászkodás ezen megy, hogy visszavonható-e vagy sem egy 23 éves licensz, amit a kiagyalói nem visszavonhatónak szántak, de amúgy nincs benne a „irrevocable” szó. Arról nem is beszélek, hogy különböző országokban ez az egész licenszelési dolog más-más szabályozás alá esik. Ez a része jogászkodás és nem értek hozzá semmilyen szinten.
Ami jó a közösségnek az jó az egyénnek, ami az egyénnek jó, az nem biztos, hogy jó a közösségnek
Vegyük észre, hogy amikor mások is szabadon fejleszthettek tartalmat D&D-hez, akkor jól ment a cégnek. Mind a 3. kiadás, mind az 5. kiadás jól fogyott. Az 5. kiadás nagyon jól fogyott annak ellenére, hogy nem adnak ki sok könyvet. Miért fogyott jól? Részben azok okán, akiket most meg akarnak sarcolni. Például a Critical Role-nak köszönhetően, akik online játszanak és ezt lehet követni YouTube-on. Vagy a Stranger Things-nek, ahol a kiskölkök D&D-znek.
Amikor viszont elkezdtek keménykedni, a 4. kiadásnál, akkor az eladások nem voltak olyan jók. A 4. kiadást általános nemtetszés övezte (pedig tervezés szempontjából sok jó ötlet van benne, és a 13th Age elég jól mutatja, hogy mivé nőhette volna ki magát). És itt nem a kompetíció csökkentéséről van szó. Lehet, hogy így látják a szerepjátékokhoz nem értő managerek a Hasbro-nál. A WotC-nak nincs meg a gárdája, hogy olyan mennyiségű (sem sajnos, hogy olyan minőségű) kiadványaik, programjaik, eseményeik legyenek, amelyek most vannak. Jelenleg olyan világok (szellemi tulajdonsok) is felülnek a D&D vonatra, amelyeknek nincs köze a WotC-hoz. Például a Gyűrűk Ura. Most fog megjelenni a 5e-hez készült rendszerük. Ha valaki csak azért csöppen bele a hobbiba, mert megfogta Tolkien világa, azt így potenciális vásárlója lesz a WotC-nak. Ha más rendszerre épül a Gyűrűk Ura szerepjáték (volt már ilyen), akkor lesz kompetíció. Azáltal, hogy eltaszítják a tartalomfejlesztőket kompetíciót kreálnak ott, ahol eddig őket támogatók voltak. Tartalomfejlesztők, akik ingyen és bérmentve reklámozták / támogatták egy cég kiadványát (ezen keresztül bevételét).
Reggel a kutyának egy szál pizsamában vittem enni. Megálltam a ház keleti sarkánál és napoztam. Élveztem a meleg napsugarakat. A kutya is gyorsan elnyelte, amit kapott és visszaült arra a helyre a kerítés mellett, amit a legjobban süt a nap. Szeretjük ezt így télvíz idején.
Bármerre járok olyan beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülemet, hogy milyen jó ez a tavaszi idő! Bárcsak ez maradna akkor most nyárig.
Én is el tudom mondani, hogy milyen időjárásra vágyok: hófödte Kékesre és hófödte szántókra, mellette 15–20 °C-os utakra és településekre. Éjjel csendes esővel, nappal szikrázó napsütéssel. Nyáron 30 °C-os medencével (szeretem a hideg vizet), de 25 °C -nél nem többet a városban és a lakóépületeken belül. Azt hiszem nem kell meterológiából doktorim legyen, hogy sejtsem ezek természetes módon nem jönnek össze.
Ettől még szeretjük az enyhe teleket, akkor is, ha közben havat is szeretnénk. Így energiválságos időben pedig különösen szeretjük az enyhe telet: segít túlélni. De biztosan jó ez nekünk?
A folyamatosan enyhe tél és az óraműpontossággal megérkező márciusi fagyok (is) a klímaváltozás következményei. Az átlaghőmérséklet növekedése mellett a kilengések gyakorisága és mértéke is növekszik.
Örülünk, amikor meleg van télen. A kedvünk is jobb, ha süt a nap, ha van értelme kibújni a fűtött szobából. De annak már nem örülünk, hogy rügyeznek a fák. Mert arról azért sejtjük, hogy elfagyás lesz a vége és majd megint lehet sopánkodni a piacon, hogy miért nincs magyar gyümölcs (vagy úgy általában gyümölcs). Elfagyott.
Szeretjük a meleg téli napokat. Biztosan nem kell hajnalban havat lapátolni. Még az autóról sem kell lekaparni a ráfagyott jeget. Észak-Amerikát ezzel párhuzamosan a tél tartja fogva. A fehér karácsonyból egy kicsit túl sok is jutott nekik. Az egyik napról a másikra 20–30 °C eső hőmérséklet, és a méteres hóesés ugyanúgy „benne van a pakliban”, mint pár hét melegebb idő.
Mérsékelt égövön élünk. Négy évszak van (volt?): tél, tavasz, nyár és ősz. Minden évben van egy hidegebb időszak. Ha szeretjük, ha nem. És majd jön a nyári forróság. Akkor majd az lesz a baj. És amíg gyerekkoromban 40 °C-ről csak az újságokban lehetett olvasni, mint valami, ami sok száz vagy ezer kilométerrel délebre képzelhető el csak, most ez Magyarország valósága. Ezzel párhuzamosan hosszúak az aszályok, és ha van is eső, akkor egy havi mennyiség zúdul le pár óra alatt (és folyik el azonnal, mert ilyen gyorsan a talaj nem tudja felszívni).
Megszoktuk a melegebb teleket és a forró nyarakat. Néha még nemtetszésünket fejezzük ki, hogy nem lehet szánkózni. Néha még panaszkodunk hőség okán miközben a hűtött irodából a légkondicionált autóba sietünk. Meddig mehet ez még?
Most élvezzük a meleget! És közben ne feledjük, hogy ez nem jó és tennünk kell azért, hogy a gyerekeinknek még legyen néha hó télen és ne süljenek ropogósra nyáron.
A tudományos publikálás egy igen fura üzletág. Minden kutatónak kötelező publikálnia, azaz megrendelőként jelentkezik egy olyan rendszerben, ahol alapvetően a terméket (a cikket) is ő állítja elő. A profit pedig azoknál van, akik a cikkeket kiadják, azaz a kiadóknál. A rendszert alapvetően kutatók működtetik íróként, szerkesztőként és bírálóként, és fizetnek is érte. Mindeközben valós verseny nincs a kiadók között, mert nem lehet egyszerre több kiadónak beadni a cikket, hogy nyerjen az aki leggyorsabban vagy a legmagasabb presztízsű lapban hajlandó kiadni a cikket.
A tudományos folyóiratok igazán tradicionális formája az egyetemi, intézeti és tudományos társasági kiadványok. Amelyeket ezen szervezetek munkatársai menedzseltek. A kiadott kötetekért pénzt kértek, mert a nyomtatás pénzbe került. Ez változott később, hogy már nem tudományos szervezetek, hanem profitorientált kiadók vették át a folyóiratok működtetését és kértek egyre több pénzt érte. Így bár a termék, ami alapvetően maga a tudományos cikk, továbbra is alapvetően ingyen kerül a kiadókhoz, de a hozzáférést erősen korlátozhatják a kiadók. Mert fizetéshez kötik a hozzáférést. Ami most már nem a tényleges fizikai másolat kézhezvételét jelenti, hanem az elektronikus változatét. Ebben a rendszerben tehát ingyenesen odaadjuk hónapok/évek munkáját, hogy más pénzt keressen vele, de elképzelhető, hogy még a saját cikkünkhöz sem férünk hozzá, ha az intézményünk nem fizetett a kiadónak a hozzáférésért.
Ez persze nem mindenkinek tetszett (a kiadókon kívül senkinek). A megoldás továbbra is az eredeti rendszer lenne: alapvetően tudományos szervezetek adnak ki kiadványokat, a befektetett munka része a munkaidőnek, az intézmények a technikai hátteret biztosítják. A cikkekhez meg mindenki hozzáfér, hiszen azt szeretnénk mi kutatók, hogy az eredményeinket bárki érdeklődő olvashassa.
Ezt a rendszert is sikerült pénzzé tenni. A Nyílt Hozzáférés (Open Access) azt jelenti, hogy mindenki megnézheti a cikket, aki akarja. Tehát nem fizetünk az olvasásért. Hogy lesz ebből pénz? A kiadásért fizetünk. Sokat. Egy-egy cikk az 1000-3000 Euro vagy dollár sávban mozog. Ez olyan 1-4 havi bérem...
A probléma ezzel az, hogy továbbra is nagyon sokba kerül a tudományos publikálás. Értelmetlenül sokba, miközben továbbra is rengeteg ingyen munkát teszünk bele. Bírálunk, szerkesztők vagyunk, cikket írunk, a megjelent cikkeket reklámozzuk. A saját cikkeinkkel építjük a kiadó brend-jét. A kiadó pedig bezsebeli a pénzt, mert nekünk kutatóknak kötelező publikálni és lehetőleg ott ahol drága, mert azok a "jó" lapok.
A Nature-ben megjelent kitekintéscikkben egy Kanadában dolgozó, dél-amerikai kutató mondja el, hogy Dél-Amerikában gazdag hagyománya van (volt?) annak, hogy az intézményeknek kiadványaik legyenek, amelyekbe publikálhattak a helyi kutatók. De a nyomás és a globális Észak rossz példája vagy elsorvasztja ezeket a lapokat vagy a fizetőssé tétel felé nyomja őket. Ismerős? Amikor én kezdtem a pályafutásomat még sok magyar kiadású lap létezett. Abstracta botanica cikkeket olvastam, amit a tanszékiek adtak ki.
A cikk címe az, hogy a Feldolgozási díjak eltörlése megmenti a nyílt hozzáférést. Ezt én is így gondolom. Vissza kell térnünk az intézményekhez köthető folyóiratokhoz. Amelyek intézményi (állami) pénzből biztosítják, hogy mind a publikálás, mind az olvasás ingyenes. A rendszer alapvetően olcsóbban működtethető a jelenleginél. Minden ország a kutatási ráfordításai egy részét jelenleg is publikálásra költi. Akár az előfizetéseken keresztül, akár a nyílt hozzáférések feldolgozási díjainak (publikálási díj) kifizetésével. Ezen a pénzen kéne néhány profi kiadványszerkesztőt, nyelvi lektort és egy apró IT stábot fizetni, akik pár tucat tudományos kiadványt működtetnének. A tudományos szerkesztők, a bírálók és a tudományos cikkek írói továbbra is a munkájukat fogják végezni. Kevesebb részvényes fog élősködni a tudományos közösségen. Nem érzem nagy árnak. És még egyszer, 1-1 cikk megjelentetése jelenleg több havi fizetésembe kerül. Tehát most is áldoz rá pénzt a magyar állam. Így kevesebbet kéne.
A mindenkinek alapvetően jó rendszer bevezetésének egy hátulütője van. Szeretnénk megúszni azt, hogy más kutatók cikkeit elolvassuk. Sajnos minket a cikkek írásáért és nem az olvasásért fizetnek. Pedig a társadalom számára az a fontos, hogy tudjak (olvassak) és nem az, hogy mennyire vagyok grafomán (kivéve, ha tudománynépszerűsítésről van szó). Az olvasást úgy lehet megúszni, ha mások előszűrik a cikkeket. Például azzal, hogy a drága helyeken megjelenő cikkek biztos jók, mert valahonnan volt rá pénz, hogy megjelenjenek. Vagy, ha drága helyen publikálták, akkor biztos jó vagy és erről már nekem nem kell megbizonyosodnom az által, hogy elolvasnám akár egyetlen cikkedet is. Azaz a lustaságunkért fizetünk vagyonokat. Mert egyik elektronikusan elérhető cikk pont olyan, mint a másik. Nincs már az, hogy a könyvtárban megvan X folyóirat, de Y-ért már át kéne mennem két tömbbel arrébb a BME-re vagy átmetrózni a SOTE-ra. Minden elérhető. Elolvasva meg eldönthetem, hogy fontos információ van benne vagy sem.
Az elmúlt években (évtizedben?) sokszor eszembe jutott, hogy miért nem sztrájkolunk mi egyetemi oktatók. Lenne miért. Most a közoktatás tanárai próbálják felhívni a köz figyelmét arra, hogy gond van. Nem csak a fizetésükkel – a sztrájkok célja általában a fizetés emelése, a munkakörülmények javítása –, hanem az oktatás igen sok részletével. Alant pár gondolat, hogy miért nagyon más a kukások sztrájkja és egy esetleges pedagógussztrájk.
Egy sztrájknak fájnia kell a munkáltatónak
Ez lehet direkt gazdasági veszteség. Egy cég számára, ha nem termel, nem szolgáltat, akkor az rossz neki, mert bevételkiesése lesz. Lehet, hogy amúgy a lakosság nem veszi észre (vagy csak sokkal később), de maga a cég rögtön tudja, hogy így például nem fog tudni teljesíteni megrendeléseket. Vannak viszont szolgáltatások, ahol a munkáltatónak nem biztos, hogy közvetlenül rossz, ha nem végzik el a munkát a munkásai. A szemétszállításért akkor is beszedik a pénzt, ha kimarad egy szállítás. Ellenben indirekt módon mégis fáj a munkáltatónak, mert sok ember dühös a felgyülemlett szemét következtében. A dühös, elégedetlen ügyfelek, pedig kényszeríthetik a munkáltatót, hogy lépjen. Szolgálatásnál elpártolhatnak az adott cégtől. Vagy monopóliumnál, a szemétszállítás az, politikailag hátrányos, ha sokáig probléma van.
A szemétszállítás esete nagyon direkt. Ha a megszokott időben nem viszik el, akkor gyorsan felgyülemlik a büdös, rusnya szeméthalom. A lakókörnyezetünk kevésbé élhető lesz. Ezt nem szeretnénk. A nyomás indirekt, de napról napra szemlátomást halmozódó problémát okoz a munkabeszüntetés.
A tanárok munkabeszüntetése hetek alatt lenne érezhető
Amennyiben a tanárok nem veszik fel a munkát, úgy rögtön kizárhatjuk a közvetlen kárt a munkáltatónak (ez ebben az esetben jogilag a KLIK, de általánosabban az oktatásvezetés, azaz a kormány). Nincs – közvetlen – bevételkiesése az államnak. Sőt. Kevesebb pénzt kell adni a tanároknak (sztrájk idejére nincs fizetés) és az iskolákban is csökkent a fogyasztás, mert senki nincs bent. Az oktatás az egyik napról a holnapra gondolkodás szintjén viszi a pénzt és nem hozza.
Az oktatás elmaradása esetén, amennyiben ez elég kiterjedt, a látható hatás a felügyeletet igénylő gyerekek tömege. Ez alapvetően az alsósokat, kisebb mértékben a felsősöket érinti. A gimnáziumi tanulókat szinte semennyire. A szülőknek így szabadsággal, felváltott munkarenddel, nagyszülők csatarendbe állításával, ismerősöknél vagy a munkahelyen állomásoztatott gyerekekkel kell úrrá lenniük a helyzeten (bocs a militáns kifejezésekért, de hát a rendőrminisztériumhoz tartozik az oktatás). Egy-egy napra ez megoldható. Három napra is, bár ez már okozhat problémát.
Három nap alatt nem lesz komoly – közvetlen – probléma az oktatás elmaradása
Három nap kimaradt oktatásért nem kell kirendelni a katasztrófavédelmet. A szemét esetében van egy közegészségügyi probléma lehetősége, aminek következtében cselekedni kell. Az elmaradt oktatás hatása sokkal később látszik. Minél kevesebb törődést kapnak a diákok, annál kevésbé lesz hatékony munkaerő, amikor munkába állnak. Ez még egy évtized vagy több is lehet. Azaz bőven két választási ciklussal később jelentkezhet a probléma. Ez a politikát nem érdekli. Pénzben kifejezhetően rossz lesz az országnak. Majd. Nem most.
A szülőket természetesen egy pár hetes tanársztrájk már igen negatívan érintené. De ugye itt már nem három napról, hanem hetekről beszélünk, hogy mindenkinek elfogyjon a szabadsága, a beváltható szívességei, a főnöke türelme az ott zsibongó vagy csöndben mobilozó gyerekkel szemben. Hetekig sztrájkolni a tanártársadalomnak is igen költséges. Eleve kéne egy társadalmi összefogás, hogy ezt a tanárainknak kifizessük. De ha lenne ilyen szintű összefogás, akkor akár lehetnének milliós tüntetések is három napig. Abból talán értenének odafönt.
Ez a gondolatmenet egy olyan hipotetikus forgatókönyvre épített, ahol minden tanár megtagadja a munkát és az iskola bezár (mert nincs, aki vigyázzon benne a gyerekekre). Minden olyan forgatókönyv, ahol van elég tanár vagy kisegítő személyzet az iskolában, hogy minimálisan biztosítható a gyerekek testi épségének óvása, ezt felborítja. A szülőknek – közvetlenül, a jelenben – nem fáj, hogy a gyereknek nincs órája, nincs leckéje. Remélem sokan vagyunk olyan szülők, akik éreznék, hogy a gyerek veszt ezzel, de lenne-e olyan hatása, ami után társadalmi nyomására a tanárok követeléséről tárgyalnia kéne a munkáltatójuknak? Félek nem.
A tanár közvetlenül annak okoz kárt, akit a gondjaira bíztak
A kukás nekem okoz gondot. De mi lényegében sohasem találkozunk. Néha éppen akkor vagyok az udvaron, amikor jönnek. Köszönök. Visszaköszönek. Ennyi. Nem lesz álmatlan éjszakája, hogy a fekete kukából kilógó kék szemeteszsák nem illik a házunk színharmóniájához.
A tanár nem a munkáltatója szemébe vágja, hogy akkor most pár napig nem készül el egyetlen áru sem a gépsoron, nem a szülőkkel közli kaján vigyorral, hogy akkor most kénytelenek lesztek a gyerekeitekre vigyázni, ha már van nektek. A tanár a diákjainak kénytelen azt mondani, hogy lehet, most egy hétig nem tanulunk új betűt, nem fogom megnézni az új rajzodat, pedig sokat fejlődtél, nem lesznek iskolaszínház próbák, nem ellenőrzöm a versenyfeladataidat, pedig tudom, hogy három hét múlva lesz az OKTV, nem tanítom meg annak a fura feladatnak megoldását, ami szinte mindig előjön a felvételin. Azaz közvetlenül a diákoknak fáj az oktatás hiánya. Rövidtávon és hosszútávon is. Olyanoknak kell fájdalmat/kárt okozni a tanárnak, akiknek nem akar és, akik megoldást sem hozhatnak a problémára. Értsük meg ezt a lelki vívódást, amikor a közösségi médiában számon kértjük, hogy miért nem tudnak egyszerűen csak nem dolgozni.
Amíg minden szülő nem érti meg, hogy a gyerekink jövőjét tesszük tönkre, amikor az oktatást tesszük tönkre (benne a tanárral is), addig nem várható változás. Nem fáj eléggé a munkáltatónak.
