Oktatás: Ne legyünk tartalomfejlesztők?

A TIMES Higher Education hozott le egy cikket arról, hogy az egyetemi oktatók ne legyenek tartalomfejlesztők, azaz ne képezzük át magunkat filmesnek, online influenszernek és ne próbáljuk meg az előadásainkat az online térnek megfelelően előállítani. Részben egyetértek, részben nem.

Felvételről ne menjen egyetemi oktatás!

Az egyetemi oktatás sava-borsa a jelenlét. Ebbe bele tartozik a tanár-diák találkozás, de a diák-diák találkozás is. Az egyetem egy közösség, amelynek a célja a tanulás. A tanulásnak csak egy része az, amit tankönyvekből és oktatóvideókból meg lehet tanulni. Egy másik része a szakma szellemiségének átadása. Továbbá sajnos egyre inkább elfelejtjük, hogy az egyetemeken értelmiségieket kéne képezni, nem egyszerűen szakembereket (ez a harmadik magyar köztársaság felsőoktatási törvényében még törekvésként szerepelt is).

Most még ennél is távolabb vagyunk a diákjainktól. És rajtam kívül is szoktak lenni emberi lények a teremben. Ez a felvétel illusztráció, egy teljesen üres tanteremben készült hónapokkal korábban.

A felsőoktatást nem érdemes áthelyezni a YouTube-ra, azaz nem látom értelmét annak, hogy felpakolunk videókat és azzal az előadás le van tudva, nézzétek végig két Netflix sorozat között és vizsgázzatok le belőle. Eddig sem az volt a jelenléti előadások lényege, hogy felolvasunk egy könyvet, aminek tartalmából aztán le kell vizsgázni.

Az egyetemek történelmének során volt olyan időszak, amikor pontosan ez volt az előadás lényege, azaz a kevés, kézzel másolt könyv felolvasása, hogy így tartalmáról többen értesülhessenek, mintha egyesével olvasnák az emberek. A nyomtatás és a könyvek darabszámának emelkedésével volt is félelem, hogy az egyetemek kiüresednek, hiszen majd mindenki otthon fogja olvasni a könyveket és nem lesz szükség az előadásokra. Ismerős?

Liber ethicorum des Henricus de Alemannia

Az egyetem nem szűnt meg a könyvnyomtatástól és nem fog megszűnni a pár felvett előadástól sem. Az már nagyobb gond, hogy ha az egyetemi vezetés hajlik arra, hogy egy előadót az előadásával helyettesítsen. Ez akkor lesz különösen morbid, amikor kiderül, hogy az előadó már nem is él, egy technikus kezeli az online oktatási felületet. Ez akkor bukott ki, amikor az egyik hallgató kérdést szeretett volna feltenni neki az előadással kapcsolatban, és az e-mail címe helyett egy nekrológot talált. Sajnos az egyetemek (ez kezd világszinten egyre jellemzőbb lenni) minél kevesebb oktatóval szeretnék megúszni az egyre több hallgató oktatását. Társadalmi szinten mind a pénz, mind az emberanyag rendelkezésre áll, hogy sokkal több oktató legyen. A többi politikai kérdés.

Az oktatók amúgy pont e miatt ódzkodnak mindenféle digitális technika bevetésétől (akinek nem inge...): senki nem szeretné, ha egy webfelület és egy részmunkaidős rendszergazda helyettesítené. A kérdés nem az én (vagy bárki más) személyes helyettesíthetősége! Van az országban vagy az egyetemen olyan, aki ugyanolyan jól (akár jobban is) meg tudná tartani az előadásaimat. De a YouTube csatornám, vagy akár a legjobb egyetem felvételről visszajátszott evolúcióbiológia kurzusa sem helyettesíthet engem. Engem ugyanis lehet kérdezni, meg lehet állítani előadás közben, hogy magyarázzak el valamit, én tudok reagálni a változó világra (nagyon máshogy lehetett elmagyarázni a kórokozók evolúcióját 2019-ben olyan példákkal, amelyek térben és időben messze voltak a hallgatóktól, 2020 februárjában, amikor már a zoonózis kifejezés keringett egy ideje, és 2020 szeptemberében járványsújtástól bezárva, online).

Ismeretszerzésre viszont nagyon jók a felvett előadások!

Míg az egyetemi oktatás szempontjából borzalmasan rossznak értékelem a távoktatást (ezzel a saját munkámat értékelve, de erről az egészről majd egy másik bejegyzésben/videóban), azért látom az előnyeit. Most először tudtam tényleg végighallgatni kollégák előadását. Egyszerűbb volt adott időben becsatlakozni egy online előadásba, mint az egész napot úgy szervezni, hogy adott időben az egyetem adott részén legyek.

Természetesen máshogy hallgatok egy előadást, amiről tudom, hogy nem kell vizsgáznom belőle, az ismeret öröméért hallgatom. Van része, ami érdekel, akár le is jegyzetelem, más kevéssé és arra kevéssé is figyelek. Az ismereteimet viszont frissíthetem, vagy új ismeretekre tehetek szert. Például tanulhatok virológiát.

A frontális oktatás csak egy része az oktatásnak

Mára egyre több olyan oktatási módszer létezik, amely a frontális előadást másodlagosnak tartja. Nem állítom, hogy kipróbáltam, de azért találkoztam a fordított / tükrözött osztályterem (flipped classroom) ötletével. Ebben a diák előre felkészül az anyagból felvett előadások és a tankönyv segítségével. Majd önállóan kitölt egy tesztet, az eredményét kisebb csoportban megbeszélik, a tesztet újra kitölti és végül ezt látja a tanár és erre tud reflektálni. Az ötletben az is benne van, hogy a diákok jobban értik, hogy a társaik hol akadhatnak el, miközben a sok teszt segít a tanárnak, hogy lássa hol kell neki elmagyarázni valamit.

Ennek egy a klasszikusabb tanításhoz hasonlatosabb megoldása, hogy van előadás és van a hozzá szorosan (témában és időben is!) kapcsolódó gyakorlat. Azaz megmarad az élő előadás varázsa. Van abban valami inspiráló, hogy valaki ott áll és órákat beszél egy témáról, azaz tud. A hallgatóság részéről viszont megvan az az igény, hogy ne csak hallgasson, hanem beszélgessen is a témáról. Minél többen vannak az előadáson, annál kevésbé fognak megszólalni a diákok. Erre lenne jó utána egy kiscsoportos gyakorlat. Tavaly az egyik hallgató ezt így fogalmazta meg "Érdekes kurzus. Több időt szánnék rá. Az anyagot ugyanilyen ütemben jó lenne leadni, aztán 1-2 óra még nagyon jó lenne arra, hogy beszélgetve, lazábban eszmét cserélhessünk a hallottakról tanárainkkal. Szerintem ez nagyban segítené a gondolkodásmód elsajátítását."

Mindezen módszerek sok időt vesznek el az oktatótól. A tartalomfejlesztés időigényes, legyen az tankönyvírás, egy diasor összeállítása, blog írás vagy YouTube videók készítése. A "ne legyünk tartalomfejlesztők" parancs azért fura, mert én még emlékszem az idegenkedésre a PowerPoint prezentációk ellen. Aztán most már senki nem mondja, hogy ne készítsünk kivetítést (bár én még hiszek a tábla és kréta varázsában), most éppen a videókkal szemben van ellenállás. Amit viszont látni kéne, hogy az oktatás idő és erőforrás igényes. Nincs olcsó megoldás, és nem is érdemes keresni, ugyanis az oktatásba való befektetés megtérül, sokszorosan.

Ha a tartalomfejlesztésre nem úgy tekint az oktatásvezetés, hogy azzal lecserélhető az oktató vagy csökkenthető a munkaidejének oktatásra fordított része, hanem pont fordítva: még több energiát kell fektetni az oktatásba és még több időt kell a diákokkal foglalkozni, akkor ebből jó is kisülhet. Több tanárra van szükség (ugye ezen nem lepődik meg senki?). Nem szabad kötelezővé tenni a tartalomfejlesztést, nem mindenki tanít azonos módszerrel. Engedjük kísérletezni, sőt támogassuk azokat, akiknek ehhez van kedve. Amíg viszont masszívan forráshiányos a (felő)oktatás, addig tényleg nem az a fő kérdés, hogy mennyire jó videókat tudunk előállítani.

COVID-19: A kutató és az ember vívódásai

Nem egyszerű biológus kutatónak lenni egy világjárvány közepén. Próbára teszi az amúgy is kicsavart elménket és az elvárt távolságtartó hozzáállást. Távolságot normál időkben nem egymástól kell tartanunk, hanem a témától, és azt előítéletek nélkül kell (kéne) szemlélni.

Ha megkérdeznek egy virológust, járványtanászt, orvost vagy mezei biológust, mint én, akkor azt fogjuk mondani, hogy az ország lezárása rendben van, a járvány terjedését akadályozni szükséges. Ezt mondatja velünk a járványtani alapmodell, amelyből egyértelmű, hogy le kell nyomni az átadás valószínűségét. Ezt mondatja az a kevés (vagy sok), amit kórokozókról tanultunk, mert nem tesz jót a szervezetünknek, ha megbetegszünk. Nem szabad egy virológusnak felróni, hogy tart a vírusoktól. Egész életét olyan valamik tanulmányozásával töltötte, amik megbetegítenek és mindenféle rombolást végeznek bennünk. Nem szabad egy járványtanásznak felróni, hogy halottakat, megtelő kórházakat, szövődményeket lát. Ezzel foglalkozik. Ne rójuk fel egy orvosnak, hogy betegeket lát, és gondolom minden embertársának azt kívánja, hogy ne kelljen vele találkoznia, amikor fehér köpeny van rajta.

Más szakma képviselői máshogy látják a világot. A közgazdászok biztosan kieső GDP-t, bezuhanó gazdaságot, tönkremenő ágazatokat látnak. A szociológusok növekvő egyenlőtlenséget, leszakadó régiókat, oktatásból kimaradó gyerekeket. Egy pszichológus a bezártság és a magány problémáit fogja látni.

Az ember – szakmájától függetlenül – a saját életét érintő dolgokat fogja inkább hiányolni

Bár biológus vagyok, de családapa, gyerek, oktató is (és még sok minden címkét magamra aggathatok). És engem a családapád zavar, hogy a tini gyerekeim nem ülnek az iskolapadban, nem bandáznak és csevegnek a haverjaikkal. Mert ennek most lenne az ideje, és nem lehet pótolni. Gyerekként, testvérként zavar, hogy ritkán találkozom a szüleimmel vagy a testvéremmel (a telefon nem olyan). Hiányzott a nagy családi Húsvét, hiányzott a nagy családi Karácsony. Oktatóként ki szeretnék állni a diákok elé egy előadóban és előadni nekik, látni az arcukat, a szünetben beszélgetni velük. És le szeretnék menni kardozni legalább heti egyszer.

Járványkezelés kapcsán kevésbé fáj, ami kevésbé érint

De annyira azért nem zavar engem, hogy nincsenek fergeteges bulik, nincsenek nyitva este a kocsmák, és nincs színház. Mert én ilyen vagyok. Zavar, hogy nem szürcsölhetem a kapucsínót rendes csészéből egy dobos torta mellett, de éttermek nélkül hosszabb ideig megvagyok. Más ember meg másmilyen.

Nyilatkozhatok-e emberként?

De lehetek én csak egyszerűen ember? Beleordíthatom-e a világba, hogy most azonnal ültessenek 50 hallgatót a terembe, hogy én jelen levő közönség előtt beszélhessek? Elpanaszolhatom-e fájdalmamat, hogy konferenciák nélkül sivár a tudományos élet? Vagy megjegyezhetem, hogy jó-jó felvételről egy operett, de úgy ott ülve azért egy teljesen más minőség? Nem kockáztatom, hogy úgy fog továbbadódni, hogy "a biológus az azonnali nyitás mellett szólalt fel"? (leszögezem, hogy nem tettem ilyet)

Járvány, vírus, oltás témákban csak nagyon óvatosan, mindig a szakma felől közelítve beszélhetek

Én ezt látom a virológusok, járványmatematikusok, orvosok, biológusok nyilatkozatai mögött: a szakmájuk, a szakmai meggyőződésük nem engedi, hogy emberként az önös érdekeik és vágyaik alapján kezdjenek fejtegetésbe.

Ne médiamunkások és újságírók elmélkedjenek a járványtanról

Zavar, amikor egy műsorban (ami amúgy jó) egy adag újságíró szapulja a virológusokat, hogy azok valamiért rosszat akarnak a vendéglátásnak, meg szobafogságra ítélnének mindenkit. A kutatók / orvosok / szakemberek nem hoznak törvényeket és szabályokat. Nem víruscelebek, hanem szakemberek. Akiknek van egy szakmai véleménye, ami a világnak egy vetülete. Ahogy fent írtam a világnak van más, gazdasági, társadalmi, pszichológiai, stb., vetülete. Ezekről a vetületekről ugyanúgy kell beszélni, mint a távolságtartásról. Csak könyörgöm, ne a virológust kérdezzük az intézkedések jogi vetületéről, a szociológust a vírus sejtbe való bejutásáról és a járványügyi szakembert a távoktatás pedagógiájáról. Abból nem fog semmi jó kisülni.

Szerintem

Felértékelődnek azok a helyzetek, amikor egyszerűen a véleményemre kíváncsi valaki. Az emberi véleményemre. Tetszik-e egy társasjáték? Milyen hosszú legyen egy nadrág szára? Lehet-e rózsaszín kalapot hordani? Mi a véleményem egy sorozatról? Örömmel megosztom a véleményemet (ilyenek vagyunk, szeretjük megmondani a tutit). De tudom, hogy ezekben a kérdésekben csak egy ember vagyok egy véleménnyel.

Biológia kapcsán viszont a nagybetűs tudományt képviselem, akármilyen apró porszem is vagyok. Így az emberi véleményemet is meg kell tartanom magamnak.

Ugye senki nem gondolta, hogy megússzátok a rózsaszín nyakkendőt, ha már másról nem mondhatok magánvéleményt a szakmai integritásom megtartása okán?