COVID-19: A kutató és az ember vívódásai

Nem egyszerű biológus kutatónak lenni egy világjárvány közepén. Próbára teszi az amúgy is kicsavart elménket és az elvárt távolságtartó hozzáállást. Távolságot normál időkben nem egymástól kell tartanunk, hanem a témától, és azt előítéletek nélkül kell (kéne) szemlélni.

Ha megkérdeznek egy virológust, járványtanászt, orvost vagy mezei biológust, mint én, akkor azt fogjuk mondani, hogy az ország lezárása rendben van, a járvány terjedését akadályozni szükséges. Ezt mondatja velünk a járványtani alapmodell, amelyből egyértelmű, hogy le kell nyomni az átadás valószínűségét. Ezt mondatja az a kevés (vagy sok), amit kórokozókról tanultunk, mert nem tesz jót a szervezetünknek, ha megbetegszünk. Nem szabad egy virológusnak felróni, hogy tart a vírusoktól. Egész életét olyan valamik tanulmányozásával töltötte, amik megbetegítenek és mindenféle rombolást végeznek bennünk. Nem szabad egy járványtanásznak felróni, hogy halottakat, megtelő kórházakat, szövődményeket lát. Ezzel foglalkozik. Ne rójuk fel egy orvosnak, hogy betegeket lát, és gondolom minden embertársának azt kívánja, hogy ne kelljen vele találkoznia, amikor fehér köpeny van rajta.

Más szakma képviselői máshogy látják a világot. A közgazdászok biztosan kieső GDP-t, bezuhanó gazdaságot, tönkremenő ágazatokat látnak. A szociológusok növekvő egyenlőtlenséget, leszakadó régiókat, oktatásból kimaradó gyerekeket. Egy pszichológus a bezártság és a magány problémáit fogja látni.

Az ember – szakmájától függetlenül – a saját életét érintő dolgokat fogja inkább hiányolni

Bár biológus vagyok, de családapa, gyerek, oktató is (és még sok minden címkét magamra aggathatok). És engem a családapád zavar, hogy a tini gyerekeim nem ülnek az iskolapadban, nem bandáznak és csevegnek a haverjaikkal. Mert ennek most lenne az ideje, és nem lehet pótolni. Gyerekként, testvérként zavar, hogy ritkán találkozom a szüleimmel vagy a testvéremmel (a telefon nem olyan). Hiányzott a nagy családi Húsvét, hiányzott a nagy családi Karácsony. Oktatóként ki szeretnék állni a diákok elé egy előadóban és előadni nekik, látni az arcukat, a szünetben beszélgetni velük. És le szeretnék menni kardozni legalább heti egyszer.

Járványkezelés kapcsán kevésbé fáj, ami kevésbé érint

De annyira azért nem zavar engem, hogy nincsenek fergeteges bulik, nincsenek nyitva este a kocsmák, és nincs színház. Mert én ilyen vagyok. Zavar, hogy nem szürcsölhetem a kapucsínót rendes csészéből egy dobos torta mellett, de éttermek nélkül hosszabb ideig megvagyok. Más ember meg másmilyen.

Nyilatkozhatok-e emberként?

De lehetek én csak egyszerűen ember? Beleordíthatom-e a világba, hogy most azonnal ültessenek 50 hallgatót a terembe, hogy én jelen levő közönség előtt beszélhessek? Elpanaszolhatom-e fájdalmamat, hogy konferenciák nélkül sivár a tudományos élet? Vagy megjegyezhetem, hogy jó-jó felvételről egy operett, de úgy ott ülve azért egy teljesen más minőség? Nem kockáztatom, hogy úgy fog továbbadódni, hogy "a biológus az azonnali nyitás mellett szólalt fel"? (leszögezem, hogy nem tettem ilyet)

Járvány, vírus, oltás témákban csak nagyon óvatosan, mindig a szakma felől közelítve beszélhetek

Én ezt látom a virológusok, járványmatematikusok, orvosok, biológusok nyilatkozatai mögött: a szakmájuk, a szakmai meggyőződésük nem engedi, hogy emberként az önös érdekeik és vágyaik alapján kezdjenek fejtegetésbe.

Ne médiamunkások és újságírók elmélkedjenek a járványtanról

Zavar, amikor egy műsorban (ami amúgy jó) egy adag újságíró szapulja a virológusokat, hogy azok valamiért rosszat akarnak a vendéglátásnak, meg szobafogságra ítélnének mindenkit. A kutatók / orvosok / szakemberek nem hoznak törvényeket és szabályokat. Nem víruscelebek, hanem szakemberek. Akiknek van egy szakmai véleménye, ami a világnak egy vetülete. Ahogy fent írtam a világnak van más, gazdasági, társadalmi, pszichológiai, stb., vetülete. Ezekről a vetületekről ugyanúgy kell beszélni, mint a távolságtartásról. Csak könyörgöm, ne a virológust kérdezzük az intézkedések jogi vetületéről, a szociológust a vírus sejtbe való bejutásáról és a járványügyi szakembert a távoktatás pedagógiájáról. Abból nem fog semmi jó kisülni.

Szerintem

Felértékelődnek azok a helyzetek, amikor egyszerűen a véleményemre kíváncsi valaki. Az emberi véleményemre. Tetszik-e egy társasjáték? Milyen hosszú legyen egy nadrág szára? Lehet-e rózsaszín kalapot hordani? Mi a véleményem egy sorozatról? Örömmel megosztom a véleményemet (ilyenek vagyunk, szeretjük megmondani a tutit). De tudom, hogy ezekben a kérdésekben csak egy ember vagyok egy véleménnyel.

Biológia kapcsán viszont a nagybetűs tudományt képviselem, akármilyen apró porszem is vagyok. Így az emberi véleményemet is meg kell tartanom magamnak.

Ugye senki nem gondolta, hogy megússzátok a rózsaszín nyakkendőt, ha már másról nem mondhatok magánvéleményt a szakmai integritásom megtartása okán?