Záróvizsga tapasztalatok 2023

Befejeződtek a záróvizsgák. A BSc-sek és az MSc-sek záróvizsgái is. Ez a vizsga zárja le a képzésüket. A teljes „cselekmény” két részből áll: a szakdolgozat védéséből és a záróvizsgából. A szakdolgozat védése során bemutatják mit végeztek és válaszolnak a bírálók és a védésen jelenlevők mindenféle kérdéseire. A védések alapvetően jó élmények, amelyek során a sokszor impresszív mennyiségű elvégzett munkájukról adnak számot a hallgatók. A hallgatók hajlandóak dolgozni!

A záróvizsga, ami úgy egy héttel később szokott lenni, viszont általában elég lehangoló élmény (általában a vizsgákhoz hasonlóan). Vannak jó feleletek (tehát a következőt mindenki olvassa úgy, hogy ha nem inge, nem veszi magára). De van az az általános élmény, hogy (1) nem tanulnak a diákok, (2) nem állt össze a fejekben a biológia, és (3) nem látják a lényeget.

Egy általános hiányosságot nem lehet csak a diákok nyakába varrni

Mivel sokaknál vannak ezek a problémák, így ez az oktatás problémája. Fontos, hogy egy sok hallgatót érintő problémát ne varrjunk egyszerűen a nyakukba vagy intézzük el egy „ezek a mai fiatalokkal”. Az egyik korai oktatói meglátásom az volt (mert ugye az egyetemi oktatók általában nem kapnak képzést az oktatásban, aminek azért megvan a maga pikantériája. Azt is megjegyzem, hogy most már van oktatási/oktatástechnikai továbbképzésünk!), hogy ha páran nem tudnak valamit, akkor ők nem tanultak, de amennyiben a csoport 75-80% elront valamit, az már az én hibám.

Viszont nem tudom, hogy mit lehetne azért tenni, hogy jobban összeálljon a fejekben a biológia és lássák a lényeget. Nem emlékszem, hogy én mennyire értettem a biológiát 23 évvel ezelőtt. Lehetnénk persze sokkal szigorúbbak a sima vizsgákon, hogy legalább a tényanyag a fejekben legyen. A tényanyag vagy definíciók ismerete viszont még nem megértés és nem lényeglátás.

Azt a tételt sem tudják, amit maguk választottak

A mi záróvizsgáinkon két tételből kell felelni. Az egyik tételt azon négyből kapja a hallgató, amely négyet ő maga választotta. Ezeket részletesen kell tudni. A maradék 18 tételből egyet véletlenül húz, de ezt kevésbé mélyen kérdezzük vissza. Azaz pontosan megvan mely (4) tételt kéne nagyon tudnia a hallgatóknak. Ennek ellenére találkozunk azzal, hogy a hallgató nem tud túl sokat abból a négy tételből. Ő választotta!

Fontos lenne, hogy ők maguk is képesek legyenek felmérni a saját tudásukat. Tudnak egy adott diszciplínát elég mélyen? Ezt a képességet már a gimnázium alatt meg kellett volna szerezniük, így ebben nem gondolom, hogy dolgunk van. Már azon kívül, hogy ott helyben szembesítjük őket azzal, hogy esetleg nem készültek mégsem fel olyan jól, ahogy gondolták.

A megértés fontosabb lenne, mint a lexikális ismeretek

A megértéshez idő kell. Mivel lényegesen kevesebb kontaktóra van, mint korábban, így a fennmaradó időt lehetne erre is szánni. A megértés abból fog fakadni, hogy kezd a fejekben összerakódni a sok adat. Én imádtam azokat a tárgyakat, amelyek megérthetőek voltak. Az ökológia és az evolúcióbiológia ilyen, mert alapvetően folyamatokról szól. A biokémiának az anyagcsere része is ilyen, de ahhoz azért nagyon sokat kell anyagcsere utakat bámulni, hogy megértse őket az ember. Nem úszható meg, hogy a kedves hallgató gyakori kapcsolatba kerüljön a tananyaggal az órákon kívül is.

A lényeglátás a nehezebb kérdés. Nekem egyszerű visszakérdezni a „lényeget”, hiszen az az, amit visszakérdezek. Mit és milyen mélységben érdemes tudni egy vizsgára? Persze a mindent kell tudni és olyan mélységben, ahogy le van adva. De ennyit én legalábbis nem tudok megjegyezni. És idő sincs rá, hogy ennyit visszakérdezzünk. Valamint sok dolog, amit elmondunk az példa. Sok példát próbálunk hozni, hogy azokon keresztül megértsék a jelenséget. De ott a vizsgán nem lehet minden példát visszamondani, de egy-egy példát mindenre érdemes tudni.

A záróvizsgán ráadásul olyan tételsor van, amin vastagon vannak szedve a fontos fogalmak. Ezekről a fogalmakról illene tudni valamint. Mindegyikről. Ezzel egyértelműen jeleztük, hogy mi mit tartunk fontosnak. Amikor valamiről azt mondom, hogy „ezt biztos kérdezem a vizsgán, ha ezt a tételt húzod”, akkor azt komolyan gondolom. Túl sokat találkoztam azzal, hogy nem foglalkoznak a hallgatók azzal, amiről mi oktatók megmondjuk, hogy fontos, de közben tele van pakolva a fejük adatokkal, amelyekre sohasem mondtam, hogy fontos (és egy adaggal, amire mondtam, hogy nem kell memorizálni). Szóval a lényeglátást meg lehet tanulni az által is, hogy érzékelik a tisztelt hallgatók, hogy mit tartunk fontosnak az előadás során, mi az, amire mindig vissza-visszatérünk és mely fogalmakat szedünk vastagon a tételjegyzékben.

Szóban vizsgázni stresszes, mert nem szokták

Persze egy záróvizsga nagyon stresszes. Egy óriási, jó két évnyi anyagot kéne valamilyen szinten fejben tartani. És mindezt szóban, amely formában igen keveset vizsgáztatok, bizottság előtt meg egyáltalán nem. De ez is gyakorolható. Ha valaki úgy érzi, neki nem megy a szóbelizés, akkor vegyen fel olyan tárgyakat, amely végén szóba kell vizsgázni, hogy szokja. Vagy kérje meg a témavezetőjét, hogy kérdezze ki.

Egy kutató életében különösen fontos, de szinte minden más természettudományos pályán is, hogy tudjunk szóban kommunikálni az ismereteinkkel kapcsolatban. Legyen az egy labormegbeszélés, egy konferencia vagy egy „sales pitch” a leendő megrendelőnek, a tudásodról szóban kell számot adnod és ott helyben válaszolni kérdésekre. Nincs idő keresni az interneted, belenézni a jegyzeteidbe vagy segítséget kérni a kollégáktól. Ott és akkor kell helyt állnod. Az írásbeli vizsgák (főleg a tesztek) a stressztűrésen kívül másra nem készítenek fel. Amikor írsz, akkor mindig van idő utánanézni dolgoknak, segítséget kérni és vissza-visszatérni egy mondathoz, míg az pontos és összeszedett nem lesz.

Ötlet arra, hogy lássák a lényeget, összeálljon a fejükben a biológia és tanulni is hajlandóak legyenek?

Miért akarják a kormányok vállalatokká alakítani az egyetemeket?

Az Egyesült Királyság egyeteminek dolgozói sztrájkra készültek. Globalizált világunkban a problémák is eléggé hasonlóak a világ különböző részein. Sajnos ennek az oka, hogy a kormányok ugyanabból a kottából próbálnak játszani, ami sehol sem vezetett semmi jóra, de mivel papíron jól mutat, a többi nem számít.

A következőkben próbálom megvilágítani, hogy szerintem miért nem lehet egy egyetem egy vállalat

A „vállalat” itt persze nem egy ideális, hatékonyan működő szervezetet jelent, ami a legtöbbek fejében esetleg megjelenik azzal szemben, hogy az állam elvileg rossz tulajdonos és amúgy sem tud céget vezetni. Persze egy állam nem is tud céget vezetni, mert ahhoz még ember kell, így persze bárminek a vezetése azon múlik, hogy ki és hogyan vezeti. Ez viszont most messze vezetne. A „vállalati” működés a kormány (kormányok) elképzelésében azt jelenti, hogy nincs vele kiadás, sőt, ha lehet még pénzt is hoz. Közvetlenül, nem valami indirekt módon.

A felsőoktatással kapcsolatban azt szeretnék a kormányok, hogy közvetlenül pénzt termeljenek

Szögezzük le, a felsőoktatás rengeteg pénzt hoz az államnak. De nem közvetlenül, hanem közvetetten. A felsőoktatás, ahogy az egész oktatási rendszer infrastruktúra. Viszi a pénzt, de nélküle nem lehet pénzt termelni. A cégeknek szükségük van a képzett munkásokra. Minden szinten szükség van képzett munkaerőre, a szakmunkástól kezdve a diplomásig. Ahogy az Ipar 4.0 felé mennénk (nem arra megyünk, de tegyük fel, hogy egyszer majd), úgy egyre több diplomásra lesz szükség.

A diplomást a felsőoktatás „termeli”

Megint tegyünk egy megjegyzést: a diplomást a felsőoktatás nem úgy termeli a diplomást, hogy bemegy egy 5 éves és kijön egy mérnök. Bementként felkészített, érettségivel rendelkező emberpalánták kellenek. Azaz eleve egy jó közoktatásra van szükség ahhoz, hogy elég diplomásunk legyen. Lehet a felsőoktatásunk akármilyen csodálatos, ha a közoktatás nem jó, akkor nem tud jó lenni a rá épülő felsőfokú képzés sem.

A felsőoktatás nem működik valódi piacként

Ki a megrendelő? A szolgálatatást közvetlenül a hallgatók veszik igénybe, de mégsem ők a megrendelők, hanem a közösség (az államon keresztül). Nagyon helyesen Magyarországon (még) nincs a teljes képzési költség a hallgatókra terhelve, azt a közösség állja. Azért mondom, hogy nagyon helyesen, mert elvileg lehetne olyan rendszer, amelyben minden személy egyénenként kifizeti a tanításának az árát, amit remélhetőleg a fizetése majd visszatermel számára. Ez a csodálatos elv viszont nem működik, illetve torzítja a társadalmat. Egyrészt nincs annyi ember, aki előre ki tudja fizetni az oktatásának költségét. Azt a szülők fizetik ki, és így a képzés a szülők anyagi helyzetétől és nem az adott személy képességeitől függ. Társadalmi szinten nem engedhetjük meg magunknak, hogy elvesszük azokat az embereket, akik képességeik (legyen az genetikai szerencse vagy egyszerűen a szorgalom) okán sok tanulást kívánó munkát végezhetnének, de nem tudják, mert a szüleiknek nincs meg a pénze a képzésükre. Ezért van a fejlett országokban (a fejlettség nem csak GDP-t jelent, az Egyesült Királyság és az USA nem igazán fejlett ország, pont azért, mert kevesebb szolgáltatást nyújt állampolgárainak, mint amennyit tehetne) alapvetően közfinanszírozott az oktatás. Direkt nem ingyeneset írtam, mert van ára a képzésnek, de azt közösen fizetik az állampolgárok.

Erre lehet az az ellenérv, hogy de hát egy mérnök, informatikus vagy most már egy orvos a fizetéséből vissza tudná fizetni az oktatásának költségét, akkor legyen valódi piac és fizessen érte. A diplomához között munka viszont túlmutat a mérnök, informatikus, orvos háromszögön. Mi van például a tanárokkal? Lehetne nekik is olyan fizetésük, hogy abból simán visszafizessék a taníttatásuk költségét, de akkor jön a továbbterjedő kérdés, hogy az így megemelkedett költségét az oktatásnak (a tanárok bérét) ki fogja kifizetni? A jelen rendszerben az adókon keresztül (elvileg, főleg, ha progresszív adózás van) az fizet inkább a közös dolgokért, aki több pénzt tud termelni. Ezen képességének egy jó része az oktatásának köszönhető a másik pedig a megszokásnak, hogy bizonyos szakmák többet, mások kevesebbet kapnak (aki azt állítja, hogy a szakmák bérezésének bármi köze van a hozzáadott értékhez, az hazudik magának! Ha ez így lenne, akkor messze a tanárok keresnének a legjobban és mondjuk a pénzügyben lenne, hogy a minimálbér emelésekor nőnének csak a fizetések a minimálbérig.)

A közösből finanszírozott ágazatok a kormányok miatt torz bevételi szerkezettel rendelkeznek

Ha egyszer eldöntöttük, hogy a közösség finanszírozza az oktatást, akkor ugye ott van még, hogy az mennyibe kerül. Mindennél a végösszeg a csillagos ég természetesen. Hiszen el tudnánk azt is képzelni, hogy 3-4-fős csoportokban tanuljanak nyelvet a diákok, a legújabb számítógépek álljanak rendelkezésükre az informatika tanulásánál és minden iskolának legyen saját uszodája is.

A közösség (a törvényalkotáson keresztül) meghatározza, hogy mi a feladata, azaz a kimentei követelménye az oktatásnak. Ha ebben benne van, hogy mindenki napi szinten leússzon 500 métert, akkor kellhet uszoda minden iskola mellé. Ha úgy gondoljuk, hogy mindenkinek tudni kell legalább egy rántottát jól elkészítenie, akkor kéne helység, ahol ezt megtanulják. És így tovább. A kimeneti követelmények és a diákok számának ismeretében az oktatók/iskolaműködtetők ki tudják számolni ez mennyibe kerül. Az iskolák (egyetemek is) viszont nem ezt az összeget kapják, hanem a kormányok által erre a szektorra szánt összeget. Ami természetesen (?) mindig kevesebb, mint ami kéne a törvényekben meghatározott követelmények teljesítéséhez.

Hogy pontosan lássuk mi van. Amikor szeretnénk valamilyen munkát elvégeztetni egy szakival, akkor megmondjuk, hogy mit szeretnénk. Ezt követően ő ad erre egy árajánlatot és mi vagy elfogadjuk vagy sem. Ha nem tudjuk elfogadni, akkor vagy keresünk más szakit, hátha olcsóbb vagy lejjebb adunk az igényeinkből, hogy beférjünk a keretbe. Ugyanez nem működik az oktatásban (egyetlen szinten sem). Egyrészt a végeredményt a törvények szabályozzák, így nem mondhatja egy iskola, hogy „ha csak ennyi pénz van, akkor nyelvet és informatikát nem tanítunk, helyette több ének lesz, mert az énektanár még nem mondott fel”. Pontosan meg van határozva, hogy mennyi ének, informatika és nyelvóra legyen. A felsőoktatásban is van egy képzési és kimeneti követelmény, ami meghatározza, hogy mit kell tanítani, ahhoz, hogy valaki például biológus legyen.

A diplomás lehet, hogy több adót termel, de nehezebben irányítható

Az egyetemek nem csak viszik a pénzt, hanem olyan embereket eresztenek ki falaik közül, akik kritikusan gondolkodnak. A kritikusan gondolkodó ember pedig nehezebben irányítható. A populista (Angliában ahogy nálunk is ez inkább a jobboldalnak nevezett rész sajátja) kormányok ezért nem szeretik az egyetemeket és az onnan kikerülőket. Az adójukat persze igen. De azt nem szeretik, hogy onnan olyanok jönnek ki, akik nem fognak rájuk szavazni. Minél iskolázottabb valaki, annál valószínűtlenebb, hogy a populista jobboldalra szavazna.

Ráadásul sok diplomás képes külföldön munkát vállalni, akár úgy is, hogy nem kell itthonról elköltöznie. Így függetleníteni tudja magát a helyi borzalomtól.

Folytatás következik. Ezek inkább a tünetek és az okok, de nem a megoldások.

Hogyan kéne megreformálni a PhD képzést?

Abban van némi egyetértés a világban, hogy egy ország felemelkedésének záloga az innováció, azaz a kutatni képes közösség. A kutatók képzése pedig az egyetemeken történik, zömében a PhD képzés keretében. Erős PhD képzés nélkül nincs innováció.

A PhD képzés viszont óriási válságban van. Nem csak itthon, mindenütt.

Az első égető probléma, hogy minden képzés pénzbe kerül. Amíg nincs a megfelelő pénz mögé rakva, addig nincs rendes képzés. A PhD-sok fizetése mindenütt igen alacsony. Nálunk olyannyira, hogy lényegében azok engedhetik meg maguknak, akiket a szüleik vagy a párjuk képes eltartani. Munka mellett ez nem megy. Mert ez nemcsak heti 40 órás elfoglaltság, hanem – az akadémiai szféra egészéhez hasonlóan – sokkal több.

Magyarországon a doktori ösztöndíj összege 140 eFt az első két évre és 180 eFt a következő két évre. Ezek nettó összegek (ösztöndíj). Évek óta ennyi. Egyelőre semmi jele, hogy emelnék. Egyértelmű bárki számára, hogy ennyi pénzből nem lehet megélni ma Magyarországon. Ezért még albérletet sem igazán kapni. Bár az állam évente majdnem 2000 új ösztöndíjas helyet nyit meg, a ránk eső részt mi az ELTE TTK-n ezt az elmúlt két évben nem tudtuk feltölteni. Amikor én jelentkeztem PhD képzésre, akkor 2-3x túljelentkezés volt, most kevesebb jelentkező van, mint hely. A fizetés akkor is rossz volt, de a piacon elérhetőhöz képest nem ennyivel.

Ha szeretnénk innovációra alkalmas szakembereket, akkor bizony költeni kell a képzésükre!

Itt amúgy én azt szorgalmaznám, hogy ne hallgatói ösztöndíjat kapjanak a PhD képzésben levők, hanem tanársegédi fizetést. A munkaviszonyt egyrészt maguknak a hallgatóknak is egy tisztább jövőt ad TB/nyugdíj/hitelek, stb. szempontból, másrészt egy sokkal jobban kontrollálható viszonyt a munkahely és a doktorandusz között. A hallgató ugyanis egyedül a jegyein keresztül kérhető számon. Vagy elfogadom a félévét vagy sem. De például nem kötelezhetem – tudtommal – arra, hogy bejárjon dolgozni, hogy valamit időre elkészítsen, vagy hogy kötelező legyen neki bejelenteni, hogy betegszabadságon van (ami ösztöndíjnál nem is létezik).

Biztos, hogy jó a mester és tanítvány viszony?

A bejegyzés apropójául szolgáló, a Nature-ben megjelent szerkesztőségi levélben (PhD training is no longer fit for purpose — it needs reform now) a képzés alapjául szolgáló mentor-mentorált viszonyt is megkérdőjelezi.

Jelenleg minden PhD hallgató a témavezetője szárnyai alatt tanulja a kutatás és a szűkebb szakma fortélyait. Ennek a rendszernek az előnye, hogy személyes oktatást kap az illető. A hátránya pedig az, ha nem kapja ezt meg, mert nem ér rá a témavezető.

Egyrészt ezen a szinten már nem igazán lehet akár csak tucatnyi hallgatót beterelni egy előadásra és nekik valami nagyon újat és relevánsat mondani. Ez a képzésnek az a szintje, amikor már nagyon szűk, az országban nagyjából egy legfeljebb két kézen megszámolható szakértő által művelt tudományban képezzük diákjainkat. Persze ezen képzéssel képessé válnak ezen nagyon szűk szakterületen kívüli kutatásra is, de magához a kutatáshoz ebben a szűk részletben kell elmélyedniük.

Saját életem példája: én a doktorimat növényökológiából azon belül is a klonális növények térbeli terjedésének a fiziológiai integrációval való kapcsolatának vizsgálatából írtam. És a doktori fokozat megszerzése után szinte azonnal váltottam élet keletkezésének és együttműködés evolúciójának vizsgálatára (miközben térbeli ökológiából azért még írtam pár cikket utána is). Részben azokat a technikákat alkalmazom ma is, amit akkor megtanultam, csak a kérdéskör más (nagyon más).

A mentor-mentorált viszony olyan, mint a házasság: sokáig kell együtt lenni és csúnya vége is lehet

A témavezetett – témavezető viszony egyfajta kapcsolat és itt már messze nem csak a tudományos kvalitások számítanak, hanem bizony az emberiek is. Nem mindenki tud együtt dolgozni. Nem mindenkinek azonosak a szükségletei és ezeket a témavezető nem azonosan tudja kielégíteni. Sok dolog viszont csak úgy derül ki, ha elkezdünk együtt dolgozni. Én ezért már eleve nem szeretem, ha olyan jönne hozzám, akit nem ismerek BSc-s kora óta. Akkor már van mögöttünk vagy három év közös munka. Sok helyen a világban viszont a PhD hallgatókat legfeljebb a felvételin látja a leendő témavezető és ezt némi levelezéssel lehet még kiegészíteni.

Ez önmagában nem lenne gond, de a váltás nagyon nehézkes. Ez nem olyan, hogy elmész egy munkába és, ha nem tetszik egyik félnek, akkor ott a három hónap próbaidő és fel lehet mondani. Nagyon nehéz témavezetőt váltani. Főleg úgy, hogy ne legyen belőle sértődés. Van, hogy egy témavezető belátja, hogy nem ér rá és átadja valakinek a környezetéből. Ez megoldható. De mi van, ha a témavezetett szeretne váltani? Mi van, ha a témavezető szeretné, ha az illető eltűnne a tudományból és soha nem nézne vissza? Nem egyszerű esetek ezek. Ennyire szélsőséges problémám még nem volt, de azét ilyen-olyan konfliktusaim a témavezetettjeimmel igen (bocs!).

Az összeveszésekből, félreértésekből, inkompatibilitásokból és időhiányból fakadó problémákat egy ennyire egy-egy viszonyon alapuló rendszerben nagyon nehezen lehet orvosolni. Lenne igény a tömegesedés felé való elmozdulásra, de én sem (és a cikk sem) látja a megoldást.

Lehetne mindenkinek eleve kettő vagy több témavezetője. Most van ilyen felesben vezetett doktoranduszom és ennek a rendszernek vannak előnyei. Vannak dolgok, amiben kiegészítjük egymást a másik témavezetővel így van, amit tőlem, van amit a másik oktatójától tanulhat meg az illető. De a „közös lónak” is megvannak a maga problémái. Ha mindenkinek több témavezetője lenne, akkor mindenki gondolhatná úgy is, hogy majd a másik megoldja. Ki az egyszemélyi felelős végül? Szóval bőven van még mit itt kitalálni.

Ne legyen kötelező szakcikkeket megjelentetni

Amit én látok most nagy problémának az a kötelező szakcikk megjelentetés. A szakcikk igazából a témavezetőnek fontos és a doktorandusznak akkor, ha utána az akadémiai szférában szeretne elhelyezkedni. Amennyiben azonban a legtöbbjüket az iparba szánjuk, akkor nekik ez alapvetően felesleges.

Annyira felvillanyozó volt hallani, hogy Angliában „csak” a disszertációt kell megírni, amit aztán elbírálnak és megkapja (vagy nem) az illető a fokozatot. Azaz kell kutatnia. Kellenek eredmények. De nem kell az időbe azt is beleszámítani, amíg egy szakcikk elkészül és megjelenik. Ez bizony évekbe is telhet onnan, hogy minden eredmény megvan. Most a napokban fogadták el egy cikkünket, amit 2021 őszén adtunk be. Egyszerűen az újság elfeledkezett róla és vagy fél évig semmi nem történt. Egy ilyen megjelenési folyamatra a doktorandusznak nincs befolyása (nekünk sincs), miközben neki 4 éve van befejezni tanulmányait és kutatásait. Amennyiben a PhD megszerzését tényleg úgy vesszük, hogy az oktatás legmagasabb foka, akkor lehetne a követelményrendszere is inkább hasonlatos az oktatás többi részéhez, azaz, hogy alapvetően helyben kontrollálható dolgoktól függ és nem azon kívüliektől. A szakcikk követelése amúgy azért van, mert nem hiszünk eléggé magunkban, hogy elég színvonalas munkát követelnénk meg a doktoranduszainktól. Vagy legalábbis biztos lenne valahol, valaki más, aki nem követelne eleget és ezzel értéktelenítené a doktori fokozatot.

Egy doktori fokozat megszerzése soklépcsős folyamat. Messze nem arról szól, hogy ír valami esszét az illető, amit a témavezető sebtében elolvas, ad rá egy jegyet és vége. Mások olvassák el, bírálják azt, van nyílvános vita róla és ezt követően még legalább két szint szavaz róla az egyetemen. Azaz nem hiszünk magunkban, de ellenben hiszünk a folyóiratok szerkesztőiben és bírálóiban. Ja azok is mink vagyunk…

Miért nem lehet hatásos a tanárok sztrájkja 3 nap alatt, mint a kukásoké?

Az elmúlt években (évtizedben?) sokszor eszembe jutott, hogy miért nem sztrájkolunk mi egyetemi oktatók. Lenne miért. Most a közoktatás tanárai próbálják felhívni a köz figyelmét arra, hogy gond van. Nem csak a fizetésükkel – a sztrájkok célja általában a fizetés emelése, a munkakörülmények javítása –, hanem az oktatás igen sok részletével. Alant pár gondolat, hogy miért nagyon más a kukások sztrájkja és egy esetleges pedagógussztrájk.

Egy sztrájknak fájnia kell a munkáltatónak

Ez lehet direkt gazdasági veszteség. Egy cég számára, ha nem termel, nem szolgáltat, akkor az rossz neki, mert bevételkiesése lesz. Lehet, hogy amúgy a lakosság nem veszi észre (vagy csak sokkal később), de maga a cég rögtön tudja, hogy így például nem fog tudni teljesíteni megrendeléseket. Vannak viszont szolgáltatások, ahol a munkáltatónak nem biztos, hogy közvetlenül rossz, ha nem végzik el a munkát a munkásai. A szemétszállításért akkor is beszedik a pénzt, ha kimarad egy szállítás. Ellenben indirekt módon mégis fáj a munkáltatónak, mert sok ember dühös a felgyülemlett szemét következtében. A dühös, elégedetlen ügyfelek, pedig kényszeríthetik a munkáltatót, hogy lépjen. Szolgálatásnál elpártolhatnak az adott cégtől. Vagy monopóliumnál, a szemétszállítás az, politikailag hátrányos, ha sokáig probléma van.

A szemétszállítás esete nagyon direkt. Ha a megszokott időben nem viszik el, akkor gyorsan felgyülemlik a büdös, rusnya szeméthalom. A lakókörnyezetünk kevésbé élhető lesz. Ezt nem szeretnénk. A nyomás indirekt, de napról napra szemlátomást halmozódó problémát okoz a munkabeszüntetés.

A tanárok munkabeszüntetése hetek alatt lenne érezhető

Amennyiben a tanárok nem veszik fel a munkát, úgy rögtön kizárhatjuk a közvetlen kárt a munkáltatónak (ez ebben az esetben jogilag a KLIK, de általánosabban az oktatásvezetés, azaz a kormány). Nincs – közvetlen – bevételkiesése az államnak. Sőt. Kevesebb pénzt kell adni a tanároknak (sztrájk idejére nincs fizetés) és az iskolákban is csökkent a fogyasztás, mert senki nincs bent. Az oktatás az egyik napról a holnapra gondolkodás szintjén viszi a pénzt és nem hozza.

Az oktatás elmaradása esetén, amennyiben ez elég kiterjedt, a látható hatás a felügyeletet igénylő gyerekek tömege. Ez alapvetően az alsósokat, kisebb mértékben a felsősöket érinti. A gimnáziumi tanulókat szinte semennyire. A szülőknek így szabadsággal, felváltott munkarenddel, nagyszülők csatarendbe állításával, ismerősöknél vagy a munkahelyen állomásoztatott gyerekekkel kell úrrá lenniük a helyzeten (bocs a militáns kifejezésekért, de hát a rendőrminisztériumhoz tartozik az oktatás). Egy-egy napra ez megoldható. Három napra is, bár ez már okozhat problémát.

Három nap alatt nem lesz komoly – közvetlen – probléma az oktatás elmaradása

Három nap kimaradt oktatásért nem kell kirendelni a katasztrófavédelmet. A szemét esetében van egy közegészségügyi probléma lehetősége, aminek következtében cselekedni kell. Az elmaradt oktatás hatása sokkal később látszik. Minél kevesebb törődést kapnak a diákok, annál kevésbé lesz hatékony munkaerő, amikor munkába állnak. Ez még egy évtized vagy több is lehet. Azaz bőven két választási ciklussal később jelentkezhet a probléma. Ez a politikát nem érdekli. Pénzben kifejezhetően rossz lesz az országnak. Majd. Nem most.

A szülőket természetesen egy pár hetes tanársztrájk már igen negatívan érintené. De ugye itt már nem három napról, hanem hetekről beszélünk, hogy mindenkinek elfogyjon a szabadsága, a beváltható szívességei, a főnöke türelme az ott zsibongó vagy csöndben mobilozó gyerekkel szemben. Hetekig sztrájkolni a tanártársadalomnak is igen költséges. Eleve kéne egy társadalmi összefogás, hogy ezt a tanárainknak kifizessük. De ha lenne ilyen szintű összefogás, akkor akár lehetnének milliós tüntetések is három napig. Abból talán értenének odafönt.

Ez a gondolatmenet egy olyan hipotetikus forgatókönyvre épített, ahol minden tanár megtagadja a munkát és az iskola bezár (mert nincs, aki vigyázzon benne a gyerekekre). Minden olyan forgatókönyv, ahol van elég tanár vagy kisegítő személyzet az iskolában, hogy minimálisan biztosítható a gyerekek testi épségének óvása, ezt felborítja. A szülőknek – közvetlenül, a jelenben – nem fáj, hogy a gyereknek nincs órája, nincs leckéje. Remélem sokan vagyunk olyan szülők, akik éreznék, hogy a gyerek veszt ezzel, de lenne-e olyan hatása, ami után társadalmi nyomására a tanárok követeléséről tárgyalnia kéne a munkáltatójuknak? Félek nem.

A tanár közvetlenül annak okoz kárt, akit a gondjaira bíztak

A kukás nekem okoz gondot. De mi lényegében sohasem találkozunk. Néha éppen akkor vagyok az udvaron, amikor jönnek. Köszönök. Visszaköszönek. Ennyi. Nem lesz álmatlan éjszakája, hogy a fekete kukából kilógó kék szemeteszsák nem illik a házunk színharmóniájához.

A tanár nem a munkáltatója szemébe vágja, hogy akkor most pár napig nem készül el egyetlen áru sem a gépsoron, nem a szülőkkel közli kaján vigyorral, hogy akkor most kénytelenek lesztek a gyerekeitekre vigyázni, ha már van nektek. A tanár a diákjainak kénytelen azt mondani, hogy lehet, most egy hétig nem tanulunk új betűt, nem fogom megnézni az új rajzodat, pedig sokat fejlődtél, nem lesznek iskolaszínház próbák, nem ellenőrzöm a versenyfeladataidat, pedig tudom, hogy három hét múlva lesz az OKTV, nem tanítom meg annak a fura feladatnak megoldását, ami szinte mindig előjön a felvételin. Azaz közvetlenül a diákoknak fáj az oktatás hiánya. Rövidtávon és hosszútávon is. Olyanoknak kell fájdalmat/kárt okozni a tanárnak, akiknek nem akar és, akik megoldást sem hozhatnak a problémára. Értsük meg ezt a lelki vívódást, amikor a közösségi médiában számon kértjük, hogy miért nem tudnak egyszerűen csak nem dolgozni.

Amíg minden szülő nem érti meg, hogy a gyerekink jövőjét tesszük tönkre, amikor az oktatást tesszük tönkre (benne a tanárral is), addig nem várható változás. Nem fáj eléggé a munkáltatónak.

Integratív biológia 2022 (I. rész)

Az integratív biológia – az evolúcióbiológia mellett – a fő tárgyam. Nem a legrégebben oktatott tárgyam, az a programozás biológusoknak. De ez az a tárgy, amit, miután 2012-ben átvettem Szathmáry Eörstől, teljesen a saját szájam íze szerint formálhattam.

„nem is gondoltam volna, hogy a biosz ennyi mindenhez hozzá kapcsolható”

Az integratív biológia a nagyközönség számára kevésbé ismert kifejezés, bár már a 2017-es biológus tantervreformunknak is az egyik alappilére. Röviden azt jelenti, hogy próbáljuk a hallgatókban erősíteni, hogy a biológia egy egység, amit oktatásszervezési okokból különböző tárgyakra osztunk, de végül mind ugyanarról szól: az élővilágról. Tágabban az integratív biológia megmutatja, hogy milyen kapcsolatai vannak a biológiának más tudományokkal. Mert az „élővilág” nehezen elválasztható a légkörtől, a talajtól, a vizektől, a klímától, a szerveskémiától, vagy a fizikától. És mivel mi is az élővilág részei vagyunk, így nem választható el mindattól, amit emberi viselkedésnek hívunk és amivel a szociológia, a pszichológia, a történelem, a jog, a közgazdaságtan, a művészet, stb. foglalkozik.

Az integratív szemlélet nem egyszerű! Egyrészt kell némi kitekintés a szűk szakmán kívülre. Ez evolúcióbiológiában szinte adott, mert az amolyan ernyőtudomány az egész biológia felett. Persze így az egyes területekhez fájóan keveset értek. Szóval kéne hozzá egy reneszánsz ember, de olyan már nem létezik. Nem is igazán létezhet, olyan sok információ van csak a biológiáról, nemhogy a többi tudományról. Attól még próbálkozni lehet és megcsillanthatunk valamit a hallgatóknak a tudományterületek közötti összefüggésekről.

Az Integratív biológia, mint tárgy folyamatos átalakulásokon megy át. A korábbiakról olvashattok itt. Az újabb változás két okra vezethető vissza: a COVID lezárások és a kreditnövelés.

Tantárgy pandémia idején

Amikor elkezdődött a lezárás 2020-ban, akkor éppen programozás, integratív biológia és evolúcióbiológia volt harmadéveseknek. Nem tudtunk még semmit az online oktatásról. Az integratív biológia mindig interaktív tárgy volt, amit nem láttam megvalósíthatónak online. Így azt találtam ki, hogy előadások és vizsga helyett inkább olvassanak el egy könyvet és írjanak arról nekem egy rövid esszét. Nem állítom, hogy ez volt a legjobb dolog a világon, és az esszéírásnak sem örültek utolsó félévben, szakdolgozat leadás alatt, de így jártak. Megoldották. Amúgy nagyon pozitív élmény volt, hogy a hallgatók kérték, hogy tartsak meg pár előadást, mert ők attól még, hogy lezárás meg más számonkérés, szeretnék azokat meghallgatni. Így aztán volt pár online előadás is. Legalább gyakoroltam a következő félévekre.

Sok kredites tárgyak átka

A 2021-es tavaszi félévben a tárgy kreditértéke megnőtt az addigi 2-ről, 6-ra. Ez jelentős növekedés: 180 órányi munka a hallgatók részéről. Ez a félév még mindig teljesen online volt. A létszám korlátozva volt talán 40 főben, de két csoport indult, hogy elegen fel tudják venni. A szokásos vizsgáztatás helyett viszont a számonkérés megváltozott:

• Beépült az egy könyv elolvasása a kötelező feladatok közé. És persze egy „olvasónapló” írása. A könyv a tudománynépszerűsítő könyvek közül szabadon választható.
• Lettek esszék. Ezek egy oldalas irományok, amelyek egy-egy témáról alkotott véleményét kell tükrözzék a hallgatónak. Ez fontos, direkt nem valami tudományos feldolgozásra, forráskeresésre voltam kíváncsi, hanem, hogy mit gondolnak az adott témáról. Például a klímaváltozásról, a nemek egyenlőségéről, az ideális társadalomról vagy a földön kívüli élet lehetőségéről.
• És beépült a számonkérésbe az előadás is. Az előadás csoportos (2-4 fő) feladat és a téma szabadon választható az integratív biológia, mint vezérfonal mellett. Az évek során igen érdekes témák merültek fel!

Aki ezeket teljesíti és bejár az órákra az jelest kap, aki nem, az megbukott.

„Szerintem pozitívan befolyásolta a légkört a számonkérések mibenléte is - jegyzetelni sem lett volna muszáj, inkább csak vitázni és ezáltal tanulhattunk.”

„Nagyon érdekes és hasznos tárgy volt, jó érzés volt úgy tanulni, hogy tudtam, nem kell magolnom.”

Éveken át próbáltam azt sugallni a diákoknak, hogy ne koncentráljanak a jegyzetelésre, próbálják meg csak úgy befogadni a tárgyat. Erre persze az volt a válasz, hogy akkor milyen jegyzet alapján fognak felkészülni a vizsgára? Jegyzet/tankönyv még nincs (de évek óta írom…). Viszont a fenti jegyszerzési módok mellett nincs is rá szükség. Így a hallgatók inkább részt tudnak az órán venni és nem jegyzetelőgépként működnek.

„Különösen hasznos és üdítő egy ilyen 'fun fact' óra a sok más érdekes de száraz dolog mellé.”

Félre ne értsen valaki: ez a legtöbb tárgynál nem működhet. A biológia óriási tényanyaggal rendelkezik, amit valamilyen mélységben meg kell ismernie minden biológusnak. Ez nem úszható meg. De ritkán lehet olyan tárgy, amely más képességeket fejleszt.

A számonkérés is az oktatás része, lehet olyan készséget számonkérni, amit máshol nem

„Tetszett a számonkérés formája, tényleg nagyon ritkán kell esszéket írni, és ez nagyon megnehezíti szerintem a dolgunkat a szakdolgozat írásánál.”

„Számonkérést formáját jónak tartom mert tényleg szükséges mind az esszé mind az előadás a tudományos világban.”

Aki eljutott a 6. félévre, az valahogy túljutott egy adag vizsgán, ahol meg kellett mutatnia mennyire képes ismereteket visszaadni. Ahogy fentebb írtam, ez elkerülhetetlen a biológiával kapcsolatban, csak így tudjuk biztosítani, hogy azzal a hatalmas tényanyaggal találkozik a hallgató és legalább egyszer olvasta. Viszont vannak készségek, amely kultiválására nem jut így idő. Ilyen például az írás vagy az előadás. Ahhoz képest, hogy akár felsőben, akár középiskolában mennyi kiselőadást kell készíteniük, a BSc alatt lényegében a védésük az első és egyetlen ilyen típusú feladat. Hasonlóan az írással: a szakdolgozaton kívül nem igazán kell írniuk (a laborjegyzőkönyv egy nagyon más műfaj). Ez viszont probléma, mert a kutatólét, amire elvileg felkészítjük őket, írásból és előadásból áll (a kiváltságosok néha kutathatnak is). Szóval nem árt, ha írnak.

Azt nem állítom, hogy szuper visszajelzéseket kapnak tőlem a fogalmazásaik ívével kapcsolatban, vagy a szövegezéssel kapcsolatban, de mondjuk az elírásokat jelzem nekik. És persze kekeckedő megjegyzéseket teszek az írásaikba.

„ez utolsó féléves tárgy, ezért sokakat szorít is az idő a jegy megszerzésére, de én pl. nagyon hálás vagyok, hogy nem kellett vizsgára készülnöm ebből a tárgyból”

„furcsa volt a sok beadandó, de mindenképpen jobb módszer ez, mint a félév során semmi, aztán vizsga.”

Én kimondottan annak vagyok a híve, hogy a gyakorlatok a félév során adjanak munkát a hallgatóknak, míg az előadások évközben a látogatással letudhatók, de a vizsgaidőszakban sokat kell tanulni rá. Így biztosítható, hogy egyenletesen legyenek leterhelve (http://kunadam2.blogspot.com/2017/07/mi-baj-az-oktatassal-kepzesi-szerkezet.html). Most nincsennek és ez óriási probléma. Főleg, ha tetézzük azzal, hogy a gyakorlatokon is a végén van egy nagy ZH és az számít a jegyükbe. Így a szorgalmiidőszak és a vizsgaidőszak összecsúszik. A feladatok előre ütemezése fontos!

Erőt vettem végtelen lustaságomon és év elején kiírtam az összes esszét feladatként. Pontos beadási határidőkkel és leírással, hogy mit kérek. Segített, hogy a feladatok jó része megvolt korábbról. Az ütemezés nehezebb kérdés volt. Szerettem volna, ha az előtt olvashatok egyes témákat, hogy a beszélgetés van. Például a nemek viszonyairól mielőtt erről beszélnénk. Így képet kapok, hogy mi van a fejükben és milyen témákat kéne különösen átbeszélni. Az egyértelmű ütemezés nagyon pozitívan vették.

„jó volt, hogy az összes feladat határideje előre ki volt adva, így beoszthattuk a tárgyra fordított időnket.”

„Tartsd meg az eddigi jó szokásaidat: teamsben az előre beütemezett feladatok, órai interaktív beszélgetések, rugalmasság.”

„Véleményem szerint a számonkérés új fajta volt a többi tárgyhoz képest emiatt szerintem nagyon jó volt, hogy esszéket kellett írni, olvasni és előadást tartani.”

„Teljesen korrekt volt, ez volt az a tárgy amit félévben a leginkább nyomon tudtam követni hogy mikor mi kell”

„Szerintem teljesen jól fel volt építve az, hogy kéthetente le kell adni esszét meg néha kérdőíveket. Az olvasónapló nagyobb falat volt, de mivel a félév elején tudtuk, hogy kell, be tudtam építeni a mindennapjaimba.”

Tanulság nekem: a feladatokat előre ki kell találni és pontos ütemezés mellett megadni nekik. Ezt sajnos programozáson nem csináltam meg, így hol volt feladat, hol csak szóban, és így teljes keveredés volt, hogy ki mit adott le vagy sem. A lustaságomon kell túllendülnöm (meg belerakni azt a pár napot a feladatokba)!

Ez volt az első része ennek az írásfolyamnak. Sokat tanultam én is az oktatásról ebben a félévben!

Az irodalmi listák margójára egy szakértőtől - bocs, laikustól

A címben szereplő szakértő természetesen én vagyok, mert kishazánkban egyre hosszabb a lista, amihez mindenki ért. Természetesen ki más lenne legalkalmasabb a kötelező olvasmányok listájának megalkotására, mint én!

Irodalomtúlélő vagyok!

Túléltem a kötelező olvasmányokat. Szokták mondani, ami nem öl meg, az erőssé tesz. Így a túlélésnél hathatósabb érv nincs is egy irodalmi mű oktatása mellett. Már bocsánat az irodalmiatlanságért, de a tökön rúgást sem szokták ajánlani csak azért, mert túlélhető. És most legyünk őszinték az oktatással kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó érv, hogy azért ne változzon vagy legyen olyan, mint 30 éve (idén lenne a 30 éves általános iskolai osztálytalálkozónk!), mert mi is túléltük. Azért akkorát nem hazudunk, hogy "mert mi is szerettük", csak túléltük.

Szerettem az irodalomórákat!

De én még az irodalomórákat is szerettem! Csodálatos tanáraim voltak. Ugye így már majdnem irodalmár vagyok? Gondolom ők is szerették az irodalmat általános iskolában és gimiben. Meg hát majdnem filozófusnak mentem (az meg bölcsész, mint az irodalmár). Szerencsére a filozófiatanárunk megmondta, hogy a filozófia ma a régi filozófusok elemzése és nem saját gondolatok papírra vetése. Pedig az lett volna az igazi, hogy a saját gondolataimat elmondhassam. Mert már akkor is volt véleményem mindenről IS. Csak remélem, hogy a magyartanáraim nem olvassák ezt, mert esetleg emlékeznének, hogy mi is volt a véleményem akkor...

Lehetett véleményünk! Legyen véleményünk!

Végre egy tantárgy, amiben le kellett írni a véleményemet. Lehetett érvelni. Lehetett felfedezni egy művet. És nem kellett azt gondolnom, amit a költő, sem azt, ami a tanár. Szerencsémre sohasem kaptam rossz jegyet, mert valamiről más véleményen voltam. A borzalmas helyesírásom (ma minden bizonnyal simán diszgráfiásnak nyilvánítanának, akkor a "tanuld meg és kész"-szel elintézték) vagy a csetlő-botló fogalmazásomért persze megkaptam a jussomat. És így 44 évesen természettudósként nagyon felértékelődik a vélemény értéke. Hogy az embernek lehet olyan. Mert a szakmámban nem igazán van olyan, hogy vélemény. Ott szakcikkekből eredeztethető tényeket lehet közölni. De az irodalmi művekről lehet csak véleményem!

Az irodalmi művekről szóló véleményen rólam mond valamit és nem a műről

A tanáraim elmondták nekem, hogy az irodalom egy tükör. A tükör meg egy olyan dolog, aminek nagyon kevesen érdeklődnek a fizikája vagy az anyagösszetétele iránt, a legtöbbeknek az számít, hogy mit lát benne. Megszólít-e bennünk valamit egy mű vagy sem. Én szerettem az Egri csillagokat meg a Pál utcai fiúkat. Azért szerettem őket, mert a militáns lelkem szereti a hősies csatákat. Ennyi. Az arany virágcserépben meg van szalamandra és különben is a romantika az a fantasy előfutára. A fantasyt meg szeretem. A sci-fit is. Sajnos ezen műfajok nem szerepeltek az irodalomórán.

Én nem szeretem a szépirodalmat

Nekem a sok év irodalomoktatásból ez maradt meg a művekről: nem szeretem a szépirodalmat. Ha valamire azt mondják szépirodalom, az nekem nem fog tetszeni és meg se próbálom. Nem azzal van gondom, amit látnék azokban a tükrökben, hanem a keretével. Nem tetszik a keret. Egy Terry Pratchett regény egy társadalomkritika. Minden mű egy más részéről ír a társadalomnak, legyen ez a mozi, a rock'n'roll, a nők helyzete vagy foci (nem maga a sport, hanem, ami körülötte van) az nekem végtelenül elgondolkodtató. De nem élvezném ennyire, ha nem lennének benne varázslók, törpék, sárkányok és tudálékos körtefából készült utazóládák. Ha Pratchett nem kacsintana ki a fantasy irodalom többi részére, amitől bennfentesnek érzem az olvasást, akkor az nem lenne olyan. És a szépirodalom nem ilyen, mert a történelmi utalásokat nem biztos, hogy értem, a többi műre való utalást meg még kevésbé.

Ahogy nem a tükör hibája, hogy túlsúlyos vagyok, úgy nem a szépirodalom hibája, hogy nem szeretem

Az irodalom egy szakma. A tanítása is egy szakma. Azokra kéne bízni a tantervek, kompetencialista, stb. kidolgozását, akik értenek hozzá. Akik nem csak túlélték az irodalomórákat, nem csak szerették tizenévesen az irodalmat, hanem komolyan foglalkoztak vele, és nagyságrendekkel több írót, művet, stílust ismernek. És, ami a legfontosabb: tanítanak gyerekeket. Tudják mit lehet és mit nem lehet átadni. Tudják mi marad meg és mi nem egy műből. Tudják – velünk ellentétben –, hogy az irodalom az nem egy lista szerzőkről, a születésük évéről, a feleségük nevéről és pár vers első versszakáról.

A kompetenciákról

Az irodalomhoz nem értek (le merem írni, kövezzetek meg, de ez van). A biológiához egy kicsit értek. A biológia tanításához (általános- és középiskolás szinten) szintén nem értek. Viszont evolúcióbiológiából (amihez értek) nem vagyok biztos, hogy azt és úgy kell középiskolában tanítani, amit tanítanak. Például a Hardy-Weinberg egyensúlyt szokás megtanítani és így mindenki tudja, hogy 1=p²+2pq+q². Egyetemen sem tudom elmagyarázni, hogy ez miért jó. Fel lehet használni bizonyos populációgenetikai számolásoknál, amivel az átlag biológus úgysem találkozik (vagy igen, csak nem tudja, hogy az van mögötte). És el lehet hosszan beszélgetni arról, hogy miként lehetne közelebb hozni a diákokhoz, hogyan lehet megértetni velük, hogy az egyenletek mögött biológiai valóság van. Miközben egy kolléga teljesen jogosan kérdezte meg tőlem, amikor már egy ideje panaszkodtam, hogy milyen nehéz megértetni a matekosabb részeit az evolúcióbiológiának, hogy miért is kell akkor azt tanítani? Olyan kolléga volt, aki mind a matekhoz, mind az evolúcióbiológia matekosabb részeihez nálam nagyságrendekkel jobban ért. És ott, bevallom nem is olyan régen volt ez, bekattant, hogy bizonyos dolgokat azért tanítunk, mert előttünk mindenki tanította és nem azért, mert tényleg úgy gondoljuk, hogy ez fontos és hasznos.

Miért tanítjuk meg a Hardy-Weinberg egyensúlyt? Mert el lehet mondani, hogy ideális populációban, amelyben nincs mutáció, migráció, szelekció, végtelen (vagy kellően) nagy és véletlenszerűen állnak párba a szexuális fajok ellenkező nemű egyedei, abban nincs evolúció. Ha a feltevések bármelyikét megváltoztatom, akkor meg van (lehet) evolúció. Úgy is mondhatom, hogy szelekció, migráció, mutáció és sodródás okozhat evolúciós változást. Ez a lényeg. Lehet, hogy ezért nem kell egyenleteket írni órákon át, amiből amúgy csodálatosan kijön mindez, de nem azon a nyelven van, amit az átlag biológus ért. Miközben az átlag biológusnak azt szeretném átadni, hogy ha látja, hogy egy populációnak a genetikai összetétele változik, akkor nem biztos, hogy szelekció van mögötte, lehet, hogy más. Mondjuk így vírusos és variánsos időkben ez lenne a fontos, nem pedig a számolás, ami speciel vírusokra amúgy sem így van.

A kompetencia pedig az, hogy tudjanak a biológusok evolúciós problémákon elmélkedni. Gondolom az irodalomnak meg az a célja, hogy tudjuk elolvasni egy könyvet, megértsük, meg tudjunk írni. Akár egy beadványt az önkormányzathoz, vagy egy e-mailt egy tanárnak. Ezek ráadásul fontosabbak, mint a Hardy-Weinberg egyensúly. Hasznát vettem valaha annak, hogy megtanultam egy verset vagy valamikor tudtam XY költő mikor született? Nem. Felesleges volt tehát számomra az irodalomóra? Nem.

Aki idáig eljutottál, esetleg sejtheted, hogy vannak grafomán hajlamaim, nem csak hallani (és hallatni) szeretem a saját hangomat, de olvasni is ;) Persze a tudományos blogomhoz nem árt, ha tudok ezt-azt biológiából, de írni is tudni kell. Ami az írásaimban az olvashatóság szempontjából jó, azt az irodalomtanításnak köszönhetem. Az olvasónaplóknak. Annak, hogy kellett írni. Ez is egy készség, amit gyakorolni kell. Aztán vagy javul benne az ember vagy sem.

Akit meg tényleg érdekel, hogy kell-e szerzőlista, kötelező olvasmány és ha igen milyen, ha nem miért nem, az olvassa az irodalomtanárok írásait. Elérhetőek!

CDC és az iskolanyitás

A CDC azaz az USA közegészségügyi hivatala kiadott egy ajánlást, hogy miként és milyen feltételek mellett nyithatnak az iskolák, azaz térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy egy ilyen ajánlás nem IGEN/NEM jellegű, ahol egy kontinensnyi országra egyöntetűen azt mondják, hogy „mintha mi sem történt volna” vagy „még egy kis távoktatás nem fog ártani”. A feltételek természetesen a járvány közösségben való kiterjedése, a miként pedig, hogy milyen óvintézkedéseket kéne betartani az iskoláknak és tanulóiknak.

• Az iskoláknak kéne lennie az utolsónak, amik bezárnak és az elsőnek, amelyek kinyitnak. A gyerekeknek szüksége van a jelenléti oktatásra!
• Az személyes oktatás fontosabb, mint az órán kívüli foglalkozások, mint a sport és egyéb iskolai foglalkozások.
• A tanárokat és az iskolák munkatársait, amit lehet be kéne oltani.

 

Milyen feltételek mellett nyithatnak az iskolák?

Alacsony terjedés (100 ezer főre 0–9 új fertőzött az elmúlt héten és a PCR tesztek 5%-nál kevesebb pozitív eredmény): Minden iskola nyitva és az iskolán kívüli foglalkozások (sport) is megtartható persze távolságtartás mellett.

Közepes terjedésnél (100 ezer főre 10–49 új fertőzött az elmúlt héten és a PCR tesztek legfeljebb 8% pozitív) minden iskola nyitva lehet (gimi is), de az iskolán kívüli foglalkozásokat csak akkor lehet megtartani, ha távolság tartható.

Jelentős terjedésnél (100 ezer főre 50–99 új fertőzött az elmúlt héten és a PCR tesztek 8,0–9,8% pozitív): Mindenki hibrid módon vagy csökkentett jelenléttel lehetnek az iskolába. Iskolán kívüli tevékenységek csak szabadban és távolságtartással.

Magas terjedésnél (100-nál több új fertőzött az elmúlt héten 100 ezer főre, a tesztek több, mint 10%-a pozitív) az alsósok csökkentett jelenléttel vagy hibrid oktatásban. A felsősök és középiskolások pedig távoktatásban. Iskolán kívüli tevékenységek csak virtuálisan.

 

Miként lehet biztonságos a jelenléti oktatás?

• Helyes maszkviselés mindenütt
• Fizikai távolságtartás
• Kézmosás és „tüsszentési protokoll” (valamelyik élelmiszerüzletben hallom ezt állandóan, a lényeg, hogy ne tüsszentsük/köhögjük telibe a másikat)
• Takarítás
• Kontaktkutatás, és karantén a fertőzésben érintetteknek
• Tesztelni kéne, hogy csírájában elfojtható legyen bármilyen az iskolában átadódó fertőzés. Minden tünetes gyermek, tanárai és az összes kapcsolatának tesztelése lenne szükséges. A tanárokat akár hetente lehetne tesztelni. A diákokat csak közepes közösségi terjedéstől fölfele.

 

Katelyn Jetelina amerikai epidemiológus, akitől átveszem ezeket az anyagokat (beleolvasok az eredeti forrásba, eddig mindig azt írta le, ami ott van) felhívja a figyelmet arra, hogy a CDC-nek nincs végrehajtó hatalma, csak ajánlásokat fogalmazhat meg. Az ajánlásokat pedig vagy betartják vagy sem. Az ajánlások szigorúak az óvintézkedések terén, de a gyerekek fizikai és mentális egészsége és fejlődése szempontjából fontos célt szolgálnak.

Az érettségi feladata és elhagyásának lehetőségei

A „mi legyen az érettségivel?” című polémiához szeretnék hozzászólni. Véleményem van, akként tessék olvasni. A cikk jó és körbejárja a problémát, nem egy oldalról próbálja megközelíteni azt (ez lenne az újságírás lényege, nem?).

A járványkérdést most félreteszem. Pont azért, mert szerintem ez a kérdés nem a járványról szól.

Mi nem célja az érettséginek?

Nem ezen dől el, hogy valaki elvégezte a középfokú iskolát. Ugyanis az a négy (öt, akárhány) éves munkáján múlik. Ha megbukott 9-edikben, akkor biztosan később végez. E tekintetben a jegyek tökéletesen elegendőek, hogy eldöntsük, hogy befejezheti-e valaki a középiskolát vagy sem. Ha ez lenne az érettségi egyetlen célja, akkor akár el is hagyhatnánk.

Mi az érettségi feladata, célja?

(I) Beavatási szertartás a felnőtt létbe. Ez szerintem a legfontosabb feladata. Nem szokás kimondani, mert a rituálékat valahogy lenézzük. Pedig a rituálék fajunknak nagyon fontosak (2019-ben írtam róla részletesebben itt). Az már kérdés, hogy miért nem tudatosítjuk úgy a tanulókban, mint a lakosságban, hogy ez alapvetően egy rituálé. Döntenünk kell róla, hogy valaki érdemes-e a felnőttek körébe való felvételre*. Az nem egyszerűen a kibekkelt 18 év kérdése. Tanúságot kell tenni tudásról.

A rituálénak a fontos, a fontosabb, sőt a valós eleme a szóbeli érettségi. Ott történik ez a tanúságtétel a felnőttek előtt. És a rituálénak része utána a bankett is (azt se feledjük el!). Ezek azok a dolgok, amelyektől nem foszthatjuk meg a gyerekeinket.

(II) Az érettséginek, ma itt Magyarországon, feladata a felsőoktatásba való továbblépés lehetővé tétele vagy ellehetetlenítése. Na jó persze pénzzel megváltható a dolog, vö. fizetős szakok. Sajnos erre fókuszálnak többen. Abból az alapból indulunk ki, hogy a felsőoktatás egy valamilyen objektív okból kevés embernek adatik meg, ezért kell őket erősen megszűrni valami standard, mindenkire azonos módon. És ezért nem jó a tanárok jegye alapján, mert a gyengébb iskolákban úgyis egyszerűbb jó jegyet kapni (az erősebbek után meg egyszerűbb elvégezni az egyetemet, de erről meg nem beszélünk). De amúgy meg ezért vették el az egyetemektől a felvételiztetés lehetőségét, mert úgyis szubjektív lenne, és persze, hogyan is tudhatnák azok a mindenfajta egyetemi oktatók, hogy milyen hallgatók valók és nem valók oda.

Az érettségi megrendezése, elengedése, formája körüli vita nem az érettségi körül folyik. A körül folyik, hogy ki jusson be a felsőoktatásba. Az érettségi mellett érvelő diákoknak nem az a gondjuk, hogy az országban más is esetleg jelesre érettségizik és ez kerül a bizonyítványába, hanem az a gondjuk, hogy ha nem mérhetik össze tudásukat a felvételin, akkor esetleg az kerül be az áhitott szakra és nem ők. Tehát az érettségi körüli vita a felsőoktatási felvételiről szól. Ha erről szól, akkor viszont ne az érettségiről beszéljünk, hanem a felsőoktatási felvételiről.

A felvehető diákmennyiséget a következő dolgok korlátozzák:

(1) Az adott képzőhely kapacitása. A tantermek befogadóképessége, a laborférőhelyek száma, az oktatók száma. Ezek objektív korlátok, ráadásul nem orvosolhatóak egyik napról a másikra. Sem nagyobb termeket nem lehet varázsolni, sem kvalifikált oktatók nem teremnek a fán. Nem tudom mely szakokon ez az alapvető korlát. Kicsit látom biológia szakon (de cáfoljatok meg), hogy mi például többet veszünk fel, mint amennyire van kapacitás, és kicsi reméljük, hogy elegen kibuknak első félévben. Idén kevesebben buknak meg. Meglátjuk mekkora zavart fog ez okozni a következő félévben.

(2) A szándék, azaz a diákokban levő kedv, hogy az adott képzést válasszák. A természettudományos képzés például évek óta kisebb létszámmal megy, mint mehetne. Lényegesen több fizikust vagy vegyészt képezhetnénk, de nincs elég jelentkező. A tanárszakokról ne is beszéljünk. Szükség is lenne több tanárra, lehetőség is van a képzésükre, de – amúgy érthető okok miatt – nem ezt válasszák a diákok.

(3) Az állam által meghatározott keretszámok. Legyünk őszinték, nagyon kevesen engedhetik meg maguknak a fizetős felsőoktatást, így az államilag támogatott helyekért megy a harc. Ez döntés kérdése igen sok esetben, és sajnos nem az ország szükségéhez vagy a hallgatók igényeihez van igazítva, hanem egy olyan társadalomideához, hogy hány ügyvéd vagy közgazdász legyen legfeljebb az országban. Azért is emelem ki ezeket a szakokat, mert tipikusan itt szűkültek a lehetőségek, sokan vennék fel ezeket a szakokat (lásd 2. pont) és nincs olyan eszközigénye, hogy ne lehessen sokakat tanítani rá (lásd 1. pont).

(4) A felvetteknek megvannak-e a képességei az adott szak elvégzéséhez? Értsd, ha felvennénk évente 5000 orvostanhallgatót, akkor lenne-e 6 év múlva 5000 új orvos vagy a zöme kihullana? Ez persze megint felülről korlátozza az érdemben felvehetők számát. Fel lehet venni többet, akár sokkal többet is, de ki fognak hullani.

Baj, ha a szelektálás a felsőoktatásra bízzuk?

Miért gondoljuk, hogy a középiskolák, vagy a központi felvételi feladata szűrni, hogy ki való egy adott helyre vagy sem? A fenti pontok közül a 4-es tekintetében lenne értelme ennek a szűrésnek. Ellátja ezt a feladatát? Az biztos, hogy amit én látok a felsőoktatásból, abban nem. Nagyon sokan jönnek úgy hozzánk, hogy nem tudják a gimnáziumi biológia anyagot. Az pedig alap elvárás lenne. Azaz nem működik (más kérdés, hogy akkor is felvesszük őket, mert a normatív finanszírozás miatt kellenek a hallgatók, akkor is, ha nem idevalók).

Lehetne persze egyrészt felvételiztetni az egyetemeken. Hiszen tényleg az oktatót tudják milyen tudással és habitussal (ez is fontos!) rendelkező hallgatókból lesznek / lehetnek jó szakemberek. A felvételi pontoknak ugyanúgy megvan az esetlegessége, sőt akár nagyobb is, hiszen nyelvvizsgákat, bölcsésztárgyakat honorál (amelyek érettségiként való számonkérését nem vitatom!) ott, ahol mi azt szeretnénk, hogy az illető a biológiát és a kémiát tudja, de nagyon.

Ezzel az egyre hosszabbra nyúló írással csak azt szeretném felvetni, hogy lehetne-e az érettségi felvételi jellegét elhagyni? Esetleg pont ezért az írásbelit elhagyni, ha már el akarunk hagyni valamit? Miért ne járhatna mindenki arra a szakra, amire szeretne? Nem lesz hirtelen több vegyész vagy fizikus hallgató, hogy ne bírnák a laborok. És persze ki is bukhatnak. Tudom, hogy ez több munka a felsőoktatás számára, de egyben biztosak lehetünk, hogy, aki nem ide való az azért nem ide való, mert nem képes megtanulni a sejtbiológiát, az általános kémiát vagy a vektoranalízist, és nem azért, mert rossz jegye volt nyelvtanból. És viszont, miért ne juthatna be az áhított bölcsészszakra valaki, aki nem jó matematikából (mondjuk ezt még megérteném, hiszen a középiskolás matematika könnyebb, mint a helyesírás). Egyáltalán miért gondoljuk, hogy az állam jobban tudja, hogy hány fő kell bizonyos képzettségből az emberpalántánál, aki a saját életéről dönt?

---

* Nem gondolom azt, hogy csak az érdemes felnőttnek, akinek van érettségije. Az állításom annyi, hogy ez az utolsó megmaradt, intézményesült beavatási szertartás. Fontos lenne, ha lenne mindenki életében ilyen.

Evolúcióbiológia 2019/20 ősz - vélemények

Próbálok minden félév után egy ilyen értékelőt írni. Ez egyben monitorozza a tárgy fejlődését (vagy annak hiányát), illetve lehetőséget ad nekem, hogy válaszoljak a hallgatói véleményekben felmerülő problémákra. Idén ez utóbbiból is kijutott nekem.

A pozitív véleményeket nem szoktam belemásolni az ilyen blogbejegyzésbe (szerencsére van belőle), mert nem létező szerénységem nem engedi. Ezt az egyet engedjétek meg nekem: "De összességében egy számomra nem túl érdekes tárgyat tartott meg úgy hogy a félévben az ő előadására jártam legszívesebben."

Nem azért van könyv, hogy én gazdagodjak, hanem, hogy nektek legyen miből tanulni.

Kaptam egy ilyen véleményt: "A kurzushoz szükséges segédanyag a tanárúr által írt könyv (8 ezer Ft, de nála akciósan csak 6) amely szükséges a felkészüléshez. Ez pofátlanság."

(1) Szeretném leszögezni, hogy nálam a könyv nem megvehető, én a kiadó webshopjára mutató linket adok meg a kurzus e-learning felületén. A kiadó stabilan olcsón tudja adni a könyvét, mert kevesebbet vesz el terjesztési költség gyanánt.

(2) A könyv online elérhető az ELTE jóvoltából, az egyetemen belül. Tehát akinek kifizethetetlen a könyv ára, az is hozzá tud férni a tartalmához (és a könyvtárban is van belőle példány helyben olvasásra).

(3) Én egészen pontosan 0 Ft-ot kapok minden eladás után. Azért írtam a könyvet, hogy egyszerűbb legyen a felkészülés. Ezt amúgy visszaigazolják az olyan vélemények, hogy "Ritka, hogy kapunk konkrét tankönyvet a kurzus teljesítéséhez. Amellett, hogy nagyon hasznos, még izgalmas is. Lapozgatni fogom a szabadidőmben is!". Tehát nem fűződik anyagi érdekem ahhoz, hogy a könyvet megvegyétek (az azért érdekel, hogy sikeresen teljesítsétek a kurzust).

"Maga a tankönyv egy jó dolog, viszont az, hogy nem hozzáférhető, csak ha megvesszük szemétség. Bejártam az elte összes könyvtárát (sehol egy darab mindenhol összesen is csak 2 volt) és mivel vannak kapcsolataim tudtam szerezni egyet a fővárosi szabó ervinből fél évre. De ezt szaktársaim nem igazán tudják megtenni, és a szabó ervinben sem volt 100 darab (összesen 3). Így aki tanulni szeretne vagy megszerzi online (kutatások bebizonyították, hogy amit képernyőről és nem papír formában olvasunk sokkal kevésbé marad meg) szóval az átlag (kapcsolatokkal nem rendelkező) diák vagy megveszi, vagy maximum egy hónapra tudja kikölcsönözni a könyvet vagy online olvasgatja,de az ugye nem feltétlenül hatékony. Jó dolog, hogy van könyv az, hogy csak pénzért érhető el nem fair, tenkintve mennyibe kerül a tandíj. Megoldás: A könyvtárat fel kellene szerelni az olyan könyvekkel, amelyekből "nagyon ajánlott" tanulni."

Igen, egy ideális világban pontosan így működne az egyetemi könyvtár. Az ELTE anyagi helyzete nem engedi meg, hogy beszerezzen ennyi példányt. A két példány is az én "adományom" az egyetem könyvtárának.

A beugrók és a vizsgák rendszere

"Lekezelő az órákon a stílusa, írásban feltett kérdésekre viszont érthetően és normálisan válaszolt. A vizsgaszabályzatot nem tartja be, ezért nem teljesíthető normálisan a kurzus. Az elméletileg csak szóbeli vizsgát beugró címszóval egy írásbeli vizsga előzi meg, melynek 2 része van, részenként 90% a követelmény és a javításba nem szeretné ha betekintene a hallgató, idézve "higgyétek el, hogy tudunk javítani". Egyáltalán nem korrekt és a kommunikációja is azt tükrözi, hogy nem szeretné hogy az ember elmenjen vizsgázni, ennek ellenére a vizsgaidőpontot fel kell venni úgy, hogy nem is tudjuk, hogy mehetünk-e. A vizsgaidőszak ezáltal tervezhetetlen."

(1) Van a hallgatókban egy fura elképzelés, hogy mi valamiért nem szeretnénk, hogy ők levizsgázzanak. Egyrészt semmi örömet nem okoz, ha valakivel közölnöd kell, hogy nem tud eleget. Ez része a feladatunknak, de attól még rémségesen kellemetlen. Másrészt meg igen sok érdekünk fűződik ahhoz, hogy átmenjetek. Például, ha elsőre átmegy valaki, akkor csak egyszer kell kijavítani a beugróját, és egyszer kell szóbeliztetni. Kevesebb idő. Másrészt a több hallgató jobb az egyetemnek, mert több pénzt kap utána. A feladatunk viszont a tudásotok, a felkészültségetek ellenőrzése. És van egy szint, ami alatt nem engedhetünk át valakit.

(2) A vizsga menetét az első órán elmondom, beugróstól, szóbeli vizsgástól együtt. Ez az információ mindenkinek a félév kezdete óta rendelkezésre áll. A beugrókról a vizsgaszabályzat nem rendelkezik. Mivel ez a panasz a tanulmányi dékánhelyetteshez is eljutott, így a további problémák elkerülése végett kezdeményeztük, hogy a vizsgáztatást B típusú kollokviumként tüntessék fel.

(3) A vizsgaszabályzat tényleg kötelez rá, hogy a beugrókat megmutassam, ha valaki kéri. Én amúgy ezt nem tagadtam meg, csak kértem a hallgatókat, hogy tekintsenek el tőle. Aki kérte, annak leírtam, hogy mely kérdésekre volt rossz a válasza. Szeretném viszont elkerülni, hogy alkudozzunk a pontokat illetően.

(4) Amennyiben valaki úgy érzi, hogy lekezelően viselkedtem vele az előadáson, akkor kérem fogadja elnézéskérésemet. Nem volt szándékomban így viselkedni. Mivel amúgy alapvetően pozitív visszajelzések voltak az óra hangulatával és viselkedésemmel kapcsolatban, így remélem csak valami félreértésről van szó.

Mennyi előképzettség kell a tantárgyhoz?

Többen nehezményezték, hogy előképzettségük nem volt megfelelő az előadáshoz, és ezért esetleg jobb lenne magasabb évfolyamon megtartani azt. Amíg viszont nem tudom mi az az előképzettség, ami hiányzik, úgy nehéz vagy megtanítani, vagy azokat a részeket kivenni, amelyek túlságosan ilyenek.

"Nem az első félévben kellene tartani."
"Teljesen felesleges első félévben."
"Sokkal könnyebb lenne elsajátítani a kurzuson oktatott tananyagot több háttértudással. Véleményem szerint nem szerencsés az első félévben olyan hallgatóknak tanítani ezt a tárgyat, akik valószínűleg nem rendelkeznek a megfelelő előzetes képzettséggel."

Illetve a fenti megjegyzéseket szembe állítanám az alábbiakkal:
"Aki emelt érettségizett, annak nem volt újdonság, maximum 1-2 apróság."
"Földtudományi szakosként nulla előképzettségem volt mégis sikerült jól levizsgázni, csak úgy kell hozzáállni a tárgyhoz."

"Érdekes kurzus. Tobb időt szánnék rá. Az anyagot ugyanilyen ütemben jó lenne leadni, aztán 1-2 óra meg nagyon jó lenne arra, hogy beszélgetve, lazábban eszmét cserélhessünk a hallottakról tanárainkkal. Szerintem ez nagyban segítene a gondolkodásmód elsajátításában."

Én általában (a ti félévetekben nem, mert rögtön volt utána is egy gyakorlatom) ráérek előadás után, illetve valamikor kijelölhetek egy időpontot konzultációra / további beszélgetésre. Amit nem szeretnék, hogy bárki ezt kötelezőnek, vagy a jó jegyhez szükségesnek tartsa. Én örömmel és szívesen beszélgetek evolúcióbiológiáról az előadáson kívül is :)

"Főleg a könyv olvasása közben sokszor belefutottam olyan dolgokba, amit még nem tanultunk, és fogalmam se volt róla. Ilyenkor sokszor elgondolkodtam, hogy miért is nem maradt harmadévre ez a tárgy. A biokémiai, genetikával kapcsolatos részek és a laboratóriumi eljárások néha több előzetes ismeretet igényeltek volna szerintem."

Itt végre van konkrétum, hogy mi az, ami nem érthető. Igen a könyv harmadéveseknek íródott. És vannak benne technikák, amelyek ismeretét adottnak veszem, de nem a technikai részleteit, csak azt, hogy mire jó. Ez megtanulható. A PCR arra való, hogy DNS-t sokszorozzunk. Ennyi kell.

"A mutáció, a szelekció, és a fenotípusos evolúció témaköröknél éreztem úgy, hogy az emelt biosz érettségim nem elég az anyag teljes megértésére, nekem ez a három tétel volt a legnehezebb. A darwini medicina témakör volt számomra a legélvezetesebb, azzal hosszabban is szívesen foglalkoztam volna. Én egyetlen témát hiányoltam; az emberi populáció növekedésének korlátozottsága és következményei szerintem egy órát kaphatna, a könyvben meg volt említve, de én fontosnak tartanám, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon - amolyan Izmael-szerűen kifejtve."

A mutáció fejezethez tényleg nem ártana előtte a genetika, de ezért nem is szoktam olyan mélységében visszakérdezni. A szelekció és fenotípusos evolúció pedig új és csak itt fog előjönni. Nehéz, ezt nem tagadom, de remélem az előadás+a könyv és esetlegesen további kérdésekkel megérthető.
Emberről és populáció növekedésről nagy örömmel beszélnék, de erre majd ott lesz a természetvédelem, az ökológia és bizonyos specik.

"Az első pár előadáson alulmaradtunk szakszókincs-ügyileg, de ha kérdeztünk, elmagyaráztad, így lehetett rá tovább építeni."
"Sokszor voltak olyan szavak amiket nem ismertünk, és egyertelműnek lett kezelve."

Az első előadáson rögtön azzal kezdtem, hogy lesznek kifejezések amelyeket lehet, hogy nem ismertek. Mivel már csak igen homályos emlékeim vannak a frissen érettségizett létről, így nem tudom melyek ezek a szavak. Kérlek szóljatok, a következő évfolyamoknál akkor már előre tudok szólni. Egyik évben szóltak a hallgatók, hogy a gaméta kifejezést nem értik. Ivarsejt. Most már előre szólok, hogy ez mit jelent.

Vizsga

Én továbbra is próbálok szóban vizsgáztatni. Ez rémségesen időigényes, viszont egy nagyon fontos készséget fejleszt a hallgatókban: hogy merjenek és tudjanak beszélni a tudásukról. Írni is persze tudni kell, de azt a készséget az esszék fejlesztenék és nem az írásbeli vizsgák.
Meglepő módon még pozitív visszajelzést is kaptam a vizsgákkal kapcsolatban:

"A sejtbiológiától rettegtem, viszont előbb voltam evolbiosz szóbelin, ami jó élmény volt (nem csak nekem). Akár a nálad felelők, akár a többieknél, sokan jöttek el jó élménnyel, ami az első félévben fontos lehet a hallgatóknak, hogy ne kapjanak szívbajt, ha felelniük kell. Önbizalmat adott. És nem mindegy, hogy ember ül emberrel szemben, vagy egy hallgató az egyetemi tanárral szemben. Ezt úgy értem, hogy nem kaptunk lenézést. Ez nagyon fontos. Köszi."

"Erről már korábban is szerettem volna írni, igaziból azért mert nekem ez egy meglepően jó élmény volt és ez volt már elég regota(gimi) egy olyan vizsga helyzetem amikor elengedtem magamat(már amennyire egy ilyen helyzetben lehet..) és (!!!) régóta most először mertem nem egész mondatokat leirni a tetelkidolgozasnal, mert tudtam, h ha sikerül Adamhoz kerülnom, fogok mérni gondolkodni(veeegre), fog rá időt hagyni, és nem kell azon stresszelnem, hogy nem úgy mondok vissza egy mondatot szó szerint, ahogy azt ő kiejtette a száján. Nagyon hálás is vagyok ezért, mert ez új lendületet és önbizalmat adott,ugyanis a vizsgán tényleg ez történt. Nagyon jó élmény amikor a tanár úgy kezeli a diákot mint egy értő lény, emberileg egyenrangúan. Tudásban nyilván kevesebbje van a diáknak, de azért van itt, mert érdekli a téma, és szeretne tanulni, valami újat elsajatitani és azt érzem, hogy Ádám ebben tökéletesen támogatja és segíti a diákjait. Mindez a vizsgán is elojott, amiért külön hálás vagyok. Köszönöm."

"Nem mindegyik tételnél volt egyértelmű, hogy mit kellett volna elmondani szóbelin. A címszavak segítettek, de így is néhol kicsit túl tág volt. A vizsgáztató tanárnak útba kellett igazítania felelet közben, mert nem volt tiszta hogy pontosan melyik részre térjünk ki jobban és melyikre csak kevésbé. Sikerült nagyjából összerakni vizsga alatt hogy mit kértek volna, csak akkor az már beleront az előadásmódba. (De a jegyemet nem nagyon befolyásolta.)"

Ha egyed dolgokba inkább belekérdezünk, másba meg nem, az egyszerűen jelentheti azt, hogy amikor egy 3 órás előadás anyagáról kell 10-15 percben számot adni, akkor nem jut mindenre idő. Ahol problémát érzékeltem, ott az jött elő, hogy a címszavak egy részéről semmit nem tud az adott vizsgázó.

"Tetszik maga a játék. A battle royale módot kicsikét hiányolom, de nem súlyos. A PvP jól ki lett dolgozva, de a tanárok kicsit erősek, survival mode-ban szinte lehetetlen végigvinni a pályát. Egyébként nagyon jó lett, csak néha nem tudom megnyitni az inventorymat, vagy nem tudom használni a SkillPointokat, amiket szereztem a félév során, így kicsit nehezebb kimaxolni az 5-ös szintet."

Ez nem az a szak, ahol a battle royalnak értelme lenne, itt együttműködésre tanítjuk a hallgatókat. Szóval a co-op módot lehetne inkább hiányolni.

Könyv

"Itt is néha azt éreztem, h a lényeg magja elveszik a kormondatokban. És ami fontos!! Szerintem nagyon nem volt atláthatóan tagolva! A címeket jobban el kéne különíteni. A tartalomjegyzék tok jó, de magában a könyvben néha nem látszik, h melyik nagy cím, melyik alcím hova tartozik, mikor kezdődik új alcím ami már egy másik nagycim alatt van. Valamint a logikai tagolas is néha osszezavart pl a fajkepzodesnel emlékszem konkrétan ilyenre, de máshol is. Most nincs itt a tk de majd később még lehet kikeresem."
"A tördeléssel (?) volt problémám: Melyik alcím hová tartozik, mindig a tartalomjegyzékből tudtam meg. Kényelmesebb lett volna, ha pl. számozottak lennének az alcímek. Tételkidolgozásnál, tanulásnál hasznos lett volna. I.3. fejezet->
Mi öröklődik? - Evolúció négy dimenzióban
I.3.3. Viselkedési öröklődés
I.3.3.4 Békés tradíció páviánoknál"

Sajnos az alfejezetek és al-alfejezetek megfelelő szedése nem sikerült maradéktalanul. Ez az én saram, a leadás véghajrájában erre nem figyeltem és így lettek benne hibák.

Kidolgozott jegyzet

"A tankönyv mivel mindent hosszan magyaráz, megértésre alkalmas, de tanulásra nekem nem volt az, a jegyzetem pedig pont a másik véglet volt- túl vázlatos lett. Körbekeringett néhány kidolgozott, egyenként 3-4 oldalas tétel, ami a könyv értő elolvasása után hasznosnak tűnt, ám vizsgán derült ki, hogy sok hiba van benne, ami elég kellemetlen helyzetet szült. (bár erről nyilván nem te tehetsz) A visszakérdezett tételek száma szerintem pont megfelelő volt, 12 tételt barátságosan be lehetett osztani."

Ez tényleg kellemetlen volt. Sajnos kering pár rossz kidolgozott jegyzet. Pedig pont a 2018/19/2-es (harmadéves) évfolyamnak, akik pont a megelőző félévben volt vizsgája van olyan kidolgozott tételsora, amit átnéztem (átírtam) és jónak tartok. Szóval lehet találni ilyet, és még a file nevében is ott van, hogy _KA. Azért félek egyszerűen csak feltölteni, mert ez vázlat és nem maga a tananyag. Ez arra jó, hogy ismételjétek magatokban a tételeket és nem arra, hogy tanuljátok.

Tegezés

"Nagyon sokat jelentett az első órán, hogy felajánlottad a tegeződést. “Hisz’ nemsokára úgyis kollégák leszünk” - ettől a perctől el is hittem és elképzeltem, hogy valaha tényleg az leszek."

Én, sok kollégával ellentétben, tegeződöm a hallgatókkal. Tudom ez fura, de nekem sokkal furább a boltban tegeződni az eladóval, mint a hallgatókkal. Illetve személyesen nehezemre esett az az átmenet, hogy 5 évig magázzuk az oktatókat, majd bekerülve egy tanszékre, ott mindenkivel összetegeződünk és minden más egyetemi kollégával szemben meg találgathatok, hogy akkor most tegeződünk vagy sem.

Evolúcióbiológia 2018/19 tavasz - vélemények

Ez a 2018/19-es tanév tavaszi félévében tartott Evolúcióbiológia előadásra adott hallgatói vélemények kiértékelése. Ha lehet mondanom ez az én vizsgám, bár jegyet nem kapok rá. Hivatalosan ez volt az utolsó év, hogy harmadikosoknak tartom az evolúcióbiológiát (a lemaradások miatt viszont jövőre és lehet egy évvel később is még megtarthatom az előadást). Ez az az évfolyam akiknek az előadás ki lett találva és nekik íródott a tankönyvem is.

Az evolúcióbiológia témáját tekintve vagy egy biológusképzés elején vagy a végén kell elhelyezkedjen. A végén lehetőség van megerősíteni a hallgatókban, hogy a biológia a számtalan diszciplína és kutatási terület ellenére egységes szemléletben is tárgyalható. Így egyfajta integráló funkciót tölthet be. Elsősöknek pedig megmutathatjuk rögtön azt az egységes gondolati keretet, amiben a biológia tárgyalható. Mindkettő működhet, mindkettő egy kicsit más oktatási megközelítést kíván.

Mindkettő egy kicsit hálátlan feladat, ezt bevallom (és ez most nem panasz!). Elsőben még az új helyezettel is ismerkednek a hallgatók, hatodik félévben pedig mindenki a szakdolgozattal és a záróvizsgával van elfoglalva.

A kérdőívre 23 kitöltés érkezett (ami a kb. 110 az előadást felvevőhöz képest kevés, a nagyjából 30 az előadást látogatóhoz képest egészen jó), az OMHV-ket sem töltik ki jobb arányban (sőt!)

Ezek az adatok, amelyek alapján tudom értékelni, hogy mely előadások milyenek. Nem sokat változnak az évek során (ami mondjuk a populációgenetikai résznél azért probléma). Felmerül, hogy miért is kell az a fránya populációgenetika a maga matekjával és nehézségeivel együtt. Az az igazság, hogy evolúcióbiológia – fontossága ellenére – leginkább a kocsmai és baráti beszélgetések során fog előjönni. Ehhez azért adok alapanyagot. A konkrét kutatásotok keretében, ami előjöhet az pedig a populációgenetikára támaszkodik. Kezdve a H-W egyensúlytól való eltérést, a semleges allélok terjedését (az egész haplotípus elemzés ezen múlik) vagy a szelekció hatását a genomokra. A genetikai / bioinformatikai számolások egy jó része ezeken nyugszik. Lehet, hogy egy program majd elfedi előttetek a számolás részleteit (és azok bonyolultabbak is az órán vettnél), de az alapgondolat ott van. Amin gondolkozom, hogy esetleg példákat hogyan tudok hozni, vagy kis feladatokat, amivel láthatjátok, hogy ezek fontos dolgok.

A "hojság"

"Van egy szó, amit gyakran emleget és sosem értettem mi az, de a "hogyishívják" "hojsák" rövidítésére tippelek."

Nehezen látjuk magunkat kívülről, így bizonyos dolgokat, ha nem hívjátok fel rá a figyelmet észre sem veszek. Ezek közül az egyik a "hogy is hívják" kifejezés használata az izé helyett. Ezt – ahogy utána magamon megfigyeltem – akkor mondom, amikor egy szó nem jut eszembe. Később azért a rendes kifejezés is eszembe szokott jutni. Most, hogy tudom, fel tudom hívni a kedves hallgatók figyelmét, hogy mit is takar az a fura hangcsoport. Persze az lenne a legjobb, ha minden szó az eszembe jutna és nem kéne töltelékeket alkalmazni. Ahhoz viszont túl gyorsan beszélek (és úgy látszik lassan gondolkodom). Az ilyen megjegyzések/vélemények azok, amelyek folyományaképpen tudok/próbálok (a Yoda idézetet most mindenki kedvére ismételheti itt) változtatni az előadásmódon.

"Nagyon halkan beszélsz, sokszor elől ültem és nem hallottam, amit mondasz, és hajlamos vagy leharapni a szavak végét."

Vannak problémák, amelyeket ismerek, de nagyon változtatni nem tudok rajtuk. A halkságra ott van a mikrofon, ha jól működik. Az ELTE-n általában nem. Recseg, ropog, akármi. Pedig nem lehetetlen dolog ez. Beszéltem hangmérnök ismerősökkel és egy ilyen kihangosításnak jól kéne működnie. A hadarás / szavak végének leharapása beszédtechnikai probléma, és bizony nehéz rávenni magamat, hogy elmenjek beszédtechnikai tréningre (miközben sok más kurzus/tréning/stb is jó lenne, de ugye az a fránya nap csak 24 órából áll).

Elkalandozás

Azt hiszem ez lassan a védjegyemmé válik. Igen, van, hogy elkalandozom. Tudom, hogy ez jegyzetelés szempontjából borzalmas. De ugye ott a könyv, amiben minden benne van a megfelelő sorrendben (bár van olyan vélemény, hogy abban is elkalandozok néha). Az elkalandozás, azaz az előadás menetének megszakítása és valami teljesen más beillesztése viszont egyben egy előadási technika is. Néha ki kell zökkenteni a hallgatóságot az előadás folyamatából. Az újdonság, elterelődés következtében megint kénytelenek figyelni. Ez a figyelem fenntartásának egy technikája (akármilyen bosszantó is).

Az interaktivitás még mindig bejön a hallgatóságnak

Nem tudom én se elégszer hangsúlyozni, hogy be kell vonni titeket az órába. E nélkül csak átmegy rajtatok az egész, de nem ragad meg.

 "Egyetlen egy másik tárgy volt, a biokémia Pál Gábor tanár úrral, ahol úgy éreztem, mint itt, hogy gondolkodásra vagyunk sarkallva."

Pedig szinte mindegyiket lehetne így. Valahol rajtatok is áll. Nagyon nehéz mobilizálni titeket. Másrészt, amikor lehet véleményt nyilvánítani, akkor is kevesen emelik fel a hangjukat. Pedig a világ arra felé halad (itthon lassan), hogy a hallgatói elégedettség fontos. Szolgáltatást vesztek, megérdemlitek, hogy jót kapjatok!

Gyors vagy lassú az előadás

"kicsit gyors a tempó."
"Mindemellett azonban kissé lassúnak találtam az előadások menetét."

A vélemények között mindig van olyan, ami egyeseknek így jön be, másoknak pedig pont az ellenkezőképpen. Ezek azok, amelyekkel nem nagyon lehet mit kezdeni, illetve a saját preferenciám szerint választhatok, melyiket alkalmazom. Ismerve, hogy mennyire megy át általában a tananyag (akinek nem inge...), maradok a lassabbnál.

Facebook használat

Viszonylag későn csatlakoztam az fb-hez, akkor is azért, mert a lányom ötödikes osztályfőnöke így akarta velünk tartani a kapcsolatot (pedig évek óta tökéletesen működött a levelezési lista az információcserére). Ismerősöknek is mindig mondtam, hogy én ezt annyira azért nem akarom. Az egyik ilyen kirohanásomkor valaki azt mondta, hogy ez is csak egy kommunikációs csatorna, amin tartod a kapcsolatot velünk. Igaza volt. Lehet mindenkinek saját véleménye az fb-ről, mint jelenségről, az ebéd posztolásáról, a like vadászatról, akármiről. De ez attól még egy kommunikációs csatorna. Van persze Neptun meet street, meg Moodle fórum, olyan felületek, amelyek pont azért lennének, hogy a kurzusokkal kapcsolatban kommunikáljunk, de nehézkesek olyan tekintetben, hogy másért nem nézünk rájuk (és belogolni is egy külön kínszenvedés). Tapasztalatom szerint pont elég gát van az oktató-hallgató kommunikáció útjában ("ciki kérdezni", "biztos nem ér rá", "majd holnap", "XY tudja a választ, majd tőle megkérdezem"), ha lehet olyan felületen, amit amúgy is gyakran látogatnak, akkor legyen az.

Nem találtam fel ezzel a spanyol viaszt. Nekünk is tartanak néha oktatástechnikai tréningeket (nem kötelező és elég kevesen szoktunk menni rá), ahol egy ideje már jelzik, hogy a technikai lehetőségek hogyan gazdagíthatják az oktatást.

"A hallgatótársaimmal többször is arra konklúzióra jutottunk, hogy a tanár úr nagyon fair (Az eddigi x évünk alatt soha nem kérdezték meg proaktívan, hogy milyen vizsgaidőpontok lennének-e megfelelőek számunkra és, hogy lesz-e elég hely mindenkinek. Kicsit nevetséges, de így a végzés előtt az iszonyat stressz közepette én konkrétan elsírtam magam, amikor ezt olvastam a Facebook csoportban. Tényleg nagyon hálásak vagyunk érte. Ugyanez vonatkozik a megosztott vizsgatapasztalatokra és a kidolgozott tételekre.)."


(1) A vizsgaidőszakotok beosztását ti tudjátok a legjobban. Az olyan részletekig, hogy XY előadásból 42-én van a vizsga és csak akkor (a számítógépes vizsgák beosztása amúgy leginkább a Lovarda beosztásától függ és nem az oktató kénye-kedvétől). Meg, hogy hány hallgatónak kell az első 3 héten jegy és ki szeretne inkább később vizsgázni. Mivel szóbeli és így viszonylag több alkalom van, inkább legyen olyankor, amikor nektek is jó. Végül le kell vizsgáztatni mindenkit és elég időpontot kell megadnom, hogy mindenkinek lehetősége legyen vizsgázni.
(2) Közhely, hogy a tanárnak a legnagyobb öröm, ha a diák tud. Amikor ezt először a biosztanárom általánosban mondta nekünk, akkor nem hittem neki. Gondolva azért egy doboz csoki mégiscsak jobb neki pedagógusnapra (a gyermeki értékrend). Most már belátom, hogy igaza van. A diákok tudása jelzi vissza, hogy sikerült az oktatás. A vizsgán én is vizsgázom (még ha rám nincs is olyan kihatással). Egyértelmű, hogy ha valamit 1-2 hallgató nem tud, az az ő hibája, de ha sokan nem tudják, akkor én rontottam valamit. Például nem hívtam fel elégszer a figyelmet arra, hogy ezt tudni kell. Amint ezt megteszem, kidolgozott vázlatokkal támogatom (amikért köszönet Bódizs Szabolcsnak!), nehezebb arra hivatkoznotok, hogy ez nem volt, nem gondoltátok, hogy fontos, stb. Próbálom nagyon pontosan megadni, hogy mi a fontos és mit kérek vissza.

Vizsga

A vizsgáról szeretnék majd egyszer külön írni. Itt most inkább azokra a problémákra reflektálok, amelyek felmerültek. Senki nem állította, hogy véreskezű lennék, a legjobban ez a megjegyzés summázza az osztályzásomat: "Kifejezetten enyhe osztályozás" Remélem mindenki tudja, hogy lehetne sokkal szigorúbb is, de lehet, hogy nem vinne rá a lélek, hogy harmadikosokkal nagyon kitoljak (mondjuk, amikor egy rátermettség definíciót nem kérhetek vissza egy evolúcióbiológia vizsgán, akkor igencsak remeg a kezem, hogy ne reflexből írja be egy elégtelent...). Szóval igazából nem voltam korrekt (akkor sokkal többen buktak volna). Az viszont igaz, hogy nem kenyerem azon lovagolni hosszan, amit érezhetően nem tud a hallgató.


Tudom, hogy volt olyan, aki rosszabb jegyet kapott, mint amire számított. Azért mert nem rendezek nyílt patáliát azon, ha valamit nem tudsz, attól még jegyzem azt. És a tételek sem azonosan nehezek. Egy mesélős tételt kevéssé tudni az problémásabb, mint egy matekosat nem tudni (bár rávezetéssel azért többször tudtátok a matekos részt is, nem lehetetlen az, csak valahogy viszolyogtok tőle).


Ami problémát okozott az az emberi tényező, amit igen jól ír le a következő vélemény:


"Nagyon jóindulatúan osztályoztál, aminek örültem, hiszen nagyon nehezen tudtam a tételt, viszont rossz szájízzel távoztam. Tudom, hogy az idő szorít, és már a vége felé voltam, így fáradt is lehettél, amit megértek, viszont gondolkodni se tudtam, mert olyan arckifejezéseid voltak, már a legelején, mielőtt elkezdtem volna, amik nagyon kellemetlenek voltak. Úgy éreztem, mintha mérhetetlen teher lennék azzal, hogy nem tudom elmondani egy húzásra a tételemet, és a frusztrációd rám is rám ragadt. Természetesen világos, hogy kellemetlen neked, hogy valaki nem értette meg az anyagot, hiszen ezért küzdesz az előadáson és a könyvedben is, de egyes pillanatokban olyan érzésem volt, mintha már minden reményt feladtál volna, hogy én valaha is megértsem a tárgyat, és ugyanezt vettem észre az előttem levő hallgatónál is. Ezt azért furcsálltam, mert lelkesen tanítasz és a könyvedben is lelkesen taglalod a témaköröket, és pont a vizsgán, mintha kiégtél volna, és ezt a feszültségedet teljesen kivetíted a hallgatóra is. Hozzáteszem, én voltam a hibás, hogy nem tanultam meg rendesen a tételt, vagy mert nem értettem meg, és a vizsga nem a tanítás, hanem a számonkérés helye, és ahogy írtad, nem élveznünk kell a vizsgát, mégis egyik hallgatóból adódó frusztrációt vitted át a másik hallgató feleletére."


Először is elnézést! Nem volt soha szándékom senkit megsérteni vagy úgy tűnni, hogy a terhemre vagytok. Emberből vagyok, tud frusztrálni, ha nem tudtok. De sokszor teljesen más van egy oktató szúrós tekintete mögött.


Emberi tulajdonság, hogy úgy gondoljuk minden rólunk szól, amikor valamilyen szempontból mi vagyunk "reflektorfényben". Előadáson, ha valaki felkuncog, akkor rögtön az villan át az agyamon, hogy biztosan le van húzva a sliccem, madárszaros a zakóm vagy megint valami oltári hülyeséget sikerült felírnom a táblára (helyesen írni például nem tudok, ezt vállalom, próbálok javulni, de az embernek meg kell barátkoznia a korlátaival). Pedig valószínűleg macskás videót néztek a mobilon és nem velem van a gond. Vizsgán is úgy vagytok vele, hogy minden szemrebbenésemnek jelentése van. Sőt azt tapasztalom, hogy a mondatokat a szerint próbáljátok befejezni, hogy bólogatni kezdek vagy éppen borul el a tekintetem. Ne próbáljátok meg kiolvasni a jó választ a tekintetemből! Néha kénytelen vagyok megkérni titeket, hogy fejezzétek be a mondatot, mert még nem mondtátok ki az egészet, de már várjátok, hogy helyeslek vagy ingatom a fejem.



"és vizsgán lenézi az embert. Úgy értem, fair módon osztályoz, kérdezget, de sokszor sóhajtozott, nagyon halkan beszél és frusztrált." Ez a vélemény MarkMyProfessoron jelent meg. A halk beszédet többen jeleztétek. Alapvetően az van mögötte, hogy másik 2-3 hallgató éppen felkészül és zavar engem, hogy mi meg közben hangosan beszélgetünk valami teljesen másról. Tudom, hogy az éppen felelő a fontos, de nehéz kikapcsolnom a többieket. Elsősöknél már néha meg tudom oldani, hogy csak ketten vagyunk a teremben (ami meg amúgy nem teljesen OK a vizsgaszabályzat alapján) és egy másikban készülnek fel az egyik doktoranduszom felügyelete alatt.


Nem gondolom, hogy lenéznélek titeket. Visszaemlékezve két dolog lehet, ami ilyen benyomást kelthet. Az egyik a testbeszédem szétesése. Például amikor összefont karokkal, hátradőlve figyelek, annak tényleg van egy ilyen olvasata is. Viszont kedves hallgatók: én olyankor már 3-5 órája ülök egy helyben. Az üléspózom változtatása, a kezeimmel való valamit kezdés egyszerűen arról szól, hogy ne merevedjen el mindenem.


A másik, hogy egy-egy kérdésnél szoktam jelezni, hogy a válasz egyszerű. Ennek lehet olyan olvasata, hogy "olyan triviális, hogy még te barom is tudhatod a választ", de esetemben azt jelenti, hogy a válasz olyasmi, hogy "állatok" vagy "mutáció" és nem "buzogányfejű férgek (Acanthocephala)" vagy "timin dimerizáció". Sokszor sokkal bonyolultabb dologra gondoltok, mint amit válaszként szeretnék hallani. Ilyenkor jelzem, hogy egyszerű dologra gondoljatok. Ezzel segíteni próbálok. Elnézést, ha valaki úgy érezte ezzel lenézem.


Idén több olyan nap volt, amikor 20+ hallgatót kellett levizsgáztatnom. Valahogy összejött. Ezeken a napokon én is stresszben voltam, hogy ne este 6-ig vizsgázzunk. Általában 20 perc egy vizsga, de ha végezni akarunk emberi időben, akkor 10-15 percre le kell szorítanom. Ezért bámultam az órámat annyiszor és voltam feszültebb a szokásosnál. Egyrészt olyan szempontból sikeres volt, hogy levizsgáztattam mindenkit időre, amikor kellett. Olyan szempontból viszont nem, hogy idén voltak negatív visszajelzések a vizsgával kapcsolatban.


Apropó kiégés. Azért amikor egy oktató fásultságát, kiégését vélitek (amúgy jogosan), ne csak arra gondoljatok, hogy miattatok van, belőletek van elege. Ebben az évben végig azt néztük, mi MTA alkalmazottak, hogy mi is lesz velünk. Szurkoltunk, hogy ne nyeljen el a NER végtelen bendője. Nem így lett. Amikor minden nap kiszivárgott beszélgetésekből próbálja az ember előrejelezni, hogy pár hónap múlva lesz-e még állása, az eléggé el tudja rontani a hangulatát. Nem veletek van a gond!

Könyv: az érdekelne, hogy mit nem értetek!

A tankönyv alapvetően jól "vizsgázik", szeretitek mindenféle hátrányai ellenére. Igen, terjengős a szövege (a laikusoknak valószínűleg még így is túl tömény) és baromira hosszú. Én írtam, tehát a csapongásomból is biztosan maradt benne. És persze kezelhetőbb lenne két kötetben, de annak is megvannak a maga költségvonzatai. Ne feledjétek, hogy amikor írtam és nyomdába került, akkor még olyan volt a képzés, hogy a 6. félévben levizsgáztatok volna az első feléből, majd rögtön utána MSc. első félévében a második részből. Most elég lenne az első fele, leszűkítve és egyszerűsítve az elsősöknek. De a tankönyveket nem lehet ilyen gyorsan változtatni. Sajnos.


Amiben viszont a segítségeteket kérem, hogy azonosítsátok, hogy a könyvben/előadásban mi volt a kevéssé érthetőek. Tényleg fontos, hogy azokat tudjam pontosítani akár magán az órán, akár külön írok pár oldal tisztázást. Ilyeneket írtok ugyanis:

"Bár részletes a könyv, sokszor nincs előzmény, ami segítene jobban a megértésben."
"Néhány fejezetnél az egyszerű példák "túl vannak magyarázva", míg máshol a nehezebb témák harmad ennyi sorban leírva."
"A genetikai pontos hátterek nehezen követhetők, mert nem mindenki ért ugyanúgy a genetikához."