2020. november 28., szombat

Mi a gond a maszkviseléssel?

 A járványkezelésnek nincs ikonikusabb és a közéletben többet vitatott eleme, mint a maszkviselés. Bár a tudományos konszenzus egyértelmű a mögött áll, hogy a maszkviselés jelentősen csökkenti a vírus átadásáénak lehetőségét és valamelyest az elkapástól is véd, a maszkviselésről fel-fellángol a vita.

 

A kultúránktól idegen az arc eltakarása

 

Érdekes módon az életünket sokkal jobban befolyásoló lezárások, gazdasági korlátozások kevesebb zúgolódással járnak, mint egy darab rongy viselése az arcunk előtt. Azaz nem lehet alapvetően a kényelmetlenségre fogni az egész vitát. Sőt megkockáztatom, hogy ha most valami oknál fogva a kesztyű vagy a szemüveg viselése lenne a járvány megállításának módja, akkor divattrendek lennének és boldog-boldogtalan a legújabb kesztyűjében vagy szemüvegében szelfizne, a divattanácsadók pedig napi szinten gyártanák a videókat és a blogbejegyzéseket arról, hogy hogyan is lehet ezeket stílusosan hordani, és milyen színt, anyagot és formát ajánlanak.


A kesztyűvel, a szemüveggel és sok más ruhadarabbal ellentétben a maszk nem része az európai öltözködésnek. Legfeljebb farsang környékén viselünk maszkot, de valahogy mégsem sikerült egy elnyújtott farsangi hangulatot  teremteni, de még busójelmezesek sem járják tudtommal az utcákat (elég régen nem voltam pár száz méternél messzebb), hogy a maszkviselés fontosságára hívják fel a figyelmet.

A maszk lehet valaki vagy valami más megszemélyesítésének a módja vagy a személyazonosság elleplezésének eszköze. A farsangon kívül alapvetően a betörők, nindzsák és banditák jutnak eszünkbe  a maszkokról.



Ez a társítás az egyik oka, amiért ódzkodunk az egésztől. Nekem is állandóan azon kattog az agyam, miközben maszkban állok egy üzletben, hogy nehogy azt gondolják rólam, hogy rabolni jövök. Ez a kulturális reflex. Tavasszal megtettem, hogy a benzinkúton jól belebámultam a kamerába maszk nélkül, hogy mutassam jó szándékomat, és még az üvegajtó előtt is teljes arcomat villantottam a bentieknek, mielőtt felvettem a maszkot: nem akarok semmi rosszat, ez most a járvány miatt van.


Meg lehet szokni, de ez mégsem olyan, mint amikor már nem kapunk nejlon szatyrot a boltban. Az is kényelmetlen, tudjuk, hogy jó ügyért tesszük, de a ruhaszatyor magunknál hordásának nincs kulturális stigmája. 2019-ben (Koronavírus előtt, kr.e. -1) bármikor végiggrasszálhattam a városon egy konferencián (olyanok is voltak, de furcsa) szerzett anyagszatyorral, de maszkban lehet, hogy megállított volna a rendőr. Ahogy mondtam, ez alapvetően nem a kényelmetlenségről szól.


Az arc mutatása a bizalom jele, még járvány idején is


Tovább súlyosbítja ellenérzésünket, hogy bár próbáljuk sulykolni, hogy a maszk alapvetően a többi embert védi, mégis legbelül védőfelszerelésként tekintünk rá. Ami egyben azt az üzenetet is hordozza, hogy "védenem kell magam tőled". Ahol a hatósági ellenőrzés réme nem fenyeget, ott szinte illendő felajánlani a másiknak, hogy nyugodtan vegye le a maszkot, esetleg eleve illetlenség azt fent tartani. Nem küldhetjük folyamatosan azt az üzenetet embertársaink felé, hogy "félek tőled".


Emberiség: Nem félek tőled. 2020: Akkor a többségnél bátrabban halsz meg

Ehhez társul az, hogy fertőző betegségben szenvedni az egy titkolandó, szégyenteljes dolog. Hiszen, ha az arcodba mondom, hogy fertőző beteg vagyok, akkor egyben azt is bevallom, hogy éppen kiteszlek egy fertőzés lehetőségének és az egészségedre/életedre török. De ilyet természetesen nem tennénk, és természetesen nem vagyunk fertőző betegek. No nem azért mert éppen PCR tesztről jövünk és a negatív eredmény biztatóan ott lapul a zsebünkben, hanem mert mi azon felül állunk. A fertőző betegségek a gondolatvilágunkban a koszossággal kapcsolatosak (egy részükre ez igaz is), amit lehet, hogy egy kisgyereknek elnézünk (óvodai mindenféle fertőzés), de felnőttként már tudunk kezet mosni (tényleg?).


A saját önképünkkel nehezen összeegyeztethető, hogy magunkra potenciális fertőzőként tekintsünk. Pedig a maszkviselésnek ez a jelentősége. Nem tudhatjuk, hogy fertőzőek vagyunk-e. A fertőzőképesség a tünetek előtt megjelenhet, sőt tünetmentesen is átvészelhetjük a fertőzést, ami alatt viszont fertőzhetünk.

 

A maszkviselés politikai, törzsi hovatartozást is jelezhet


A politikai pártosodás, oldalválasztás a modern világ törzsiesedése. A tényleges, rokonsági alapon épülő törzseket és klánokat felváltotta a választott törzsekhez való tartozás. Bár a nemzethez tartozásnak össze kéne tartania az országokat, politikai ideológiák mentén borzalmasan megosztottak vagyunk, és a diskurzus nem is arról szól, hogy merre tartson az ország, hanem, hogy kivel vagy ki nélkül tegye (tényleg mikor beszélgettünk más politikai beállítottságúakkal arról, hogy mit kéne tenni és nem arról, hogy kit szeretünk vagy sem?).


A maszkviselés vagy annak hiánya sajnos hordoz ilyen párt/ideológiai hovatartozást is. Innentől pedig nem az a kérdés, hogy tudományosan vagy népegészségügyileg van-e értelme valaminek, hanem, hogy erősíti-e az összetartozást vagy sem. Minden politikai oldalnak keményen ki kéne állnia a maszkviselés mellett, hogy ez ne lehessen a megosztottság jelképe. Nem állítom, hogy ma ez Magyarországon annyira jellemző lenne, mint mondjuk az USA-ban, de sajnos itthon sem látom magukat felelős vezetőnek tartóktól, hogy egyértelműen állást foglalnának és jó példával járnának elől ebben a témában.


A szájzár, a szólásszabadságtól való megfosztás szimbóluma


Bár a maszk alapvetően csak torzítja a hangot, így a beszédet nem lehetetleníti el, de mégis elterjedt az a nézet, hogy ezzel is azt akarják, hogy ne szóljunk. A szólás lehetősége, hogy hallathatjuk a hangunkat mélyen gyökeredzik a lelkületünkben. A demokráciának csúfolt jelenlegi berendezkedés (nem csak az itthoni, hanem a tágabb értelemben vett képviseleti demokrácia) pont azt veszi el az emberektől, hogy elmondhassák a véleményüket. Az emberek véleménye nem egyszerűen pár X 4-5 évente, hanem gondolatok a közvetlen környezet fejlődésétől (vagy hanyatlásától) kezdve a járványkezelésig. Ezzel nem azt mondom, hogy az emberek ezekhez értenek, hanem hogy igény van a megbeszélésre, ami lényegesen több, mint egy végrehajtandó utasítás.



Megkockáztatom továbbá, hogy a szájzár sokkal jobban zavar, mint a szemellenző vagy a füldugó. Bár – szerintem – a szociális média vagy akár a hatalom is jobban befolyásolja, hogy mit látunk és hallunk, mintsem, hogy mit mondhatunk, ez kevésbé zavaró. Az összeesküvés-hívők is arra szoktak hivatkozni, hogy ők látják az összefüggéseket, meghallják a nyilvánvalót, amit el akarnak titkolni tőlünk, de nem engedik őket szóhoz jutni. Ahogy mondtam, egy szemüveg vagy akár egy fülvédő használata ellen nem igazán lázadnánk.


Nem azért írok erről, hogy felmentést találjak azok viselkedésekre, akik nem tartják be a szabályos maszkviselés előírásait, hanem, hogy azt is megbeszéljük miért ilyen nehéz rávenni mindenkit erre.