2016. január 31., vasárnap

Evolúcióbiológia és zoológia 2015 - vélemények

A hallgatói véleményezés fontos. S meg is mutatom hogyan lehet használni az előadás és a tartalom gyengéinek és erősségeinek feltárásában! A most zárult (2015/2016/I.) félévben tartott evolúcióbiológia és zoológia előadás kapcsán tettem fel kérdéseket, amire 23-an válaszoltak. Az eredményeket teszem itt közzé.

Egy anonim kérdőív kitöltésével a hallgatók véleményt mondhattak az előadásaimról. Alapvetően két kifejtős kérdést tettem fel:
(1) Mi a véleményetek az előadóról? (Ha valami megjegyzésetek van felém az előadásmódommal kapcsolatban, az ide írjátok kérlek.) Fontosnak tartom, hogy a kérdést pontosítottam, a kérdőívek kérdései sokszor félreérthetőek. Például nem a nyakkendőm színéről vártam véleményeket.
(2) Előadások tartalmával kapcsolatos megjegyzések (Miről hallottatok volna még? Miről nem volt szó, pedig jó lett volna? Miről volt szó, de nem kellett volna (pl. átfedés miatt)?) Ez a kérdés szólt a tárgyról.
Ezen kívül kértem őket, hogy a 6 előadásom közül (7 volt, de a bevezetőt nem véleményeztettem, mert az részben ismétlés volt, részben az egész félévre vonatkozó tudás) adjon meg kettőt, ami tetszett és kettőt, ami nem tetszett. Alá írtam, hogy akkor is adjon meg kettőt, ami nem tetszett, ha mindegyiket jónak tartottak, s akkor is találjon valami pozitívat kettőben, ha amúgy nem tetszettek neki. Ez alapján próbálom megállapítani, hogy melyik előadást kell erősíteni, esetleg lecserélni (ez valószínűtlenebb).

2015/2015/I. félévben tartott Evolúcióbiológia és zoológia előadás óráinak tetszése/nem tetszése 23 válasz alapján. Mindeni két előadást jelölhetett meg, ami tetszett illetve nem tetszett neki. Két esetben ugyan azt az előadást jelölték meg kétszer nem tetszőnek, csak 1x vettem figyelembe.

Megnyugtató, hogy legalább keveseknek, de minden előadás tetszett, tehát nem volt egyhangúan rossz / nem tetsző előadás. Viszont a Makrotaxonómia előadás nem volt jó. Egyértelmű, hogy változtatnom kell (bár remélem már az sokat fog segíteni, hogy nem lázasan adom elő). Amúgy éreztem, hogy ott nem sikerült átadnom, hogy mennyire érdekesnek tartom azt a témát (lehet persze azért, mert nekem sok minden újdonság volt). A többi előadásban általában nem jutott idő az egyes átmenetek a törzsfán való elhelyezésére, illetve nem mutattam ismertebb (pl. orvosi szempontból fontos) fajokat a taxonokhoz. Ezt pótolnom kell, s ezen előadásban nem spórolhatom meg a kivetítést.
Itt megjegyzem, hogy a szöveges értékelésben is többször előjött, hogy a makrotaxonómiát kihagyták volna, vagy nem tetszett nekik. Tehát ha valami nagyon nem jó, az a megkérdezéskor is előjön. Tehát a kifejtős kérdések erre is tökéletesen megfelelőek.


A prokarióta-eukarióta átmenet is több "nem tetszik"-et kapott, mint tetsziket. Na itt már érdekes lenne tudnom, hogy mi volt a probléma. Tudom, hogy ott tobzódnak az egymásnak is ellentmondó elméletek. Ez sokakban egyfajta viszolygást vált ki. Volt olyan év, hogy megkaptam, hogy miért is tanítok olyat, ami még nem letisztult. Azért, mert ez nem az általános iskola, hanem egy egyetem. Mesterszak. Kutatókat képzünk, akik nem az évszázadok óta letisztult ismeretekkel fognak foglalkozni, hanem pont azokkal, amelyekről vita van, amelyeket nem tudunk.
MarkMyProfessor-on is kaptam elég lesújtó véleményt ezzel az előadással kapcsolatban. Sajnos nem értem, hogy mivel kapcsolatban írta az illető, hogy "sértésnek veszi, ha nem értenek vele egyet". Az előadáson egy szakmai kérdésben bocsátkoztunk vitába a hallgatósággal, az pedig törzsfák rajzolási lehetőségeiről szólt. Úgy éreztem, azt ott sikerült tisztázni. Illetve jeleztem, hogy hol nem értek egyet az irodalommal. Ez utóbbi is lehet, hogy furcsa lehetett valakinek. Szerintem jobb, ha elmondok több elméletet, s a saját - szakmai - véleményemet is hozzáteszem, minthogy elmondom a saját verziómat úgy mint az egy szent igazságot. Eltudnám. De a szakmaiság sérülne!
Azért volt aki ezt értékelte: "Érdekesnek találtam, hogy a Tanár Úr nem csak a könyvekben leírt monoton tényeket próbálta a fejünkbe verni, hanem a saját véleményét és a saját nézőpontjait is megosztotta velünk, ezzel ösztönözve minket a gondolkozásra és arra, hogy nem biztos, hogy minden úgy van, ahogy azt 1 vagy 2 ember leírja."

A többsejtűség eredete, a szex evolúciója ész élet keletkezése úgy látom nagyjából rendben volt. Az együttműködés pedig olyan semmilyen volt. Nem volt rossz, hogy kiemeljék, de olyan jó se. Azon az előadáson még kell dolgoznom. Én két előadást tartanék a témáról, ez van most valahogy belesűrítve egy előadásba. Így aztán hol beleférek, hol nem.


Kétszer ugyan azt ne tanuljátok, de kétszer ugyan arról lehet szó


Az előadások témáját firtató kérdésekkel előjött, hogy ki mit érzett ismétlésnek, s így feleslegesnek. Kétszer ugyan azt tanulni nem izgalmas. Lehet, hogy ismétlésnek jó, bár ezek nem olyan nehéz és emészthetetlen témák, hogy sokat kéne ismételni. A kérdés, hogy mennyire és hogyan tudom ezt elkerülni.


Átfedek, de más aspektusáról beszélek: "prokarióta-eukarióta átmenet részeit is tanultuk külön-külön sok tantárgyból, de így egyben összeszedve nem volt" Ez szerintem összefoglalja a lényeget. Az egyes tényelemek máshol előkerülhettek, sőt a sejttanos és mikrobiológus kollégák biztosan jobban és részletesebben el is mondták a bakteriális, archaeális és eukarióta sejt felépítését. Itt az evolúciója érdekelt minket. Az egész biológia ugyan arról szól: az élővilágról. Csak mindig egy kicsit másfelől közelítünk hozzá.


Átfedek specikkel: "Átfedés nekem a szexuális szelekcióval és az együttműködéssel volt sok, de emelt etológiát és ökológia II-t hallgattam annak idején, az alap órásoknak nem tudom, mennyire volt új..." Van ilyen. Sőt ezek át fognak fedni a viselkedésökológia és a játékelmélet tárgyakkal is. Azok ott részletesebbek lesznek. Sőt minden amit mondtam részben meg fog ismétlődni Evolúció nagy átmenetei szakirányon kötelező előadáson. Amiket én említetten azok a képzésben később jönnek, azokhoz az én előadásaim alapozások. De BSc-n is vannak specik, amelyekkel átfedek. Viszont ahogy a hallgató is utalt rá, aki azokra a specikre nem járt (s az ökológia II-re pl. kevesen járnak sajnos), azoknak is kell ezekről legalább egyszer hallani.


Átfedek, feleslegesen: Ilyen is volt (lehet lesz is). Mivel nem tudjuk pontosan, hogy ki mit tanít, így azt sem, hogy minek az előismeretei vannak meg, vagy nincsenek. Egyik évben a szex evolúciója résznél a rekombináció molekuláris részleteiről próbáltam valamit az emlékeimből összeszedni. Na akkor leállítottak a hallgatók, hogy ezt genetikán elmondták részletesen. Köszönöm! Fontos, hogy szóljatok.
Azt is hallottam, hogy valamelyik más előadáson előkerült az élet keletkezése. Viszont abban az esetben nem gondolom, hogy nekem kéne kihagynom. Ez a szakmám, ehhez szerénytelenség nélkül állítom, hogy kevesen értenek úgy az országban mint én (s azok zöme a tanszékünkön van).


Minden hallgató más, nem jöhet be ugyan az mindenkinek


Nem kell minden véleménynek és javaslatnak eleget tenni. Nem is lehet. Ami az egyik hallgatónak tetszik, a másiknak nem.
Vessük össze ezeket a véleményeket:
"A morfológiai evolúció óra végén elhangzott "lehetséges-e pegazust evolváltatni?" rész rendkívül tetszett"
"Jó, hogy néha bevisz hülyeségeket az órába, mint pl.: evolváltassunk pegazust!"
"A ""szárnyas ló""-tenyésztés kérdése pedig kedves színfolt volt."
vs.
"Pegazus kifejlődése számomra kicsit elrugaszkodott volt."


Igen elrugaszkodott arról beszélni, hogy miként evolválódhat egy mitikus lény. Mindeközben viszont alkalmaztam az egyedfejlődés evolúciójáról meglevő ismereteinket. Ez egy gondolatkísérlet, amivel remélem sikerült megvilágítani az EvoDevo-t. Erre a hallgatók sokáig szoktak emlékezni. Már ezért is megéri.


A témaválasztásban is volt egymásnak teljesen ellentmondó vélemény:
féltem, hogy olyan lesz, hogy földtörténeti korokat kell megtanulni, meg melyikben milyen élőlények éltek
"Szívesen hallottam volna olyan evolúciós dolgokról is részletesebben, mint földtörténeti események, élőlénycsoportok kialakulása, evolúciója (minden vonatkozás, rendszertanos, biogeo-s, anatómiás, elterjedési T-es), klíma változása a földtörténet folyamán részletesebben, kontinensvándorlás, stb.



Tábla vagy kivetítés?


Az egyik igen megosztó téma a táblára írás vs. kivetítés. Nagyon elterjedt a kivetítés. Egyszerű. Az ember előadás előtt berak minden fontosat a diákra, majd ezeket a hallgatókra zúdítja. A vetítés sötétjében nem is kell tartani a kapcsolatot a diákokkal (nem is lehet). Biztos minden precízen meg lesz jelenítve. Sőt később ki is lehet adni ezt a hallgatóknak. Tanulni szerintem nem lehet belőlük, mert nem arra valók. Minden előadáshoz vannak ppt-im. Ezeket magamnak vetítettem is a laptopon. A ppt-nek ugyanis az a feladata, hogy engem emlékeztessen arra, hogy miről kéne beszélni.

A ppt viszont felgyorsítja az előadásokat. Nagyon egyszerű kattintgatni, hogy ezt is látjátok, meg azt is. Kiadom, szépen tanuljátok meg. Jegyzetelni persze nem tudtok, mert ahhoz túl gyors. Na ezért írok a táblára. Nem tudok gyorsabban írni, mint ti. S így van remény, hogy átszűrődik az agyatokon, amit mondok, s nem csak pipáljátok, hogy az 54. diát is meg kell tanulni.

Van akinek ez tetszett:


"Abszolút pozitívum, hogy nem diasorokat vetítesz, hanem a táblára írsz, mert így sokkal jobban követhetők az előadások."
"A táblára írást is jó ötletnek tartom, számomra így követhetőbb és aktívabb volt az előadás (bár az olvashatóság nem mindig volt a legjobb).
"Tetszik, hogy a vetítés elhagyása követhetőbbé tette az órát."
Szerintem a táblára írás és a közös megbeszélés sokkal érdekesebbé és érthetőbbé teszi az előadásokat, de írhatnál egy kicsit szebben.
"Valóban jobban rögzül az anyag a tábla használatával és követni is könnyebb - bár néha nehezen olvasható - , a ppt-nek viszont pl. bonyolultabb ábráknál lehet létjogosultsága."


Van akinek meg nem:
Személy szerint jobban kedvelem, követhetőbbnek tartom, ha nem a táblára írnak, hanem van diasor is kivetítve.
Szerintem jobb lett volna végig kivetített diasorokat használni. Értem, hogy miért gondolta a Tanár Úr jobbnak a táblára írást, viszont ez csak kiscsoportos előadásnál lenne így. Így sokszor nehéz volt követni, elolvasni, inkább nehezítette a koncentrálást.


Én a táblát fogom továbbra is használni. Viszont vegyük észre az építő kritikát is: a ppt-nek is megvan a maga helye: például az összetett grafikonok, szép képek és hasonlók. Az lenne a legjobb, ha egyszerre használhatnám a táblát és a kivetítőt. Sajnos a legtöbb teremben a kivetítés a táblának a helyére történik. S így vagy egyik vagy másik lehet. Próbálom megoldani.

És nem megyek el a mellett sem, hogy rondán írok. Ezt sokan szóvá tették. S igazuk van. Ezen a téren mindenképpen jelentősen javulnom kell!


Előadásmódom

Az előadásmódom négy elemét emelném ki:
(1) "Előfordul, hogy a tanár úr hadar, és kicsit motyog is." :( Kár tagadni. "Esetleg egy mikrofon nagyban hozzájárulna az előadás színvonalához." S persze meg kell tanulnom beszélni. Az oktatás majdnem olyan, mint a színészet. S bizony a beszédhibáim a mindennapi életben legfeljebb kellemetlenek, de az előadások alkalmával akár "halálosak" is lehetnek az előadásra nézve. Gyakorlás és türelem (a hallgatók részéről is)!

(2) Be kell vonni a hallgatókat az előadásba! Ha az előadás részeként érzi magát, úgy könnyebb az ismeret átadása is, mert képes azonosulni a helyzettel. Bevonás nélkül olyan, mint a kacsa tömése: működhet, de a másik fél ellenállását is le kell győzni.
talán kicsit szokatlan volt a kötetlenebb stílus az egyetemen megszokott, monotonabb előadásokhoz képest, de jó értelemben.
Szerintem jó tett, hogy megpróbáltad bevonni a közönséget az órába, és az inkább a korábbi félévek hibája, hogy nem mindig akaródzott.
A közvetlenebb hangulat is nagyon jót tesz/tett péntekenként.
"Nekem az előadási stílusod nagyon tetszik, főleg az, ahogy a hallgatókat is be tudod vonni, azokkal is, amiket mondasz, meg nonverbális kommunikációval is."

S a legszomorúbb, hogy ezzel az előadásstílussal nem nagyon találkoznak.

(3) Csapongok. "Néha nehezen követhető a gondolatmenet a gyors váltások miatt a témák között." "Időnként kicsit csapongónak találtam az előadást, ami néha nehezen követhetővé tette az amúgy is "szokatlan" megközelítésű előadásokat." Volt aki kiemelte, hogy milyen jól követhető volt az előadás (köszönöm!), de ebben az esetben inkább azokra hallgatok, akik szerint csapongok. Azt teszem. Van ennek egy része, ami a felépített gondolatmenet nem követéséből ered, s ezért vissza kell térnem dolgokra, amiket nem mondtam el, de el kell. De van egy másik aspektusa! A hallgatóságot ugyanis időnként ki kell zökkenteni a merengéséből. Bármivel. Egy történettel, egy váltással, vagy akár a toll leejtésével (de a laptopot nem vágom földhöz!). 3x45 percig kell figyelni szakmára. Nehéz. Valahogy fel kell dobni az előadásokat.

(4) Lelkesedés. Szeretni kell, amit csinálunk. Szeretni kell az oktatást és a tárgyat is. Minden részét. Csak akkor lehet hitelesen előadni. Ez csak belülről jöhet. S ha már nincs meg, akkor váltani kell. Biometriát tanítani például meguntam. Én magam untam a gyakorlatokat. Ezt követően sem nekem sem a hallgatóknak nem lehetett jó. Szerencsére megtehettem, hogy nem tartom tovább azt a gyakorlatot. Az evolúcióbiológiát szeretem (most, nem tudom mi lesz 10 vagy 20 év múlva). Az előtt kell majd továbbadnom, mielőtt unalmassá válok.

Köszönöm mindenkinek, aki véleményezte az előadást!