Miért akarják a kormányok vállalatokká alakítani az egyetemeket?

Az Egyesült Királyság egyeteminek dolgozói sztrájkra készültek. Globalizált világunkban a problémák is eléggé hasonlóak a világ különböző részein. Sajnos ennek az oka, hogy a kormányok ugyanabból a kottából próbálnak játszani, ami sehol sem vezetett semmi jóra, de mivel papíron jól mutat, a többi nem számít.

A következőkben próbálom megvilágítani, hogy szerintem miért nem lehet egy egyetem egy vállalat

A „vállalat” itt persze nem egy ideális, hatékonyan működő szervezetet jelent, ami a legtöbbek fejében esetleg megjelenik azzal szemben, hogy az állam elvileg rossz tulajdonos és amúgy sem tud céget vezetni. Persze egy állam nem is tud céget vezetni, mert ahhoz még ember kell, így persze bárminek a vezetése azon múlik, hogy ki és hogyan vezeti. Ez viszont most messze vezetne. A „vállalati” működés a kormány (kormányok) elképzelésében azt jelenti, hogy nincs vele kiadás, sőt, ha lehet még pénzt is hoz. Közvetlenül, nem valami indirekt módon.

A felsőoktatással kapcsolatban azt szeretnék a kormányok, hogy közvetlenül pénzt termeljenek

Szögezzük le, a felsőoktatás rengeteg pénzt hoz az államnak. De nem közvetlenül, hanem közvetetten. A felsőoktatás, ahogy az egész oktatási rendszer infrastruktúra. Viszi a pénzt, de nélküle nem lehet pénzt termelni. A cégeknek szükségük van a képzett munkásokra. Minden szinten szükség van képzett munkaerőre, a szakmunkástól kezdve a diplomásig. Ahogy az Ipar 4.0 felé mennénk (nem arra megyünk, de tegyük fel, hogy egyszer majd), úgy egyre több diplomásra lesz szükség.

A diplomást a felsőoktatás „termeli”

Megint tegyünk egy megjegyzést: a diplomást a felsőoktatás nem úgy termeli a diplomást, hogy bemegy egy 5 éves és kijön egy mérnök. Bementként felkészített, érettségivel rendelkező emberpalánták kellenek. Azaz eleve egy jó közoktatásra van szükség ahhoz, hogy elég diplomásunk legyen. Lehet a felsőoktatásunk akármilyen csodálatos, ha a közoktatás nem jó, akkor nem tud jó lenni a rá épülő felsőfokú képzés sem.

A felsőoktatás nem működik valódi piacként

Ki a megrendelő? A szolgálatatást közvetlenül a hallgatók veszik igénybe, de mégsem ők a megrendelők, hanem a közösség (az államon keresztül). Nagyon helyesen Magyarországon (még) nincs a teljes képzési költség a hallgatókra terhelve, azt a közösség állja. Azért mondom, hogy nagyon helyesen, mert elvileg lehetne olyan rendszer, amelyben minden személy egyénenként kifizeti a tanításának az árát, amit remélhetőleg a fizetése majd visszatermel számára. Ez a csodálatos elv viszont nem működik, illetve torzítja a társadalmat. Egyrészt nincs annyi ember, aki előre ki tudja fizetni az oktatásának költségét. Azt a szülők fizetik ki, és így a képzés a szülők anyagi helyzetétől és nem az adott személy képességeitől függ. Társadalmi szinten nem engedhetjük meg magunknak, hogy elvesszük azokat az embereket, akik képességeik (legyen az genetikai szerencse vagy egyszerűen a szorgalom) okán sok tanulást kívánó munkát végezhetnének, de nem tudják, mert a szüleiknek nincs meg a pénze a képzésükre. Ezért van a fejlett országokban (a fejlettség nem csak GDP-t jelent, az Egyesült Királyság és az USA nem igazán fejlett ország, pont azért, mert kevesebb szolgáltatást nyújt állampolgárainak, mint amennyit tehetne) alapvetően közfinanszírozott az oktatás. Direkt nem ingyeneset írtam, mert van ára a képzésnek, de azt közösen fizetik az állampolgárok.

Erre lehet az az ellenérv, hogy de hát egy mérnök, informatikus vagy most már egy orvos a fizetéséből vissza tudná fizetni az oktatásának költségét, akkor legyen valódi piac és fizessen érte. A diplomához között munka viszont túlmutat a mérnök, informatikus, orvos háromszögön. Mi van például a tanárokkal? Lehetne nekik is olyan fizetésük, hogy abból simán visszafizessék a taníttatásuk költségét, de akkor jön a továbbterjedő kérdés, hogy az így megemelkedett költségét az oktatásnak (a tanárok bérét) ki fogja kifizetni? A jelen rendszerben az adókon keresztül (elvileg, főleg, ha progresszív adózás van) az fizet inkább a közös dolgokért, aki több pénzt tud termelni. Ezen képességének egy jó része az oktatásának köszönhető a másik pedig a megszokásnak, hogy bizonyos szakmák többet, mások kevesebbet kapnak (aki azt állítja, hogy a szakmák bérezésének bármi köze van a hozzáadott értékhez, az hazudik magának! Ha ez így lenne, akkor messze a tanárok keresnének a legjobban és mondjuk a pénzügyben lenne, hogy a minimálbér emelésekor nőnének csak a fizetések a minimálbérig.)

A közösből finanszírozott ágazatok a kormányok miatt torz bevételi szerkezettel rendelkeznek

Ha egyszer eldöntöttük, hogy a közösség finanszírozza az oktatást, akkor ugye ott van még, hogy az mennyibe kerül. Mindennél a végösszeg a csillagos ég természetesen. Hiszen el tudnánk azt is képzelni, hogy 3-4-fős csoportokban tanuljanak nyelvet a diákok, a legújabb számítógépek álljanak rendelkezésükre az informatika tanulásánál és minden iskolának legyen saját uszodája is.

A közösség (a törvényalkotáson keresztül) meghatározza, hogy mi a feladata, azaz a kimentei követelménye az oktatásnak. Ha ebben benne van, hogy mindenki napi szinten leússzon 500 métert, akkor kellhet uszoda minden iskola mellé. Ha úgy gondoljuk, hogy mindenkinek tudni kell legalább egy rántottát jól elkészítenie, akkor kéne helység, ahol ezt megtanulják. És így tovább. A kimeneti követelmények és a diákok számának ismeretében az oktatók/iskolaműködtetők ki tudják számolni ez mennyibe kerül. Az iskolák (egyetemek is) viszont nem ezt az összeget kapják, hanem a kormányok által erre a szektorra szánt összeget. Ami természetesen (?) mindig kevesebb, mint ami kéne a törvényekben meghatározott követelmények teljesítéséhez.

Hogy pontosan lássuk mi van. Amikor szeretnénk valamilyen munkát elvégeztetni egy szakival, akkor megmondjuk, hogy mit szeretnénk. Ezt követően ő ad erre egy árajánlatot és mi vagy elfogadjuk vagy sem. Ha nem tudjuk elfogadni, akkor vagy keresünk más szakit, hátha olcsóbb vagy lejjebb adunk az igényeinkből, hogy beférjünk a keretbe. Ugyanez nem működik az oktatásban (egyetlen szinten sem). Egyrészt a végeredményt a törvények szabályozzák, így nem mondhatja egy iskola, hogy „ha csak ennyi pénz van, akkor nyelvet és informatikát nem tanítunk, helyette több ének lesz, mert az énektanár még nem mondott fel”. Pontosan meg van határozva, hogy mennyi ének, informatika és nyelvóra legyen. A felsőoktatásban is van egy képzési és kimeneti követelmény, ami meghatározza, hogy mit kell tanítani, ahhoz, hogy valaki például biológus legyen.

A diplomás lehet, hogy több adót termel, de nehezebben irányítható

Az egyetemek nem csak viszik a pénzt, hanem olyan embereket eresztenek ki falaik közül, akik kritikusan gondolkodnak. A kritikusan gondolkodó ember pedig nehezebben irányítható. A populista (Angliában ahogy nálunk is ez inkább a jobboldalnak nevezett rész sajátja) kormányok ezért nem szeretik az egyetemeket és az onnan kikerülőket. Az adójukat persze igen. De azt nem szeretik, hogy onnan olyanok jönnek ki, akik nem fognak rájuk szavazni. Minél iskolázottabb valaki, annál valószínűtlenebb, hogy a populista jobboldalra szavazna.

Ráadásul sok diplomás képes külföldön munkát vállalni, akár úgy is, hogy nem kell itthonról elköltöznie. Így függetleníteni tudja magát a helyi borzalomtól.

Folytatás következik. Ezek inkább a tünetek és az okok, de nem a megoldások.

Miért nem lehet hatásos a tanárok sztrájkja 3 nap alatt, mint a kukásoké?

Az elmúlt években (évtizedben?) sokszor eszembe jutott, hogy miért nem sztrájkolunk mi egyetemi oktatók. Lenne miért. Most a közoktatás tanárai próbálják felhívni a köz figyelmét arra, hogy gond van. Nem csak a fizetésükkel – a sztrájkok célja általában a fizetés emelése, a munkakörülmények javítása –, hanem az oktatás igen sok részletével. Alant pár gondolat, hogy miért nagyon más a kukások sztrájkja és egy esetleges pedagógussztrájk.

Egy sztrájknak fájnia kell a munkáltatónak

Ez lehet direkt gazdasági veszteség. Egy cég számára, ha nem termel, nem szolgáltat, akkor az rossz neki, mert bevételkiesése lesz. Lehet, hogy amúgy a lakosság nem veszi észre (vagy csak sokkal később), de maga a cég rögtön tudja, hogy így például nem fog tudni teljesíteni megrendeléseket. Vannak viszont szolgáltatások, ahol a munkáltatónak nem biztos, hogy közvetlenül rossz, ha nem végzik el a munkát a munkásai. A szemétszállításért akkor is beszedik a pénzt, ha kimarad egy szállítás. Ellenben indirekt módon mégis fáj a munkáltatónak, mert sok ember dühös a felgyülemlett szemét következtében. A dühös, elégedetlen ügyfelek, pedig kényszeríthetik a munkáltatót, hogy lépjen. Szolgálatásnál elpártolhatnak az adott cégtől. Vagy monopóliumnál, a szemétszállítás az, politikailag hátrányos, ha sokáig probléma van.

A szemétszállítás esete nagyon direkt. Ha a megszokott időben nem viszik el, akkor gyorsan felgyülemlik a büdös, rusnya szeméthalom. A lakókörnyezetünk kevésbé élhető lesz. Ezt nem szeretnénk. A nyomás indirekt, de napról napra szemlátomást halmozódó problémát okoz a munkabeszüntetés.

A tanárok munkabeszüntetése hetek alatt lenne érezhető

Amennyiben a tanárok nem veszik fel a munkát, úgy rögtön kizárhatjuk a közvetlen kárt a munkáltatónak (ez ebben az esetben jogilag a KLIK, de általánosabban az oktatásvezetés, azaz a kormány). Nincs – közvetlen – bevételkiesése az államnak. Sőt. Kevesebb pénzt kell adni a tanároknak (sztrájk idejére nincs fizetés) és az iskolákban is csökkent a fogyasztás, mert senki nincs bent. Az oktatás az egyik napról a holnapra gondolkodás szintjén viszi a pénzt és nem hozza.

Az oktatás elmaradása esetén, amennyiben ez elég kiterjedt, a látható hatás a felügyeletet igénylő gyerekek tömege. Ez alapvetően az alsósokat, kisebb mértékben a felsősöket érinti. A gimnáziumi tanulókat szinte semennyire. A szülőknek így szabadsággal, felváltott munkarenddel, nagyszülők csatarendbe állításával, ismerősöknél vagy a munkahelyen állomásoztatott gyerekekkel kell úrrá lenniük a helyzeten (bocs a militáns kifejezésekért, de hát a rendőrminisztériumhoz tartozik az oktatás). Egy-egy napra ez megoldható. Három napra is, bár ez már okozhat problémát.

Három nap alatt nem lesz komoly – közvetlen – probléma az oktatás elmaradása

Három nap kimaradt oktatásért nem kell kirendelni a katasztrófavédelmet. A szemét esetében van egy közegészségügyi probléma lehetősége, aminek következtében cselekedni kell. Az elmaradt oktatás hatása sokkal később látszik. Minél kevesebb törődést kapnak a diákok, annál kevésbé lesz hatékony munkaerő, amikor munkába állnak. Ez még egy évtized vagy több is lehet. Azaz bőven két választási ciklussal később jelentkezhet a probléma. Ez a politikát nem érdekli. Pénzben kifejezhetően rossz lesz az országnak. Majd. Nem most.

A szülőket természetesen egy pár hetes tanársztrájk már igen negatívan érintené. De ugye itt már nem három napról, hanem hetekről beszélünk, hogy mindenkinek elfogyjon a szabadsága, a beváltható szívességei, a főnöke türelme az ott zsibongó vagy csöndben mobilozó gyerekkel szemben. Hetekig sztrájkolni a tanártársadalomnak is igen költséges. Eleve kéne egy társadalmi összefogás, hogy ezt a tanárainknak kifizessük. De ha lenne ilyen szintű összefogás, akkor akár lehetnének milliós tüntetések is három napig. Abból talán értenének odafönt.

Ez a gondolatmenet egy olyan hipotetikus forgatókönyvre épített, ahol minden tanár megtagadja a munkát és az iskola bezár (mert nincs, aki vigyázzon benne a gyerekekre). Minden olyan forgatókönyv, ahol van elég tanár vagy kisegítő személyzet az iskolában, hogy minimálisan biztosítható a gyerekek testi épségének óvása, ezt felborítja. A szülőknek – közvetlenül, a jelenben – nem fáj, hogy a gyereknek nincs órája, nincs leckéje. Remélem sokan vagyunk olyan szülők, akik éreznék, hogy a gyerek veszt ezzel, de lenne-e olyan hatása, ami után társadalmi nyomására a tanárok követeléséről tárgyalnia kéne a munkáltatójuknak? Félek nem.

A tanár közvetlenül annak okoz kárt, akit a gondjaira bíztak

A kukás nekem okoz gondot. De mi lényegében sohasem találkozunk. Néha éppen akkor vagyok az udvaron, amikor jönnek. Köszönök. Visszaköszönek. Ennyi. Nem lesz álmatlan éjszakája, hogy a fekete kukából kilógó kék szemeteszsák nem illik a házunk színharmóniájához.

A tanár nem a munkáltatója szemébe vágja, hogy akkor most pár napig nem készül el egyetlen áru sem a gépsoron, nem a szülőkkel közli kaján vigyorral, hogy akkor most kénytelenek lesztek a gyerekeitekre vigyázni, ha már van nektek. A tanár a diákjainak kénytelen azt mondani, hogy lehet, most egy hétig nem tanulunk új betűt, nem fogom megnézni az új rajzodat, pedig sokat fejlődtél, nem lesznek iskolaszínház próbák, nem ellenőrzöm a versenyfeladataidat, pedig tudom, hogy három hét múlva lesz az OKTV, nem tanítom meg annak a fura feladatnak megoldását, ami szinte mindig előjön a felvételin. Azaz közvetlenül a diákoknak fáj az oktatás hiánya. Rövidtávon és hosszútávon is. Olyanoknak kell fájdalmat/kárt okozni a tanárnak, akiknek nem akar és, akik megoldást sem hozhatnak a problémára. Értsük meg ezt a lelki vívódást, amikor a közösségi médiában számon kértjük, hogy miért nem tudnak egyszerűen csak nem dolgozni.

Amíg minden szülő nem érti meg, hogy a gyerekink jövőjét tesszük tönkre, amikor az oktatást tesszük tönkre (benne a tanárral is), addig nem várható változás. Nem fáj eléggé a munkáltatónak.