A következő címkéjű bejegyzések mutatása: biológusképzés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: biológusképzés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 17., hétfő

Záróvizsga tapasztalatok 2023

Befejeződtek a záróvizsgák. A BSc-sek és az MSc-sek záróvizsgái is. Ez a vizsga zárja le a képzésüket. A teljes „cselekmény” két részből áll: a szakdolgozat védéséből és a záróvizsgából. A szakdolgozat védése során bemutatják mit végeztek és válaszolnak a bírálók és a védésen jelenlevők mindenféle kérdéseire. A védések alapvetően jó élmények, amelyek során a sokszor impresszív mennyiségű elvégzett munkájukról adnak számot a hallgatók. A hallgatók hajlandóak dolgozni!



A záróvizsga, ami úgy egy héttel később szokott lenni, viszont általában elég lehangoló élmény (általában a vizsgákhoz hasonlóan). Vannak jó feleletek (tehát a következőt mindenki olvassa úgy, hogy ha nem inge, nem veszi magára). De van az az általános élmény, hogy (1) nem tanulnak a diákok, (2) nem állt össze a fejekben a biológia, és (3) nem látják a lényeget.


Egy általános hiányosságot nem lehet csak a diákok nyakába varrni


Mivel sokaknál vannak ezek a problémák, így ez az oktatás problémája. Fontos, hogy egy sok hallgatót érintő problémát ne varrjunk egyszerűen a nyakukba vagy intézzük el egy „ezek a mai fiatalokkal”. Az egyik korai oktatói meglátásom az volt (mert ugye az egyetemi oktatók általában nem kapnak képzést az oktatásban, aminek azért megvan a maga pikantériája. Azt is megjegyzem, hogy most már van oktatási/oktatástechnikai továbbképzésünk!), hogy ha páran nem tudnak valamit, akkor ők nem tanultak, de amennyiben a csoport 75-80% elront valamit, az már az én hibám.


Viszont nem tudom, hogy mit lehetne azért tenni, hogy jobban összeálljon a fejekben a biológia és lássák a lényeget. Nem emlékszem, hogy én mennyire értettem a biológiát 23 évvel ezelőtt. Lehetnénk persze sokkal szigorúbbak a sima vizsgákon, hogy legalább a tényanyag a fejekben legyen. A tényanyag vagy definíciók ismerete viszont még nem megértés és nem lényeglátás.


Azt a tételt sem tudják, amit maguk választottak


A mi záróvizsgáinkon két tételből kell felelni. Az egyik tételt azon négyből kapja a hallgató, amely négyet ő maga választotta. Ezeket részletesen kell tudni. A maradék 18 tételből egyet véletlenül húz, de ezt kevésbé mélyen kérdezzük vissza. Azaz pontosan megvan mely (4) tételt kéne nagyon tudnia a hallgatóknak. Ennek ellenére találkozunk azzal, hogy a hallgató nem tud túl sokat abból a négy tételből. Ő választotta!


Fontos lenne, hogy ők maguk is képesek legyenek felmérni a saját tudásukat. Tudnak egy adott diszciplínát elég mélyen? Ezt a képességet már a gimnázium alatt meg kellett volna szerezniük, így ebben nem gondolom, hogy dolgunk van. Már azon kívül, hogy ott helyben szembesítjük őket azzal, hogy esetleg nem készültek mégsem fel olyan jól, ahogy gondolták.


A megértés fontosabb lenne, mint a lexikális ismeretek


A megértéshez idő kell. Mivel lényegesen kevesebb kontaktóra van, mint korábban, így a fennmaradó időt lehetne erre is szánni. A megértés abból fog fakadni, hogy kezd a fejekben összerakódni a sok adat. Én imádtam azokat a tárgyakat, amelyek megérthetőek voltak. Az ökológia és az evolúcióbiológia ilyen, mert alapvetően folyamatokról szól. A biokémiának az anyagcsere része is ilyen, de ahhoz azért nagyon sokat kell anyagcsere utakat bámulni, hogy megértse őket az ember. Nem úszható meg, hogy a kedves hallgató gyakori kapcsolatba kerüljön a tananyaggal az órákon kívül is.



A lényeglátás a nehezebb kérdés. Nekem egyszerű visszakérdezni a „lényeget”, hiszen az az, amit visszakérdezek. Mit és milyen mélységben érdemes tudni egy vizsgára? Persze a mindent kell tudni és olyan mélységben, ahogy le van adva. De ennyit én legalábbis nem tudok megjegyezni. És idő sincs rá, hogy ennyit visszakérdezzünk. Valamint sok dolog, amit elmondunk az példa. Sok példát próbálunk hozni, hogy azokon keresztül megértsék a jelenséget. De ott a vizsgán nem lehet minden példát visszamondani, de egy-egy példát mindenre érdemes tudni.


A záróvizsgán ráadásul olyan tételsor van, amin vastagon vannak szedve a fontos fogalmak. Ezekről a fogalmakról illene tudni valamint. Mindegyikről. Ezzel egyértelműen jeleztük, hogy mi mit tartunk fontosnak. Amikor valamiről azt mondom, hogy „ezt biztos kérdezem a vizsgán, ha ezt a tételt húzod”, akkor azt komolyan gondolom. Túl sokat találkoztam azzal, hogy nem foglalkoznak a hallgatók azzal, amiről mi oktatók megmondjuk, hogy fontos, de közben tele van pakolva a fejük adatokkal, amelyekre sohasem mondtam, hogy fontos (és egy adaggal, amire mondtam, hogy nem kell memorizálni). Szóval a lényeglátást meg lehet tanulni az által is, hogy érzékelik a tisztelt hallgatók, hogy mit tartunk fontosnak az előadás során, mi az, amire mindig vissza-visszatérünk és mely fogalmakat szedünk vastagon a tételjegyzékben.


Szóban vizsgázni stresszes, mert nem szokták


Persze egy záróvizsga nagyon stresszes. Egy óriási, jó két évnyi anyagot kéne valamilyen szinten fejben tartani. És mindezt szóban, amely formában igen keveset vizsgáztatok, bizottság előtt meg egyáltalán nem. De ez is gyakorolható. Ha valaki úgy érzi, neki nem megy a szóbelizés, akkor vegyen fel olyan tárgyakat, amely végén szóba kell vizsgázni, hogy szokja. Vagy kérje meg a témavezetőjét, hogy kérdezze ki.


Egy kutató életében különösen fontos, de szinte minden más természettudományos pályán is, hogy tudjunk szóban kommunikálni az ismereteinkkel kapcsolatban. Legyen az egy labormegbeszélés, egy konferencia vagy egy „sales pitch” a leendő megrendelőnek, a tudásodról szóban kell számot adnod és ott helyben válaszolni kérdésekre. Nincs idő keresni az interneted, belenézni a jegyzeteidbe vagy segítséget kérni a kollégáktól. Ott és akkor kell helyt állnod. Az írásbeli vizsgák (főleg a tesztek) a stressztűrésen kívül másra nem készítenek fel. Amikor írsz, akkor mindig van idő utánanézni dolgoknak, segítséget kérni és vissza-visszatérni egy mondathoz, míg az pontos és összeszedett nem lesz.


Ötlet arra, hogy lássák a lényeget, összeálljon a fejükben a biológia és tanulni is hajlandóak legyenek?

2022. július 14., csütörtök

Integratív biológia 2022 (I. rész)

Az integratív biológia – az evolúcióbiológia mellett – a fő tárgyam. Nem a legrégebben oktatott tárgyam, az a programozás biológusoknak. De ez az a tárgy, amit, miután 2012-ben átvettem Szathmáry Eörstől, teljesen a saját szájam íze szerint formálhattam.


„nem is gondoltam volna, hogy a biosz ennyi mindenhez hozzá kapcsolható”


Az integratív biológia a nagyközönség számára kevésbé ismert kifejezés, bár már a 2017-es biológus tantervreformunknak is az egyik alappilére. Röviden azt jelenti, hogy próbáljuk a hallgatókban erősíteni, hogy a biológia egy egység, amit oktatásszervezési okokból különböző tárgyakra osztunk, de végül mind ugyanarról szól: az élővilágról. Tágabban az integratív biológia megmutatja, hogy milyen kapcsolatai vannak a biológiának más tudományokkal. Mert az „élővilág” nehezen elválasztható a légkörtől, a talajtól, a vizektől, a klímától, a szerveskémiától, vagy a fizikától. És mivel mi is az élővilág részei vagyunk, így nem választható el mindattól, amit emberi viselkedésnek hívunk és amivel a szociológia, a pszichológia, a történelem, a jog, a közgazdaságtan, a művészet, stb. foglalkozik.



Az integratív szemlélet nem egyszerű! Egyrészt kell némi kitekintés a szűk szakmán kívülre. Ez evolúcióbiológiában szinte adott, mert az amolyan ernyőtudomány az egész biológia felett. Persze így az egyes területekhez fájóan keveset értek. Szóval kéne hozzá egy reneszánsz ember, de olyan már nem létezik. Nem is igazán létezhet, olyan sok információ van csak a biológiáról, nemhogy a többi tudományról. Attól még próbálkozni lehet és megcsillanthatunk valamit a hallgatóknak a tudományterületek közötti összefüggésekről.


Az Integratív biológia, mint tárgy folyamatos átalakulásokon megy át. A korábbiakról olvashattok itt. Az újabb változás két okra vezethető vissza: a COVID lezárások és a kreditnövelés.


Tantárgy pandémia idején

Amikor elkezdődött a lezárás 2020-ban, akkor éppen programozás, integratív biológia és evolúcióbiológia volt harmadéveseknek. Nem tudtunk még semmit az online oktatásról. Az integratív biológia mindig interaktív tárgy volt, amit nem láttam megvalósíthatónak online. Így azt találtam ki, hogy előadások és vizsga helyett inkább olvassanak el egy könyvet és írjanak arról nekem egy rövid esszét. Nem állítom, hogy ez volt a legjobb dolog a világon, és az esszéírásnak sem örültek utolsó félévben, szakdolgozat leadás alatt, de így jártak. Megoldották. Amúgy nagyon pozitív élmény volt, hogy a hallgatók kérték, hogy tartsak meg pár előadást, mert ők attól még, hogy lezárás meg más számonkérés, szeretnék azokat meghallgatni. Így aztán volt pár online előadás is. Legalább gyakoroltam a következő félévekre.


Sok kredites tárgyak átka


A 2021-es tavaszi félévben a tárgy kreditértéke megnőtt az addigi 2-ről, 6-ra. Ez jelentős növekedés: 180 órányi munka a hallgatók részéről. Ez a félév még mindig teljesen online volt. A létszám korlátozva volt talán 40 főben, de két csoport indult, hogy elegen fel tudják venni. A szokásos vizsgáztatás helyett viszont a számonkérés megváltozott:

  • Beépült az egy könyv elolvasása a kötelező feladatok közé. És persze egy „olvasónapló” írása. A könyv a tudománynépszerűsítő könyvek közül szabadon választható.
  • Lettek esszék. Ezek egy oldalas irományok, amelyek egy-egy témáról alkotott véleményét kell tükrözzék a hallgatónak. Ez fontos, direkt nem valami tudományos feldolgozásra, forráskeresésre voltam kíváncsi, hanem, hogy mit gondolnak az adott témáról. Például a klímaváltozásról, a nemek egyenlőségéről, az ideális társadalomról vagy a földön kívüli élet lehetőségéről.
  • És beépült a számonkérésbe az előadás is. Az előadás csoportos (2-4 fő) feladat és a téma szabadon választható az integratív biológia, mint vezérfonal mellett. Az évek során igen érdekes témák merültek fel!

Aki ezeket teljesíti és bejár az órákra az jelest kap, aki nem, az megbukott.


„Szerintem pozitívan befolyásolta a légkört a számonkérések mibenléte is - jegyzetelni sem lett volna muszáj, inkább csak vitázni és ezáltal tanulhattunk.”


„Nagyon érdekes és hasznos tárgy volt, jó érzés volt úgy tanulni, hogy tudtam, nem kell magolnom.”


Éveken át próbáltam azt sugallni a diákoknak, hogy ne koncentráljanak a jegyzetelésre, próbálják meg csak úgy befogadni a tárgyat. Erre persze az volt a válasz, hogy akkor milyen jegyzet alapján fognak felkészülni a vizsgára? Jegyzet/tankönyv még nincs (de évek óta írom…). Viszont a fenti jegyszerzési módok mellett nincs is rá szükség. Így a hallgatók inkább részt tudnak az órán venni és nem jegyzetelőgépként működnek.


„Különösen hasznos és üdítő egy ilyen 'fun fact' óra a sok más érdekes de száraz dolog mellé.”


Félre ne értsen valaki: ez a legtöbb tárgynál nem működhet. A biológia óriási tényanyaggal rendelkezik, amit valamilyen mélységben meg kell ismernie minden biológusnak. Ez nem úszható meg. De ritkán lehet olyan tárgy, amely más képességeket fejleszt.


A számonkérés is az oktatás része, lehet olyan készséget számonkérni, amit máshol nem


„Tetszett a számonkérés formája, tényleg nagyon ritkán kell esszéket írni, és ez nagyon megnehezíti szerintem a dolgunkat a szakdolgozat írásánál.”


„Számonkérést formáját jónak tartom mert tényleg szükséges mind az esszé mind az előadás a tudományos világban.”

Aki eljutott a 6. félévre, az valahogy túljutott egy adag vizsgán, ahol meg kellett mutatnia mennyire képes ismereteket visszaadni. Ahogy fentebb írtam, ez elkerülhetetlen a biológiával kapcsolatban, csak így tudjuk biztosítani, hogy azzal a hatalmas tényanyaggal találkozik a hallgató és legalább egyszer olvasta. Viszont vannak készségek, amely kultiválására nem jut így idő. Ilyen például az írás vagy az előadás. Ahhoz képest, hogy akár felsőben, akár középiskolában mennyi kiselőadást kell készíteniük, a BSc alatt lényegében a védésük az első és egyetlen ilyen típusú feladat. Hasonlóan az írással: a szakdolgozaton kívül nem igazán kell írniuk (a laborjegyzőkönyv egy nagyon más műfaj). Ez viszont probléma, mert a kutatólét, amire elvileg felkészítjük őket, írásból és előadásból áll (a kiváltságosok néha kutathatnak is). Szóval nem árt, ha írnak.


Azt nem állítom, hogy szuper visszajelzéseket kapnak tőlem a fogalmazásaik ívével kapcsolatban, vagy a szövegezéssel kapcsolatban, de mondjuk az elírásokat jelzem nekik. És persze kekeckedő megjegyzéseket teszek az írásaikba.


„ez utolsó féléves tárgy, ezért sokakat szorít is az idő a jegy megszerzésére, de én pl. nagyon hálás vagyok, hogy nem kellett vizsgára készülnöm ebből a tárgyból”


„furcsa volt a sok beadandó, de mindenképpen jobb módszer ez, mint a félév során semmi, aztán vizsga.”


Én kimondottan annak vagyok a híve, hogy a gyakorlatok a félév során adjanak munkát a hallgatóknak, míg az előadások évközben a látogatással letudhatók, de a vizsgaidőszakban sokat kell tanulni rá. Így biztosítható, hogy egyenletesen legyenek leterhelve (http://kunadam2.blogspot.com/2017/07/mi-baj-az-oktatassal-kepzesi-szerkezet.html). Most nincsennek és ez óriási probléma. Főleg, ha tetézzük azzal, hogy a gyakorlatokon is a végén van egy nagy ZH és az számít a jegyükbe. Így a szorgalmiidőszak és a vizsgaidőszak összecsúszik. A feladatok előre ütemezése fontos!


Erőt vettem végtelen lustaságomon és év elején kiírtam az összes esszét feladatként. Pontos beadási határidőkkel és leírással, hogy mit kérek. Segített, hogy a feladatok jó része megvolt korábbról. Az ütemezés nehezebb kérdés volt. Szerettem volna, ha az előtt olvashatok egyes témákat, hogy a beszélgetés van. Például a nemek viszonyairól mielőtt erről beszélnénk. Így képet kapok, hogy mi van a fejükben és milyen témákat kéne különösen átbeszélni. Az egyértelmű ütemezés nagyon pozitívan vették.


„jó volt, hogy az összes feladat határideje előre ki volt adva, így beoszthattuk a tárgyra fordított időnket.”


„Tartsd meg az eddigi jó szokásaidat: teamsben az előre beütemezett feladatok, órai interaktív beszélgetések, rugalmasság.”


„Véleményem szerint a számonkérés új fajta volt a többi tárgyhoz képest emiatt szerintem nagyon jó volt, hogy esszéket kellett írni, olvasni és előadást tartani.”


„Teljesen korrekt volt, ez volt az a tárgy amit félévben a leginkább nyomon tudtam követni hogy mikor mi kell”


„Szerintem teljesen jól fel volt építve az, hogy kéthetente le kell adni esszét meg néha kérdőíveket. Az olvasónapló nagyobb falat volt, de mivel a félév elején tudtuk, hogy kell, be tudtam építeni a mindennapjaimba.”


Tanulság nekem: a feladatokat előre ki kell találni és pontos ütemezés mellett megadni nekik. Ezt sajnos programozáson nem csináltam meg, így hol volt feladat, hol csak szóban, és így teljes keveredés volt, hogy ki mit adott le vagy sem. A lustaságomon kell túllendülnöm (meg belerakni azt a pár napot a feladatokba)!

Ez volt az első része ennek az írásfolyamnak. Sokat tanultam én is az oktatásról ebben a félévben!

2022. május 6., péntek

Mi a tanulmányi kredit?

A felsőoktatási törvény (2011. évi CCIV. törvény 108. §) alapján

"24. kredit: a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely a tantárgy, illetve a tantervi egység vonatkozásában kifejezi azt a becsült időt, amely a tárgyleírás alapján meghatározott ismeretek elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez szükséges; egy kredit átlagosan harminc tanulmányi munkaórát jelent, a kredit értéke - feltéve, hogy a hallgató teljesítményét elfogadták - nem függ attól, hogy a hallgató a tudására milyen értékelést kapott.,"


Az egyetemi tanulmány teljes munkaidős elfoglaltság


Egy félév (átlagosan) 30 kredit. Azaz egy félév 900 órányi elfoglaltságot jelent. Az ELTE-n (ez amit biztosan tudok) 13 hét szorgalmi időszak és 7 hét vizsgaidőszak van. Tehát 20 hétre van 900 órányi elfoglaltság. Az heti 45 óra! Ez van, nem egyszerű hallgatónak lenni. Azért így kiszámolva durva.


Egy kredit az 30 órányi elfoglaltság


Mit is jelent 30 órányi elfoglaltság? Legyen egy 2 kredites, heti 2 órás (2×45 perc) előadás, ami a vizsgaidőszakban vizsgával végződik. A 2 kreditből következően ez 60 órányi elfoglaltság egy hallgató számára. Ebből körülbelül 22–26 maga az előadás, hiszen félévente a pirosbetűs ünnepek, egyetemi szünetek és hasonlók okán 11–13 tanulmányi hét van, azaz ennyi előadás lehet. Marad még 34–38 óra a vizsgára való felkészülésre. Ez nagyjából egy hét tanulást jelent (feltesszük, hogy mint a munka világában egy napba 8 órányi tanulás fér bele). Egy hét alatt fel is lehet készülni egy vizsgára.


Egy 4 kredites, heti 4 órás gyakorlat a fenti eszmefuttatás alapján összesen 120 órányi munka, ami viszont mind a szorgalmi időszakra esik. Maga a tényleges gyakorlat 44–52 órányi elfoglaltság. A gyakorlatokra való készülés, jegyzőkönyv írás, egyéb beadandók, ZH-ra készülés, stb.-re így 76–68 óra áll rendelkezésre. Ez így most lehet, hogy nem mond sokat, de számoljunk úgy, hogy a 11–13 hét alatt hetente mennyi időt kell a tárgyra fordítani! 9–11 óra hetente, amiből csak 4 órányi a tényleges labor. A többi otthoni munka / felkészülés.


A számolásból érthető, hogy gyakorlatok és laborok száma (kreditérték) miért kéne nagyjából egyenlőnek lennie a féléves előadások számával (kredittel). Az laborok és gyakorlatok teljesen szorgalmi időszakos elfoglaltságok. Ha túl sok van belőlük, akkor a lényegesen több teljesítendő lesz a szorgalmi időszak során, mint a vizsgaidőszakban. Amennyiben az előadásokra fordítandó idő (kredit) sok, úgy a vizsgaidőszak lesz zsúfolt. Ez utóbbi persze az előre tanulással csökkenthető, de voltam én is diák...


Az egyetemi képzésbe bele van építve az önálló felkészülés ideje, az önálló feladatok elvégzéséhez szükséges idő

A kreditek amúgy ennél magasabbak is lehetnek. Így legyen itt egy életszerű példa. A programozás biológusoknak gyakorlat heti 3 órás gyakorlat és 6 kredit jár érte. Azaz 180 óra elfoglaltság a szorgalmi időszakon belül. Ez heti 14–16 órányi elfoglaltság. És ebből csak 3 óra maga a gyakorlat. Tehát hiába van csak egy 3 órás sáv az órarendben erre a tárgyra, ténylegesen kettő munkanapot rá kell szánni!


Amikor annyi és nem kevesebb feladat, beadandó, elolvasandó tankönyv, kipróbálandó programkód van az nem azért van, hogy csuklóztassam a hallgatóságok, hanem mert 180 órányi elfoglaltságot kell nyújtanom egy 6 kredites gyakorlaton.


Ne azt nézd, hogy hány órád van az órarendedben, hanem hogy hány óra elfoglaltságot jelentenek!


Nem lehet elégszer ismételni, hogy a félévek tervezésénél a hallgatók legyenek körültekintőek. Bár a biológus alapszak képzésének első négy féléve jobbára kötelező tárgyakkal van kitöltve, lehetőség van más tárgyak felvételére is. A harmadik évben pedig kötelező felvenni (kötelezően) választható tárgyakat. Csábító lehet addig felvenni újabb és újabb tárgyakat, míg a napok szépen meg nem telnek előadásokkal és gyakorlatokkal.


Ez a gondolkodás még azt a képzési szerkezetet tükrözi, amiben nagyjából azt vártuk el, hogy az idő felében előadáson/gyakorlaton legyenek a másik felében pedig készüljenek ezekre. Ez lenne akkor, ha a kredit megegyezne a heti óraszámmal. Ekkor minden kredit után 11–13 óra lenne szemtől-szembe oktatás, a maradék 17–19 óra pedig egyéni felkészülés.


Az új képzési szerkezetben – nem állítom, hogy nekem tetsző módon – a nagyobb önálló felkészülés felé mozdultunk el. Tehát az időtöknek nem a felét, hanem negyedét-harmadát töltitek előadásokon és gyakorlatokon ülve, az időtök nagyobb részét így az önálló munka / felkészülés tölti ki.


Úgy érzem, hogy nem tudatosítottuk eléggé a fentieket a hallgatókban, ezért is írtam le most remélhetőleg érthetően és részletesen, mit is jelent egy kredit.


2019. február 2., szombat

Merre tovább "Integratív biológia"?

Az Integratív biológia egy választható előadás, amit 2012-ben vettem át Szathmáry Eörstől, és azóta folyamatosan tartom is a hallgatók megelégedésével.


A tantárgy története ott kezdődik, amikor még Szathmáry Eörs professzor úr tartotta az általános biológia című tárgyat az elsősöknek. Az volt elsősként az igazi biológiai tárgy, ami a biológia széles részéről mutatott érdekességeket. Aztán elkezdődött a tömegképzés és felülről az volt a kérés, hogy elsősöket inkább szintre hozzuk, mintsem újra tanítsuk. Szóval az a tárgy megszűnt és Eörs felsőbb éveseknek beszélt továbbra a biológia aktuális kérdéseiről. A tárgyat végül azért vettem át, mert ő elnyert egy neves európai kutatási pályázatot (ERC) és így kevesebb ideje maradt tanítani.


Kaptam egy címet (integratív biológia), amit magam tölthettem meg tartalommal. Ugyanazt, amit Eörs adott le, nem tudtam volna hitelesen leadni. Nem értek a neuronhálózatokhoz vagy a metabolikus kontroll elmélethez, vagy éppenséggel értek az élet keletkezéséhez, de egy másik előadásban amúgy is órákat beszélek róla. Szóval tiszta lappal indultam.


Mivel ez egy választható tárgy, így kevésbé voltam olyasmihez kötve, hogy mit kéne tudnia egy biológusnak. Érdekességeket szerettem volna mutatni az ifjúságnak. A tantárgy nevéhez pedig ott próbáltam kapcsolódni, hogy a biológiát túlságosan széttöredezett tudományként látom, ami nem jó. Széttöredezett, mert alig-alig ismerjük a többi szakterületet, néha még ellenségesen is viszonyulunk egyes réseihez (felesleges, idejétmúlt, stb.). Miközben a biológia az élőlényekről szól, csak mindannyian egy kicsit másfelől nézzük ugyanazt. Meglátunk egy feketerigót, amint éppen élelmet keres a tél közepén. Egy ökológus elgondolkodik rajta, hogy miért maradt itt, egy etológust/viselkedésökológust a táplálékkeresése érdekelheti. Egy élettanászt érdekelheti, hogy hogyan bírja ki a hideget, vagy a viselkedésének melyek az idegélettani megnyilvánulásai. A biokémikust lehet, hogy az izmai mozgásának molekuláris részletei hozzák lázba, a parazitológus pedig tetveket számolna a tollai között. Ugyanarról a dologról más jut eszünkbe. Heti két órában viszont nem fogom tudni rendbe rakni az előző éveket, amelyek során nem mindig mutattak rá a tágabb összefüggésekre. És ott van még a biológia és más tudományterületek viszonya.


És itt jön a kérdés: mi legyen hangsúlyosabb? A biológián belüli integráció vagy a biológia és más tudományok közötti integráció?


Jelenleg egy igen masszív emberes résszel kezdünk, amelyben az (1) ember anatómiájának evolúciós / civilizációs aspektusait veszem sorra; (2) az emberi társadalomról beszélgetünk a főemlős társadalmak tükrében, (3) háborúkról és háziasításról értekezünk, (4) a közgazdaságtan és az emberi viselkedés kapcsolatát boncolgatjuk és (5) filozofálunk arról, hogy hogyan is alakult ki az emberi nyelv. Ez részben biológián belüli integráció, de inkább a biológia és a szociológia, a közgazdaságtan, a történelem és a nyelvészet kapcsolata. Ezt a részt tudnám bővíteni, rengeteg érdekességet el lehet mondani az emberről, amit a hallgatók – emberek lévén – mindig nagy érdeklődéssel fogadnak. Ne tagadjuk, saját magunk érdekel a legjobban.


Ezen a blokkon kívül van még az asztrobiológia előadás, amit legalábbis várnak a hallgatók, és tetszeni is szokott nekik. Itt egy kis csillagászat mellett főleg arról van szó, hogy mit adhat a földi biológia ismerete ahhoz, hogy milyen életet találhatunk valahol máshol a világegyetemben.



Van egy előadást, amit Müller Viktor kollégám tart és az élet definíciójáról szól. Bár a biológia az életről szól, definiálni nem szoktuk. Nem is egyszerű, ezért is kell rá egy előadás.


És van négy előadás, ami biológia, de annyira nem szokott tetszeni a hallgatóknak. A növényi viselkedésökológia rámutat, hogy a növények is "viselkednek", csak annak idő és térdimenziója más, mint az állatoké. Viszont ezen érdekességeket a növények kollégák más órákon elmondják. A környezet és egyedfejlődés kapcsolata előadás az egyedfejlődési program környezet általi megváltozásának ökológiai/evolúciós vonatkozásait tárgyalja. Rámutat, hogy az a folyamat, amit olyan pontosan lejátszódónak vélünk, az sok esetben direkt nem az. A genom alapú anyagcserehálózatok a bioinformatika, adatelemzés és a biokémia egy határterületét mutatja meg. A minimális genom előadás témája pedig a mikrobiológia, bioinformatika, rendszerbiológia, biokémia, szupramolekuláris kémia ötvözete arra a problémára, hogy mi a legkisebb / legegyszerűbb élő sejt.



Az utolsó előadást arra szántam, hogy meséljek a biológuslétről. Az általánosságokról, a pályaívről, a publikálásról, a pályázatokról, a lehetőségekről és buktatókról. Olyan dolgokról, amelyekről én is vagy a témavezetőmtől hallottam vagy megtanultam az évek során, de lehet jó lett volna korábban tudni. Ez egy hiánypótló előadás volt. Viszont tavaly (2017/2018-as tanév) bevezettük a mentorációs foglalkozást, ahol ezeket a kérdéseket körbe járjuk.


Túl sok hallgatónak nem lehet interaktív előadást tartani


Az előadás évikig úgy ment, hogy jelentkezett 40–50 hallgató, bejárt olyan 25–30. Nem esik jól, hogy sokan be se járnak egy szabadon választható előadásra, de túltettem valahogy magamat rajta és mindenkit levizsgáztattam szóban. Tavaly viszont 100-an vették fel az előadást. Továbbra is kb. 30-an jöttek el. Ahogy az ELTE-n egyre jobban üldözik az oktatást (nem hoz pénz mondják, pedig jelenleg csak az oktatás hoz pénz az ELTE-re, csak hát a rossz oktatás is ugyanannyit hoz, mint a jó), úgy fogynak a felvehető előadások és egyre nehezebb összegyűjteni a kellő kreditet. No meg a tárgy elvégzése sem nehéz. Viszont 100 embert szóban levizsgáztatni, akiknek a zöme nem tisztelt meg azzal, hogy végighallgasson, eléggé megterhelő. Vizsgán ki is akadtam néha (amibe benne volt az is, hogy a tavaszi félévben van még egy 100 fős kötelező evolúcióbiológia tárgy vizsgáztatás, továbbá a keresztfélévekből is összejön pár tucat levizsgáztatandó hallgató). Elnézést. Ebből láthatjátok, hogy mitől romlik az oktatás színvonala. A tanár berág a hallgatók egy részére, de azoknak is romlik az élmény (na jó vizsgáról van szó, szóval a horror mélyül), akik vétlenek benne.


Az egyik hallgató az oktatói munka hallgatói véleményezésénél hosszan le is írta, hogy jobb lenne ez a tárgy 20–30 fővel. Tényleg jobb lenne. Sőt a legjobb az lenne, ha csak az venné fel, aki be is akar járni. Elég régóta megy a tárgy, hogy mindenki a többiek véleménye alapján el tudja dönteni, hogy bejár-e vagy sem (az ütközéseket meg félév elején lehet tudni). Szóval idén 40-ben maximalizáltam az előadás létszámát és kértem, hogy azok vegyék fel, akik bent is lesznek.


Egyes előadások elvesztették a relevanciájukat, le kell őket cserélni.

Minden évben megkérdezem a hallgatókat, hogy esetleg valamiről szerettek volna-e hallani, amiről nem volt szó. Néha kapok erre is választ:

"Én igazán kíváncsi lennék az ember és a huszonegyedik század vívmányainak kapcsolatára. Ahogy hallom a közösségi oldalak, keresőoldalak, adatbázisok alaposan átformálják mind a társadalmat, mind annak gondolkodásmódját."
Nem tudom, hogy mennyire változtatja meg az embereket a XXI. század vívmányai. Egy ilyen előadás inkább szólna arról, hogy miként változtatta meg az emberiséget a XIX. vagy a XX. század vívmányai, mert arról esetleg már többet tudunk. Ez alapján lehetne eltöprengeni arról, hogy mi lesz a mostani fejleményekkel.


"Amiről szívesen hallgatnék előadást: a jövő evolúciója, a népességnövekedést érintő kérdések és megoldások, ötletelés a kárcsökkentésre, azaz egy főleg társadalmi és környezetvédelmi témájú óra, mert semmilyen kurzuson nincs olyan óránk, ahol ezt megbeszélnénk, ötletelnénk, viszont szerintem mindenkit borzasztóan nyomaszt, és érdekelnek a lehetőségek a javításra."
Nagyon szívesen beszélgetek erről, bár azt gondolom, hogy erre ott van a természetvédelem / környezetvédelem előadás. Bár lehet, hogy ott kevesebb idő van a beszélgetésre, így örömmel áldozok egy előadást erre.


Vallás
A vallás egy érdekes szociológiai, társadalomtudományi és evolúcióbiológiai kérdés. Miért van minden kultúrában vallás? Kis részben érintem ezeket a kérdéseket és nem vagyok biztos, hogy sokkal részletesebben tudom-e tárgyalni.


Mesterséges intelligencia
Na igen, ez tényleg a biológia és az informatika határmezsgyéje. Egyik vizsgán beszélgettünk el a Westworld-ről. Mivel úgy gondolom, hogy a következő nagy evolúciós átmenet az MI-k megjelenése lesz (a tudatra ébredt MI-k), így ezzel bizony kéne foglalkozni. Más kérdés, hogy be merem-e vállalni.

Szóval most nagyjából így nézne ki a tantárgy (12 előadással számolva, mert több nincs a tavaszi félévben).
 
  1. Bevezető
  2. A csupasz majom: az emberi anatómia evolúciós kérdései
  3. A belső majom: Az emberi viselkedés és társadalom kérdései
  4. A bonobó és az ateista: Az emberi moralitás alapjai
  5. Homo economicus? Az emberi együttműködés alapjai
  6. Háborúk, járványok, technikák: Az emberi történelem biológiai alapjai
  7. Ádám nyelve: A nyelv evolúciója
  8. Demográfia, avagy honnan jöttünk és merre tartunk
  9. Asztrobiológia
  10. A minimális genom kérdése
  11. Az élet definíciója
  12. Mit csinál egy biológus?

A maradék ötletek (AI, jövőkutatás, környezetvédelem) vagy beleférnek most vagy nagyon érik, hogy legyen egy integratív biológia II tárgy.

2017. július 31., hétfő

Evolúcióbiológia 2017 vélemények

Idén is a vizsgaidőszak után megkérdezem - anonim módon - a hallgatókat, hogy mi a véleményük az előadóról (rólam), az előadásról, a vizsgáról és a jegyzetről. 22-en töltötték ki a kicsit több, mint 100 hallgatóból, aki felvette a tárgyat. Körülbelül 30-an jártak be az előadásokra. (Másokat megkérdezve ez nagyjából az a százalék, ami bejár egy kötelező előadásra. Engem elszomorít.) A kérdőív egyetlen kötelezően megadandó eleme, hogy ki kellett választani 3 előadást/témát, ami tetszett és, ami nem. A többi kifejtős kérdés nem volt kötelező, idén erre külön felhívtam a figyelmet, s aki nem akart nem is írt oda semmit. Viszont van 22 adatom arra vonatkozóan, hogy mely előadások voltak jól, s melyek nem (no meg a tavalyi adatok, hogy azokkal összevessem).


Most nem állom meg, hogy két pozitív véleménnyel kezdjek:
"Csak pozitív véleményem van: A témát imádtam, az előadások nagyon jók voltak, az egyik legklasszabb tárgyam volt az egyetemen (az integratív biológiával együtt), és ehhez nagyban hozzájárult az előadó előadásmódja, felkészültsége."
"Összességében én nagyon élveztem az órákat, ez az előadás üde színfolt volt a többi döntő többségében unalmas tárgy közt. Az órák érdekesek voltak, számomra a "számolások" is követhetők voltak."


Lehet, hogy mégis van mit keresnem ezen a pályán (csak az egyetemi vezetés egyszer értékelné ezt és megdobna egy állással).


Melyik előadás tetszett / nem tetszett




A tizenhárom előadással (témakörrel) kapcsolatban lehetett bejelölni, hogy tetszik vagy nem tetszik. Elvileg azt kértem, hogy 3-3-at jelöljön meg mindenki, van, aki többet jelölt meg. Mivel kevés az adat, így nem vettem ki ezeket a válaszokat. A pozitív válaszok darabszáma is egy kicsit több, mint a várt 22x3.


"A Darwini medicina és az Ember és evolúció órák lehettek volna még bővebbek, így is nagyon jók voltak persze, de talán a hallgatók nagyobb részének ezek a legérdekesebb témák."


Az eredmény nem meglepő és hasonlít a tavalyihoz: a történeteket kedvelitek, a számolós előadásokat nem kedvelitek. Változás viszont, hogy egyértelműen rossz megítélése csak az ideális populációról szóló fejezetnek van. A többi számolósabb / matekosabb előadásba reményeim szerint sikerült elég biológiát csempésznek, hogy emészthető legyen.


"Tudom, hogy nem lehet szkippelni a képleteket, esetleg egy-két sztorit be lehet tűzdelni két levezetés közé, hogy a hallgatóság fellélegezzen, mielőtt újra lebukunk az ""általános iskolás számtan"" legmélyebb bugyraiba."


Egyrészt igen, ez zömében általános iskolás számtan, ahol nem, ott gimis. Csak harmadik évre elfelejtettétek a matekot. És belekényelmesedtetek abba, hogy nem kell használni. Sőt a figyelmetek is lankad (vö. "A számolós órákon kicsit nehezen követhető volt az előadás"), miközben biztosan lassabban tudok táblára képleteket írni, mint történeteket mesélni.


"egyedül a számolásoknak az átadására kellene valami más módszert kitalálni, mert az így a táblára írva, néha elírva, néha félremondva, kicsit érthetetlen volt."


Hogy tudom rávenni a hallgatóságot, hogy legalább egyszer leírják. Saját tapasztalat, hogy egy könyvet olvasva, az ember hajlamos átugrani a képleteken, s érthetőnek vélni azokat. Akkor döbben rá, hogy nem olvasta elég alaposan, amikor reprodukálni kéne azt (ami, amikor nekem nem sikerült tökéletesen, azt ugye mindig az orrom alá dörgölitek, de nem biztos, hogy örülnétek, ha én is hasonlónak szigorúan osztályoznám ezeket a tételeket).


Az ideális populációs előadást is meg kell fűszereznem példákkal (mindezt kevesebb óraszámban). A populációgenetika / evolúciógenetika az alapja a mai bioinformatikai elemzéseknek. Igaz a XX. század elején dolgozták ki az alapjait, de a mai napig használják. Sokszor persze programcsomagok mélyére van száműzve maga a számolás, s a felhasználó csak kattintgat, de nem árt, azért érteni is az eljárásokat, amiket használni fogtok (és bioinformatikát fogtok használni, egyre megkerülhetetlenebb).


A matekosabb részekkel van még egy gond: alapvetően nem azért ültök az előadáson, hogy újat tanuljatok, hanem, hogy könnyebb legyen levizsgázni. Nagyon a vizsgák körül forog a világotok (az enyém is azok körül forgott egyetemistaként), ami viszont a megértés rovására megy.


"Nekem nagyon jó élmény volt a vizsga, pedig sokkal rosszabbra számítottam, ahhoz képest, hogy az egyik sok képletes tételt húztam. A kapcsolódó előadás, illetve jegyzet alapján nem voltam biztos benne, hogy mely részeit kéne kiemelni ennek a témakörnek (az ideális populáció), mert elég nagy anyagnak tűnt. Végül is nem kellett minden kis részletet levezetni, aminek nagyon örültem. :) Szerintem az előadáson érdemes kiemelni, hogyha valamit biztosan szeretne visszahallani a vizsgán a tanár úr, ez nagy segítség a hallgatóknak, hogy nagyjából tudják, hogy mire számíthatnak."
"képletek nekem nem voltak annyira jól kiemelve hogy melyek is a legfontosabbak és hogy hogy is kéne azt nekem a vizsgára megtanulnom hogy vissza tudjam mondani"


Hogyan mondjam el, hogy a képletek segédeszközök egy folyamat megértésében. Nem a képletet kell tudni, hanem, hogy
(1) Mit jelent?
(2) Mit mond nekünk az evolúcióbiológiáról?
(3) Milyen előfeltételekkel éltünk?
(4) Hogyan jutottunk el hozzá?
Ezek nélkül a p2+2pq+q2=1 semmit nem jelent. Fontosabb, hogy szavakba tudd önteni, mintsem, hogy pontosan vissza tudd adni. A jegyzet próbál nagyon részletes lenni, hogy követhető legyen a levezetés minden részlete. Természetesen nem kérdezem vissza sorról-sorra a képleteket.


A jegyzetnek megvan a maga problémája. Az egyik, hogy nyomtatásban bizonyos dolgok jól visszaadhatóak, amik táblán nekem nem mennek. Ilyen az A1 és A2 szép elkülönítése. Ezért írok A és a-t a két típusra. Viszont ezek nem kötelezően domináns recesszív párok. Itt van egy kompromisszum, ami viszont zavar titeket.


"előadáson a levezetés sem a könyvet követte, mondjuk pont az órai verzió volt jobban követhető"
"A képletek, levezetés-gondolatmenetek néhány ponton eltértek az óraitól, ekkor az ember elbizonytalanodott, melyikkel is foglalkozzon inkább. Nyilván a lényeg nem változott, de akkor is zavaró."
"A képletes részeknél zavaró volt hogy órán más jelöléseket használtunk."


Pedig nem kéne zavarjon egy betű változtatása. A betűk jelentése a fontos, nem a betűk maguk. Viszont ahol betűt változtatok a jegyzetben ott annak jelentősége van.


"Az egyetlen negatívum a képletek levezetésénél volt szembe tűnő, hogy néhány helyen nem volt következetes a jelölés, néha hirtelen megváltozott egy-egy betű a képletekben, és nem volt érthető miért (pl. f vagy Φ)."


 Az f jelölte a tényleges realizált fekunditást a Φ az elméleti eloszlás várható értékét. Végtelen populációban ez a két érték azonos. Véges populációkban viszont nem. Ez a jegyzetben is szerepel.


Előadás módjáról


"Hadar, nehezen érthetően beszél. Első sorokban kell fülelni, hogy mindent elkapj."
"néha kicsit halk volt az előadó ezért nem mindent lehetett érteni." 


Hadarok és elharapom a mondatok végét. Ez probléma. Mindig - nagyon helyesen - meg is jegyzitek. S próbálkozom. Több-kevesebb sikerrel. Ami viszont érdekel, hogy a mikrofon - amikor használtam - segített-e a hangerőn vagy sem? A hadaráson az nem tud segíteni, de a halkságon igen.


PPT vagy nem PPT?



"Könnyebben követhető lenne az előadás, ha a Tanár Úr kivetítene egy ppt-t."
"A táblára írás sok más előadónál/tárgynál egyáltalán nem működne. Nekem itt sem nagyon jött be, de tény, hogy lehetett követni az órákat."
"Néha kicsit könnyű volt elveszni az előadás gondolatmenetében, viszont szerintem ezen segíthetne, ha úgy, mint a Darwini medicina előadáson, a többin is lenne diasor, amin azt is lehet követni, hogy hol tartunk a témán belül (bal felső sarok)."
"Teljesen jó volt de én jobban szeretem, ha ppt diasorokat vetítenek az órán mert érdekesebb és jobban is látható mint a tábla."
A jobban látható igaz. Az érdekesség is, mert lehet összetettebb ábrákat felrakni, vagy képeket. Ezért lenne jó, ha kivetíteni és táblára írni is lehet. Ugyanis az óra vázát szerintem továbbra is táblánál érdemes, a ppt a színes képekhez van.


Viszont egy vázlatot felírhatok a táblára és pipálhatom, hogy melyiken vagyunk túl. Ez talán segítene a visszatalálásba, ha éppen elvesztetek, de mégsem szoktat még jobban rá a ppt bámulásra (fogtok még eleget konferencián).


Előadások hossza



Eddig ezzel kapcsolatban nem volt visszajelzés. Egyrészt persze egy adott dolog, hogy 3x45 perces az előadást. De, bár nem biztos, hogy tudok ezen változtatni, de fontos, hogy ilyenről is írjatok.

"Nagyon nehéz ilyen hosszú időn keresztül folyamatosan koncentrálni sajnos :("
"Egyéb vélemény:
Ennyit nem tudok sajnos a seggemen ülni péntek délután, főleg képleteknél :P
Tudom, hogy ez egyéni probléma, de a következő megoldások merültek fel bennem:
szünet nélkül letudni minél gyorsabban/
heti két előadásba szedni, amíg a tananyag tart, utána már nem tartani meg (úgyis mindenki szakdogát ír otthon alapon)/
kedd 9 órás kezdés (a hétnek az a pontja, amikor képes vagyok ennyi ideig figyelni)
"

Az előadás kettészedése amúgy működne is, úgy is, hogy akkor a félévnek egy részében nem lenne. De persze csak úgy, hogy 2x2 óra lenne, úgy nem, hogy egyszer 2 majd egy másik időpontban 1. Az egy előadásra senki nem járna be. Idegen az egyetemről, és éppen most raktuk tele ilyennel a tanrendünket.


Az órabontásokra viszont a tanrendkészítők nincsenek felkészülve. Terem sincs annyi, hogy egy 3 órás előadásnak 4 óra legyen lefoglalva. Ehhez jön hozzá, hogy nem lehet minden tárgy kedd 9-kor, s remélem nem ez az egyetlen tárgy, amire figyelni szeretnétek (értve azt is, hogy egy speci kevésbé megerőltető, s akkor az lehet pénteken is).


A kevesebb ülésért volt egyszer, hogy minden 45 perc után tartottam szünetet. Ekkor viszont lázadozás volt, hogy hosszúra nyúlik. A mostani vélemények közül a "hallgatóknak így is sok időt kell az egyetemen tölteniük" is ezt tükrözi. A váltások, s a sztorizgatás feladata, hogy mindenki kizökkenhessen a szendergésből és visszatérjen az előadáshoz. Egyéb ötleteket örömmel fogadok!


Interaktivitás



"Interaktivitás csillagos ötös, aki kicsit is vevő erre, szerintem mind élvezte az órákat."
"Tetszett hogy interaktív az óra és a kérdéseinkre megpróbálsz választ adni."
"Szimpatikus volt az előadásmódod, a humorod és az, hogy szakítasz azzal, hogy egyirányú az előadásmód; hiszen bevonod a hallgatókat és egy beszélgetés lesz belőle."


Ezt még tovább szeretném fejleszteni. Az interaktivitást látom az oktatás kulcsának. Így vagytok bevonhatóak az előadásba, s ezen keresztül magába a tananyagba. A feltett kérdésekre gondolom magukban többen válaszolnak, de hangosan csak kevesen. Le kéne vetkőzni az ilyen gátlásaitokat (bagoly mondja verébnek...). Ezt elősegítendő ki fogom próbálni, hogy egy appon keresztül teszem fel a kérdést, s mindenki válaszolhat. Az eredményt ki lehet vetíteni, s meg lehet beszélni. Ez azért is fontos, mert a félév során is tudnom kéne, hogy mi van a fejetekben, nem csak a vizsgán.



Vizsga



A lesújtó vélemény: "Azért én pár embert kivágtam volna, akik tényleg nem tudtak semmit :D" Van remény, kérgesedik a szívem nagyon. Amúgy érzékelhettétek, hogy 3-as környékén van nálam a "nagyon haragszom és borzalmasan bosszant, hogy nem voltatok képesek elolvasni a jegyzetet és megtanulni a benne levőket". A kettes értelmezése nem tűrne nyomdafestéket.


Többen említettétek, hogy nem szólok bele ("nem szólt bele sokszor, így nem vesztettem el a fonalat, vagy ijedtem meg, hogy esetleg rosszat mondtam", "hagyja hogy végigmondjuk a gondolatainkat (nem kérdez összevissza bele)"). Mindig úgy gondoltam, hogy eléggé beleszólós vagyok (hibákat azonnal javítom). Lehet kollégák ennél is rosszabbak.


A lényeg, hogy harmadikban nem az volt a cél, hogy ne államvizsgázzatok.  "Nagyon értékeltük, hogy nem akart megszívatni, és a nemtudás helyett a tudásra kíváncsi." Bár a vizsgáztatásnak feladata a stresszelés, azért nem mindig és mindenáron.


"Tetszett, hogy a vizsgatételek egy-egy óra anyagának a címével megegyeztek (és nem 30 tétel volt a 12 témából) Igaz, hogy így volt olyan tétel, amihez valamivel többet kellett tudni, mint a másikhoz, de ez nem probléma."


A 30-40 tételes tételsorokat nagyon nem szerettem diákként. Most is borsódzik a hátam a záróvizsgák hosszú tételjegyzékétől. Ennyi címet már megtanulni is sok, nemhogy tartalommal megtölteni. Inkább kevesebb, de szélesebb témakör legyem, hogy legyen miről beszélni.


Tankönyv



Ez a félév különösen a tankönyvről szól. De most be is lett fejezve, így kiforrottabb anyagot kaptatok kézhez. Az egész könyv valamikor augusztusban lesz reményeim szerint elérhető. A következő évfolyam már tanulhat belőle.


"A saját órai jegyzeteim nem minden esetben voltak használhatóak (nem mindig jegyzetelek le mindent egyértelműen), ezért a jegyzetet nagyon fontosnak tartottam (tartom). Olvasmányos, könnyen érthető. Tetszett, hogy minden részletre kiterjed, és bármilyen kérdésem felmerült egy témával kapcsolatban, arra ott helyben választ is kaptam. Kifejezetten emelte a tanulás élményét a szövegben itt-ott előforduló szerzői személyes hozzászólások a témához."

"Elképesztően örülök neki, hogy ilyen részletes, és az előadás anyagát szinte egy az egyben tartalmazó jegyzetet kaptunk. Ha valami nem volt világos az órán, azt a jegyzet alapján nagyon könnyen vissza lehetett keresni, meg lehetett érteni."


A részletesség hátulütője a terjedelem:
"Érthető, olvasmányos, bár ennek az a következménye, hogy kicsit terjengős lett egy-egy fejezet."


Évekkel ezelőtt még volt egy olyan elképzelésem, hogy 15 A4-es oldal legye minden fejezet. Aztán elkezdtem írni az MSc-s anyag fejezeteit, s valahogy nem akart végük lenni a 15. oldalon. Sőt 20-on sem nagyon. Nem húztam meg a fejezeteket. A BSc részben azért van rövidebb fejezet (s ti amúgy is rövidítettet kaptatok, a könyvben több fejezet hosszabb :) ). Ez van. Nem kérdeztem mindent vissza. De értem, hogy el kell olvasni, és az idő. Ehhez azt tudom mondani, hogy egy kötelező, 3 órás előadás megérdemel 1 hét felkészülést. Abba belefér a könyv elolvasása (amit el lehet kezdeni a félév során).





"A jegyzet nagyon sokat segített, olvasmányos, érthető. A benne lévő kis vicces megjegyzések meg feldobták. :)"

"Tetszett, hogy nem ragaszkodik annyira a tipikus, adatokat egymás után felsoroltató egyetemi tankönyvi stílushoz és így sokkal könnyebben olvasható, de közben minden fontos információt megtanulhat az olvasó közben."


A száraz stílust ránk erőlteti a "tudomány" (mi egymásra, hiszen olyan, hogy tudomány, ami ránk erőltet bármit is, nincs). Ez ellen néha lázadozunk (vannak erről cikkek is), de valahogy mégis visszatérünk hozzá. Pedig mindenkinek jobb lenne, ha olvasmányosabban írnánk. Egy cikknél a szárazság megbocsátható, ha ez a pontosságot növeli. Egy tankönyv viszont arra van, hogy elolvassák és nem adatokat bányásszanak ki belőle. Érthetőnek és olvasmányosnak kell lennie. Örülök, hogy olvasmányosnak találtátok!

Kérdez - felelek



Itt jön az a rész, hogy valamit írtatok én meg reagálok rá:


Q: "A feltett kérdésekre adott válaszok nem voltak számomra mindig kielégítőek."
V: Miért nem kérdeztél rá akkor ott?


Q: "Tudom, hogy egy nagy téma és nem férne bele az előadásba, de legalább egy rövid bevezetés lehetett volna játékelméletről. Azt gondolom elég szorosan kapcsolódik az evolúcióbiológiához."
V: Ez a tárgy úgy lenne teljes, ha jönne hozzá az MSc-s Evolúcióbiológia és zoológia. Ott van játékelmélet (több előadásnyi). Sajnos nektek ez a tárgy már nem lesz. MSc-n fel lehet venni Scheuring István Evolúciós játékelmélet tárgyát.


Q: "Az evolúció bizonyítékai témánál túlzásnak tartottam minden egyes más elképzelést úgy előadni, mint egy viccet, amikor még az evolúciós elképzelés is néhol elég meredek."
V: Én az érvrendszereiket tartom furának és megmosolyogtatónak, amit az evolúció ellen hoznak fel. Amúgy pont ennél a témánál örömmel vettem volna a vitát, s az evolúciós magyarázatokkal szemben felhozott kérdéseket is!


Q: "Egyrészt sajnálom, hogy kevesen voltunk, pedig érdekes volt az előadás, másrészt örülök, mert családias lett így."
V: A kevesen bent ülőkkel kapcsolatban, nem az a gond, hogy én csak tömött padsorok előtt vagyok hajlandó előadni, hanem, hogy utána ugyanúgy 100 (vagy inkább 80) ember jön el vizsgázni és nem csak az a 30, aki bent is volt. Van persze, aki könyvből szeret tanulni, s amúgy is nehezen követ előadást. De amikor valaki el sem olvasta a jegyzetet, nem is volt soha bent és eljön vizsgázni, az nagyon gáz.
Amúgy meg a családiasabb hangulat sokkal jobb. Sőt 20 embernek is jobb előadni, mint 200-nak. Viszont 20-30 embernek nem egy 80-100 fős előadóban szeretnék előadni, hanem egy 30 fősben. Nagyon más, ha a hallgatók ott vannak előttem, mint szétszórva egy nagy előadóteremben.


Q: "Elfelejtettem elküldeni az általam észrevett apróbb hibákat (a könyvből). Remélem azért más elküldte"
V: Nem. Sajnos.


Q: "Nem tudom, mennyire lehet a formázáson változtatni még, talán a példák kiemelés vagy elkülönítése egy kicsit dobna a szöveg küllemén."
V: Egyrészt ekkora már tördelve/formázva volt. Másrészt nem repestek az örömtől, amikor hasonlót szerettem volna. Kérdés továbbá, hogy a számolós fejezeteknél egyértelmű, hogy mi a számolás és mi a példa, de például az adaptáció fejezet csak példákból áll, némi általános bevezetőt követően. Nem lett volna mindig egyértelmű, hogy mit emeljek ki példaként.


Q: "Apró dolog, de sokszor nehezen hallottam azt, amit a Tanár Úr mondott, és kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt."
V: Ne érezd magad kellemetlenül. Pár óra vizsgáztatást követően bizony lehet, hogy halkulok, vagy csak nem akarom hallgatni a saját hangomat. Kérdezzetek vissza. Ha némán ülsz előttem azt hiszem, hogy nem tudod a választ. Ha csak egyszerűen nem hallottad/értetted a kérdést, azonnal kérdezz vissza.

2017. július 17., hétfő

Mi a baj az oktatással? - A képzési szerkezet

A képzési szerkezet alatt értem az előadások és gyakorlatok egymásra épülését és eloszlását a képzés évei között. A képzési szerkezet mutatja meg, hogy mely évek "nehezebbek" és melyek "könnyebbek".


Amikor azt látom, hogy szinte senki nem végzi el az alapképzést a kijelölt 6 félév (3 év) alatt, akkor válaszként felmerülhet, hogy a mostani hallgatóság egyszerűen rosszabb vagy valami gond van az oktatás szerkezetével (vagy az oktatással). Évek tapasztalata, hogy mindig van olyan 20%, aki egyszerűen nem tanul, meg is bukik. Viszont, amikor 40-60%-os vagy még magasabb azoknak az aránya, akik nem végzik el időben a szakot, akkor nem foghatjuk rá a szerényebb képességekre. Saját felelősségünket (is) meg kell vizsgálni. Ez a reflexió elengedhetetlen az oktatás minden területén az egyes kurzusoktól kezdve az egész képzésig.


Az oktatás szerkezete az a része az oktatás problémáinak, ami nagyobb részt rajtunk múlik. Végül is mi határozzuk meg az előadásokat és azok eloszlását a félévek között. Szerintem egy jó kurikulum olyan, hogy egy félévben 5-6 vizsga és 5-6 labor van. Így lehetőség van arra, hogy minden vizsgára legalább 1 hetet tanuljanak a hallgatók. Szerintem annyi kell. A laborok pedig félév közben feladattal látják el a hallgatókat. Itt fontos, hogy a labor ne félév végi ZH-val végződjön. Akkor az lényegében vizsga, mert az utolsó hétre vagy gyakran az első vizsgaidőszak hétre húzódik át.


A hallgatók szorgalmaznák, hogy több tárgyból lehessen félév közben jegyet szerezni. S itt jön be a C és D típusú előadásokkal való trükközés. Ezek trükkök, mert ha lenne elég gyakorlat, akkor a félév során azzal foglalkoznának a hallgatók, s pont, hogy nem akarnának még több ZH-t.


Az egymásra épülés a másik fontos kérdés. Egyrészről, ha van egymásra épülés, akkor azt vegyük komolyan. És tényleg ismerjék az oktatók, hogy miről van szó más előadáson. Viszont csak azért ne legyen előfeltétel valami, hogy a hallgatók ne jussanak előre. A szigorlatok például most lényegében azért előfeltételei sok harmadéves előadásnak, hogy akinek nincs meg, ne vehessen fel harmadikos tárgyakat. Kreditrendszer van. Vegyük komolyan.


Fontos azonban érteni, hogy vannak egyéb szempontok is a fentieken kívül, amelyeket figyelembe kell venni:
 * Laborhelyek száma. A laborok drágák és nincs pénz. Ezért egyre később vannak a laborok, hogy hátha addigra elegen kiesnek, s kevesebb hallgatónak kell azokat megtartani. Lényegében arra építjük a képzést, hogy nem mindenki végez, s bizony a lemorzsolódás nagyobb, mint 20%. Ez egyértelműen gond. Viszont nem tudjuk magunkat túltenni a forráshiányon. Azt nem lehet szervezéssel megoldani. Így viszont az első évben alig van labor, s a továbbiakban meg sok van, ami nehezíti azokat a féléveket.
 * Laborok használata a félévek között. Ugyanabban a laborban nem tudunk teljes évfolyamoknak gyakorlatot tartani ugyanabban a félévben. Az ugyanazon félév itt azt jelenti, hogy őszi vagy tavaszi. Lehet, hogy a biometria másodéves BSc-seknek van és a bioinformatika első éves MSc-seknek, de ha 5-6 3-4 órás gyakorlatot kell berakni ugyanabba az egy számítógépterembe, akkor gond van. Mondjuk biometriából (eddig 3 órás gyakorlat) lehet 4-et tartani egy nap (8-11,11-14,14-17,17-20) és így egy héten akár 16+ is lehet (az előadásnak előbb kell lennie, mint a gyakorlatnak, így hétfő reggel nem lehet). De az 17-kor kezdődő gyakorlat már nem biztos, hogy jó ötlet, főleg péntek délután, illetve az nagyon leharcolja abban a félévben a géptermet. A géptermet több speci is használja, amelyek elhelyezése a félévek között szintén függ a gépterem kihasználásától.
 * Oktatók elfoglaltsága. Terepökológusokat is tartalmazó tanszékként tudjuk, hogy a tavaszi félév speciális. Idővel a növények kibújnak és virágoznak, s ilyenkor lehet felméréseket végezni, amiket télen nem lehet. Ezen nem lehet változtatni. A terepmunka pedig egész napos (egész hetes?) elfoglaltság, nem lehet megszakítani, hogy gyorsan egy előadást megtartson az ember. A terepesek szeretnék, hogy az előadásaik inkább ősszel lennének. De például terepgyakorlatot inkább tavasszal érdemes tartani, kevés érdekes látnivaló van novemberben.


Korábbi BSc szerkezet

Ez mostani képzés, ami eddig (2017) évig volt. Jövőre újfajta kezdődik (lásd lejjebb), de ugye ennek még lesz kifutása. Szinte minden évben lett finomítva, de még most is ritka, hogy valaki 3 év alatt elvégezze. 31 előadás és 14 gyakorlat van az egész képzésben.

1. félév (5 vizsga/15 óra; 3 gyakorlat/8 óra = 23 óra)
Kémiai felzárkóztató kritériumtárgy 2+1*
Biológia kritériumtárgy 2+0*
Informatika 1+3
Matematika 0+3
Fizika 2+0
Általános kémia 4+2
Sejtbiológia  2+0
Bevezetés az állattanba 4+0
Bevezetés a növénytanba 2+0

2. félév (7 vizsga/16 óra;, 3 gyakorlat/9 óra = 25 óra)
Matematika 0+3
Fizikai kémia 3+0
Szerves kémia 3+0
Állatszervezettan  2+4
Állatrendszertan 2+2
Növényszervezettan  2+0
Etológia 2+0
Mikológia 2+0

3. félév (5 vizsga / 15 óra; 3 gyakorlat / 6 óra; 1 szigorlat = 21 óra)
Analitikai kémia 2+1
Állatszervezettan  2+0
Állatrendszertan 2+2
Növényszervezettan  2+3
Növényrendszertan 2+2
Bevezetés a biokémiába 2+0
Őszi növényrendszertani terepgyak. B
Természetes szénvegyületek 3+0

4. félév (5 vizsga / 17 óra; 2 gyakorlat / 5 óra; 1 szigorlat = 23 óra)
Növényrendszertan  2+2

Bevezetés a biokémiába 0+3Humánbiológia 4+0
Genetika 4+0
Általános mikrobiológia 2+0
Növényélettan  3+0
Biokémia-Molekuláris biológia 2+0
Állatrendszertani terepgyakorlat
Tavaszi növényrendszertani terepgyak

5. félév (6 vizsga/14 óra; 2 gyakorlat/4 óra = 18 óra)
Növényélettan  2+0
Állatélettan 3+0
Immunológia  2+0
Ökológia I 3+0
Természet és környezetvédelem 2+0
Általános mikrobiológia 0+2
Genetika 2+2

6. félév (3 vizsga / 10 óra; 1 gyakorlat/3 óra = 13 óra)
Állatélettan 3+3
Biogeográfia és vegetációökológia 4+0
Evolúcióbiológia 3+0

Ebben a képbe persze az A/B gyakorlatok rendszere belerondíthat, tehát nagyobb óraszámok jöhetnek ki. Figyeljük meg, hogy nagyon kevés gyakorlat van. Ez persze nem jó. Viszont az a kevés is fura eloszlásban van. Például átfedésnben van egy félévben a növényrendszertan és az állatrendszertan gyakorlat. Tehát két nagyon magolós gyakorlat teljesen egyszerre van. Mindez azért, hogy 3./4. félévre lehessen szigorlat. De legalább a szigorlat nincs egy félévben!
Az utolsó félév persze egyszerűnek tűnik. De ott vannak a kötelezően választható tárgyak is. A 6. félévben van szakdolgozat védés és záróvizsga is. A záróvizsga az utolsó héten van. Az előtte levő héten kell legyen legkésőbb a védés. Tehát legfeljebb 5 hetük van vizsgázni. Inkább kevesebb. Ez szokott problémát okozni.
A második félév pedig egyszerűen halálos a maga 7 vizsgájával és a legtöbb órával, amit a hallgatóknak bent kéne tölteniük. Mindez azért, mert elsőben nincs biológia gyakorlatuk. A bevezetés állattanba és növénytanba előadások pedig - ahogy hallom - nem találták meg a helyüket a szervezettan/rendszertan oktatásban.
Nekünk külön problémás, hogy a tanszékünk csak rendszertannal jelent meg az első négy félévben, amikor a hallgatók BSc témát választanak. A tanszékünk (és az állatrendszertan és ökológia tanszék is) nagyobb része ökológiával / evolúcióbiológiával foglalkozik és nem rendszertannal. Ezek a tudományágak viszont csak 5. és 6. félévben jelennek meg, amikorra már mindenkinek kellett választani szakdolgozat témát.

Régi szerkezet

Ez az a képzés, amit én kaptam. Nem állítom, hogy tökéletes volt. A végén le is írom mi a bajom vele.
31 előadás és 20 gyakorlat volt, összesen 149 óra.


1. félév (5 vizsga / 13 óra; 4 gyakorlat/11 óra = 24 óra)
Atomfizika 2+0
Matematika 3+3
Általános biológia 2+0
Általános kémia 4+2
Sejttan 2+0
Állatszervezettan 0+3
Növényszervezettan 0+3

2. félév (4 vizsga / 11 óra; 4 gyakorlat / 11 óra = 22 óra)
Szerves kémia 4+0
Analitikai kémia 3+0
Számítástechnika 0+2
Állatszervezettan 2+3
Növényszervezettan 2+3
Növényrendszertan 0+3

3. félév (5 vizsga/13 óra; 3 gyakorlat / 10 óra = 23 óra)
Analitikai kémia 0+5
Fizikai-kémia 4+0
Szerves kémia 3+0
Növényrendszertan 2+2
Állatrendszertan 2+3
Állatszervezettan 2+0

4. félév (5 vizsga / 18 óra; 3 gyakorlat / 8 óra; 2 szigorlat = 26 óra)
Növényrendszertan 2+0
Állatrendszertan 2+3
Biokémia 4+0
Humánbiológia 2+0
Biometria 0+3
Kolloidika 2+0
Szünbiológia I 2+0 (éghajlat és talajtan)
Szünbiológia II 4+0 (biogeográfia)
Fizikai-kémia 0+2
Terepgyakorlat

5. félév (7 vizsga / 19 óra; 2 gyakorlat / 8 óra = 27 óra)
Biokémia 2+6
Genetika 4+0
Etológia 2+0
Növényélettan 2+0
Állatélettan 3+2
Szünbiológia III 4+0 (ökológia)
Elválasztástechnika 2+0

6. félév (5 vizsga / 13 óra; 4 gyakorlat / 14 óra = 27 óra)
Genetika 0+4
Evolúciógenetika 3+0
Növényélettan 2+4
Állatélettan 3+2
Immunológia 2+0
Mikrobiológia 3+4

Voltak húzós félévek, s nem állítom, hogy nem lehetett volna ezen is finomítani. Például a két szigorlat ne egy félévben legyen. Később szét is vették. Több gyakorlat volt, és a vizsgák egy kicsit egyenletesebben voltak elosztva. A több gyakorlat nagyon fontos, mert így a félév során is le voltunk terhelve értelmes dolgokkal.


Ehhez még tegyük hozzá, hogy amikor én jártam egyetemre szokás volt vizsgaidőszak hosszabbítást adni azon évfolyamoknak, amelyeknek több mint 6 vizsgája volt a félévben. Szigorlatok duplán számítottak. Így volt, hogy még februárban vagy szeptemberben is vizsgáztunk. Így lehetett tartani, hogy 1 vizsga 1 hét, azaz tényleg volt időnk felkészülni a vizsgákra.

Az új BSc szerkezet

Ez a képzés nagyjából 4 félév kötelező előadást és gyakorlatot tartalmaz. A harmadik év specializációé.

1. félév
Kémiai kritériumtárgy 0+2*
Biológia kritériumtárgy 0+2*
Általános kémia 0+2
Kémia biológusoknak 4+0
Informatika 0+2
Matematika 1+1 (csak gyakjegy)
Fizikai alapok biológusoknak 1+0 (C kollokvium)
Sejtbiológia  3+0
Evolúcióbiológia 3+0
Biogeográfia 3+0

2. félév
Szerves és természetes szénvegyületek kémiája 3+0
Biometria, alapozó biostatisztika 1+1 (csak gyakjegy)
Bioetika és kutatási módszerek 0+1
Sejtbiológiai gyakorlatok 0+2
Bevezetés a laboratóriumi gyakorlatba és biológiai számítások 0+1
Növényi struktúra és funkció I 2+0
Állati struktúra és funkció I 3+0
Az élővilág sokfélesége I 2+0
Az élővilág sokfélesége II 2+0
Etológia 1+0
Mikrobiológia 1+3

3. félév
Biokémia 2+0
Növényi struktúra és funkció I 0+2
Növényi struktúra és funkció II 2+2
Állati struktúra és funkció II 3+0
Állati struktúra és funkció I 0+3
Ökológia 3+2
Genetika 3+0
A természetvédelem tudományos alapjai 0+2

4. félév
Biokémia 0+3

Az élővilág sokfélesége I 0+3
Az élővilág sokfélesége II 0+3
Genetika 0+3
Biokémia és molekuláris biológia 3+0
Bioenergetika és metabolizmus 2+0
Bevezetés a bioinformatikába 0+1
Az immunológia alapjai 1+0 (D kollokvium)
Állati struktúra és funkció II 0+3
Élővilág sokfélesége terepgyakorlat


1. 2. 3. 4.
Előadások száma 6 8 5 3
Előadások óraszáma 15 15 13 5
Gyakorlatok száma 3 4 5 6
Gyakorlatok óraszáma 5 8 9 16
Kollokviumok száma 4 6 5 2-3
Gyakjegy/évközi beszámoló száma 4 5 5 6-7
Összes óraszám 20 23 21 21

Felsőbb utasítás, hogy kevesebb kontaktóra legyen. Nem értem miért, de ez van. Közben pedig több gyakorlati kredit lett, de ez még kevesebb tényleges gyakorlati órát jelent. A vizsgaidőszakok viselhetőek lesznek a maguk legfeljebb 6 kollokviumával (kötválokkal el lehet rontani, de nem érdemes).


A megdöbbentő a gyakorlatok hiánya. Sokkal kevesebb gyakorlata van egy mostani biológusnak. Ez ugye pénz kérdés és törvényi kérdés. A törvény több gyakorlatot kíván, az ELTE vezetése a hiányos finanszírozás miatt kevesebbet. Persze a törvénynek meg fog felelni az új képzés: több kredit lesz gyakorlaton, de talán még kevesebb gyakorlat lesz. A gyakorlatok eloszlása viszont borzalmasabb, mint valaha. A 4. félév 16 órányi gyakorlata önmagában is súlyos, de a 7 különböző gyakjegy meg még inkább. Itt mondjuk az immunológiát nem értem miért D kollokvium (tehát lehet félév közben is letenni). Azért jó, ha tudjuk, hogy egyszerre lesz a két rendszertan gyakorlat, állatélettan, biokémia és genetika gyakorlat. A bioinformatika gyakorlat csak hab a tortán. Ez a félév súlyos lesz. A rendszertanok azért kerültek ide, hogy a terepgyakorlat előtt legyen közvetlenül, s a hallgatók még emlékezzenek a tanult élőlényekre. Terepgyakorlat pedig csak tavasszal lehet.


Finomság, hogy egy félévben lesz a két rendszertan előadás, ami most már nem állat és növény felosztású, hanem az egész élővilágot áttekinti. Egyszerre lesz a bevezető, és a II-esen valamely csoport részletesebb ismertetése.


A növényszervezettan és a növényélettan gyakorlatnak sikerült egy félévre kerülnie.


Nagyon nem ez a legjobb tantervi háló, amit el lehet képzelni. Viszont ez felelt meg a sokféle kívánságnak, feltételnek, preferenciának, természeti adottságnak, stb. Meg fogjuk látni, hogy nehezebben vagy könnyebben lesz teljesíthető. Több lesz a félév során, otthon elvégzendő feladat. Ez új lesz nekünk is, de a hallgatóknak is. Nagyobb önállóságot követel majd meg tőlük a rendszer. És folyamatosabb tanulást/készülést az egyetemi dolgokra. Ezt nem bánom.


Remélem sikerült egy kicsit megvilágítani, hogy milyen buktatók rejtőzhetnek egy tantervi hálóban, s hogy ezek megoldása nem olyan egyszerű, hogy 1-1 előadást vagy gyakorlatot ide-oda mozgatok. Az egymásra épülések, a laborok kihasználtsága, az oktatók egyéb elfoglaltsága (pl. MSc-s előadások/gyakorlatok) mind-mind korlátokat szab az ilyen mozgatásoknak.


Tapasztaltuk, hogy egy rossz szerkezet nagyon megnehezítheti a szak elvégzését, s demotiválhatja a hallgatókat. Fontos érteni, hogy motivált hallgatók jobban (mélyebben) és többet hajlandóak tanulni (nem a 20% menthetetlenről beszélek). Nem engedhetjük meg, hogy egy rossz tantervi hálóval értékes hallgatókat elvesszünk!