Középkori járványkezelés és a XXI. századi gazdaság

Moss kezet, viselj maszkot és tarts távolságot!

Ezzel tudott előjönni a XXI. századi technikai civilizáció a járványkezelésben. Voltak, akik ezt a "tudósok" szemére is vetették, hogy nem lehetne valami kevésbé középkorival előjönni? Az más kérdés, hogy a kézmosás fontosságát betegségek terjesztésében a XIX. században fedezte fel Semmelweis Ignác, sőt a kórokozók mibenlétének megismerésére még később került sor. Amit az emberek várnának, hogy legyen valami varázsfőzet vagy amulett, ami megvéd a betegségtől az viszont középkori. Legfeljebb most homeopátiának, biorezonanciának, Pi-víznek, stb. nevezzük. Az ember lényegesen kevesebbet változott, mint a technológia.

A járványkezelés igenis XXI. századi

Bár a fentebb említett három intézkedést akár több száz évvel ezelőtt is megvalósítható lett volna, de járványkezelés ilyen aspektusa nagyon is XXI. századi. Mikor lehetett a történelemben ilyen mértékben otthonról dolgozni? Mikor lehetett kapcsolatban maradni ismerősökkel (akár már kontinensen is) úgy, hogy akár láthassuk is őket? Mikor lehetett pár óra alatt kimutatni egy vírust? Mikor lehetett az amulettjeink (mobil telefon) alapján megmondani, hogy ki merre jár és kapcsolatba került-e fertőzöttel? Mikor osztott meg a tudományos közösség ennyi ismeretet ilyen gyorsan (én még emlékszem arra az időkre, amikor postán küldünk cikkeket, hogy mások olvashassák)? Mikor hozták házhoz majdnem mindenünket, amit pár kattintással megrendeltünk? Biztos lehetne hosszan sorolni azokat az apró XXI. századi fejlesztéseket, amelyek elviselhetőbbé, élhetőbbé tették a karantént.

A karanténnal kapcsolatban a diskurzus egy jelentős része a gazdasági hatása körül folyik. Azok, akikeket a lezárások gazdaságilag, oktatásukban vagy társasági életükben negatívan érintett, felteszik a kérdést, hogy fontos volt-e mindez a sokakat hátrányosan érintő intézkedés az alacsony átfertőzödöttség mellett? Végül a diskurzus arra fut ki, hogy mennyit is ér egy emberélet akár a betegség tekintetében, akár az életkörülmények jelentős változása tekintetében.

A járvány "félig" van a befolyásunk alatt, a világgazdaság teljesen

Hamis az a szembeállítás, hogy vagy a járvány vagy az emberek financiális élete és e kettő között kell választani. A szembeállítás feltételezi, hogy vagy a járványt eresztjük szabadon (értsd, nem vagy alig kezeljük) vagy az emberek éhenhalnak. Ahogy a járvány megfékezésére a járványkezelések valók, úgy az emberek éhenhalása (financiális ellehetetlenedése) ellen gazdasági intézkedéseket lehet hozni.

Mivel új vírussal van dolgunk, ráadásul a világ is összekapcsoltabb lett akár csak a 2012/13-as MERS után is, így ezen oldalról a sötétben tapogatóztunk. A felhalmozott ismeretek is csak segítenek a kezelésben, de önmagukban nem képesek megszüntetni a vírust. A vírus nincs a hatalmunkban. És mint evolúciós egység, bizony okozhat még meglepetéseket.

A gazdaság viszont nem lehet ismeretlen számunkra és tulajdonságai is csak rajtunk múlnak. A kapitalista piacgazdaság alapjait a XVIII. században fektették le, ráadásul közgazdasággal már évezredek óta foglalkozunk. Mondhatja bárki, hogy járványokkal is foglalkozunk pár ezer éve, de úgy, hogy nem sokkal több, mint 100 éve ismerjük, hogy mik okozzák ezeket, kicsit nehezebb ismeretről beszélni.

Mégis gyorsabban várjuk el a kutatóktól a vakcina előállítását, mint a döntéshozóktól egy mindenki számára élhetőbb gazdaság megteremtését.

Miért van az, hogy a gazdaságot valami felsőbb hatalomtól adottnak véljük (mindenkinek meggyőződése szerint ez valamelyik Isten vagy a "láthatatlan kéz"), amire nincs befolyásunk, míg egy vírussal kapcsolatban elvárjuk, hogy az úgy működjön, ahogy mi kívánjuk (tűnjön el nyáron vagy legyünk immunisak rá a BCG oltás következtében)? Legyünk őszinték ez a probléma a klímaváltozás kezelésével kapcsolatban is felmerül, amely esetben nem tudjuk elképzelni a világ működését a fogyasztói társadalom nélkül, de meg vagyunk győződve, hogy valami ráolvasással majd helyre rakjuk a klímát.

Nem a virológusok diktatúrája van, hanem egy sokkal régebbi diktátum, ami a gazdaságot nem egy közös erőfeszítésként, hanem valami megmásíthatatlan környezeti tényezőként állítja be. Előbb beszélgethetünk arról, hogyan változtassuk meg az embert vagy bármely fajt, kolonizáljuk a Marsot vagy akár távoli naprendszereket, mint arról, hogy a gazdaság működhetne máshogy is. A járvány elején voltak hangok, amelyek firtatták, hogy lehetne máshogy. Sajnos a járvány ideiglenes lecsengésével ezek a hangok is elhalkultak, miközben az intézkedéseket szapulók vagy a vírusban nem hívők hangja ugyanolyan vagy még hangosabb.

A járványintézkedések XXI. századiak, a XIX. századi gazdaságfelfogást kéne magunk mögött hagyni.

COVID-19: Egy katasztrófa íze

Nem tudom nem párhuzamba állítani a koronavírus (2019-NCoV) körüli mizériát és a klímaváltozás körüli hallgatást (legyünk őszinték, hogy a két probléma közül a klímaváltozás a nagyobb). Viszont nagyon jó példa arra, hogy mit is értünk a civilizációt érő összeomlás alatt.

A klímaválság tényleges kiterjedésével egy kicsit is tisztában levők figyelmeztetnek, hogy a civilizációnk összeomolhat (lásd például Szathmáry Eörs gondolatait itt). Nem azt mondják, hogy az emberiség, mint faj kipusztul. Az nem fog megtörténni. A civilizációnk, az élet mostani szokásos menete fog megszűnni. Milyen lehet ez? Éhínségek, háborúk, tömeges migráció, a globális kereskedelmi láncok megszűnés jellemezheti az ilyen összeomlást. Mivel egyszerre fog jelentkezni, így nem megoldható egyfajta toldozás-foldozással.

Az új koronavírus, miközben nem tűnik rosszabbnak egy sima influenzánál, a pánikon túl gazdasági problémákat is okoz. A turizmus persze megérzi ezt, de Kína alapvetően nem turizmusból él. Viszont a termelés is csökken, ahogy a karantént fenntartják (nagyon helyesen, azért lássuk be, hogy egy kevésbé gazdag és jól szervezett (kontrollált) országban sokkal jobban terjedne a vírus). És vannak az irracionális félelmek, hogy a kínai áruk vírust hordoznak (nem, alig pár órát működőképes ez a vírus a gazdaszervezeten kívül). Továbbá szítja az idegengyűlöletet, és minden "ferdeszemű" hirtelen potenciális vírusgazdává válik, pedig ha jól belegondolunk, a sarki kínai boltos lehet, hogy régebben járt Kínában, mint mi.

A klímaváltozás következtében is egyre több helyen üthetik fel a fejüket új kórokozók (nálunk is, ezt nem tudjuk eléggé hangsúlyozni). Nem kell mindig teljesen új kórokozó, mint a 2019-nCoV, elég, ha az adott területre nem jellemző üti fel a fejét. Az orvosok nem fogják felismerni, a kezelés nem ismert, vagy nem gyakorolt (hiszen addig nem fordult elő a normál praxisban). Ez is vezethet olyan részleges leálláshoz és a szomszédok / kereskedelmi partnerek általi mellőzéshez, mint a mostani járvány.


Továbbá ki fognak éleződni a konfliktusok a csökkenő források következtében. Nagyon sok helyütt kevesebb élelmiszert lehet majd termelni, mint most és jelentősen növekedni fog a népesség. A konfliktusok  emberéletet követelnek, menekültek fognak szomszédos és messzebbi országok felé indulni és a konfliktus sújtotta régió kivonódását a globális kereskedelemből. Ehhez persze nem kell konfliktus, elég egy természeti katasztrófa. 2011 végén nagyon erős esőzés sújtotta Thaiföldet, ami következtében a számítógépes háttértárak gyártása jelentősen, 30%-al visszaesett. Hirtelen sokkal drágább lett minden háttértár. A hasonló extrém időjárási jelenségek gyakorisága növekedni fog. Tehát kieshet valami a globális kereskedelmi láncból. Olyankor hirtelen leállnak a dolgok.


A kiesés hiányt generál, az munkanélküliséget és így elégedetlenséget. Most éppen Kína egy részén akadozik a termelés. Úrrá lesz rajta. Meg fogjuk érezni, de ez még inkább csak amolyan példácska. Mindeközben Jemenben éhezés van. A probléma, amennyire én tudom az iszlámon belüli vallásháború (?) része. Persze túl könnyű ezt arra fogni. Helyezkedés van. Egy része forrásokért megy. A források azok, amelyek kimerülnek a klímaváltozás következtében (mezőgazdasági forrás és ivóvíz). Mindeközben az olajból is kevesebb lesz (teljesen mindegy, hogy mennyi van még, a kitermelése egyre drágább). És bár globálisan nincs éhezés, ez nem tölti meg a jemeniek gyomrát. Ahogy Venezuelában is a gazdasági válság éhezésbe, általános elégedetlenségbe torkollott (természetesen).


Mennyi ilyen lesz a következő években? Hány ember fog meghalni? Milyen mértékben fog ez minket érinteni? Ezekkel a kérdésekkel kell foglalkozni. Látható, hogy ezek nem egy biológus szakterületének kérdései. De úgy látszik mi jobban átérezzük a problémát, talán azért, mert régebb óta érzékeljük.