Záróvizsga tapasztalatok 2023

Befejeződtek a záróvizsgák. A BSc-sek és az MSc-sek záróvizsgái is. Ez a vizsga zárja le a képzésüket. A teljes „cselekmény” két részből áll: a szakdolgozat védéséből és a záróvizsgából. A szakdolgozat védése során bemutatják mit végeztek és válaszolnak a bírálók és a védésen jelenlevők mindenféle kérdéseire. A védések alapvetően jó élmények, amelyek során a sokszor impresszív mennyiségű elvégzett munkájukról adnak számot a hallgatók. A hallgatók hajlandóak dolgozni!

A záróvizsga, ami úgy egy héttel később szokott lenni, viszont általában elég lehangoló élmény (általában a vizsgákhoz hasonlóan). Vannak jó feleletek (tehát a következőt mindenki olvassa úgy, hogy ha nem inge, nem veszi magára). De van az az általános élmény, hogy (1) nem tanulnak a diákok, (2) nem állt össze a fejekben a biológia, és (3) nem látják a lényeget.

Egy általános hiányosságot nem lehet csak a diákok nyakába varrni

Mivel sokaknál vannak ezek a problémák, így ez az oktatás problémája. Fontos, hogy egy sok hallgatót érintő problémát ne varrjunk egyszerűen a nyakukba vagy intézzük el egy „ezek a mai fiatalokkal”. Az egyik korai oktatói meglátásom az volt (mert ugye az egyetemi oktatók általában nem kapnak képzést az oktatásban, aminek azért megvan a maga pikantériája. Azt is megjegyzem, hogy most már van oktatási/oktatástechnikai továbbképzésünk!), hogy ha páran nem tudnak valamit, akkor ők nem tanultak, de amennyiben a csoport 75-80% elront valamit, az már az én hibám.

Viszont nem tudom, hogy mit lehetne azért tenni, hogy jobban összeálljon a fejekben a biológia és lássák a lényeget. Nem emlékszem, hogy én mennyire értettem a biológiát 23 évvel ezelőtt. Lehetnénk persze sokkal szigorúbbak a sima vizsgákon, hogy legalább a tényanyag a fejekben legyen. A tényanyag vagy definíciók ismerete viszont még nem megértés és nem lényeglátás.

Azt a tételt sem tudják, amit maguk választottak

A mi záróvizsgáinkon két tételből kell felelni. Az egyik tételt azon négyből kapja a hallgató, amely négyet ő maga választotta. Ezeket részletesen kell tudni. A maradék 18 tételből egyet véletlenül húz, de ezt kevésbé mélyen kérdezzük vissza. Azaz pontosan megvan mely (4) tételt kéne nagyon tudnia a hallgatóknak. Ennek ellenére találkozunk azzal, hogy a hallgató nem tud túl sokat abból a négy tételből. Ő választotta!

Fontos lenne, hogy ők maguk is képesek legyenek felmérni a saját tudásukat. Tudnak egy adott diszciplínát elég mélyen? Ezt a képességet már a gimnázium alatt meg kellett volna szerezniük, így ebben nem gondolom, hogy dolgunk van. Már azon kívül, hogy ott helyben szembesítjük őket azzal, hogy esetleg nem készültek mégsem fel olyan jól, ahogy gondolták.

A megértés fontosabb lenne, mint a lexikális ismeretek

A megértéshez idő kell. Mivel lényegesen kevesebb kontaktóra van, mint korábban, így a fennmaradó időt lehetne erre is szánni. A megértés abból fog fakadni, hogy kezd a fejekben összerakódni a sok adat. Én imádtam azokat a tárgyakat, amelyek megérthetőek voltak. Az ökológia és az evolúcióbiológia ilyen, mert alapvetően folyamatokról szól. A biokémiának az anyagcsere része is ilyen, de ahhoz azért nagyon sokat kell anyagcsere utakat bámulni, hogy megértse őket az ember. Nem úszható meg, hogy a kedves hallgató gyakori kapcsolatba kerüljön a tananyaggal az órákon kívül is.

A lényeglátás a nehezebb kérdés. Nekem egyszerű visszakérdezni a „lényeget”, hiszen az az, amit visszakérdezek. Mit és milyen mélységben érdemes tudni egy vizsgára? Persze a mindent kell tudni és olyan mélységben, ahogy le van adva. De ennyit én legalábbis nem tudok megjegyezni. És idő sincs rá, hogy ennyit visszakérdezzünk. Valamint sok dolog, amit elmondunk az példa. Sok példát próbálunk hozni, hogy azokon keresztül megértsék a jelenséget. De ott a vizsgán nem lehet minden példát visszamondani, de egy-egy példát mindenre érdemes tudni.

A záróvizsgán ráadásul olyan tételsor van, amin vastagon vannak szedve a fontos fogalmak. Ezekről a fogalmakról illene tudni valamint. Mindegyikről. Ezzel egyértelműen jeleztük, hogy mi mit tartunk fontosnak. Amikor valamiről azt mondom, hogy „ezt biztos kérdezem a vizsgán, ha ezt a tételt húzod”, akkor azt komolyan gondolom. Túl sokat találkoztam azzal, hogy nem foglalkoznak a hallgatók azzal, amiről mi oktatók megmondjuk, hogy fontos, de közben tele van pakolva a fejük adatokkal, amelyekre sohasem mondtam, hogy fontos (és egy adaggal, amire mondtam, hogy nem kell memorizálni). Szóval a lényeglátást meg lehet tanulni az által is, hogy érzékelik a tisztelt hallgatók, hogy mit tartunk fontosnak az előadás során, mi az, amire mindig vissza-visszatérünk és mely fogalmakat szedünk vastagon a tételjegyzékben.

Szóban vizsgázni stresszes, mert nem szokták

Persze egy záróvizsga nagyon stresszes. Egy óriási, jó két évnyi anyagot kéne valamilyen szinten fejben tartani. És mindezt szóban, amely formában igen keveset vizsgáztatok, bizottság előtt meg egyáltalán nem. De ez is gyakorolható. Ha valaki úgy érzi, neki nem megy a szóbelizés, akkor vegyen fel olyan tárgyakat, amely végén szóba kell vizsgázni, hogy szokja. Vagy kérje meg a témavezetőjét, hogy kérdezze ki.

Egy kutató életében különösen fontos, de szinte minden más természettudományos pályán is, hogy tudjunk szóban kommunikálni az ismereteinkkel kapcsolatban. Legyen az egy labormegbeszélés, egy konferencia vagy egy „sales pitch” a leendő megrendelőnek, a tudásodról szóban kell számot adnod és ott helyben válaszolni kérdésekre. Nincs idő keresni az interneted, belenézni a jegyzeteidbe vagy segítséget kérni a kollégáktól. Ott és akkor kell helyt állnod. Az írásbeli vizsgák (főleg a tesztek) a stressztűrésen kívül másra nem készítenek fel. Amikor írsz, akkor mindig van idő utánanézni dolgoknak, segítséget kérni és vissza-visszatérni egy mondathoz, míg az pontos és összeszedett nem lesz.

Ötlet arra, hogy lássák a lényeget, összeálljon a fejükben a biológia és tanulni is hajlandóak legyenek?

Miért akarják a kormányok vállalatokká alakítani az egyetemeket?

Az Egyesült Királyság egyeteminek dolgozói sztrájkra készültek. Globalizált világunkban a problémák is eléggé hasonlóak a világ különböző részein. Sajnos ennek az oka, hogy a kormányok ugyanabból a kottából próbálnak játszani, ami sehol sem vezetett semmi jóra, de mivel papíron jól mutat, a többi nem számít.

A következőkben próbálom megvilágítani, hogy szerintem miért nem lehet egy egyetem egy vállalat

A „vállalat” itt persze nem egy ideális, hatékonyan működő szervezetet jelent, ami a legtöbbek fejében esetleg megjelenik azzal szemben, hogy az állam elvileg rossz tulajdonos és amúgy sem tud céget vezetni. Persze egy állam nem is tud céget vezetni, mert ahhoz még ember kell, így persze bárminek a vezetése azon múlik, hogy ki és hogyan vezeti. Ez viszont most messze vezetne. A „vállalati” működés a kormány (kormányok) elképzelésében azt jelenti, hogy nincs vele kiadás, sőt, ha lehet még pénzt is hoz. Közvetlenül, nem valami indirekt módon.

A felsőoktatással kapcsolatban azt szeretnék a kormányok, hogy közvetlenül pénzt termeljenek

Szögezzük le, a felsőoktatás rengeteg pénzt hoz az államnak. De nem közvetlenül, hanem közvetetten. A felsőoktatás, ahogy az egész oktatási rendszer infrastruktúra. Viszi a pénzt, de nélküle nem lehet pénzt termelni. A cégeknek szükségük van a képzett munkásokra. Minden szinten szükség van képzett munkaerőre, a szakmunkástól kezdve a diplomásig. Ahogy az Ipar 4.0 felé mennénk (nem arra megyünk, de tegyük fel, hogy egyszer majd), úgy egyre több diplomásra lesz szükség.

A diplomást a felsőoktatás „termeli”

Megint tegyünk egy megjegyzést: a diplomást a felsőoktatás nem úgy termeli a diplomást, hogy bemegy egy 5 éves és kijön egy mérnök. Bementként felkészített, érettségivel rendelkező emberpalánták kellenek. Azaz eleve egy jó közoktatásra van szükség ahhoz, hogy elég diplomásunk legyen. Lehet a felsőoktatásunk akármilyen csodálatos, ha a közoktatás nem jó, akkor nem tud jó lenni a rá épülő felsőfokú képzés sem.

A felsőoktatás nem működik valódi piacként

Ki a megrendelő? A szolgálatatást közvetlenül a hallgatók veszik igénybe, de mégsem ők a megrendelők, hanem a közösség (az államon keresztül). Nagyon helyesen Magyarországon (még) nincs a teljes képzési költség a hallgatókra terhelve, azt a közösség állja. Azért mondom, hogy nagyon helyesen, mert elvileg lehetne olyan rendszer, amelyben minden személy egyénenként kifizeti a tanításának az árát, amit remélhetőleg a fizetése majd visszatermel számára. Ez a csodálatos elv viszont nem működik, illetve torzítja a társadalmat. Egyrészt nincs annyi ember, aki előre ki tudja fizetni az oktatásának költségét. Azt a szülők fizetik ki, és így a képzés a szülők anyagi helyzetétől és nem az adott személy képességeitől függ. Társadalmi szinten nem engedhetjük meg magunknak, hogy elvesszük azokat az embereket, akik képességeik (legyen az genetikai szerencse vagy egyszerűen a szorgalom) okán sok tanulást kívánó munkát végezhetnének, de nem tudják, mert a szüleiknek nincs meg a pénze a képzésükre. Ezért van a fejlett országokban (a fejlettség nem csak GDP-t jelent, az Egyesült Királyság és az USA nem igazán fejlett ország, pont azért, mert kevesebb szolgáltatást nyújt állampolgárainak, mint amennyit tehetne) alapvetően közfinanszírozott az oktatás. Direkt nem ingyeneset írtam, mert van ára a képzésnek, de azt közösen fizetik az állampolgárok.

Erre lehet az az ellenérv, hogy de hát egy mérnök, informatikus vagy most már egy orvos a fizetéséből vissza tudná fizetni az oktatásának költségét, akkor legyen valódi piac és fizessen érte. A diplomához között munka viszont túlmutat a mérnök, informatikus, orvos háromszögön. Mi van például a tanárokkal? Lehetne nekik is olyan fizetésük, hogy abból simán visszafizessék a taníttatásuk költségét, de akkor jön a továbbterjedő kérdés, hogy az így megemelkedett költségét az oktatásnak (a tanárok bérét) ki fogja kifizetni? A jelen rendszerben az adókon keresztül (elvileg, főleg, ha progresszív adózás van) az fizet inkább a közös dolgokért, aki több pénzt tud termelni. Ezen képességének egy jó része az oktatásának köszönhető a másik pedig a megszokásnak, hogy bizonyos szakmák többet, mások kevesebbet kapnak (aki azt állítja, hogy a szakmák bérezésének bármi köze van a hozzáadott értékhez, az hazudik magának! Ha ez így lenne, akkor messze a tanárok keresnének a legjobban és mondjuk a pénzügyben lenne, hogy a minimálbér emelésekor nőnének csak a fizetések a minimálbérig.)

A közösből finanszírozott ágazatok a kormányok miatt torz bevételi szerkezettel rendelkeznek

Ha egyszer eldöntöttük, hogy a közösség finanszírozza az oktatást, akkor ugye ott van még, hogy az mennyibe kerül. Mindennél a végösszeg a csillagos ég természetesen. Hiszen el tudnánk azt is képzelni, hogy 3-4-fős csoportokban tanuljanak nyelvet a diákok, a legújabb számítógépek álljanak rendelkezésükre az informatika tanulásánál és minden iskolának legyen saját uszodája is.

A közösség (a törvényalkotáson keresztül) meghatározza, hogy mi a feladata, azaz a kimentei követelménye az oktatásnak. Ha ebben benne van, hogy mindenki napi szinten leússzon 500 métert, akkor kellhet uszoda minden iskola mellé. Ha úgy gondoljuk, hogy mindenkinek tudni kell legalább egy rántottát jól elkészítenie, akkor kéne helység, ahol ezt megtanulják. És így tovább. A kimeneti követelmények és a diákok számának ismeretében az oktatók/iskolaműködtetők ki tudják számolni ez mennyibe kerül. Az iskolák (egyetemek is) viszont nem ezt az összeget kapják, hanem a kormányok által erre a szektorra szánt összeget. Ami természetesen (?) mindig kevesebb, mint ami kéne a törvényekben meghatározott követelmények teljesítéséhez.

Hogy pontosan lássuk mi van. Amikor szeretnénk valamilyen munkát elvégeztetni egy szakival, akkor megmondjuk, hogy mit szeretnénk. Ezt követően ő ad erre egy árajánlatot és mi vagy elfogadjuk vagy sem. Ha nem tudjuk elfogadni, akkor vagy keresünk más szakit, hátha olcsóbb vagy lejjebb adunk az igényeinkből, hogy beférjünk a keretbe. Ugyanez nem működik az oktatásban (egyetlen szinten sem). Egyrészt a végeredményt a törvények szabályozzák, így nem mondhatja egy iskola, hogy „ha csak ennyi pénz van, akkor nyelvet és informatikát nem tanítunk, helyette több ének lesz, mert az énektanár még nem mondott fel”. Pontosan meg van határozva, hogy mennyi ének, informatika és nyelvóra legyen. A felsőoktatásban is van egy képzési és kimeneti követelmény, ami meghatározza, hogy mit kell tanítani, ahhoz, hogy valaki például biológus legyen.

A diplomás lehet, hogy több adót termel, de nehezebben irányítható

Az egyetemek nem csak viszik a pénzt, hanem olyan embereket eresztenek ki falaik közül, akik kritikusan gondolkodnak. A kritikusan gondolkodó ember pedig nehezebben irányítható. A populista (Angliában ahogy nálunk is ez inkább a jobboldalnak nevezett rész sajátja) kormányok ezért nem szeretik az egyetemeket és az onnan kikerülőket. Az adójukat persze igen. De azt nem szeretik, hogy onnan olyanok jönnek ki, akik nem fognak rájuk szavazni. Minél iskolázottabb valaki, annál valószínűtlenebb, hogy a populista jobboldalra szavazna.

Ráadásul sok diplomás képes külföldön munkát vállalni, akár úgy is, hogy nem kell itthonról elköltöznie. Így függetleníteni tudja magát a helyi borzalomtól.

Folytatás következik. Ezek inkább a tünetek és az okok, de nem a megoldások.

XYZ Generáció - tényleg ennyire mások lennénk?

1976-ban születtem. Az X generációhoz tartozom. Elvileg nem szabadna értenem az Y, Z és akármilyen generációkat, mert ők annyira mások. Pedig valahol még értem őket, de más tekintetben már nem emlékszem a 10-20-30 éves önmagamra. Nem változott az emberiség annyit, mint amennyire gondoljuk! Szerintem.

A Forbes-en jelent meg egy interjú Tari Annamária klinikai pszichológussal, főleg a Z generációról, mint munkavállalóról. Én nem vagyok munkáltató, nem vagyok főnök. Én az új generációkkal egyetemi oktatóként találkozok. Így lehet mást látok belőlük. Vélemény következik.

Az emberek régen is kiégtek. Nekem is voltak mélypontok az életemben. Csak nem beszéltünk róla. És mindenre az volt a megoldás, hogy fojtsd el, lépt túl rajta. És akkor csodálkozunk, hogy alkoholista nemzet vagyunk. Lehet, hogy mégis jobb lenne beszélni a problémákról, mintsem elfojtani?

Én számítógép előtt nőttem fel és nagyjából normális ember lett belőlem

Ki szokott akasztani, hogy a számítógépekre fogjuk minden problémánkat. Apokaliptikus képet festünk arról, hogy mi lesz a mostani generációval, akik már a számítógép előtt nőttek fel, bezzeg az én időmben. Pedig felnőtt már egy generáció, illetve annak egy része, számítógép előtt. Nekünk már természetes volt, hogy van otthon számítógép, amin játszani lehet. És játszottunk is vele. Órákat. És volt veszekedés, hogy mikor kell abbahagynunk vagy kimennünk egy kicsit a levegőre, mert egész nap nem kockulhatunk (csak azt nem így hívták akkor). Amikor ezeken veszekszem a gyerekekkel, akkor semmi újdonságot nem érzek, csak azt, hogy most a másik szerepbe kerültem. Pont olyan, mint azon veszekedni, hogy miért kell lefeküdni este időben, hogy másnap kipihenten kelhessen az ember gyermeke. Én is szívesebben fennmaradtam volna tovább annak idején (játszani a géppel), és most nekem is ágyba kell parancsolni az aprónépet (már amelyik még ebbe a kategóriába tartozik, és aki amúgy gyorsan el is alszik ez utána).

Az az érzésem, hogy nem a generációk mások, csak régebben nem beszéltünk erről ennyit. Most meg beszélünk. Ez jó. Beszéljünk róla, és fedezzük fel saját fiatalságunkat, hogy milyenek voltunk akkor, és most is ugyanolyanok a fiatalok, csak közben mi megöregedtünk és a mi fiatalságunk zenéje retró, szokásai meg öregesek. Pedig azok akkor ugyanolyan modernek és lázadónak hatottak az eggyel korábbi generáció számára.

„A kutatásokból kiderül, hogy mindenki trendi munkahelyet, változatos munkát, nagy szabadságot, és fokozott érzelmi támogatást, partneri viszonyt szeretne a főnökétől.”

Az az érzésem, hogy a partneri viszonyt félreérti a cikk írója. Vagy én. A partner és az egyenlő felek nem azt jelenti, hogy a beosztott ad utasítást a főnöknek. Nálam ez kölcsönös tiszteletet és a döntések megmagyarázását jelenti. Néha annak az őszinte bevallása, hogy a következő két hétben (hónapban) nem fogok ráérni a te dolgaiddal foglalkozni, mert más dolgom van (bocs kedves szakdolgozóim és doktoranduszaim!). Vagy annak elmagyarázása, hogy lehet, hogy ez unalmas feladat, de ez is része a munkának. Semmi munka nem áll csak izgalmas részekből.

A fokozott érzelmi támogatás pedig jogos elvárás. Amúgy régen sem volt ez máshogy. Amikor normálisan mennek a dolgok és nem azt nézi mindenki, hogy mikor rúgják ki, akkor egy munkahelyen is kialakul egy befogadó közösség. Egy közösség, amibe az is beletartozik, hogy meghallgatjuk a másik problémáit, elfogadjuk, hogy vannak érzelmi- és munkán kívüli élete is. Ezek mind nagyon természetesek voltak régen. Nekem is természetesek. Elfogadta mindenki, hogy amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor bizony négykor el kellett mennem. Most meg már szemrebbenés nélkül el tudom vállalni a 16–19 közötti előadást.

Nem dolgozunk kevesebbet és nem várunk el kevesebbet a következő generációtól. Ha egy hallgató azt mondja, hogy érzelmi okokból nem tud rendesen felkészülni egy vizsgára, akkor erre az a válasz, hogy „Semmi gond, leteszed a vizsgát, amikor készen állsz rá.” Ettől még fel kell készülnie és ugyanúgy kérdezzük ki, mint bárki mást.

„Nem olyan régen beszélgettem egy elsőéves egyetemistával, aki azt mondta, hogy a fél évfolyam fontolgatja a kilépést, mert nem érdekes, amit az egyetemen tanítanak.”

Nekünk sem volt minden előadás egyformán érdekes. Mi is állandóan arról beszéltünk, hogy mit tartunk fontosnak és mit nem. És lehet, hogy volt, akiben a kilépés gondolata is felmerült. Most pedig elmagyarázom a diákjaimnak, hogy bár teljesen feleslegesnek tartottam az anatómiát, de jócskán a végzés után rá kellett jönnöm, hogy egy evolúcióbiológus egy őslénytani cikket nem ért meg kellő anatómia ismeret nélkül. Nem biztos, hogy így most azonnal megértik, hogy miért is fontos nekik az adott tárgy, de legalább megpróbáljuk nekik elmagyarázni. Miért ne lehetne valós igény, hogy elmondjuk egy felnőttnek (!), hogy a következő 3-5 évét miért kell úgy és azzal töltenie, amivel mi gondoljuk, hogy felkészítsük arra, amiből diplomát szeretne kapni?

Minden munkahelyi, de sokszor az oktatási viszony is, a szárnyak szegésével, az alázatra neveléssel kezdődik. Amikor beléptem a gimnáziumba, akkor én voltam az eminens gyerek az általános iskolából, akinek sohasem kellett tanulnia, akinek a leckéjét másolta a fél osztály. Aztán kiderült, hogy nekem is kell tanulni. Az egyetemen úgyszintén: hiába tudtam jól a biológiát még a bioszfaktosok között is (legalábbis én így éreztem), kiderült, hogy még bőven van mit tanulnom. Hiába voltam az évfolyam azon keveseinek egyike, aki továbbment doktorira, kutatóként a kis kezdő voltam, aki – valljuk be – nem tud semmit. Az egónkból vissza kell venni. Nem ostoroztak vagy szégyenítettek meg, magunktól jöttünk rá. Ettől még nehéz volt. Nehéz hírtelen egy olyan közegben, ahol mindenki elitgimnáziumból jött, ahol mindenki az évfolyam krémje volt, ahol mindenki nagyon jó a szakmában. Ha nem lenne, nem lenne ott, ahol van.

A hierarchia szempontjából az akadémiai szféra egy kicsit jobb, mint a versenyszféra: a rendszer egyrészt kevésbé hierarchikus, másrészt, amiben igen, az a hierarchiaszint nem vehető el tőled. Lehet egy doktoranduszom jobb nálam, lehet később sokkal magasabb polcon, mint én (úgy legyen!), de attól nem fogja senki elvenni tőlem a doktori fokozatomat vagy a docensi kinevezésemet. Azaz a pozíciómat nem fenyegetik a diákjaim. Így érdemes jól felkészítenem őket, mert amíg velem dolgoznak nekem is az az érdekem, hogy a legjobbak dolgozzanak velem.

„Megfigyelhető az úgynevezett happiness effektus: látszólag minden ismerősünk sikeres és boldog, és jól megkomponált munka-magánélet egyensúlyban éli az életét.”

Mintha a „szomszéd fűje mindig zöldebb” egy olyan szólás lenne, amit az Instagramm miatt találtak ki… Ez a képközvetítés mindig is része volt az életnek. Voltak vágyak és áhított termékek a „mi időnkben”? Persze, hogy voltak. Akkor is megvolt az éppen aktuálisan nagyon menő sportcipő, a legújabb akciófigura (He-Man, G.I. Joe, Star Wars), a nagyon modern és majdnem beszerezhetetlen kütyü (videókazetta lejátszó, floppy meghajtó, walkman, stb.). Akkor is az számított menőnek, akinek megvolt. Akkor is kellett mentálisan kezdeni azzal valamit, hogy nekem nem lehetett meg minden, ami mindenki másnak együttvéve. Volt akinek sérülhetett az énképe, csak erről akkor keveset beszéltünk. Most meg végre beszélünk róla. Azért beszélünk róla, mert a „menőzés” nem marad a gyerekek között, hanem olyan platformokra is kicsordul, ahol a korábbi generációk is láthatják.

„a verbális kommunikációt nagyban felváltotta a texting”

Felváltotta. És nem az Y vagy a Z generáció a hibás, hanem mi X-esek (és az előttünk levő generáció). Az új generációk azért nem beszélnek, mert nem beszéltetjük őket. Sem otthon nincs elég idő, hogy meghallgassuk őket (és idő, hogy megnyíljanak), sem az iskolában. Ez a generáció már szinte csak írásban vizsgázik. Nem kell megszólalniuk egész képzésük alatt, ha meg igen, akkor egy memoritert kérünk vissza (mondjuk egy verset). Amikor majd megint lesz idő szóbeliztetni, akkor megint lesz szóbeli kifejezőképessége a gyerekeknek. Amikor majd nem memókat írunk és reportokat, hanem egyszerűen odamegyünk és elmondjuk mire jutottunk, akkor lesz újból szóbeli képessége az embereknek. Rajtunk múlik, a „főnökökön”, hogy írásban vagy szóban kérünk vissza valamit.

„Nem volt gap year, nem volt arra lehetőség, hogy az ember lógassa a lábát.”

A kérdés persze arra vonatkozott, hogy a szüleink, azaz az X generáció szüleinek idejében volt-e ilyen. Nem volt. Aki nem dolgozott (a felsőfokú tanulás is annak számított!), az veszélyes munkakerülő volt. Azaz nem dolgozni bűn volt. A rendszerváltással a teljes foglalkoztatás megszűnt, a munkanélküliség rémes valósággá vált.

És így az X generáció számára már létezett a gap-year. Csodálatos neveket találunk ki arra, hogy vannak vargabetűk az ember karrierjében, tanulmányi vagy akármilyen előmenetelében. Nem mindenkit vettek fel elsőre az egyetemre. Addig dolgozott, nyelveket tanult, készült a következő felvételire. Utána sem biztos, hogy azonnal munkába tudott állni állmai munkahelyén. Bár ez még az én időmben tényleg ritka volt, de akkor sem végzett mindenki időben. Ki ezért, ki amazért, de nyújtotta a képzését. Nem szabad mindent láblógatásnak titulálni. Én például most kezdem érezni, hogy kimaradt a fiatalságom. Az tanulással majd gyerekneveléssel telt. Sohasem utazgattam a feleségemmel. Most is nagy szükségem lenne két hét láblógatásra, hogy mentálisan helyre billenjek. De valahogy minidig ott az értelmetlen önsanyargatás, hogy hajtani kell. Minek?

Miért gond, ha ma már beszélünk arról, hogy van a munkának értelmetlen része. Az édesanyám, aki ugye a „baby boomer” generáció tagja, mesélte mindig, hogy sokszor délelőtt készen volt minden feladatával a munkahelyén. És onnantól nem tudott mit kezdeni magával. Persze a kollégák megtanították, hogy hogyan kell úgy tenni, mintha sok dolga lenne egészen a munkaidő lejártáig. Biztos, hogy ez a képesség, az, amit a következő generációnak feltétlen át kell adnunk?

A cikkben van tárgyi tévedés is. ”A baby boomer generáció jól ismeri már ezt, hiszen végigélték a háborút” Melyiket? A vietnámit? ’56-ot? Csehszlovákia lerohanását 68-ban? Az öbölháborút? Ezek mégis miként formázták jelentős mértékben az életüket? A baby boomer generáció, amit itthon Ratkó gyerekeknek hívunk, a II. Világháború után születettek. Itthon a nagy megpróbáltatás, ami tényleg rányomta a bélyegét az életükre, a rendszerváltás volt. Nagyon sok ember elvesztette egzisztenciáját. Erről akár írhatott is volna a cikk. De háborúról miért?

A cikk amúgy jó. Főleg a második fele arról, hogy mit is lehetne tenni. Ezek a tanácsok ugyanúgy működnek minden generáció számára.

Mi a tanulmányi kredit?

A felsőoktatási törvény (2011. évi CCIV. törvény 108. §) alapján

"24. kredit: a hallgatói tanulmányi munka mértékegysége, amely a tantárgy, illetve a tantervi egység vonatkozásában kifejezi azt a becsült időt, amely a tárgyleírás alapján meghatározott ismeretek elsajátításához, a követelmények teljesítéséhez szükséges; egy kredit átlagosan harminc tanulmányi munkaórát jelent, a kredit értéke - feltéve, hogy a hallgató teljesítményét elfogadták - nem függ attól, hogy a hallgató a tudására milyen értékelést kapott.,"

Az egyetemi tanulmány teljes munkaidős elfoglaltság

Egy félév (átlagosan) 30 kredit. Azaz egy félév 900 órányi elfoglaltságot jelent. Az ELTE-n (ez amit biztosan tudok) 13 hét szorgalmi időszak és 7 hét vizsgaidőszak van. Tehát 20 hétre van 900 órányi elfoglaltság. Az heti 45 óra! Ez van, nem egyszerű hallgatónak lenni. Azért így kiszámolva durva.

Egy kredit az 30 órányi elfoglaltság

Mit is jelent 30 órányi elfoglaltság? Legyen egy 2 kredites, heti 2 órás (2×45 perc) előadás, ami a vizsgaidőszakban vizsgával végződik. A 2 kreditből következően ez 60 órányi elfoglaltság egy hallgató számára. Ebből körülbelül 22–26 maga az előadás, hiszen félévente a pirosbetűs ünnepek, egyetemi szünetek és hasonlók okán 11–13 tanulmányi hét van, azaz ennyi előadás lehet. Marad még 34–38 óra a vizsgára való felkészülésre. Ez nagyjából egy hét tanulást jelent (feltesszük, hogy mint a munka világában egy napba 8 órányi tanulás fér bele). Egy hét alatt fel is lehet készülni egy vizsgára.

Egy 4 kredites, heti 4 órás gyakorlat a fenti eszmefuttatás alapján összesen 120 órányi munka, ami viszont mind a szorgalmi időszakra esik. Maga a tényleges gyakorlat 44–52 órányi elfoglaltság. A gyakorlatokra való készülés, jegyzőkönyv írás, egyéb beadandók, ZH-ra készülés, stb.-re így 76–68 óra áll rendelkezésre. Ez így most lehet, hogy nem mond sokat, de számoljunk úgy, hogy a 11–13 hét alatt hetente mennyi időt kell a tárgyra fordítani! 9–11 óra hetente, amiből csak 4 órányi a tényleges labor. A többi otthoni munka / felkészülés.

A számolásból érthető, hogy gyakorlatok és laborok száma (kreditérték) miért kéne nagyjából egyenlőnek lennie a féléves előadások számával (kredittel). Az laborok és gyakorlatok teljesen szorgalmi időszakos elfoglaltságok. Ha túl sok van belőlük, akkor a lényegesen több teljesítendő lesz a szorgalmi időszak során, mint a vizsgaidőszakban. Amennyiben az előadásokra fordítandó idő (kredit) sok, úgy a vizsgaidőszak lesz zsúfolt. Ez utóbbi persze az előre tanulással csökkenthető, de voltam én is diák...

Az egyetemi képzésbe bele van építve az önálló felkészülés ideje, az önálló feladatok elvégzéséhez szükséges idő

A kreditek amúgy ennél magasabbak is lehetnek. Így legyen itt egy életszerű példa. A programozás biológusoknak gyakorlat heti 3 órás gyakorlat és 6 kredit jár érte. Azaz 180 óra elfoglaltság a szorgalmi időszakon belül. Ez heti 14–16 órányi elfoglaltság. És ebből csak 3 óra maga a gyakorlat. Tehát hiába van csak egy 3 órás sáv az órarendben erre a tárgyra, ténylegesen kettő munkanapot rá kell szánni!

Amikor annyi és nem kevesebb feladat, beadandó, elolvasandó tankönyv, kipróbálandó programkód van az nem azért van, hogy csuklóztassam a hallgatóságok, hanem mert 180 órányi elfoglaltságot kell nyújtanom egy 6 kredites gyakorlaton.

Ne azt nézd, hogy hány órád van az órarendedben, hanem hogy hány óra elfoglaltságot jelentenek!

Nem lehet elégszer ismételni, hogy a félévek tervezésénél a hallgatók legyenek körültekintőek. Bár a biológus alapszak képzésének első négy féléve jobbára kötelező tárgyakkal van kitöltve, lehetőség van más tárgyak felvételére is. A harmadik évben pedig kötelező felvenni (kötelezően) választható tárgyakat. Csábító lehet addig felvenni újabb és újabb tárgyakat, míg a napok szépen meg nem telnek előadásokkal és gyakorlatokkal.

Ez a gondolkodás még azt a képzési szerkezetet tükrözi, amiben nagyjából azt vártuk el, hogy az idő felében előadáson/gyakorlaton legyenek a másik felében pedig készüljenek ezekre. Ez lenne akkor, ha a kredit megegyezne a heti óraszámmal. Ekkor minden kredit után 11–13 óra lenne szemtől-szembe oktatás, a maradék 17–19 óra pedig egyéni felkészülés.

Az új képzési szerkezetben – nem állítom, hogy nekem tetsző módon – a nagyobb önálló felkészülés felé mozdultunk el. Tehát az időtöknek nem a felét, hanem negyedét-harmadát töltitek előadásokon és gyakorlatokon ülve, az időtök nagyobb részét így az önálló munka / felkészülés tölti ki.

Úgy érzem, hogy nem tudatosítottuk eléggé a fentieket a hallgatókban, ezért is írtam le most remélhetőleg érthetően és részletesen, mit is jelent egy kredit.

Az egyetemi és kutatói fizetésekről

Amikor valaki be meri vallani, hogy mennyit is keres egy egyetemi oktató ma, 2021-ben Magyarországon, akkor bizony az emberek először hazugnak nevezik, majd jön a terelés. Szóval öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Az állami fenntartású egyetemeken a fizetések minimumát a törvény szabályozza

A netjogtár ezen oldalán található táblázatból (1. melléklet a 2015. évi CXXXI. törvényhez) kiderül, hogy a vetítés alapja az egyetemi tanári fizetés 1. fokozata, ami így 100%. Az egyetemi tanár a legmagasabb "rang" a felsőoktatásban. Ezt fontos megjegyezni! TV műsorban is hallottam olyat, hogy a riporter egyetemi tanárnak nevez valakit, aki nem az és persze az illető kénytelen visszakozni. A riporter persze egyetemi oktatót akart mondani, arra rámutatva, hogy riportalanya egyetemen tanít. Tehát az egyetemi oktató az az általános kifejezés, amibe mindenféle rangú egyetemen tanító személy belefér (a helyzet nem ennyire egyszerű, mert bár egyetemen tanítok 20+ éve, de egyetemi oktató pár hónapja vagyok csak). Az egyetemi ranglétrának négy fokozata van: egyetemi tanársegéd, egyetemi adjunktus, egyetemi docens és egyetemi tanár. A fizetésük az egyetemi tanárhoz képest rendre 40%, 50% és 70%. Az egyetemi tanár (minimum) fizetését a költségvetési törvényben találhatjuk.

Egy egyetemi tanár havi bruttó fizetése 2021-ben 554 ezer forint

Ezt a sort kell keresni: A Kjt. 79/E. §-a alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 2021. január 1-jétől 554 400 forint. (Magyar közlöny 2020. július 15. 64. § (2))

Ez az összeg 2018 óta változatlan, azóta az egyetemi fizetések nem nőttek. Amikor a fizetések emeléséről jönnek szózatok, meg bejelentik, hogy akkor most majd akkor nagyon emeljük a fizetést, akkor elég szkeptikusak szoktunk lenni, mert a bejelentéseket nem szokta tényleges fizetésemelés követni.  Az alábbi táblázatban összeszedtem minden évre vonatkozó összeget. És mindenhol ott a link a törvényre, hogy senki ne mondja, hogy valami obskúrus megtévesztő forrásból direkt alacsony összegeket írok ide.

	egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye
2008	437 300 Ft	2008-as költségvetési törvény
2009	437 300 Ft	2009-es költségvetési törvény
2010	437 300 Ft	2010-es költségvetési törvény
2011	437 300 Ft	2011-es költségvetési törvény
2012	437 300 Ft	2012-es költségvetési törvény
2013	437 300 Ft	2013-as költségvetési törvény
2014	437 300 Ft	2014-es költségvetési törvény
2015	437 300 Ft	2015-es költségvetési törvény
2016	528 000 Ft	2016-os költségvetési törvény
2017	528 000 Ft	2017-es költségvetési törvény
2018	554 400 Ft	2018-as költségvetési törvény
2019	554 400 Ft	2019-es költségvetési törvény
2020	554 400 Ft	2020-as költségvetési törvény
2021	554 400 Ft	2021-es költségvetési törvény
2022	554 400 Ft	2022-es költségvetési törvény

Egy egyetemi docens (és az akkor még szintén ezen rendelkezések hatálya alá tartozó kutatók közül a tudományos főmunkatársak) fizetése 2008 és 2016 között bruttó 306 100 Ft volt. Ez a táblázatban levő 437 300 Ft 70%-a. Ez eléggé az agyamba vésődött, mert ez volt a fizetésem ebben az időszakban. Egy egyetemi tanársegéd ekkor 174 900 Ft-ot kapott (bruttó!). (az elmúlt évtized egyetemi béreiről érdemes ez a cikket elolvasni)

Jelenleg egy egyetemi tanársegéd (és ezt szokták elrettentő példaként bemutatni) 221 800 Ft bruttó fizetéssel rendelkezik. Ez, ha nincsenek gyerekei, havi nettó 147 497 Ft. Egyetemi végzettségű emberről beszélünk! Ráadásul úgy, hogy lényegében nincsenek tényleges egyetemi tanársegédek, ebben a kategóriában igen sok PhD-val rendelkező ragad, akiknek már az adjunktusi rang és fizetés dukálna. A KSH alapján a bruttó átlagkereset 2021. áprilisában 440 600 Ft. Ennyit nem keres egy egyetemi docens!

Bár ez a minimum, de az egyetemek előszeretettel ezt alkalmazzák

Mindig hangsúlyozni kell, hogy ez az érték a minimum, a garantált illetmény, amelynél kevesebbet adott pozícióban levő személy nem kaphat. Elvileg minden egyetem megtehetné, hogy ennél többet fizessen oktatóinak. Csak hát fedezet arra nincs, így a minimumot alkalmazzák.

Azért is fontos hangsúlyozni, hogy ez a minimum, amitől el lehet térni, mert sokszor még egyetemi emberekben is felmerül, hogy a bértábla korlátozná a magasabb béreket. Nem! A felsőoktatási törvény alapján sokkal magasabb fizetése is lehet bármely oktatónak. Kevesebb nem. A fizetések emeléséért nem kellett volna senkit kivenni a közalkalmazotti törvény hatálya alól.

A fizetés növelésére egy oktatónak kevesebb lehetősége van, mint a versenyszférában dolgozóknak

Elolvasva az egyetemi oktatók alacsony fizetéséről szóló cikk alatti kommenteket elborzadok, hogy mennyi félreértésből fakadó rosszindulat van az emberekben. Először tegyük tisztába: igen a versenyszférában többet kereshetnénk, és az okot, hogy nem megyünk oda úgy hívják: elhivatottság (ez persze ma Magyarországon a bolondság szinonimája, de ez van). Ha minden rendőr, tanár, tűzoltó, ápoló, muzeológus, egyetemi oktató stb. felállna és elmenne a versenyszférába, akkor ki oltaná a tüzet, tanítaná a gyerekeket vagy felnőtteket, gyógyítana, stb.? Ezen elgondolkodnak a kedves kommentelők?

A többi megjegyzés pedig arra vonatkozik, hogy milyen egyéb módokon lehetne nekünk sokkal magasabb fizetésünk. Nem lehetnek, vagy csak úgy, mint mindenki másnak: másodállásokkal.

Egyetemi oktatónak lenni nem a nyugdíjas évek tétlen várásáról szól

Az emberekben él egy olyan képzet, hogy aki  közalkalmazott annak nem kell dolgoznia, és akármit csinál, nyugdíjig egyenes az út számára. Hát én ezt nem tapasztaltam. Már bekerülni sem egyszerű. Nem olyan régen rendelkezek olyan munkaszerződéssel, amely nem határozott idejű (jellemzően pár éves). És ez csak az adminisztratív része. A mindenki által emlegetett versenyszférában elképzelhetetlen lenne, hogy a munkavégzéshez elengedhetetlen eszközöket / forrásokat, vagy hozza az ember vagy külön kell rá pályázni. Azért megnézném mit mondana egy szakács, ha közölnék vele, hogy ugye a konyhabútort azért hozza magának, mert az nincs! Persze, ha nem lesz étel a vendég asztalán, akkor ki vagy rúgva. Mert a közalkalmazottak a közhiedelemmel ellentétben kirúghatóak.

A pályázatok nem pénzesők

Sokan szeretnek arra hivatkozni, hogy pályázatokat nyerve lehet magasabb fizetéshez is jutni. Van olyan pályázat, amivel lehet. De sok pályázatban eleve ki van zárva, hogy a pályázó saját fizetésére költsön. Az ugyanis egyrészt kutatásra van (ami drága!) vagy mások alkalmazására.

A pályázatok az egyszeri földi halandó számára magas összegek. Nem ritkán több 10 millióról beszélünk. Ezek viszont nem egy évre vonatkoznak, hanem jellemzően többre, illetve nem a kutatók számlájára utalják, hanem az egyetemére (kutatóhelyére). A kutatóhely le is csíp egy részt rezsire. A maradék részből kell minden mást fizetni. Egy 221800 Ft-os tanársegédi (tudományos segédmunkatársi) fizetés a munkáltatónak 259 506 Ft-ba kerül. Vannak ugyanis adók. Ez egy évben 3 114 072 Ft a pályázat terhére, és ebből még mindig nagyon alul van fizetve valaki (de van állása).

Pályázati pénzből viszont kevés van. A pályázatokon 5-20% a nyerési valószínűség. Azaz a kutatók/oktatók zömének nincs pályázata. Ha még minden pályázat lehetővé is tenné a vezető kutató bérének emelését, akkor sem oldódna meg az oktatók nagy részének a helyzete. A pályázatok amúgy kutatásról szólnak, nem oktatásról. Az oktatási tevékenységért nem is lehet plusz pénzekhez jutni.

Az ipari megbízás a fusi tovább élése (szerintem)

Szokták még azt is mondani, hogy miért nem szereznek ipari megbízást az oktatók, amiből már jól megélhetnének. Ahol létezik ez (az én szűkebb szakmámban pl. nem is hallottam ilyesmiről), ott persze ez jó pénz lehet. Viszont ez gyakran a főállás rovására megy. Azaz az illető nem azzal foglalkozik, amiért amúgy fizetik: nem oktat és nem alapkutatás végez. Ez akkor így általában mellékállás. Amit szintén emlegetnek, hogy de hát az oktatóknak lehet. Úgy tudom bárkinek lehet mellékállása. Mitől érv az, hogy bár van az országban olyan, aki megélhet a napi 8 órás munkájából, de az egyetemi oktatótól elvárjuk, hogy vállaljon még 4-6 órát naponta, hogy megéljen? Az ugye megvan, hogy állandó konfliktus forrás a családdal, hogy 12-16 órákat ülök a gép előtt, beleértve a hétvégéket is?

Forrás: https://index.hu/napirajz/2019/02/11/mi_mindent/

Ezt a bejegyzést régebben kezdtem el írni. A szükségessége pedig sokkal korábban merült fel, amikor vitában kellett volna a jogtárral alátámasztani, hogy mekkora is ma Magyarországon egy magasan képzett oktató fizetése. Az elmúlt hónapok bejelentései alapján talán egyes egyetemeken magasabbak lesznek a bérek. Úgy legyen! Ha így lesz, akkor sem lesz ennek semmi köze a közalkalmazotti státusz elvételéhez, sem az alapítványba szervezéshez. Ahogy az állami egyetemeket, úgy az alapítványokba kiszervezetteket, és a volt MTA kutatóintézeteket is az állam finanszírozza. Annyit ad bérre, kutatásra, amennyit akar (tud). Ahol tudnak fizetést emelni, ott azért tudnak, mert többet kapnak az államtól és nem azért, mert megtalálták a pénztermő fát.

Oktatás: Ne legyünk tartalomfejlesztők?

A TIMES Higher Education hozott le egy cikket arról, hogy az egyetemi oktatók ne legyenek tartalomfejlesztők, azaz ne képezzük át magunkat filmesnek, online influenszernek és ne próbáljuk meg az előadásainkat az online térnek megfelelően előállítani. Részben egyetértek, részben nem.

Felvételről ne menjen egyetemi oktatás!

Az egyetemi oktatás sava-borsa a jelenlét. Ebbe bele tartozik a tanár-diák találkozás, de a diák-diák találkozás is. Az egyetem egy közösség, amelynek a célja a tanulás. A tanulásnak csak egy része az, amit tankönyvekből és oktatóvideókból meg lehet tanulni. Egy másik része a szakma szellemiségének átadása. Továbbá sajnos egyre inkább elfelejtjük, hogy az egyetemeken értelmiségieket kéne képezni, nem egyszerűen szakembereket (ez a harmadik magyar köztársaság felsőoktatási törvényében még törekvésként szerepelt is).

Most még ennél is távolabb vagyunk a diákjainktól. És rajtam kívül is szoktak lenni emberi lények a teremben. Ez a felvétel illusztráció, egy teljesen üres tanteremben készült hónapokkal korábban.

A felsőoktatást nem érdemes áthelyezni a YouTube-ra, azaz nem látom értelmét annak, hogy felpakolunk videókat és azzal az előadás le van tudva, nézzétek végig két Netflix sorozat között és vizsgázzatok le belőle. Eddig sem az volt a jelenléti előadások lényege, hogy felolvasunk egy könyvet, aminek tartalmából aztán le kell vizsgázni.

Az egyetemek történelmének során volt olyan időszak, amikor pontosan ez volt az előadás lényege, azaz a kevés, kézzel másolt könyv felolvasása, hogy így tartalmáról többen értesülhessenek, mintha egyesével olvasnák az emberek. A nyomtatás és a könyvek darabszámának emelkedésével volt is félelem, hogy az egyetemek kiüresednek, hiszen majd mindenki otthon fogja olvasni a könyveket és nem lesz szükség az előadásokra. Ismerős?

Liber ethicorum des Henricus de Alemannia

Az egyetem nem szűnt meg a könyvnyomtatástól és nem fog megszűnni a pár felvett előadástól sem. Az már nagyobb gond, hogy ha az egyetemi vezetés hajlik arra, hogy egy előadót az előadásával helyettesítsen. Ez akkor lesz különösen morbid, amikor kiderül, hogy az előadó már nem is él, egy technikus kezeli az online oktatási felületet. Ez akkor bukott ki, amikor az egyik hallgató kérdést szeretett volna feltenni neki az előadással kapcsolatban, és az e-mail címe helyett egy nekrológot talált. Sajnos az egyetemek (ez kezd világszinten egyre jellemzőbb lenni) minél kevesebb oktatóval szeretnék megúszni az egyre több hallgató oktatását. Társadalmi szinten mind a pénz, mind az emberanyag rendelkezésre áll, hogy sokkal több oktató legyen. A többi politikai kérdés.

Az oktatók amúgy pont e miatt ódzkodnak mindenféle digitális technika bevetésétől (akinek nem inge...): senki nem szeretné, ha egy webfelület és egy részmunkaidős rendszergazda helyettesítené. A kérdés nem az én (vagy bárki más) személyes helyettesíthetősége! Van az országban vagy az egyetemen olyan, aki ugyanolyan jól (akár jobban is) meg tudná tartani az előadásaimat. De a YouTube csatornám, vagy akár a legjobb egyetem felvételről visszajátszott evolúcióbiológia kurzusa sem helyettesíthet engem. Engem ugyanis lehet kérdezni, meg lehet állítani előadás közben, hogy magyarázzak el valamit, én tudok reagálni a változó világra (nagyon máshogy lehetett elmagyarázni a kórokozók evolúcióját 2019-ben olyan példákkal, amelyek térben és időben messze voltak a hallgatóktól, 2020 februárjában, amikor már a zoonózis kifejezés keringett egy ideje, és 2020 szeptemberében járványsújtástól bezárva, online).

Ismeretszerzésre viszont nagyon jók a felvett előadások!

Míg az egyetemi oktatás szempontjából borzalmasan rossznak értékelem a távoktatást (ezzel a saját munkámat értékelve, de erről az egészről majd egy másik bejegyzésben/videóban), azért látom az előnyeit. Most először tudtam tényleg végighallgatni kollégák előadását. Egyszerűbb volt adott időben becsatlakozni egy online előadásba, mint az egész napot úgy szervezni, hogy adott időben az egyetem adott részén legyek.

Természetesen máshogy hallgatok egy előadást, amiről tudom, hogy nem kell vizsgáznom belőle, az ismeret öröméért hallgatom. Van része, ami érdekel, akár le is jegyzetelem, más kevéssé és arra kevéssé is figyelek. Az ismereteimet viszont frissíthetem, vagy új ismeretekre tehetek szert. Például tanulhatok virológiát.

A frontális oktatás csak egy része az oktatásnak

Mára egyre több olyan oktatási módszer létezik, amely a frontális előadást másodlagosnak tartja. Nem állítom, hogy kipróbáltam, de azért találkoztam a fordított / tükrözött osztályterem (flipped classroom) ötletével. Ebben a diák előre felkészül az anyagból felvett előadások és a tankönyv segítségével. Majd önállóan kitölt egy tesztet, az eredményét kisebb csoportban megbeszélik, a tesztet újra kitölti és végül ezt látja a tanár és erre tud reflektálni. Az ötletben az is benne van, hogy a diákok jobban értik, hogy a társaik hol akadhatnak el, miközben a sok teszt segít a tanárnak, hogy lássa hol kell neki elmagyarázni valamit.

Ennek egy a klasszikusabb tanításhoz hasonlatosabb megoldása, hogy van előadás és van a hozzá szorosan (témában és időben is!) kapcsolódó gyakorlat. Azaz megmarad az élő előadás varázsa. Van abban valami inspiráló, hogy valaki ott áll és órákat beszél egy témáról, azaz tud. A hallgatóság részéről viszont megvan az az igény, hogy ne csak hallgasson, hanem beszélgessen is a témáról. Minél többen vannak az előadáson, annál kevésbé fognak megszólalni a diákok. Erre lenne jó utána egy kiscsoportos gyakorlat. Tavaly az egyik hallgató ezt így fogalmazta meg "Érdekes kurzus. Több időt szánnék rá. Az anyagot ugyanilyen ütemben jó lenne leadni, aztán 1-2 óra még nagyon jó lenne arra, hogy beszélgetve, lazábban eszmét cserélhessünk a hallottakról tanárainkkal. Szerintem ez nagyban segítené a gondolkodásmód elsajátítását."

Mindezen módszerek sok időt vesznek el az oktatótól. A tartalomfejlesztés időigényes, legyen az tankönyvírás, egy diasor összeállítása, blog írás vagy YouTube videók készítése. A "ne legyünk tartalomfejlesztők" parancs azért fura, mert én még emlékszem az idegenkedésre a PowerPoint prezentációk ellen. Aztán most már senki nem mondja, hogy ne készítsünk kivetítést (bár én még hiszek a tábla és kréta varázsában), most éppen a videókkal szemben van ellenállás. Amit viszont látni kéne, hogy az oktatás idő és erőforrás igényes. Nincs olcsó megoldás, és nem is érdemes keresni, ugyanis az oktatásba való befektetés megtérül, sokszorosan.

Ha a tartalomfejlesztésre nem úgy tekint az oktatásvezetés, hogy azzal lecserélhető az oktató vagy csökkenthető a munkaidejének oktatásra fordított része, hanem pont fordítva: még több energiát kell fektetni az oktatásba és még több időt kell a diákokkal foglalkozni, akkor ebből jó is kisülhet. Több tanárra van szükség (ugye ezen nem lepődik meg senki?). Nem szabad kötelezővé tenni a tartalomfejlesztést, nem mindenki tanít azonos módszerrel. Engedjük kísérletezni, sőt támogassuk azokat, akiknek ehhez van kedve. Amíg viszont masszívan forráshiányos a (felő)oktatás, addig tényleg nem az a fő kérdés, hogy mennyire jó videókat tudunk előállítani.

Miért nem lehet gyorsan sok fizetős külföldi hallgatónk?

A kormányokban és az egyetemi finanszírozás folyamatosan gyorsuló lejtmenetét látva az egyetemi vezetésben is gyakorta felmerül, hogy milyen jó lenne sok fizetős külföldi diák. Szemük előtt mindig a SOTE és a Debreceni Egyetem orvosképzése lebeg, ahova tekintélyes számú nyugat-európai diák iratkozik be és fizet hazai viszonyokban igen sok pénzt ezért.

Ehhez képest a fizetős, angol nyelvű biológus képzésen alig lézengett valaki. Most is csak azért van rajta stabilan vagy egy tucat hallgató, mert a Tempus Közalapítvány Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramjának keretében lényegében kifizeti a tandíjat és a hallgatók itteni életét. Tehát saját pénzükön továbbra sem jönnek hallgatók tömegei, hogy biológusok (fizikusok, matematikusok, geológusok, stb.) legyenek.

Meg vagyunk lepve? Én nem.

Orvosként otthon sokat fognak keresni, lehet, hogy otthon is fizetnének az oktatásért, de ha nem, akkor is olcsóbb itt diáknak lenni, mint Németországban vagy Norvégiában. És otthon nem jutottak be a korlátozott férőhellyel rendelkező képzésbe. Magyarországon ugyanolyan jó képzést kapnak és diplomájukat elismerik otthon (egyes esetekben a klinikai gyakorlatot már akár otthon is végezhetik).

Hiszem azt, hogy tudunk olyan jól biológust, vegyészt, fizikust, stb. is képezni, mint több nyugati egyetem. Szerényebbek a lehetőségeink, gyakorlataink alig vannak, modern eszközöket nem fog látni, de nagyon jó elméleti alapozást kaphat. Lehet, hogy ez érdekel valakit.

Viszont miért is lenne racionális itt tanulnia valakinek és nem mondjuk Angliában vagy Amerikában?

A kutatói diploma nem belépő a gondtalan életbe.

De legyen, valaki mindenáron biológus szeretne lenni! Miért jönne ide?

(1) A legtöbb ember azt sem tudja hol vagy Magyarország! Nem vagyunk a térképen. Hogy jutna valakinek eszébe, hogy Magyarországon tanuljon? Azt a szituációt képzeld el, amikor egy sok ezer kilométerre lakó fiatal bejelenti, hogy Magyarországra megyek tanulni. És a rokonság csak néz, hogy mi is a problémája az illetőnek. Nem megértően hümmög, mint egy ismertebb ország hallatán. Nem egy tipikus célország Magyarország. Sem a nyelv , sem a hírneves egyetemeink miatt (lásd alább). Itt teljesen mindegy, hogy mennyire jó itt diáknak lenni. Szerintem alapvetően jó. Budapest egy igen élhető város. Az ide jövő külföldi diákok kedvelik. Talán a buliturizmusnak köszönhetően, illetve a globálisan növekvő turizmus hozadékaként legalább az országot ismerni fogják.

(2) Nem beszélünk angolul!  Kérdezz meg magyar fiatalokat, hogy hova mennének ki! Nagyon sokan Angliát, USA-t esetleg Kanadát jelölik meg, mert ott angolul beszélnek. Magyarországon bár nem túl jellemző, hogy idegen nyelvet ismerjünk, de ha véletlenül igen, az az angol. És persze jó lenne olyan helyen élni, ahol értjük mit mondanak körülöttünk. Ez a világ minden részén így van, és mindenki így is gondolkodik. Ez eleve borzasztó helyzeti előnyt jelent ezen országok felsőoktatásának. Ezt persze öngerjesztő folyamat: több diák, több bevétel, jobb felsőoktatást. Tudhatnánk, hogy nagyon jó egyetemei vannak Svájcnak, Hollandiának és Németországnak is. És még angolul is beszélnek. Mondjuk németül vagy hollandul jobban. Németet még érdemes is lehet megtanulni, elég nagy és gazdaságilag erős országokban beszélik. És sok külföldön tanuló akár meg is ragadna adott országban. A magyar nyelv használhatósága elég lokális és mellette egy igen nehéz nyelv. Mondjuk néhány SH-s diák már egészen jól tud megszólalni!

(3) Nincs híre az egyetemeinknek! Ha azt mondod, Oxford, Cambridge, Harvard, Yale, akkor sokan tudni fogják, hogy miről beszélsz. ELTE? Néha még itthon is el kell magyaráznom mi fán terem az. És már a bőven minket megelőző egyetemek is nagyon küzdenek a hallgatókért. És más az, hogy nem jutott be valaki Oxfordra (1. helyezett a Times Higher Education listáján) csak az Imperial College Londonba (9. helyezett). A top 50-ben van 7 angliai, tehát azért még országon belül is bőven van miből válogatni. Sőt! Nálunk? Nincs egyetemünk a top 500-ban (most a CEU-t ne számítsuk). Adminisztratív bűvészkedéssel lehet 1-2 évig jobb eredményeket produkálni, de tartósan magasabb helyezést akkor fogunk elérni, ha rendesen finanszírozzuk és tudatosan felépítjük egyetemeink "brand"-jét.

(3) Tele vagyunk nemzetközileg jegyzett oktatókkal? Nem. Igaz, akár egy neves professzorért érdemes lehet egy képzést választani. Olyanok még akadnak e egyre kiesebb hazában. De neves kutatókra inkább PhD képzést lehet építeni, ami viszont volumenében lényegesen kevesebb, mint akár egy MSc, akár egy BSc képzés. Az orvosképzés azért jó bevétel, mert 6 évfolyamnyi, sok száz főt lehet oktatni. Egy kutatói MSc képzés esetleg fel lehet építeni angol nyelven, neves kutatókra alapozva, de az nem lesz több száz fő. Saját országunkból nem tudjuk feltölteni 100 diákkal a biológus MSc szakot az ELTE-n!

Mindezeket figyelembe véve komolyan elhisszük, hogy előbb tömegével jönnek hallgatók pénzt önteni a felsőoktatásunkba, hogy azzal kievickéljünk arra a szintre, ahol már érdemes ide jönni tanulni? Pedig az idegen-nyelvű képzés mindig ilyen kontextusban jelenik meg: ha jönnének sokan fizetős diákok, akkor lenne pénzünk oktatókat alkalmazni, esetleg még gyakorlatot is tartani.

Tanulj meg biciklizni és aztán kapsz egy biciklit!

Ez egy nonszensz. Ezt racionális ember nem gondolhatja komolyan. Most még ingyenes képzés mellett sem jönnének tömegével külföldről ide. Pénzért pedig biztosan nem. Nem is szabadna erről álmodozni.


Ez nem jelenti, hogy nem lehet Magyarországon külföldieknek képzés. Fel lehet építeni egy képzést, aminek híre megy és vonzani fog hallgatókat. Az SH pályázat egy jó lépés ebbe az irányba. Az itt tanulóknak tetszik az itteni élet. Még döcögős a képzés (kevés előadás van angolul is megtartva, nyűg nekünk 5-10 hallgatóért mindent kétszer elmondani), de a világ számos helyéről nézve Magyarország egy nagyon fejlett, biztonságos és kényelmes ország. Igen, a nem-orvos képzésünk célközönsége nem a német és norvég diákok, hanem a dél-amerikai, közel-keleti és afrikai hallgatók. Ezt szem előtt tartva el lehetne kezdeni építkezni. Lassú folyamat lesz, és pénzre van szükség.


Én első körben elengedném a tandíjat. Miért? Mert első körben reklámra van szükség és nem bevételre. Nincs annál jobb reklám, mint a jó hír, amit az itt tanulók adnak tovább az országuk többi diákjának. Gondoljunk bele, hogy mostantól angolul mennének az MSc képzések és minden EU tag számára ingyenes lenne (valószínűleg ez utóbbi most is igaz, csak kevesen jönnek magyar nyelvű képzésre). Ebben az esetben nem csak az elcsatolt területek magyar lakossága jönne ide tanulni (vannak határon túliak minden képzési szinten), hanem esetleg szlovákok, románok és ukránok is. A közvetlen környezetünkben nincs olyan sok jó egyetem (sajnos). Ausztria kivétel. (Times Higher Education adatok alapján)

A világ első 500 egyetemében levő Közép-Kelet Európai egyetemek
University of Vienna 143 (Ausztria)
Vienna University of Technology 251-300 (Ausztria)
University of Innsbruck 351-400 (Ausztria)
Graz University of Technology 401-500 (Ausztria)
Charles University in Prague 401-500 (Csehország)

501-600. helyezés
University of Graz 501-600 (Ausztria)
Johannes Kepler University of Linz 501-600 (Ausztria)

601-800. helyezés
Adam Mickiewicz University 601-800 (Lengyelország)
Eötvös Loránd University 601-800
Jagiellonian University 601-800 (Lengyelország)
Masaryk University 601-800 (Csehország)
Palacký University Olomouc 601-800 (Csehország)
University of Leoben 601-800 (Ausztria)
University of Ljubjana 601-800 (Szlovénia)
University of Pécs 601-800
University of Split 601-800 (Horvátország)
University of Szeged 601-800
University of Warsaw 601-800 (Lengyelország)

801-1000. helyezés
AGH University of Science and Technology 801-1000 (Lengyelország)
Babes-Bolyai University 801-1000 (Románia)
Brno University of Technology 801-1000 (Csehország)
Budapest University of Technology and Economics 801-1000
Comenius University in Bratislava 801-1000 (Szlovákia)
Czech Technical University in Prague 801-1000 (Csehország)
Czech University of Life Sciences Prague (CULS) 801-1000 (Csehország)
University of Belgrade 801-1000 (Szerbia)
University of Bucharest 801-1000 (Románia)
University of Chemistry and Technology, Prague 801-1000 (Csehország)
University of Debrecen 801-1000
University of Maribor 801-1000 (Szlovénia)
University of Ostrava 801-1000 (Csehország)
University of Zagreb 801-1000 (Horvátország)
Warsaw University of Technology 801-1000 (Lengyelország)

1000+ helyezés
Alexandru Ioan Cuza University 1001+ (Románia)
Corvinus University of Budapest 1001+
Gdańsk University of Technology 1001+ (Lengyelország)
Ivan Franko National University of Lviv 1001+ (Ukrajna)
Lviv Polytechnic National University 1001+ (Ukrajna)
Nicolaus Copernicus University in Toruń 1001+ (Lengyelország)
Slovak University of Technology in Bratislava 1001+ (Szlovákia)
Sofia University 1001+ (Bulgária)
Taras Shevchenko National University of Kyiv 1001+ (Ukrajna)
Technical University of Košice 1001+ (Szlovákia)
Technical University of Liberec 1001+ (Csehország)
Tomas Bata University in Zlín 1001+ (Csehország)
University of Gdańsk 1001+ (Lengyelország)
University of Pardubice 1001+ (Csehország)
University of Silesia in Katowice 1001+ (Lengyelország)
University of West Bohemia 1001+ (Csehország)
University of Łódź 1001+ (Lengyelország)
V.N. Karazin Kharkiv National University 1001+ (Ukrajna)
VŠB - Technical University of Ostrava 1001+ (Csehország)
West University of Timisoara 1001+ (Románia)
Wrocław University of Science and Technology 1001+ (Lengyelország)
Łodz University of Technology 1001+ (Lengyelország)


A messzebbről érkezőktől is elengedném a tandíjat. Arra gondoljunk, hogy a külföldi hallgató itt fog lakni, enni, bulizni, utazni, stb. Tehát akkor is pénzt kell hozzon ide, ha az egyetem közvetlenül nem kap érte tandíjat. És itt jönne az, hogy bölcs az állam. Ha közös bevételeink (adó) egy része azért folyik be, mert van egy oktatás, ami fogyasztást generál (ahogy pl. a turizmus is), akkor azt támogatni kell ezen bevételekből.


Mennyi idő alatt fog felfutni ez? Egyrészt gyorsabban, mint gondolnánk, mert az oktatás nagyon felívelő "iparág". Mindenhol szükség van a képzett szakemberekre. A magyar felsőoktatásnak van potenciálja, hogy ellásson képzett emberekkel olyan régiókat, ahol ez most nem elérhető. Hangsúlyozom, hogy most. Aki fejlődni akar, az most az oktatását / kutatását fejleszti. Ez a lehetőség nem fog sokáig fennmaradni. Másrészről maga az MSc képzés is két év. Akit most felveszünk, az 2 év múlva végez és utána viheti hírünket. Egy ilyen hírnév építés mindig lassú folyamat. Fontos, hogy az ország prioritásként kezelje és országgyűlési ciklusokon átívelően biztosítsa a támogatást az egyetemek számára. Ne 1-2 éves alkuk tárgya legyen, hogy most van pénz az egyetemekre, amakkor meg nincs.


A jó oktatás nem csak az egyetemek hírét növelhetné, remények szerint olyan szintre, hogy a rangsorokban is előre lépjünk, s ezzel még egyszerűbb legyen diákokat verbuválni, nem az országét is. A most itt kiképzett, fejlődő országból jövő külföldiek országuk értelmiségi krémjét fogják alkotni. Nagyon más lehet olyan országokkal tárgyalni, ahol a tanácsadók egy része esetleg itt tanult.

A fentiek röviden azt jelentik, hogy lehet Magyarországon pénzt termelő felsőoktatást kialakítani, de az most befektetést igényel és több időt, mint egy választási ciklus. A gyorsan sok pénzt termelő felsőoktatás viszont hiú ábránd!

Mit ér egy PhD?

A The Guardian lehozott egy cikket, amiben egy a PhD-ját nemsokára megkapó panaszkodik, hogy nemhogy az akadémiai szférában nem talál állást, de az iparban sem a szakmájának megfelelőt és így kénytelen pincérnőként elhelyezkedni.

Elpanaszolja, hogy (1) az egyetemeken egyre kevesebb állás van; (2) a munkáltatók nem akarnak PhD-val rendelkezőket, mert a szemükben túlképzettek; (3) az egyetem abban érdekelt, hogy sok PhD-sa legyen, mert pénz kap értük az államtól; (4) a témavezetők szeretik a PhD-sokat, mert nagyon olcsó, keményen dolgozó munkaerők.

Lehet azon filozofálni, hogy a konkrét illető miért nem kapott állást. A kommentekben meg is teszik. Nem ez a lényeg, hanem az általános probléma a képzés ezen szegletében a PhD hallgatók és a munkáltatók oldaláról.

Szeretnék kutatni!

A PhD képzésre jelentkezők zöme szeretne kutatni. Nem küzdöd végig az egyetemet a jó jegyekért, kutatsz a szabadidőben, hogy legyenek eredményeid a felvételire, ha nem szeretnél ezzel foglalkozni. Nem egyszerű bekerülni az állami ösztöndíjas helyekre (tehát ahol kapsz valami pénzt is).

A felvételit 3-4 (vagy sokkal több) év kemény munka követi. Nem érdemes vitatkozni róla, hogy mennyire nehéz az iparban, s persze mindenki sokat dolgozik. Az akadémiai szférának is megvannak a maga előnyei és hátrányai (a kettő nagyjából ugyanaz: flexibilis munkarend, tehát sohasem kötelező dolgozni, csak mindig kell). Ez az idő nem csak kutatásról, de sok helyütt tanításról, adminisztrációról és pályázásról is szól. Még sem teljesen igaz, hogy csak azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk.

Ezt nem lehet végigcsinálni úgy, hogy alibiből van valaki a doktori képzésben. Nincs olyan, hogy "valahol kell lenni és nincs kedvem dolgozni". Az sem működik, hogy "ha nem jön be, akkor elhelyezkedem az iparban". Annak lesz doktorija, aki teljes erőbedobással arra készül, hogy kutató legyen*. Voltak a tanszékünkön olyanok, akiket jobban érdekelt az ipar. Nem is lett meg a doktorijuk. Ezért nagyon nehéz a doktori után beismerni, hogy nem lesz valakiből kutató. Át kellett az illetőnek agyban állnia arra, hogy most mindent feláldoz a kutatói létért. S ez dől össze.

Miért nem kellenek a doktori fokozattal rendelkezők a cégeknek?

Mert nem ismerik a képzésnek ez a részét. A PhD fokozat jelenleg a legmagasabb elérhető iskolai végzettség. Sokak fejében az egyetemi diploma az oktatás teteje. Már nem az. A doktori képzés a legmagasabb foka az oktatásnak.

A munkáltatók túlképzést látnak a PhD fokozatban, illetve egyfajta kihívást, hogy ha nekik nincs meg ez a fokozatuk, akkor a Dr. előtaggal rendelkezők** valahogy feléjük kerülhetnek. Illetve a kutatásról van még egy olyan fura elképzelés, hogy azt poros könyvtárakban, csontvázak között békanyálat kavargatva lehet csak végezni, bezzeg az ipari melókat. Mindeközben az ipar  ad megrendelést az egyetemeknek, tehát van olyan ipari munka, amit az egyetemi állomány tud jobban/hatékonyabban elvégezni. Félreértés, hogy a doktori képzés nem szakmai gyakorlat. Nem vállalti környezet, ez igaz, de szakmai gyakorlat (és sok minden sokkal egyszerűbb egy cégben, mint az egyetemen).

A doktori fokozat az jelenti, hogy az illető önálló kutatásra képes. Azaz rá lehet bízni egy feladatot és el tudja végezni. Nem kell fogni a kezét közben. Ezt kéne megérteni a munkáltatóknak. Egy PhD-val rendelkezővel előbbre vannak, mint egy MSc-vel rendelkezővel, akkor is, ha azt már 3-4 éve próbálják maguk csiszolgatni. Egy PhD-val rendelkező képes megtervezni a munkáját, képes dokumentálni azt, előadásokat/prezentációkat tud tartani. Hallottam olyat is, hogy inkább az MSc (egyetemi) szint az, aminek ki kéne kopnia az iparból. A kevesebb önállóságot igénylő munkákra elég a BSc (korábbi főiskolai szint), míg ezen munkatársak irányítására, projektek vezetésére PhD-s szükséges.

KSH (2013-as) adatai alapján 2000 óta nagyjából konstansan 12 ezer embernek van doktori fokozata (2000 - 12570; 2005 - 12209; 2010 - 11889; 2012 - 11814; 2013 - 11765). Azaz nem sok emberről beszélünk. Ennél lehet több is kéne az iparba (most gondolom egy részük az egyetemeken és a felsőoktatásban van).

Miért nem mondta ezt előbb a témavezetőm?

Mondta. Nem szoktunk rózsás képet festeni az elhelyezkedési lehetőségekről. Nehéz is úgy, hogy nekem 40 évesen sincs állandó állásom. Persze az elmúlt 20 évben keveset voltam munkanélküli, tehát el lehet evickélni. Ezzel szemben a kutatás kreatív munka, amivel az emberiséget előre visszük. Ki ne szeretne ilyennel foglalkozni? Az egyik óriási probléma ma, hogy nagyon sok értelmetlen munka van, a kevés értelmeset meg alulfizetik (vö. On the Phenomenon of Bullshit Jobs - David Graeber).

Az akadémia állások is eléggé alulfizetettek. Sőt az egész olyan, mint egy drogkartel fizetésstruktúrája. Az alsó szinten nagyon alacsony a fizetés, s mindenki abban a reményben dolgozik sokat éhbérért, hogy feljebb kerül. Fent egy kicsit jobb a helyzet (de egy drogbáróhoz képes a legjobban fizetett professzorok is csórók). Minden súlyosbítva, hogy ebben a szegmensben nincsenek állandó állások az alsó szinteken. Amikor valaki azt mondja, hogy persze állami alkalmazottnak lenni jó, mert az nyugdíjas állás, akkor felvilágosítom, hogy szerződésem 1-3-5 évre van. Nyugdíjig egy kicsivel még több van hátra. Nyugaton jellemzőbb, hogy a docens/tudományos főmunkatárs szinttől általában állandó állásban vannak már az emberek. Nálunk egy fura hibrid rendszer van, ahol alacsonyabb szinten is lehet valaki állandó állásban és professzor/tudományos tanácsadó szinten is lehet valaki határozott idejű munkaviszonyban.

Nem a pénzért végezzük ezt a munkát. Azért mert szeretjük. A gyereknek attól még enni kell adni, meg ruhát kell venni. És ebben a szakmában is lehet tisztességesen keresni (de nem a fiataloknak). Ehhez kitartás kell és gyomor, ami az állandó bizonytalanságot viseli.

Az egyetemnek jó, hogy vannak PhD-sok

A PhD-s az egyetemnek ingyen van, sőt pénzt hoz. Az állami ösztöndíjas PhD-s hallgató diák és így fizetése nincs. Ösztöndíjat kap, amit az állam ad. Az egyetemnek nem kerül pénzébe. Az egyetem kutatásra is ad pénzt a doktori képzésben résztvevőknek, de ezt az egyetem nagyobb részt lenyeli. Tehát az egyetemnek pénze van abból, hogy PhD-sokat vesz fel.

A PhD-s ezek után ingyen munkaerő. Na nem hivatalosan. Ugyanis hivatalosan a doktorandusz/doktoranda nem kötelezhető oktatásra, ha tanít azért neki fizetés jár (óraadásért). Ezt szoktuk nagylelkűen elfelejteni. Régebben még takargatva volt ez olyannal, hogy a tandíjmentességet váltjuk meg az oktatással, most már csak egyszerűen hazudunk mindenkinek. Ezért működnek az egyetemek, mert a tényleges oktatói karral már régen nem működnének. Nincs elég oktató. A doktoranduszok, a kutatócsoportok kutatói, a kutató pályázatokon levő kutatók, a kutatóintézetekben levők pótolják a kimaradó munkaerőt. Mindenkinek kötelező főkurzust (előadást) tartok évek óta...

Persze nekünk témavezetőknek is jó egy ösztöndíjas doktorandusz. Ha nekem kéne pályázatból fizetni, akkor sokba kerülne. A PhD hallgatót tudományos segédmunkatársként kéne foglalkoztatni, az havi 211200 Ft/hónap (bruttó). A szuperbruttója (munkáltatónak ennyibe kerül) 257664 Ft/hó. Évente ez 3 091 968 Ft. Jelenleg 4 éves a doktori képzés, tehát olyan 12 milliót "spórolok" azzal, hogy a hallgatómat sikeresen felveszik állami ösztöndíjra. Kutatni fog, együtt dolgozunk. Megtanítom pár dologra és számíthat a segítségemre. Egy jó doktorandusz nagy kincs!

Konklúzió helyett

Azt kell mondjam, hogy a cikkírónak igaza van. A helyzet rossz és romlik. Mindez úgy, hogy a kutatás (1) azon kevés tevékenység, ami előre viszi az emberiséget; (2) előreláthatólag nem fogják leváltani robotok a kutatókat; (3) az emberek szeretik ezt csinálni. Tehát alapvetően sok embert értelmes munkához lehetne juttatni általa. Mégsem tesszük. Miért?

---

* Más azoknak a helyzete, akik munka alatt végzik el a cég unszolására (gyógyszergyáraknál hallottam ilyenről), vagy előlépés reményében egy klinikán doktori képzésbe kezdenek. Itt most azokról van szó, akik MSc után, fiatalon a kutatói lét mellett döntenek.

** Itt most jegyezzük meg, hogy csak a PhD-val rendelkezők viselhetik a Dr. előtagot. A 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 52. § szerint "Az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az állatorvos, a jogász és az államtudományi szakon oklevelet szerzett személyek a doktori cím használatára jogosultak. Ezek rövidített jelölése: dr. med., dr. med. dent., dr. pharm., dr. vet., dr. jur., dr. rer. pol." Ugyanitt a 53. § "A PhD-fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést, a DLA-fokozattal rendelkezők pedig a „DLA” vagy a „Dr.” rövidítést."

A doktorátus a latin docere - tanítani szóból ered és azt a fokozatot jelentette, amelytől kezdve az illető taníthatott az egyetemen. A lényeg, hogy semmi köze az orvosláshoz vagy a joghoz.

Mi a baj az oktatással? - A képzési szerkezet

A képzési szerkezet alatt értem az előadások és gyakorlatok egymásra épülését és eloszlását a képzés évei között. A képzési szerkezet mutatja meg, hogy mely évek "nehezebbek" és melyek "könnyebbek".

Amikor azt látom, hogy szinte senki nem végzi el az alapképzést a kijelölt 6 félév (3 év) alatt, akkor válaszként felmerülhet, hogy a mostani hallgatóság egyszerűen rosszabb vagy valami gond van az oktatás szerkezetével (vagy az oktatással). Évek tapasztalata, hogy mindig van olyan 20%, aki egyszerűen nem tanul, meg is bukik. Viszont, amikor 40-60%-os vagy még magasabb azoknak az aránya, akik nem végzik el időben a szakot, akkor nem foghatjuk rá a szerényebb képességekre. Saját felelősségünket (is) meg kell vizsgálni. Ez a reflexió elengedhetetlen az oktatás minden területén az egyes kurzusoktól kezdve az egész képzésig.

Az oktatás szerkezete az a része az oktatás problémáinak, ami nagyobb részt rajtunk múlik. Végül is mi határozzuk meg az előadásokat és azok eloszlását a félévek között. Szerintem egy jó kurikulum olyan, hogy egy félévben 5-6 vizsga és 5-6 labor van. Így lehetőség van arra, hogy minden vizsgára legalább 1 hetet tanuljanak a hallgatók. Szerintem annyi kell. A laborok pedig félév közben feladattal látják el a hallgatókat. Itt fontos, hogy a labor ne félév végi ZH-val végződjön. Akkor az lényegében vizsga, mert az utolsó hétre vagy gyakran az első vizsgaidőszak hétre húzódik át.


A hallgatók szorgalmaznák, hogy több tárgyból lehessen félév közben jegyet szerezni. S itt jön be a C és D típusú előadásokkal való trükközés. Ezek trükkök, mert ha lenne elég gyakorlat, akkor a félév során azzal foglalkoznának a hallgatók, s pont, hogy nem akarnának még több ZH-t.


Az egymásra épülés a másik fontos kérdés. Egyrészről, ha van egymásra épülés, akkor azt vegyük komolyan. És tényleg ismerjék az oktatók, hogy miről van szó más előadáson. Viszont csak azért ne legyen előfeltétel valami, hogy a hallgatók ne jussanak előre. A szigorlatok például most lényegében azért előfeltételei sok harmadéves előadásnak, hogy akinek nincs meg, ne vehessen fel harmadikos tárgyakat. Kreditrendszer van. Vegyük komolyan.


Fontos azonban érteni, hogy vannak egyéb szempontok is a fentieken kívül, amelyeket figyelembe kell venni:
 * Laborhelyek száma. A laborok drágák és nincs pénz. Ezért egyre később vannak a laborok, hogy hátha addigra elegen kiesnek, s kevesebb hallgatónak kell azokat megtartani. Lényegében arra építjük a képzést, hogy nem mindenki végez, s bizony a lemorzsolódás nagyobb, mint 20%. Ez egyértelműen gond. Viszont nem tudjuk magunkat túltenni a forráshiányon. Azt nem lehet szervezéssel megoldani. Így viszont az első évben alig van labor, s a továbbiakban meg sok van, ami nehezíti azokat a féléveket.
 * Laborok használata a félévek között. Ugyanabban a laborban nem tudunk teljes évfolyamoknak gyakorlatot tartani ugyanabban a félévben. Az ugyanazon félév itt azt jelenti, hogy őszi vagy tavaszi. Lehet, hogy a biometria másodéves BSc-seknek van és a bioinformatika első éves MSc-seknek, de ha 5-6 3-4 órás gyakorlatot kell berakni ugyanabba az egy számítógépterembe, akkor gond van. Mondjuk biometriából (eddig 3 órás gyakorlat) lehet 4-et tartani egy nap (8-11,11-14,14-17,17-20) és így egy héten akár 16+ is lehet (az előadásnak előbb kell lennie, mint a gyakorlatnak, így hétfő reggel nem lehet). De az 17-kor kezdődő gyakorlat már nem biztos, hogy jó ötlet, főleg péntek délután, illetve az nagyon leharcolja abban a félévben a géptermet. A géptermet több speci is használja, amelyek elhelyezése a félévek között szintén függ a gépterem kihasználásától.
 * Oktatók elfoglaltsága. Terepökológusokat is tartalmazó tanszékként tudjuk, hogy a tavaszi félév speciális. Idővel a növények kibújnak és virágoznak, s ilyenkor lehet felméréseket végezni, amiket télen nem lehet. Ezen nem lehet változtatni. A terepmunka pedig egész napos (egész hetes?) elfoglaltság, nem lehet megszakítani, hogy gyorsan egy előadást megtartson az ember. A terepesek szeretnék, hogy az előadásaik inkább ősszel lennének. De például terepgyakorlatot inkább tavasszal érdemes tartani, kevés érdekes látnivaló van novemberben.

Korábbi BSc szerkezet

Ez mostani képzés, ami eddig (2017) évig volt. Jövőre újfajta kezdődik (lásd lejjebb), de ugye ennek még lesz kifutása. Szinte minden évben lett finomítva, de még most is ritka, hogy valaki 3 év alatt elvégezze. 31 előadás és 14 gyakorlat van az egész képzésben.

1. félév (5 vizsga/15 óra; 3 gyakorlat/8 óra = 23 óra)

Kémiai felzárkóztató kritériumtárgy 2+1*
Biológia kritériumtárgy 2+0*
Informatika 1+3
Matematika 0+3
Fizika 2+0
Általános kémia 4+2
Sejtbiológia  2+0
Bevezetés az állattanba 4+0
Bevezetés a növénytanba 2+0

2. félév (7 vizsga/16 óra;, 3 gyakorlat/9 óra = 25 óra)

Matematika 0+3
Fizikai kémia 3+0
Szerves kémia 3+0
Állatszervezettan  2+4
Állatrendszertan 2+2
Növényszervezettan  2+0
Etológia 2+0
Mikológia 2+0

3. félév (5 vizsga / 15 óra; 3 gyakorlat / 6 óra; 1 szigorlat = 21 óra)

Analitikai kémia 2+1
Állatszervezettan  2+0
Állatrendszertan 2+2
Növényszervezettan  2+3
Növényrendszertan 2+2
Bevezetés a biokémiába 2+0
Őszi növényrendszertani terepgyak. B
Természetes szénvegyületek 3+0

4. félév (5 vizsga / 17 óra; 2 gyakorlat / 5 óra; 1 szigorlat = 23 óra)

Növényrendszertan  2+2

Bevezetés a biokémiába 0+3Humánbiológia 4+0
Genetika 4+0
Általános mikrobiológia 2+0
Növényélettan  3+0
Biokémia-Molekuláris biológia 2+0
Állatrendszertani terepgyakorlat
Tavaszi növényrendszertani terepgyak

5. félév (6 vizsga/14 óra; 2 gyakorlat/4 óra = 18 óra)

Növényélettan  2+0
Állatélettan 3+0
Immunológia  2+0
Ökológia I 3+0
Természet és környezetvédelem 2+0
Általános mikrobiológia 0+2
Genetika 2+2

6. félév (3 vizsga / 10 óra; 1 gyakorlat/3 óra = 13 óra)

Állatélettan 3+3
Biogeográfia és vegetációökológia 4+0
Evolúcióbiológia 3+0

Ebben a képbe persze az A/B gyakorlatok rendszere belerondíthat, tehát nagyobb óraszámok jöhetnek ki. Figyeljük meg, hogy nagyon kevés gyakorlat van. Ez persze nem jó. Viszont az a kevés is fura eloszlásban van. Például átfedésnben van egy félévben a növényrendszertan és az állatrendszertan gyakorlat. Tehát két nagyon magolós gyakorlat teljesen egyszerre van. Mindez azért, hogy 3./4. félévre lehessen szigorlat. De legalább a szigorlat nincs egy félévben!
Az utolsó félév persze egyszerűnek tűnik. De ott vannak a kötelezően választható tárgyak is. A 6. félévben van szakdolgozat védés és záróvizsga is. A záróvizsga az utolsó héten van. Az előtte levő héten kell legyen legkésőbb a védés. Tehát legfeljebb 5 hetük van vizsgázni. Inkább kevesebb. Ez szokott problémát okozni.
A második félév pedig egyszerűen halálos a maga 7 vizsgájával és a legtöbb órával, amit a hallgatóknak bent kéne tölteniük. Mindez azért, mert elsőben nincs biológia gyakorlatuk. A bevezetés állattanba és növénytanba előadások pedig - ahogy hallom - nem találták meg a helyüket a szervezettan/rendszertan oktatásban.
Nekünk külön problémás, hogy a tanszékünk csak rendszertannal jelent meg az első négy félévben, amikor a hallgatók BSc témát választanak. A tanszékünk (és az állatrendszertan és ökológia tanszék is) nagyobb része ökológiával / evolúcióbiológiával foglalkozik és nem rendszertannal. Ezek a tudományágak viszont csak 5. és 6. félévben jelennek meg, amikorra már mindenkinek kellett választani szakdolgozat témát.

Régi szerkezet

Ez az a képzés, amit én kaptam. Nem állítom, hogy tökéletes volt. A végén le is írom mi a bajom vele.
31 előadás és 20 gyakorlat volt, összesen 149 óra.


1. félév (5 vizsga / 13 óra; 4 gyakorlat/11 óra = 24 óra)

Atomfizika 2+0
Matematika 3+3
Általános biológia 2+0
Általános kémia 4+2
Sejttan 2+0
Állatszervezettan 0+3
Növényszervezettan 0+3

2. félév (4 vizsga / 11 óra; 4 gyakorlat / 11 óra = 22 óra)

Szerves kémia 4+0
Analitikai kémia 3+0
Számítástechnika 0+2
Állatszervezettan 2+3
Növényszervezettan 2+3
Növényrendszertan 0+3

3. félév (5 vizsga/13 óra; 3 gyakorlat / 10 óra = 23 óra)

Analitikai kémia 0+5
Fizikai-kémia 4+0
Szerves kémia 3+0
Növényrendszertan 2+2
Állatrendszertan 2+3
Állatszervezettan 2+0

4. félév (5 vizsga / 18 óra; 3 gyakorlat / 8 óra; 2 szigorlat = 26 óra)

Növényrendszertan 2+0
Állatrendszertan 2+3
Biokémia 4+0
Humánbiológia 2+0
Biometria 0+3
Kolloidika 2+0
Szünbiológia I 2+0 (éghajlat és talajtan)
Szünbiológia II 4+0 (biogeográfia)
Fizikai-kémia 0+2
Terepgyakorlat

5. félév (7 vizsga / 19 óra; 2 gyakorlat / 8 óra = 27 óra)

Biokémia 2+6
Genetika 4+0
Etológia 2+0
Növényélettan 2+0
Állatélettan 3+2
Szünbiológia III 4+0 (ökológia)
Elválasztástechnika 2+0

6. félév (5 vizsga / 13 óra; 4 gyakorlat / 14 óra = 27 óra)

Genetika 0+4
Evolúciógenetika 3+0
Növényélettan 2+4
Állatélettan 3+2
Immunológia 2+0
Mikrobiológia 3+4

Voltak húzós félévek, s nem állítom, hogy nem lehetett volna ezen is finomítani. Például a két szigorlat ne egy félévben legyen. Később szét is vették. Több gyakorlat volt, és a vizsgák egy kicsit egyenletesebben voltak elosztva. A több gyakorlat nagyon fontos, mert így a félév során is le voltunk terhelve értelmes dolgokkal.

Ehhez még tegyük hozzá, hogy amikor én jártam egyetemre szokás volt vizsgaidőszak hosszabbítást adni azon évfolyamoknak, amelyeknek több mint 6 vizsgája volt a félévben. Szigorlatok duplán számítottak. Így volt, hogy még februárban vagy szeptemberben is vizsgáztunk. Így lehetett tartani, hogy 1 vizsga 1 hét, azaz tényleg volt időnk felkészülni a vizsgákra.

Az új BSc szerkezet

Ez a képzés nagyjából 4 félév kötelező előadást és gyakorlatot tartalmaz. A harmadik év specializációé.

1. félév

Kémiai kritériumtárgy 0+2*
Biológia kritériumtárgy 0+2*
Általános kémia 0+2
Kémia biológusoknak 4+0
Informatika 0+2
Matematika 1+1 (csak gyakjegy)
Fizikai alapok biológusoknak 1+0 (C kollokvium)
Sejtbiológia  3+0
Evolúcióbiológia 3+0
Biogeográfia 3+0

2. félév

Szerves és természetes szénvegyületek kémiája 3+0
Biometria, alapozó biostatisztika 1+1 (csak gyakjegy)
Bioetika és kutatási módszerek 0+1
Sejtbiológiai gyakorlatok 0+2
Bevezetés a laboratóriumi gyakorlatba és biológiai számítások 0+1
Növényi struktúra és funkció I 2+0
Állati struktúra és funkció I 3+0
Az élővilág sokfélesége I 2+0
Az élővilág sokfélesége II 2+0
Etológia 1+0
Mikrobiológia 1+3

3. félév

Biokémia 2+0
Növényi struktúra és funkció I 0+2
Növényi struktúra és funkció II 2+2
Állati struktúra és funkció II 3+0
Állati struktúra és funkció I 0+3
Ökológia 3+2
Genetika 3+0
A természetvédelem tudományos alapjai 0+2

4. félév

Biokémia 0+3

Az élővilág sokfélesége I 0+3
Az élővilág sokfélesége II 0+3
Genetika 0+3
Biokémia és molekuláris biológia 3+0
Bioenergetika és metabolizmus 2+0
Bevezetés a bioinformatikába 0+1
Az immunológia alapjai 1+0 (D kollokvium)
Állati struktúra és funkció II 0+3
Élővilág sokfélesége terepgyakorlat

	1.	2.	3.	4.
Előadások száma	6	8	5	3
Előadások óraszáma	15	15	13	5
Gyakorlatok száma	3	4	5	6
Gyakorlatok óraszáma	5	8	9	16
Kollokviumok száma	4	6	5	2-3
Gyakjegy/évközi beszámoló száma	4	5	5	6-7
Összes óraszám	20	23	21	21

Felsőbb utasítás, hogy kevesebb kontaktóra legyen. Nem értem miért, de ez van. Közben pedig több gyakorlati kredit lett, de ez még kevesebb tényleges gyakorlati órát jelent. A vizsgaidőszakok viselhetőek lesznek a maguk legfeljebb 6 kollokviumával (kötválokkal el lehet rontani, de nem érdemes).


A megdöbbentő a gyakorlatok hiánya. Sokkal kevesebb gyakorlata van egy mostani biológusnak. Ez ugye pénz kérdés és törvényi kérdés. A törvény több gyakorlatot kíván, az ELTE vezetése a hiányos finanszírozás miatt kevesebbet. Persze a törvénynek meg fog felelni az új képzés: több kredit lesz gyakorlaton, de talán még kevesebb gyakorlat lesz. A gyakorlatok eloszlása viszont borzalmasabb, mint valaha. A 4. félév 16 órányi gyakorlata önmagában is súlyos, de a 7 különböző gyakjegy meg még inkább. Itt mondjuk az immunológiát nem értem miért D kollokvium (tehát lehet félév közben is letenni). Azért jó, ha tudjuk, hogy egyszerre lesz a két rendszertan gyakorlat, állatélettan, biokémia és genetika gyakorlat. A bioinformatika gyakorlat csak hab a tortán. Ez a félév súlyos lesz. A rendszertanok azért kerültek ide, hogy a terepgyakorlat előtt legyen közvetlenül, s a hallgatók még emlékezzenek a tanult élőlényekre. Terepgyakorlat pedig csak tavasszal lehet.


Finomság, hogy egy félévben lesz a két rendszertan előadás, ami most már nem állat és növény felosztású, hanem az egész élővilágot áttekinti. Egyszerre lesz a bevezető, és a II-esen valamely csoport részletesebb ismertetése.

A növényszervezettan és a növényélettan gyakorlatnak sikerült egy félévre kerülnie.

Nagyon nem ez a legjobb tantervi háló, amit el lehet képzelni. Viszont ez felelt meg a sokféle kívánságnak, feltételnek, preferenciának, természeti adottságnak, stb. Meg fogjuk látni, hogy nehezebben vagy könnyebben lesz teljesíthető. Több lesz a félév során, otthon elvégzendő feladat. Ez új lesz nekünk is, de a hallgatóknak is. Nagyobb önállóságot követel majd meg tőlük a rendszer. És folyamatosabb tanulást/készülést az egyetemi dolgokra. Ezt nem bánom.

Remélem sikerült egy kicsit megvilágítani, hogy milyen buktatók rejtőzhetnek egy tantervi hálóban, s hogy ezek megoldása nem olyan egyszerű, hogy 1-1 előadást vagy gyakorlatot ide-oda mozgatok. Az egymásra épülések, a laborok kihasználtsága, az oktatók egyéb elfoglaltsága (pl. MSc-s előadások/gyakorlatok) mind-mind korlátokat szab az ilyen mozgatásoknak.

Tapasztaltuk, hogy egy rossz szerkezet nagyon megnehezítheti a szak elvégzését, s demotiválhatja a hallgatókat. Fontos érteni, hogy motivált hallgatók jobban (mélyebben) és többet hajlandóak tanulni (nem a 20% menthetetlenről beszélek). Nem engedhetjük meg, hogy egy rossz tantervi hálóval értékes hallgatókat elvesszünk!