10 éves a "Mi történt a tudományban?"

Ma 10 éve, 2014. január 16-án jelent meg az első blogbejegyzésem.

Tíz éve rászántam magamat, hogy blogot írjak tudományos érdekességekről. Írni szerettem. Az akkor még valamilyen szinten működő tudománynépszerűsítő magazinokba való írás viszont nem vonzott. Úgy éreztem, hogy ahhoz képest sok meló. A blogírásnak megvan az az öröme, hogy megírom és kiteszem. Ez az élmény a tudományos publikálásban nagyon nincs így, ott kész az írás aztán jön a sok hónap várakozás, hogy bírálják, az újraírások és amikor már régen elfelejtettem, hogy miről is szólt az a cikk, akkor megjelenik.

Kérdezhetitek, hogy miért pont blog. Már 2014 sem volt a blogolás aranykora, inkább leszálló ágban volt. Kevesebben olvasnak. De azért még olvasnak az emberek, szóval ez a forma nem reménytelen. A videós meg nagyon más. Technikailag is és időigényben is. De arról majd egyszer később. A téma meg egyértelmű, ha egyszer kutató vagyok, akkor írjak arról, amihez értek. Értem én, hogy nem érdekel olyan sok embert, mint mondjuk valamilyen számítógépes játék, amivel szintén néha foglalkozom, de hát a tudós maradjon a tudománynál.

"Hogy 100-nál többen olvassák"

Rózsa Lajos, társszerzőm a COVID könyvben, válaszolta ezt egyszer arra a kérdésre, hogy miért foglalkozik tudománynépszerűsítéssel. Ráerősítve az előbbi gondolatra, hogy bár a tudományos munka kimenete a szakcikk, nemcsak a megjelenés lassúsága miatt keserves meló, de utána túl sokan nem is olvassák. Ha az idézeteket nézem (tegyük fel, hogy ha már idézte valaki egy másik szakcikkben, akkor olvasta is az eredetit), akkor 1 ilyen cikkem van. OK, a baj velem és a tudományos teljesítményemmel van, de a nálam sokkal jobb kutatóknak is bőven van olyan cikke, amit alig pár tucat másik cikk idéz. Ehhez képest a 166 blogbejegyzésemből 131-nek van 100-nál több kattintása (remélve, hogy ezekből azért pár el is olvasta).

166 bejegyzés, 120 ezer megtekintés

Az elmúlt 10 évben 166 blogbejegyzés jelent meg ezen a blogon. Közben nyitottam egy blogot, amelyen csak megmondom a magamét ami 73 bejegyzésnél tart és tavaly óta öltözködésről is írok. Nem tudom, hogy ez sok vagy kevés. Egyetlen évben sem értem el, hogy legalább hetente írjak valamit a tudományról. A legközelebb ehhez 2016-ban voltam, amikor 32 tudományos cikket ismertettem. A lendület sajnos jócskán lankadt az évek során. Míg az első három évben azért elég rendszeresen írtam, az utóbbi években még a kéthavi szintet sem érem el (és az sem egyenletes). Általában januárban úgy érzem, hogy írni kéne és írok is. Aztán valahogy eljön a december (mintha egymás mellett lennének, csak a másik irányban) és gyorsan írok megint. És közben meg ott a "majd holnap"...

Kifogások, kifogások

Írni sokszor van kedvem. Ettől még ez időigényes. Mai napig nem tudom, hogy mi az a mélység és hossz, ami megfelelő. Én szeretem jobban bemutatni az adott tanulmányt, esetleg más tanulmányokkal is összevetve. Ez persze így időigényessé teszi. És végül lesz olyan két oldalnyi szöveg. Ha meg csak a kivonatok, gyors olvasás alapján írok valamit, akkor mi a hozzáadott érték, hogy egy aktív kutató mutatja be a tudományos újdonságokat? Az összefoglalókat bárki lefordíthatja. Szóval az időhiány. Attól meg mindenki szenved. Kicsit szépíti a statisztikát, hogy írtam egy időben a Qubit-nek, most van ott podcastunk. De ezekkel együtt is egyértelmű, hogy kevésbé vagyok produktív. Vagy valahogy kijövök a gödörből vagy sem. A 2021 és 2022 egyértelműen ilyen COVID hatás volt, mert semmihez nem volt kedvem. Szóval van még remény. A biztató szavak segítenek!

Mi volt a legnézettebb bejegyzés?

120 ezer megtekintést a bejegyzések egy kicsiny része generálta. Bár a bejegyzések melletti számok csak 69703-at adnak ki, de a gondolom rá lehet máshogy is tévedni az oldalamra. A legtöbbet megtekintett bejegyzés a "Mennyi az emberi generációs idő?" című bejegyzésem. Nem gondolom, hogy a legizgalmasabb bejegyzés, de egy felmerülő kérdésre ad válasz és gondolom a google ezért adja ki az erre rákeresőknek. A top10-be még egy kérdés (Miből készül a pergamen?) került be. A rendszertani kérdéseket gondolom a gimisek és egyetemisták nézik. Az ilyen áttekintő rendszertani dolgok általában jól mennek, mert van rá igény és kevés a jó online forrás (vagy nincs). A COVID időszakban pedig két erről szóló cikkem ment erősen. A listában az "Élet keletkezése és a paraziták" bejegyzés saját kutatásról szól. Ilyet túl ritkán mutatok be.

1. Mennyi az emberi generációs idő? (10578)
   
2. Az állatok rendszertana (8882)
3. COVID-19 - A nagy vakcinakérdések 1. Hogy lehet ilyen gyorsan oltást fejleszteni? (4129)
   
4. Az élet keletkezése és a paraziták (1494)
   
5. Az élővilág rendszere - áttekintés (1268)
   
6. Evolúciós változások a jelen emberében (1241)
7. Miből készült a pergamen? (1204)
   
8. COVID-19: médiaparadicsom (1188)
   
9. III. Béla és a finnugorok (1134)
   
10. A klímaszkepticizmus és a környezetvédelem (1023)
    

Új tanulság persze nincs. Ha azt akarod, hogy sokan nézzenek/olvassanak, akkor olyan keresésre adjon szó szerint választ a bejegyzés, amit sokan keresnek. Nem tudtam, hogy ezek ilyenek és egyelőre nem találtam meg a google analytics bugyraiban, hogy hogyan lehet a magyar biológiai/ökológiai/evolúciós kereséseket megtudni. Írnék én szívesen azokról! (ha valaki tudja vagy van hozzáférése, kérem ossza meg velem!)

Ami kimaradt

Nem minden elkezdett bejegyzésből lesz aztán valaha megjelent blogbejegyzés. Jelenleg 21 piszkozat van (és nem számolom mennyi Word állomány a háttértáramon). Van, hogy nincs kedvem befejezni, van, hogy valamiért halogatom aztán már nem lesz aktuális. Van ebből két rendszertani összefoglaló, amit azért valamikor be kéne fejezni. Van köztük átfogóbb kérdést tárgyaló, mint például a népességrobbanást tárgyaló. Az amolyan reakciónak indult, amikor a Partizán kihozta, hogy az nem is akkora gond. De az. És van reakció egy akkor megjelent cikkre, amit nem tudtam soha elég tapintatosan megfogalmazni. Az eredeti cikk a szokásos amcsi néger vs. fehér ellentétet valami ökológiai köntösbe próbálja bújtatni, és bár nagyon arra hajt, hogy hát a gonosz fehérek, de közben sikeresen lepatkányozza a négereket. És persze teljesen félreérti az r és K stratégiát. Talán ez a fő gond és ezért sikerül nekik teljesen vállalhatatlannak lenni (szerintem).

Forgalom

Nem meglepő, hogy a legtöbb bejövő kattintás a google keresőn keresztül, illetve a facebook-ról jön. Ez utóbbi a saját megosztásaim. A listán érdekes a 24.hu, amely a Science cikkünk megjelenésekor linkelte azt a bejegyzésemet, illetve Molnár V Attila blogjáról jövő kattintások. A bloggeren lehetőség van más blogokat megjeleníteni oldalsávban. Nálam is több van, köztük debreceni ökológus/botanikus kollégám blogja is. Remélem innen is mentek át hozzá, érdekes dolgokat ír növényekről.

Hogyan tovább?

Nem tudom. Biztosan nem hagyom abba. Nyitottam a videók felé, abból több lesz. Idén kipróbálom a rövidebb bejegyzéseket. Aztán meglátjuk. Ha nagyon kedvem van írni, akkor a Qubit mindig lehetőség. Nekik nagyobb az elérésük. Az eléréshez közönség kell, amit fel kell építeni. Egymagamnak ez nehéz (nem vagyok jó benne), mert egymagam kéne mindazt a tartalmat szolgáltatnom, amitől elég ember jönne az oldalra. Viszont engem nem annyira zavar, ha mások oldalára írok. Írtam már a Critical Biomass oldalára is (főleg a könyvheti bejegyzésekbe). A Critical Biomass-t mindenképpen megemlíteném, egyrészt inspirál, amit Máté felépített ott, másrészt, amikor 10 éves lett az a blog, akkor tudtam, hogy az enyémnek is meg kell élnie ezt az évfordulót. Megélte.

A saját blog megmarad, mert itt a megjelenés idejét és formáját is én határozom meg. Néha még azt is sok kivárni, amíg a Qubit kirakja a podcastunkat (általában egy héten belül, hogy elküldjük nekik a végleges vágott anyagot). És továbbra is vannak azok a témák, ami már a sűreje az evolúcióbiológiának és lehet, hogy kevésbé hozza lázba a nagyobb közönséget, de a diákjaimnak azért leírom.

Köszönöm, hogy olvastátok írásaimat! Folytatom.

Könyvajánló: Stephen Le – A táplálkozás százmillió éves története

A könyv, a címe után nem meglepő módon, a táplálkozásról szól. Arról, hogy hogyan étkeztek az őseink. Egy kicsit persze azon őseink is, amelyek sok ezer évvel ezelőtt éltek. De leginkább az utolsó kb. 500 évről van szó.

A könyv a rovarevéssel kezd, ami azért a legtöbbünket némi borzongással tölt el: nem része a tradicionális európai étrendnek. De a földkerekség nem minden helyén ennyire elutasítóak a rovarokkal kapcsolatban. Viszont, és ez itt az első fejezet üzenete, egyre kevesebb helyen tartják meg a nagyszülők, dédszülők étkezési szokásait és egyre többen váltják fel azt valami globálisan homogén étrenddel. A probléma, hogy eleink egyrészt azért ették, amit, mert elérhető volt, másrészt ezekhez az élelmiszerekhez valamelyest alkalmazkodott is a szervezetünk.

A rovarevés egy fura kérdés. Ízeltlábúakat eszünk, hiszen sokféle rákot fogyasztunk. Tehát sem a húsukkal, sem a kitinpáncéllal nincs gond. A homárok esetében széttörjük azt és kiesszük belőle a húst, egy apró garnélánál pedig csak összerágjuk azt. Magyarországon is elterjedt volt a rákevés, a rákászat része volt a pákászatnak, az ártéri élővilág hasznosításának. Mára viszont kikopott (az árterekkel együtt). Én bevallom ettem sült selyemhernyóbábot. Nem volt vele semmi gond. Az elfogadott élelem kultúrafüggő. Mi eszünk zúzapörköltet, a kínaiak is, de Nyugat-Európában nagyon furán néznek erre a kajára. Nekünk meg nem mindig jön be a sokféle tengeri herkentyű, amit a tengermelléki népek esznek (kóstoltam már tengerisünt is).

Sült selyemhernyóbáb

A következő fejezetekben a gyümölcsök, húsok, halak és keményítő kérdéskörét járja körül. Mindegyik az étrendük része jó ideje. A gyümölcsök lehettek ezekből a legkorábbiak, de korántsem az élelem tökéletes forrásai. Általában van valamilyen hátrányuk, kis mennyiségben mérget is tartalmaznak pont azért, hogy ne bármi egye meg azokat. A gyümölcsökkel a növények egy egyszerű szerződést próbálnak kötni: én adok neked cukrot, te elviszed jó messzire a magvaimat. A legtöbb termesztett gyümölcsünkből persze már kiszelektáltuk a mérgező anyagok jelentős részét.

A húsok kérdése manapság megosztó, de nem tagadhatjuk, hogy mindenevők vagyunk, amibe a tojás és a húsok is beletartoznak. Lehet, hogy eleink nem tudtak annyi húshoz jutni, mint manapság mi, de vegán életet sem éltek. Halak lehettek a fehérjeforrás rendszeresebb része, még a tengerektől elzárt Magyar Királyság területén is (megint az árterek kérdése). A halak ráadásul az omega-3 omega-6 zsírsavak egyensúlyában is jót tehetnek manapság.

A keményítő a mezőgazdaságra áttért népesség legfőbb kalóriaforrása. Szerethetjük vagy sem, de az emberiséget ma kukoricával, rizzsel, gabonával és burgonyával etetjük. Minden más arról szól, hogy ízletes legyen ez. Ez is egy végigvonuló üzenet a könyvön: a helyi konyha a kevésbé ízletes, de valamiért fontos (elérhető vagy valamilyen esszenciális tápanyagot tartalmazó) élelmiszerből is tud ízletes ételt készíteni a megfelelő eljárással, fűszerezéssel, párosítással.

Az étkezéssel kapcsolatban érdemes írni a vitaminhiányról és az élelemmel terjedő betegségekről is. Nem volt egyszerű megtudni, hogy bizonyos étrenden élők között miért jelentkezik egy adott betegség. Sőt azt sem egyszerű, hogy az étrenddel van kapcsolatban és nem valami mással, például valami ragályos kórokozóval. De lassan és biztosan megismertük, hogy mikre van szükségünk a teljes élethez. Ahol valami nagyon hiányzott az étrendből, ott hozzáadással lehet pótolni. Ilyen például a só jódozása Európában, de az A vitamint tartalmazó aranyrizs is ide sorolható. A fejezet még kitér az allergiára, ami egyfajta túl tiszta környezet okozta probléma. Az összegzés előtti fejezet a kalóriákról szól. Amiből manapság több van, mint kéne és bizony elhízáshoz vezet. Az pedig nem jó.

Végül ide rakom a tíz jó tanácsot, amit a szerző ajánl az egészséges élethez.

1. Mozogjunk eleget. Gyalogoljunk. Az életünk nagyobb részében bőven elég gyalogolni napi 2 órát az egészségünk megőrzése érdekében. Idős korban jöhetnek a súlyok is, hogy kevéssé csökkenjen az izomtömeg. Ehhez persze nem árthat, ha eleve van izomtömeg, amiből kevésbé vesztünk.
2. Mérsékelt alkoholfogyasztás.
3. Fiatalon fogyasszunk kevesebb húst és tejterméket. Ez nagyjából a reménytelen kategória, mert azért kéne kevesebb húst és tejterméket fogyasztani, hogy ne nőjenek akkorára a gyerekek. A gyors növekedés pedig növeli a rák kockázatát (nem gyerekkorban, hanem majd). Viszont melyik tininek lehetne elmagyarázni, hogy most legyél alacsonyabb és kevésbé izmos, de ezért majd 60-70 évesen lehet, hogy kevesebb gondod lesz? Az ellenkezője, hogy idősen (65+) viszont együnk több fehérjét, betartható. Ekkor is növeli a rák kockázatát, de ilyenkor már nagyobb a kockázata az izomtömegcsökkenésből fakadó törékenységnek, gyengeségnek.
4. Kultiváljuk a tradicionális konyhát
5. Együnk azt, amit az őseink ettek
6. Táplálkozzunk a fenntarthatóságnak megfelelően. Nehéz kérdés, mert bár sok példát hoz a helyi élelmiszerek használatára, de nem lehet egész Ausztráliát kengurun tartani, vagy Kanadát jávorszarvason tartani. A helyi vadállományt túl is lehet használni, ráadásul mindenféle nyavalyát is elkaphatunk denevérlevesből, majomagyvelőből, cibetmacskasteak-kel és tobzoskafalatokkal. Viszont lehet a szezonalitást tartani és a helyi élelmiszert előnyben részesíteni az importálthoz képest. Nem kell paradicsomot enni télen.
7. Igyekezzünk annyi napfényhez jutni, amennyit a bőrtípusunk megkíván.
8. Ne féljünk a baktériumokkal és élősködőkkel való kontrollált érintkezéstől
9. Főzzünk alacsony hőfokon
10. Ne feledjük: a divatos diéták nem válnak be

Nem fejtem ki őket, valami maradjon a könyv olvasására is. Ezek az általános elvek jók, főleg az utolsót nagyon fontoljuk meg! Nincs csodaétel. A változatosság fontos. Ráadásul amúgy is nagyon nehéz egy-egy élelemmel kapcsolatban megmondani, hogy az hogyan hat. Embereken nem tudunk kísérletezni. Nem lehet 1000 embert csak rántott csirkén tartani, másik 1000-et pedig rántott birkahúson, hogy megtudjuk melyiknek milyen egészségügyi hatása van. Még, ha amúgy hasonló egyéb élelmen élnek is (például nem akarjuk, hogy vitaminhiányba szenvedjenek az emberek), akkor is sok minden más hathat. Marad az, hogy megkérdezzük az embereket, hogy mennyi ilyen vagy olyan élelmet fogyasztottak életük során és ezt próbáljuk összevetni az egészségi állapotukkal. De az étkezésünk változik. Nem csak, mert az ízlésünk változhat, hanem az is, ami elérhető. Gyerekként kevesebb hús volt elérhető, ma sokkal több. A szüleim vigyáztak az étrendemre (én is a gyerekekére), de a magaméra kevésbé vigyázok. A múlt évezredben nem volt paradicsom télen, ma bármikor vehetek paradicsomot (annak látszó valamit, az íze nem olyan). Mostanság rendszeresen iszom egy kávét ebéd után, de ez kb. 38 éves koromtól van így. Akkor most rendszeres kávé ivó vagyok vagy sem?

Kávé mellett, magokat nassolva vagy egy meleg tavaszi napon egy fa árnyékában ücsörögve: jó olvasást!