Könyvajánló: Stephen Le – A táplálkozás százmillió éves története

A könyv, a címe után nem meglepő módon, a táplálkozásról szól. Arról, hogy hogyan étkeztek az őseink. Egy kicsit persze azon őseink is, amelyek sok ezer évvel ezelőtt éltek. De leginkább az utolsó kb. 500 évről van szó.

A könyv a rovarevéssel kezd, ami azért a legtöbbünket némi borzongással tölt el: nem része a tradicionális európai étrendnek. De a földkerekség nem minden helyén ennyire elutasítóak a rovarokkal kapcsolatban. Viszont, és ez itt az első fejezet üzenete, egyre kevesebb helyen tartják meg a nagyszülők, dédszülők étkezési szokásait és egyre többen váltják fel azt valami globálisan homogén étrenddel. A probléma, hogy eleink egyrészt azért ették, amit, mert elérhető volt, másrészt ezekhez az élelmiszerekhez valamelyest alkalmazkodott is a szervezetünk.

A rovarevés egy fura kérdés. Ízeltlábúakat eszünk, hiszen sokféle rákot fogyasztunk. Tehát sem a húsukkal, sem a kitinpáncéllal nincs gond. A homárok esetében széttörjük azt és kiesszük belőle a húst, egy apró garnélánál pedig csak összerágjuk azt. Magyarországon is elterjedt volt a rákevés, a rákászat része volt a pákászatnak, az ártéri élővilág hasznosításának. Mára viszont kikopott (az árterekkel együtt). Én bevallom ettem sült selyemhernyóbábot. Nem volt vele semmi gond. Az elfogadott élelem kultúrafüggő. Mi eszünk zúzapörköltet, a kínaiak is, de Nyugat-Európában nagyon furán néznek erre a kajára. Nekünk meg nem mindig jön be a sokféle tengeri herkentyű, amit a tengermelléki népek esznek (kóstoltam már tengerisünt is).

Sült selyemhernyóbáb

A következő fejezetekben a gyümölcsök, húsok, halak és keményítő kérdéskörét járja körül. Mindegyik az étrendük része jó ideje. A gyümölcsök lehettek ezekből a legkorábbiak, de korántsem az élelem tökéletes forrásai. Általában van valamilyen hátrányuk, kis mennyiségben mérget is tartalmaznak pont azért, hogy ne bármi egye meg azokat. A gyümölcsökkel a növények egy egyszerű szerződést próbálnak kötni: én adok neked cukrot, te elviszed jó messzire a magvaimat. A legtöbb termesztett gyümölcsünkből persze már kiszelektáltuk a mérgező anyagok jelentős részét.

A húsok kérdése manapság megosztó, de nem tagadhatjuk, hogy mindenevők vagyunk, amibe a tojás és a húsok is beletartoznak. Lehet, hogy eleink nem tudtak annyi húshoz jutni, mint manapság mi, de vegán életet sem éltek. Halak lehettek a fehérjeforrás rendszeresebb része, még a tengerektől elzárt Magyar Királyság területén is (megint az árterek kérdése). A halak ráadásul az omega-3 omega-6 zsírsavak egyensúlyában is jót tehetnek manapság.

A keményítő a mezőgazdaságra áttért népesség legfőbb kalóriaforrása. Szerethetjük vagy sem, de az emberiséget ma kukoricával, rizzsel, gabonával és burgonyával etetjük. Minden más arról szól, hogy ízletes legyen ez. Ez is egy végigvonuló üzenet a könyvön: a helyi konyha a kevésbé ízletes, de valamiért fontos (elérhető vagy valamilyen esszenciális tápanyagot tartalmazó) élelmiszerből is tud ízletes ételt készíteni a megfelelő eljárással, fűszerezéssel, párosítással.

Az étkezéssel kapcsolatban érdemes írni a vitaminhiányról és az élelemmel terjedő betegségekről is. Nem volt egyszerű megtudni, hogy bizonyos étrenden élők között miért jelentkezik egy adott betegség. Sőt azt sem egyszerű, hogy az étrenddel van kapcsolatban és nem valami mással, például valami ragályos kórokozóval. De lassan és biztosan megismertük, hogy mikre van szükségünk a teljes élethez. Ahol valami nagyon hiányzott az étrendből, ott hozzáadással lehet pótolni. Ilyen például a só jódozása Európában, de az A vitamint tartalmazó aranyrizs is ide sorolható. A fejezet még kitér az allergiára, ami egyfajta túl tiszta környezet okozta probléma. Az összegzés előtti fejezet a kalóriákról szól. Amiből manapság több van, mint kéne és bizony elhízáshoz vezet. Az pedig nem jó.

Végül ide rakom a tíz jó tanácsot, amit a szerző ajánl az egészséges élethez.

1. Mozogjunk eleget. Gyalogoljunk. Az életünk nagyobb részében bőven elég gyalogolni napi 2 órát az egészségünk megőrzése érdekében. Idős korban jöhetnek a súlyok is, hogy kevéssé csökkenjen az izomtömeg. Ehhez persze nem árthat, ha eleve van izomtömeg, amiből kevésbé vesztünk.
2. Mérsékelt alkoholfogyasztás.
3. Fiatalon fogyasszunk kevesebb húst és tejterméket. Ez nagyjából a reménytelen kategória, mert azért kéne kevesebb húst és tejterméket fogyasztani, hogy ne nőjenek akkorára a gyerekek. A gyors növekedés pedig növeli a rák kockázatát (nem gyerekkorban, hanem majd). Viszont melyik tininek lehetne elmagyarázni, hogy most legyél alacsonyabb és kevésbé izmos, de ezért majd 60-70 évesen lehet, hogy kevesebb gondod lesz? Az ellenkezője, hogy idősen (65+) viszont együnk több fehérjét, betartható. Ekkor is növeli a rák kockázatát, de ilyenkor már nagyobb a kockázata az izomtömegcsökkenésből fakadó törékenységnek, gyengeségnek.
4. Kultiváljuk a tradicionális konyhát
5. Együnk azt, amit az őseink ettek
6. Táplálkozzunk a fenntarthatóságnak megfelelően. Nehéz kérdés, mert bár sok példát hoz a helyi élelmiszerek használatára, de nem lehet egész Ausztráliát kengurun tartani, vagy Kanadát jávorszarvason tartani. A helyi vadállományt túl is lehet használni, ráadásul mindenféle nyavalyát is elkaphatunk denevérlevesből, majomagyvelőből, cibetmacskasteak-kel és tobzoskafalatokkal. Viszont lehet a szezonalitást tartani és a helyi élelmiszert előnyben részesíteni az importálthoz képest. Nem kell paradicsomot enni télen.
7. Igyekezzünk annyi napfényhez jutni, amennyit a bőrtípusunk megkíván.
8. Ne féljünk a baktériumokkal és élősködőkkel való kontrollált érintkezéstől
9. Főzzünk alacsony hőfokon
10. Ne feledjük: a divatos diéták nem válnak be

Nem fejtem ki őket, valami maradjon a könyv olvasására is. Ezek az általános elvek jók, főleg az utolsót nagyon fontoljuk meg! Nincs csodaétel. A változatosság fontos. Ráadásul amúgy is nagyon nehéz egy-egy élelemmel kapcsolatban megmondani, hogy az hogyan hat. Embereken nem tudunk kísérletezni. Nem lehet 1000 embert csak rántott csirkén tartani, másik 1000-et pedig rántott birkahúson, hogy megtudjuk melyiknek milyen egészségügyi hatása van. Még, ha amúgy hasonló egyéb élelmen élnek is (például nem akarjuk, hogy vitaminhiányba szenvedjenek az emberek), akkor is sok minden más hathat. Marad az, hogy megkérdezzük az embereket, hogy mennyi ilyen vagy olyan élelmet fogyasztottak életük során és ezt próbáljuk összevetni az egészségi állapotukkal. De az étkezésünk változik. Nem csak, mert az ízlésünk változhat, hanem az is, ami elérhető. Gyerekként kevesebb hús volt elérhető, ma sokkal több. A szüleim vigyáztak az étrendemre (én is a gyerekekére), de a magaméra kevésbé vigyázok. A múlt évezredben nem volt paradicsom télen, ma bármikor vehetek paradicsomot (annak látszó valamit, az íze nem olyan). Mostanság rendszeresen iszom egy kávét ebéd után, de ez kb. 38 éves koromtól van így. Akkor most rendszeres kávé ivó vagyok vagy sem?

Kávé mellett, magokat nassolva vagy egy meleg tavaszi napon egy fa árnyékában ücsörögve: jó olvasást!