Megjelent az Azonnalin egy viccnek durva, komolynak gondolt cikként meg elborzasztó
írás. A szerző a mellett érvel, hogy ne higgyünk a tudománynak, mert az is ideológiai kérdése. Azzal támasztja alá gondolatmenetét, hogy a járványintézkedéseket különböző járványtanászok és virológusok máshogyan értékelnek. Mindezt a végén azzal spékelte meg, hogy a klímavédelembe is rúgott egy nagyot. Ez utóbbin keresztül szeretném bemutatni, hogy objektív tudomány mellett is lehetnek eltérő vélemények, nem azért mert a tudomány ne lenne egzakt, hanem, mert korlátozott adatok mellett kéne megjósolni a jövőt.
A világban van bizonytalanság és nem tudunk mindent
Lehet, hogy a természettudománytól azt várják el az emberek, hogy az mindig minden körülmények között megjósolja a jövőt, mert hát mégiscsak ez az egyik varázslat, amit elvárunk tőle. Ki kell ábrándítsam a nagyérdeműt, nem így működik a világ. Sok mindennek van bizonytalansága, ami jó részt a nemtudásunkból ered. Igen nem tudunk mindent. Nem csak én, egyszeri ember, de kollektíven sem. Amikor gimnáziumban szépen kiszámoljuk, hogy mikor mekkora sebességgel megy a feladatban szereplő autó, akkor feltételezzük, hogy minden adat a rendelkezésünkre áll. Amikor az a kérdés, hogy 2050-ben mi lesz, akkor ugye belátjuk, hogy nem tudunk mindent. A legegyszerűbb mérésnek, például egy kiló liszt lemérésének, is van bizonytalansága. Ez persze nem nagy, nem fogunk 2 kilót mérni (vagy ha igen, akkor valami nagyon rossz a mérleggel) és felet sem, de grammokban biztosan lesznek eltérések. Egy ennél sokkal összetettebb rendszer, mint a klíma, sokkal több hibával terhelt. Mégis mostanság egészen jól tudják jósolni az időjárást a következő napokra.
Az, hogy a bizonytalansággal nem tudunk mentálisan mit kezdeni, az nem a tudomány hibája, hanem a mienk. Vigyünk esernyőt vagy sem? Merjek-e teregetni az erkélyen vagy inkább a szobában tegyem? Ezeket a döntéseket a rendelkezésre álló adatok alapján kell meghoznunk. A természettudomány ebben annyi, hogy, amennyiben nem esik az eső (és nincs 100% páratartalom), úgy idővel meg fog száradni a ruha. A benne levő víz elpárolog. Ez a páratartalom, a hőmérséklet, a szél és a ruha anyagától függően több kevesebb időt vehet igénybe. De ott a bizonyosság, hogy a ruhák száríthatóak. És a legfontosabb: ez független a teregető ideológiai beállítottságától, a kormány összetételétől és az aznapi kedvemtől. A döntést, hogy kint teregessek vagy bent nekem kell meghozni. Bevállalhatom, hogy eláznak a dolgok, de ha nem, akkor kint gyorsabban fognak megszárazni. Ma is igen felhős volt az ég, de végül egy csepp eső sem esett itt. Lehetett teregetni. Hétvégén viszont bent teregettem, pedig visszagondolva volt elég esőmentes időszak (bőven), amikor kint is megszáradtak volna a ruhák. Utólag meg könnyű okosnak lenni.
A természettudomány (de a társadalom- és bölcsészettudomány is) objektív, a döntéshozatal nem az
Az inkriminált írás szerzője azt állítja, hogy "ahogy nincs objektív, ideológiamentes társadalom- vagy bölcsészettudomány, nincs ilyen természettudomány se." Itt összekeveri a tudományt és a művelőit, illetve az eredményeket/tényeket és az értelmezésüket. Van egy eredmény: növekszik a Föld átlaghőmérséklete. Ez a természettudomány. Mit tudunk kezdeni ezzel? Na a klímaváltozás körüli diskurzus erről szól. Valamit kell azzal kezdeni, hogy hatalmas területek lakhatatlanok lesznek, hogy nem lesz elég élelem, hogy új betegségek jelennek meg ott, ahol eddig azok nem voltak jellemzőek. A társadalomtudomány segíthet abban, hogy különböző intézkedéseknek mi lesz a hatása. És ez alapján lehet dönteni a döntéshozóknak, hogy mi legyen. A döntésben lehet ideológia. Akár azt is mondhatja egy politikus, hogy nem hisz az egészben és nem tesz semmit. Amennyiben ilyen embereket választunk meg, akkor ez a nép (vagy egy részének) akarata.
Most jöhet a kórus, hogy ilyen-meg-olyan kutatások bizonyítják, hogy ez meg az az intézkedés nem használ, nincs értelme, stb. Először is szögezzük le, hogy dönteni a klímaváltozásról nem lehet, kőbe is véshetjük, hogy márpedig lehűlés van, attól még nem lesz. Törvénybe és rendeletbe olyasmiket lehet rakni, hogy konkrétan mit lehet és mit nem csinálni. Lehet szelektív kukákat osztani, betiltani az autókázást, a műanyag zacskókat, a húsevést vagy a repülőutakat. Ezekről vitázunk. Lehet ezeket természettudományosan kezelni? Lehet, de nehéz. Hiszen csak megfigyelésre szorítkozhatunk. Kísérletezni nehézkes. Nem mondhatjuk, hogy akkor most 5 évre megtiltjuk a húsevést A városban, de B-ben nem (kontroll kísérlet!) majd megnézzük, hogy mi az eredménye. Maradnak az olyasmik, hogy megbecsüljük a hatását egy kiló steak előállításának és összevetjük más élelmezési stratégiákkal. De ekkor tudni kell, hogy a becslésünk a maga bizonytalansága mellett, lehet, hogy csak lokálisan érvényes. Lehet, hogy 1 kg hús előállításának más a környezetre gyakorolt hatása egy intenzív mezőgazdaságot folytató országban, mint egy pásztorkodó közösségben. És így az eredmények (amelyek objektívek) általánosíthatósága nem tökéletes.
És lehet, hogy inkább az autókat kéne kitiltani a városokból, mint a műanyag zacskókat betiltani, mert az előbbinek kedvezőbb hatása lenne a környezetre (nem tudom, most tegyük fel). A döntés nem csak arról szól, hogy melyikkel mennyi széndioxidot spórolunk meg (az autókkal biztosan többet), de arról is, hogy fizikai szemétből mennyi keletkezik, vagy mikroműanyagból az óceánokban. A klímaváltozás egy igen összetett kérdés. És erre rakódik a gazdaság és a társadalomtudomány kérdése. Nem elég egy szabályozást bevezetni, be is kell tartani. A műanyag zacskók eltűnését is többféleképpen lehet elérni. Lehet tiltani. Lehet extra adót kivetni rá. Lehet pénzt kérni érte. Ezen opciók közül van ami meghagy választási lehetőséget, van, ami nem, és ugyanazon áremelkedés mellett (kötelező adó amit általánosan szednek be az üzletektől vs. én döntök, hogy megveszem-e a zacskót) is más lehet a társadalmi kimenetele a döntésnek. Most úgy tűnik, hogy a műanyag szemét visszaszorítása mellé lehet állítani az embereket. És a nyugati világban például a húsevés egy részéről való önkéntes lemondás is többeknek megoldható. Akkor erre kell menni, és nem olyan irányokba, amelyek jelenleg jelentősebb ellenállásba ütköznének (azért érdekes lesz megnézni, hogy a légi személyszállítás korlátozása mellett most mennyien állnának ki).
Tudom, hogy most körülbelül annyit mondtam, hogy sok a bizonytalanság és keveset tudunk. De ez nem jelenti, hogy minden relatív, a világ megismerhetetlen és nincs objektív igazság! A meglevő ismeretek alapján kell dönteni. A semmittevés is döntés. Az is egy út, aminek következményei lesznek. Mivel az adatok nem teljesek és van bizonytalanság, így bizony – például stressztűréstől függően – más döntés mellett tehetik le a voksukat szakértők ugyanazon objektív adatok alapján. És a döntés lehet ideológiai alapú. De dönteni nem a tudósok fognak, hanem a döntéshozók. Ezért nem is értem, hogy mit jelent az, hogy "zokszó nélkül kéne elfogadniuk a senki által meg nem választott tudósok állítólag objektív, független véleményét".
Leen Hordijk a IIASA korábbi igazgatója részt vett a
CFC gázok betiltását eredményező nemzetközi tárgyalásokon mint tudományos tanácsadó. Később nekünk fiatal kutatóknak mesélt ezekről a tárgyalásokról, hogy tudjuk mi a szerepe a tudománynak egy ilyen döntéshozatalban. Nem a tudósok döntenek, és eleve elhibázott stratégia, ha azzal jön egy kutató, hogy ezt KELL csinálni. A tudomány azt tudja tenni az asztalra, hogy, ha ezt tesszük, ez lesz, ha amazt, akkor amaz. Emberek vagyunk tehát lehet, hogy egyes kimentek közelebb vannak a lelkünkhöz. De a tudomány, a platóni idea, nem azt mondja, hogy ezt és ezt kell tenni klímaügyben, hanem, hogy ha nem teszünk semmit, akkor megsülünk, ha teszünk és eleget, akkor ennek egy része elkerülhető. Minden opció mögött gazdasági kihatás, társadalmi kihatás és hasonlók állnak. És végül a döntéshozók döntenek. Nem kell elfogadni sem a véleményünket, sem azt az opciót, amit a tudományos közösség a legjobbnak tart. De megmondtuk, hogy mi lesz a következménye (mi szóltunk).
Klímaterror vagy reális veszélyekre figyelmeztetés?
A cikk ott fejeződik be, hogy ha hallgatnánk a tudósokra, akkor "a harmadik világ egésze és az első világ alsó osztálya bele fog dögleni ebbe a szakértői abszolutizmusba." Értsd, ha meghozzuk mindazt a lemondást, amitől a világ egy élhetőbb környezet lesz, az – a szerző szerint – nagyon rossz lesz egyes régióknak. Akkor én itt a saját blogom magányában brutálisan őszinte leszek a most ismert eseménytérrel kapcsolatban.
A klímaváltozás legjobban azokat a régiókat érinti, amelyeket harmadik világnak hívunk. Ha nem csinálunk semmit, akkor ezek a területek lakhatatlanok lesznek évtizedeken belül. Azaz bele fognak dögleni. Milliárdok. Ez a nem csinálunk semmit opciónak a következménye. Persze elvitatkozhatunk majd azon, hogy kinek a felelőssége, a Napé mert süt vagy mienk, mert nem tettünk semmit.
A mérleg másik oldalán a gazdasági kihatás van. Értem én, hogy ha nem frissítenénk a ruhaárunk minden két hétben a legújabb trend szerint, akkor szegény sri lankai, bangladeshi, vietnámi, stb. varrónőknek kevesebb bevétele lenne, de a serpenyő másik oldalában szeméthegyek, rengeteg eltüzelt szénhidrogén, környezetet károsító vegyszer, feltúrt élőhelyek és hasonlók állnak. És lehet azzal jönni, hogy mi a fontosabb a környezet vagy az emberélet? Amire amúgy a válasz az, hogy a környezet, hiszen a nélkül nincs emberélet, tehát a kérdés is butaság. Mert a valódi kérdés az az, hogy ha korlátozni kell az ipar termelését, akkor miből fog megélni a harmadik világ és az alsó osztály? És erre nem az ökológusok vagy a klímaszakértők fogják megadni a választ, hanem a közgazdászok és a szociológusok. Ez persze ideológiai kérdés, mert lehet, hogy a válasz egy sokkal nagyobb mértékű társadalmi szolidaritás.
Higgyünk a szakértőknek!
Ez most hangozhat úgy, mint egy politikai kortesbeszéd, amiben azt kérem, hogy nekem higgyenek és ne másnak. De ez nem rólam szól, hanem a szekértelem értékéről. És a szakértelem az nem tudósok és mindenki más. A szakértelem azt is jelenti, hogy amikor elromlik az autóm, akkor az autószerelőnek hiszek és nem ráolvasásokkal próbálom megjavítani. Egy építkezéssel kapcsolatban az építészeknek, építőmérnököknek, kőműveseknek, ácsoknak, burkolóknak, stb. hiszek. Egy orvosi diagnózisért inkább megyek orvoshoz és nem a gyakori kérdéseken teszek fel kérdést az internet bölcs tömegének. Azaz értsük meg, hogy ha a szakértelem értékét megkérdőjelezzük az ökológusok, klímaszakértők, virológusok és járványtanászok tekintetében, akkor a mi saját szakmánkkal kapcsolatos szakértelmünket is megkérdőjelezi a többi ember. Biztos ilyen világban szeretnénk élni?
