2020. június 21., vasárnap

Nyakkendők és gallérok

A fiamnak most volt a tablófotózása. Most jött el az ideje, hogy megtanítsam nyakkendőt kötni. Önmagában a legegyszerűbb hagyományos "csomó" (four-in-a-hand) megkötése nem egy ördöngösség, mindenki gyorsan el tudja sajátítani. A kérdés viszont, hogy biztosan ez szükséges-e az adott képre? A következőkben röviden arról írok, hogy a gallérok és a nyakkendőcsomók hogyan passzolhatnak és mire kell vigyázni, hogy ne nézzen ki rosszul az összhatás.


A végeredmény a csomó tekintetében nem csak a csomótól, de a nyakkendő anyagától is függ. Az anyagukban vékonyabb nyakkendők apróbb csomót eredményeznek.


Én apámtól egyetlen csomót tanultam és akkor ezzel egészen jól el lehetett lenni. Ennek hátterében az áll, hogy a nyakkendők is szélesebbek és vastagabbak voltak, illetve a gallérok által behatárolt szög szűkebb volt. Ilyen egyszerű csomó, hagyományos gallér és vastagabb nyakkendő kombináció látható alább:


A csomó kitölti a gallérok közötti rést és a gallér magasságával nagyjából azonos méretű (egy kicsit hosszabb is, amit egyes stíluskalauzok már negatívan értékelnek). Egy kicsivel apróbb csomó lett a végeredménye egy másik nyakkendőmnek (és a színét is jobban kedvelem):


Azaz a hagyományos csomó továbbra is egy megfelelő, széles körben alkalmazott és elegáns csomó. A megfelelő nyakkendővel és gallérral. Mert ahogy vékonyodik a nyakkendő (ez az anyagára vonatkozik), úgy lesz a csomó egyre apróbb. Ezen fehér ingem gallérja nem túl magas, így még úgy ahogy elmegy a következő vörös nyakkendő (a fiam osztálya vörös nyakkendőt választott, fekete inggel, ezért lesz több ilyen példa):



Viszont a fekete ingem magasabb gallérjánál már nagyon aprónak tűnik a csomó. És így az összhatás romlik.

A gallérok tekintetében viszont mostanság elterjedtebbek a szétálló, olaszosabb fazonok. Ezek különösen jól mutatnak nyakkendő nélkül, begombolatlanul. Nyakkendővel is hordhatóak, viszont egy szélesebb csomót igényelnek, mert egy hagyományos csomó elveszik a gallérok között (ezen a képen a fiamon mutatom be a csomót):


Egy ilyen szétállóbb (ez félig szétálló a gallérrendszertanban, a teljesen szétállónál vízszintesen állnak a gallér szárnyai) gallérhoz egy szélesebb csomó dukál. Egy ilyen csomó a fél Windsor, amely szerintem a második (vagy harmadik) csomó, amit meg érdemes tanulni. A linkelt videón ráadásul egy teljesen szétálló gallér látható. Így néz ki a végeredmény:


A fél Windsor szerintem egy csodálatos csomó, de nem mindig jön össze, a fentire például nem vagyok büszke. Az alábbi egy fokkal jobb. Vegyük észre a különbségeket. A nyakkendő ugyanaz, a csomó is. Viszont fent egy 15 éves ifjún van, aki 39-es gallérú inget hord, alant +28 év, +40 kg és 43-as gallérú inget hordó apa (én). A hosszabb gallérhoz valahogy nem passzol, bár szépen kitölti azt, illetve teljes alakos képnél látható lenne, hogy az én alkatomhoz a vékony (itt az alsó háromszög szélességét értve) nyakkendők annyira nem állnak jól.


Egészen jó eredményt kaptam – szerintem – az Old Bertie (lásd a lenti videót a megkötéséhez) csomóval, ami szépen kitölti a gallérok közötti teret. Ez a csomó majdnem megegyezik a hagyományossal, egy "mozdulattal" több, így könnyű megtanulni.

Nekem valahogy még ez is apró lett. Egy anyagában vastagabb és szélesebb nyakkendővel ez egy kimondottan elegáns, kicsit aszimmetrikus csomó tud lenni.
Mivel úgy látszik a fekete ingemen ez a nyakkendő mindig túl rövid csomókat eredményezett, bevetettem az általam ismert leghosszabb csomót, a bohókás van Wijk-et:


Mára ennyit a nyakkendők világáról, amiben remélem sikerült bemutatni, hogy nem is triviális, hogy milyen csomót köt az ember. A tablón végül egy igen széles csomót kapott mindenki az osztályfőnökük férjének köszönhetően. Nagyon jó lett a végeredmény.


A képekért köszönet Zsófi lányomnak!


Nyakkendőkötésről és nyakkendőkről, akiket érdekel a téma, nézzék meg Hugo Jacomet ezen videóját. Bemutatja az Old Bertie csomót (is) és egy kicsit a mögöttes filozófiát.


* A fentiek nem szabályok, legfeljebb ajánlások és az én ízlésemet (vagy annak hiányát) tükrözik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése