OGL 2.0 és a fura amerikai jogi rendszer

A kis világunk vihara, amiben egy nagy cég valami fura indíttatásból úgy gondolta, hogy nagyon jó ötlet lenne a saját közönségét nagyon felbosszantani, a következő módon folytatódott:

• A változások kiszivárogtak. A kiszivárgás ugye vagy igaz vagy nem igaz. Ha nem igaz, amit kiszivárgott, akkor ugye a cég rögtön szólhatott volna, hogy hát kérem ilyet mi sohasem mondtunk. Ilyen nyilatkozat viszont nem jött. Ez azért elég sokat mondott szavak nélkül is.
• Január 12-én a Paizo nevű kiadó bejelenti, hogy többekkel együtt készít egy tényleg nyílt játéklicnenszet, amit nem lehet visszavonni, rendszersemleges lesz és használhatja az egész ipar. Ja és nem egy cégé lesz a licensz, hanem egy ügyvédi irodáé, aminek a feladata, hogy vigyázzon rá. És az új licenszet Open RPG Creative License-nek azaz ORC-nak fogják hívni.
  
• WotC (Hasbro) bár egyszer írtak valami olyasmit, hogy lassan azért reflektálunk a körülöttünk kialakult balhéra, de végül csak január 13-án volt a bejelentés. Azaz egy hétig néma csend volt. Miközben a világban azért történtek a dolgok.
• A cég szempontjából két dolog lehetett fontos: a felháborodás elérte azt a mértéket, hogy a nagy napilapok közül is lehozta pár a történteket. Amikor a Guardian, Forbes, Financial Times ír valamiről, akkor már nem ott tartunk, hogy nem tetszik az egyik könyv közepén három oldal, mert én biztosan szebben megírtam volna, hanem jelzés a befektetők felé, hogy valami történik. A másik, hogy a játékosok (akik ugye vásárolják a termékeket, tehát, akikből él a cég) elkezdték felmondani az D&DBeyond előfizetésüket. Ez alapvetően a játékot támogató felület, kényelmi szolgálatatás, de pénzt lehet érte kérni. És ma az ilyen elektronikus dolgokért kapott pénzen sokkal nagyobb a profit, mint a könyveladáson. Szóval ezt is megérezte a cég.
• A Hasbro-ról (a WotC anyacége) a Monopoly, esetleg a Transformers, G.I. Joe, My Little Pony vagy a Nerf juthat eszünkbe. De a bevételének a jelentős részét nem ezekből szedi, hanem bizony a WotC-ból (ahol a fő pénztermelő a Magic the Gathering kártyajáték és a D&D). Egyrészt jó tudni, hogy top 100-as cég fő bevételi forrása a mi kis réteghobbink (ami ugye akkor már messze nem réteghobbi), másrészről ha nagy a felháborodás, annak anyagi vonzata van. Akár súlyos anyagi vonzata.

A kiadott közlemény alapvetően "corporate talk" azaz mindenféle szép szavak arról, hogy a közösség teljesen félreértett mindent és sohasem volt szó arról amire gondolunk. Sőt. Ezt a részét nem is akarom nagyon kommentelni. Az a fura, hogy olyan részekről mondták, hogy mégse úgy gondolják, amit már decemberben bejelentettek, hogy úgy lesz és decemberben nem volt világra szóló felháborodás. Miközben az, amiért a felháborodás van (azaz az OGL1.0 visszavonása) na arról egy szó sem esett.

Január 18-án kijött egy újabb nyilatkozat, hogy majd 20-án lesz egy újabb OGL verzió, amit kommentelhetünk. Az egyetlen dolog, ami szerintem fontos, hogy a korábban kiadott dolgokat nem értini a változás. Mondjuk van, aki szerint ez sohasem volt kérdés. Szóval ami eddig ki volt adva, az továbbra is árulható. A nagy kérdés, amiről hallgat, hogy mi lesz a jövőben, de hátha pénteken okosabbak leszünk.

Ahogy az előző bejegyzésben is írtam, a nyílt játék licensz (OGL) feladata alapvetően egy jogi keret biztosítása, ami annyit mond ki, hogy "te használhatod az én játékszabályaimat, és én nem foglak perelni miatta". Megint fontos megjegyezni, hogy itt nincs szó levédett kifejezések (beholder, mind flayer) vagy védjegyek (D&D, Forgottem Realms, Drizzt Do’Urden) használatáról. Azokat nem lehet használni. Itt játékszabályok használatáról van szó. És alapvetően jó a cégnek, ha a kreatívok az ő játékéhoz írnak kiegészítőket, és nem a versenytársakéhoz.

A játékszabályok nem levédhetőek.

Ebben amúgy minden nyilatkozó jogász egyetértett. Mindenki a Monopoly-val példálózik. A nevet nem lehet használni. A fura bajszos bácsit sem, sem a "Go to Jail" emblémáját, de még az adott nevű mezőket sem. De minden további nélkül lehetne egy olyan játékot kiadni, amiben kockadobás szerint lépegetünk a mezőkön és közben dolgokat veszünk, egymásnak fizetünk és néha kártyát húzunk. Mert a szabályok nem levédhetőek.

A D&D-vel (vagy hívhatjuk d20 rendszernek is) kapcsolatban nem a WotC tulajdona, hogy hat tulajdonság van, hogy általában 20 oldalú kockával kell dobni, vagy vannak karakterosztályok, mentők, képességek és képzettségek. Ilyenek számtalan más rendszerben is vannak. Ezek nem tulajdonai senkinek. Az egyes könyvek pontos szövegei ellenben a kiadó tulajdonai.

Ebből sokaknak az is következik, hogy alapvetően nincs szükség semmilyen licenszre, amíg valaki nem akarja egy-az-egyben újból kiadni a PHB-t (játékosok kézikönyve).

De mi van, ha a WotC perelni fog?

Nekem olybá tűnik, hogy az egész polémia az (kontinentális) európai gondolkodásnak igen fura angolszász jogrendszerből ered. Mert a szabályok, törvények, precedensek hálójában, így is és úgy is lehet értelmezni a dolgokat, de mindaddig nem tudjuk, amíg valaki bíróság elé nem citálja a feleket. És bár például a fenti állítás, hogy játékszabály nem védhető le, megállja a helyét, azon lehet vitatkozni, hogy mekkora egyezés, kifejezések azonos halmazának használata, stb. csorbítja a WotC jogait vagy sem. Nem tudjuk. És mivel a pereskedés drága, így senki nem is szeretné ezt kipróbálni.

Az OGL pont azért jött létre 2000-ben, hogy legyen egy megegyezés, hogy ezt most ne is teszteljük. Pont ezért csatlakoztak hozzá sokan és adták ki rendszereiket az OGL1.0 alatt: nem akartak pereskedni senkivel.

Visszavonható-e az OGL?

Az rögtön felmerült, hogy a szövegben nincs benne, hogy visszavonhatatlan (irrevocable). Ez igaz. Viszont az ENWorld ezen részében felhívják a figyelmet arra, hogy a jogi nyelv is változik az évek során.Mert hát a dolgokat lehet csűrni-csavarni. Amikor 2000-ben megfogalmazták az OGL-t, akkor kristálytisztán kimondták, hogy nem visszavonható, de ez nem volt ezekkel a szavakkal beírva. Miért? Mert nem volt szokás. A licensz az 1991-ben kiadott GNU General Public License V2 alapján készült. Ebben a dokumentumban, amit a mai napig is sok szoftver alkalmaz, az irrevocable szó nem szerepel. A Linux kernel is ezen licensz alapján szabad felhasználású közkincs.

A jogi nyelv később változott és a GPL V3-ban már szerepel ez a szócska. Így érzik most tisztának, hogy nem visszavonható a licensz, azaz, ha egyszer odaadtam valamit a köznek, akkor azt nem vehetem vissza. A GPLv3 viszont 2007-es fejlemény, azaz évekkel az OGL kiadását követően lett szövegezve. Az OGL-t pedig nem frissítették. Ennek gondolom főleg az lehetett az oka, hogy annyira azért nem foglalkoztak ezidőtájt vele a WotC-nál, hiszen éppen el akartak szakadni tőle (de nem merült fel, hogy visszavonják).

Miért írtam róla? Egyrészről érdekelnek az események. Másrészt érdekes egy kicsit és nagyon felületesen belelátni a jog működésébe. Mert rá kell jönnünk, hogy a világunk csak addig működik úgy, ahogy a "józan ész" diktálja, amíg nem jön valami jogászkodás, hogy ennek ellenkező eredményre jusson. És így sajnos az egyszeri földi halandónak is tűrnie kell az ilyen jogi csűrés-csavarást. És ha már, akkor egy ilyen esetben legalább a legtöbbünknek nem a megélhetése, megtakarításai, egzisztenciája forog kockán.

Dungeons & Dragons és az OGL1.1

Egy igen jelentős felzúdulás van szerepjátékos tartalomfejlesztők és így a hobbit követők körében, mert a vállalati kapzsiság éppen nagyon aktívan próbálja tönkre tenni a hobbi egy részét (és így a saját bevételi forrását).

Ez a kis, de végül igen hosszúra nyúltó bejegyzés mutatni fogja mi a probléma a kapitalizmussal és a monopóliumokkal (ami két dolog együtt jár, hiszen a kapitalizmus egy dolgot nagyon nem szeret az pedig a verseny).

Aki nem a szerepjátékokkal és a mögöttes iparág történéseivel kel és fekszik, annak egy kis történelem.

A legnagyobb szerepjáték rendszer a Dungeon & Dragons (D&D). Én valamikor 1989/90 környékén szereztem az első szabálykönyvemet. Akkor a játék egy TSR nevű cégé volt. Imádtam a játékot és rengeteg kiadvány volt hozzá. De végül a cég lényegében tönkrement. Túl sok könyvet adtak ki, amit annyian azért nem vettek. És mindeközben nagyon utáltak mindenkit, aki szerepjátékokat adott ki, pláne, ha ez egy kicsit is hasonlított a játékukra. Erre persze minden joguk meg is volt. Aztán közeledtek a 2000-es évek és a D&D-t 1997-ben felvásárolta a Wizards of the Coast (WotC) nevű cég, aminek éppen nagyon jól ment a Magic the Gathering nevű gyűjtögetős kártyajáték okán. És elkezdek dolgozni egy új kiadáson, a játék 3. kiadásán. A 3. kiadást 2000-ben adták ki. Ezek a verzióváltások igen sok játékkal megtörténnek, D&D most éppen az 5-nél tart (2014 óta). Az újdonság a Open Gaming Licence (OGL) / Nyílt Játék Licensz volt.

A Nyílt Játék Licensz lehetővé tette, hogy más kiadók is kiadjanak a 3. kiadással kompatibilis kiadványokat. Akár teljes szabályrendszereket.

A licensz lényegében mengengedte, hogy a játékmechanika „szívének” számító rendszerelemeket más is használja. Ez nagyon előremutató volt. Egyrészt beismerte, hogy egyetlen cég nem tud minden piaci igényt kielégíteni. Másrészt értelmes mederbe terelte „a mi az én védett tartalmam és mit használhat más is” vitákat. Minden új kiadványban, amit ezen licensz alapján írtak a kiadónak meg kell mondani, hogy mi nyílt része a kiadványnak (a szabályok) és mi az, amit saját szellemi tulajdonának tekint (leírások, történetek, képek, stb.).

A 2000-es évek elején mindenki D&D kompatibilis szerepjátékkiadvány írt. Volt köztük jó és volt köztük kevésbé jó. A jókat író cégek fennmaradtak. És természetesen a WotC is fennmaradt. Sok kiadványt adott ki. Én is főleg tőlük vettem. De volt pár kiadvány, ami szerintem érdekes volt más kiadóknál. Nekem jobban tetsző rendszerkiegészítő vagy csak egy érdekes világ.

A D&D 3e magyarul is megjelent

A Delta Vision adta ki magyarul a 3. kiadású D&D-t. A kiadás ráncfelvarrásának számító 3.5e kiadást viszont már nem adták ki magyarul. A szabályrendszer (ami azért lényegesen kevesebb egy játékosok könyvénél) fordítása viszont nagyrészt készen volt pár lelkes (akkor) fiatalnak hála (köztük nekem is). Daliás idők voltak, amikor úgy éreztem fejlődik a hobbi. Érdekes dolgok jelennek meg azon rendszeren belül, amit amúgy szeretek.

Aztán jött a 4. kiadás ötlete. Az új kiadások minden élő (azaz aktívan gondozott) szerepjátékhoz jönnek. Egyrészt kiderül, hogy mi nem működik az előző kiadásban. Végül is sok millió ember sok millió órát öl bele. És persze minden újabb kiadásnál meg lehet vetetni a játékosokkal az új alapkönyveket.

A D&D 4e 2007-nem lett bejelentve és 2008-ban jelent meg.

Ott léptek két szerintem értelmetlent. Mindkettőt azért, mert hát az ipart már nem az iparhoz értők vezetik (a termelést mérnököknek, a szerepjtékkiadást pedig játékfejlesztőknek kéne vezetnie), hanem pénzemberek. Akik hát nem sok mindenhez értenek a dolgok elrontásán és nagy csődök okozásán kívül. (bocs attól, aki nem így gondolja, legyen őszinte magával)

Az egyik, hogy úgy gondolták, hogy a MMORPG-ok, azaz a masszívan online számítógépes „szerepjátékok” óriási piacából ők is akarnak egy szeletet. No szerencsére nem számítógépes játékkal (a hobbi történetében azért volt pár jó ilyen is, de nem MMORPG), hanem az asztali szerepjáték olyasmivé változtatásával, mintha ilyen számítógépes játék lenne. Nem árulok el titkot, hogy a számítógépekre rákattant fiatalok nem özönlöttek a hobbihoz, a régi motorosok meg nagy ívben kerülték ez a kiadást (a mi társaságunk egyszer próbálta, de gyorsan közölték, hogy ezt nem és abban az évben egészen az AD&D-ig nyúltunk vissza). Itt most biztosan túlzok és lesz olyan, aki játszott vele és élvezte. Az talán elmond valamit az én hozzáállásomról, hogy ebből a kiadásból nincs meg a játékosok könyve, míg 2e, 3e és 5e megvan (ez persze az én preferenciámat tükrözi).

A másik, hogy ez a kiadás nem került az OGL alá. A szabályrendszere zárt volt a többi fejlesztő felé és csak egy sokkal korlátozottabb licensz mentén lehetett másoknak 4e kompatibilis kiadványokat írni. Nem is jelent meg sok. Azaz rengeteg vásárlói igény kielégítetlenül maradt.

Illetve nem. A játékosok körbenéztek a piacon és sok új szerepjátékot találtak. Voltak közötük olyanok, amelyek a 0-1-2 kiadásra hasonlítottak, voltak, amelyek a 3e-t vitték tovább. Ebben az érában legjobban menő „D&D” rendszer nem a hivatalos 4e volt, hanem a Paizo kiadó által kiadott Pathfinder. A Pathfinder ugyanis pontosan azt tette, hogy megnézte mi volt rossz a 3.5-ben és javította, de megtartotta a játékot olyannak, amilyennek szerettük.

Gondolom idővel a WotC is érezte, hogy gond van. A 2012-es bejelentést követően 2014-ben jelent meg az 5. kiadás. És újból visszatértek a nyílt játéklicenszhez. Nem teljesen úgy, mint korábban, de majdnem. Elég szabadon lehetett 5e kompatibilis kiadványokat kiadni. Viszont a szabályrendszernek csak egy kisebb része lett nyílt, azaz teljes 5e-re hasonlító játékokat már nem volt lehetőség kiadni. Ez egy elfogadható kompromisszumnak tűnt. Nem volt olyan nagyvonalú mint korábban, de nem volt olyan korlátozó, mint a 4e kiadás alatt. És újból dőltek a kompatibilis kiadványok.

Az anyacég pedig alapvetően kevés könyvet adott ki, az alapkönyvek kiadására fókuszált. A PHB eladásai csodásak voltak. Dőlt a pénz. És a hobbink egyre inkább fősodorba került. Az összes kiadás közül ez a legtöbbek által játszott. Alapvetően ez volt a tervezési filozófia: könnyű legyen elkezdeni játszani.

A WotC is örülhetett, hogy dől a lé. Csak sajnos, ilyenkor nem az van, hogy örülnek, hanem elkezdenek azon agyalni, hogy hogyan lehetne több pénzt kisajtolni az egészből. Persze befektetett munka nélkül, mert hát igazi kapitalista nem dolgozik.

2022-ben jött a hír, hogy lesz új kiadása a játéknak 2024-ben. Ez ugye 10 évvel az előző kiadás után jön. Bevallom engem ez önmagában nem zavart. Nem biztos, hogy minden tervezési iránnyal, amibe menni akarnak egyet értek, de ez a hobbi ilyen: mindannyiunknak kicsit más elképzelése van az egészről. A mi egyéni játékunk (mesénk, történetünk) amúgy is különbözik mindenki másétól. A probléma onnan ered, hogy új licenszet is le akarnak nyomni az emberek torkán.

Az elmúlt napokban kiszivárgott egy 1.1-es OGL szövege, ami lényegében mindent tönkretesz

Mivel kiszivárgásról van szó, így nem tudjuk, hogy ez tényleg a valós OGL 1.1, vagy ezt még átírják mielőtt ténylegesen kiadnák. Tehát természetesen miden spekuláció. Mondjuk az is érdekes, hogy maga a cég napok óta hallgat. Illetve január 10-én egy Tweet volt, hogy majd mondanak valamit.

Először csak arról szóltak a pletykák, hogy akik nagyon sok pénzt keresnek a D&D-vel vagy abból eredeztethető rendszerrel, akkor fizetniük kell a WoC-nak (Hasbro-nak). És előre be kell jelenteni minden kiadványt. Persze azért nehogy rasszista, homofób, stb. tartalmak is asszociálva lehetnek az ő játékukkal. Ez maximum rosszul hangzott. De nekem egyszeri mesélőnek/játékosnak, aki legfeljebb ingyen ad ki bármit is, ez nem volt gond. Gonosz húzás más munkájából nyerészkedni, de nem az enyémből teszik.

Aztán kiszivárgott a szöveg, amiben ilyenek voltak:

• A WotC minden licensz alá tartozó, mások által kiadott kiadványt bármikor elvehet, felhasználhat, eladhat, akármi. Az övé.
• Bárkinek a licenszét 30 nappal előre szólva meg lehet szüntetni. Lényegében bármiért. A licenszer aláírók egyben vállalják, hogy nem perelhetnek.
• A licensz bármikor módosítható.
• Minden kiadványt előre be kell jelenteni.
• Ha a tartalmad miatt per lesz, akkor az a te felelősséged, de ha nem tetszik, hogyan védekezel, akkor beszáll a WotC is. Persze a költséget te állod.
• Te semmilyen körülmények között nem pereskedhetsz a WotC-al.
• Mindenkinek be kell jelenteni a bevételeit, hogy a WotC lássa mikor érik el a szintet, hogy fizetni kelljen. Amúgy a sáp 25% minden 750 ezer dollár éves bevétel felett. Akik az ipart ismerik azok azt mondják, hogy ezzel lényegében, aki e felé ér, onnantól vesztesége van. Nincs ilyen profitráta a kiadványokon. Persze lehet egyedi megegyezés, hogy kevesebb legyen A Kickstarter már megegyezett egy 20%-osban…

Ja és a lényeg: az OGL1(a)-t visszavonják

A jelenlegi lázadást ez a kijelentés okozza. Olyan már volt, hogy egy új licensz vállalhatatlan volt és nem is írták alá. Mert ott volt a korábbi licensz és maradt mindenki annál. Ezt a licenszet amúgy olyanok is használják, akiknek a játékának már vagy sohasem volt semmi köze a D&D-hez. Egyszerűen azért – ahogy fent írtam – mert egy jogilag tisztább helyzetet teremt.

A OGL1-et nem arra szánták, hogy valaha visszavonható legyen. Ezt a cég akkori vezetője is többször megerősítette. Még a WotC honlapján is volt ilyen kijelentés (persze azóta leszedték, de ugye az internet nem felejt). És most a jogászkodás ezen megy, hogy visszavonható-e vagy sem egy 23 éves licensz, amit a kiagyalói nem visszavonhatónak szántak, de amúgy nincs benne a „irrevocable” szó. Arról nem is beszélek, hogy különböző országokban ez az egész licenszelési dolog más-más szabályozás alá esik. Ez a része jogászkodás és nem értek hozzá semmilyen szinten.

Ami jó a közösségnek az jó az egyénnek, ami az egyénnek jó, az nem biztos, hogy jó a közösségnek

Vegyük észre, hogy amikor mások is szabadon fejleszthettek tartalmat D&D-hez, akkor jól ment a cégnek. Mind a 3. kiadás, mind az 5. kiadás jól fogyott. Az 5. kiadás nagyon jól fogyott annak ellenére, hogy nem adnak ki sok könyvet. Miért fogyott jól? Részben azok okán, akiket most meg akarnak sarcolni. Például a Critical Role-nak köszönhetően, akik online játszanak és ezt lehet követni YouTube-on. Vagy a Stranger Things-nek, ahol a kiskölkök D&D-znek.

Amikor viszont elkezdtek keménykedni, a 4. kiadásnál, akkor az eladások nem voltak olyan jók. A 4. kiadást általános nemtetszés övezte (pedig tervezés szempontjából sok jó ötlet van benne, és a 13th Age elég jól mutatja, hogy mivé nőhette volna ki magát). És itt nem a kompetíció csökkentéséről van szó. Lehet, hogy így látják a szerepjátékokhoz nem értő managerek a Hasbro-nál. A WotC-nak nincs meg a gárdája, hogy olyan mennyiségű (sem sajnos, hogy olyan minőségű) kiadványaik, programjaik, eseményeik legyenek, amelyek most vannak. Jelenleg olyan világok (szellemi tulajdonsok) is felülnek a D&D vonatra, amelyeknek nincs köze a WotC-hoz. Például a Gyűrűk Ura. Most fog megjelenni a 5e-hez készült rendszerük. Ha valaki csak azért csöppen bele a hobbiba, mert megfogta Tolkien világa, azt így potenciális vásárlója lesz a WotC-nak. Ha más rendszerre épül a Gyűrűk Ura szerepjáték (volt már ilyen), akkor lesz kompetíció. Azáltal, hogy eltaszítják a tartalomfejlesztőket kompetíciót kreálnak ott, ahol eddig őket támogatók voltak. Tartalomfejlesztők, akik ingyen és bérmentve reklámozták / támogatták egy cég kiadványát (ezen keresztül bevételét).

Még mindig szeretjük a globális felmelegedést!

Reggel a kutyának egy szál pizsamában vittem enni. Megálltam a ház keleti sarkánál és napoztam. Élveztem a meleg napsugarakat. A kutya is gyorsan elnyelte, amit kapott és visszaült arra a helyre a kerítés mellett, amit a legjobban süt a nap. Szeretjük ezt így télvíz idején.

Bármerre járok olyan beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülemet, hogy milyen jó ez a tavaszi idő! Bárcsak ez maradna akkor most nyárig.

Én is el tudom mondani, hogy milyen időjárásra vágyok: hófödte Kékesre és hófödte szántókra, mellette 15–20 °C-os utakra és településekre. Éjjel csendes esővel, nappal szikrázó napsütéssel. Nyáron 30 °C-os medencével (szeretem a hideg vizet), de 25 °C -nél nem többet a városban és a lakóépületeken belül. Azt hiszem nem kell meterológiából doktorim legyen, hogy sejtsem ezek természetes módon nem jönnek össze.

Ettől még szeretjük az enyhe teleket, akkor is, ha közben havat is szeretnénk. Így energiválságos időben pedig különösen szeretjük az enyhe telet: segít túlélni. De biztosan jó ez nekünk?

A folyamatosan enyhe tél és az óraműpontossággal megérkező márciusi fagyok (is) a klímaváltozás következményei. Az átlaghőmérséklet növekedése mellett a kilengések gyakorisága és mértéke is növekszik.

Örülünk, amikor meleg van télen. A kedvünk is jobb, ha süt a nap, ha van értelme kibújni a fűtött szobából. De annak már nem örülünk, hogy rügyeznek a fák. Mert arról azért sejtjük, hogy elfagyás lesz a vége és majd megint lehet sopánkodni a piacon, hogy miért nincs magyar gyümölcs (vagy úgy általában gyümölcs). Elfagyott. Szeretjük a meleg téli napokat. Biztosan nem kell hajnalban havat lapátolni. Még az autóról sem kell lekaparni a ráfagyott jeget. Észak-Amerikát ezzel párhuzamosan a tél tartja fogva. A fehér karácsonyból egy kicsit túl sok is jutott nekik. Az egyik napról a másikra 20–30 °C eső hőmérséklet, és a méteres hóesés ugyanúgy „benne van a pakliban”, mint pár hét melegebb idő.

Mérsékelt égövön élünk. Négy évszak van (volt?): tél, tavasz, nyár és ősz. Minden évben van egy hidegebb időszak. Ha szeretjük, ha nem. És majd jön a nyári forróság. Akkor majd az lesz a baj. És amíg gyerekkoromban 40 °C-ről csak az újságokban lehetett olvasni, mint valami, ami sok száz vagy ezer kilométerrel délebre képzelhető el csak, most ez Magyarország valósága. Ezzel párhuzamosan hosszúak az aszályok, és ha van is eső, akkor egy havi mennyiség zúdul le pár óra alatt (és folyik el azonnal, mert ilyen gyorsan a talaj nem tudja felszívni).

Megszoktuk a melegebb teleket és a forró nyarakat. Néha még nemtetszésünket fejezzük ki, hogy nem lehet szánkózni. Néha még panaszkodunk hőség okán miközben a hűtött irodából a légkondicionált autóba sietünk. Meddig mehet ez még?

Most élvezzük a meleget! És közben ne feledjük, hogy ez nem jó és tennünk kell azért, hogy a gyerekeinknek még legyen néha hó télen és ne süljenek ropogósra nyáron.

Nem kéne fizetni a tudományos publikálásért - út a gyémánt OA felé

A tudományos publikálás egy igen fura üzletág. Minden kutatónak kötelező publikálnia, azaz megrendelőként jelentkezik egy olyan rendszerben, ahol alapvetően a terméket (a cikket) is ő állítja elő. A profit pedig azoknál van, akik a cikkeket kiadják, azaz a kiadóknál. A rendszert alapvetően kutatók működtetik íróként, szerkesztőként és bírálóként, és fizetnek is érte. Mindeközben valós verseny nincs a kiadók között, mert nem lehet egyszerre több kiadónak beadni a cikket, hogy nyerjen az aki leggyorsabban vagy a legmagasabb presztízsű lapban hajlandó kiadni a cikket.

A tudományos folyóiratok igazán tradicionális formája az egyetemi, intézeti és tudományos társasági kiadványok. Amelyeket ezen szervezetek munkatársai menedzseltek. A kiadott kötetekért pénzt kértek, mert a nyomtatás pénzbe került. Ez változott később, hogy már nem tudományos szervezetek, hanem profitorientált kiadók vették át a folyóiratok működtetését és kértek egyre több pénzt érte. Így bár a termék, ami alapvetően maga a tudományos cikk, továbbra is alapvetően ingyen kerül a kiadókhoz, de a hozzáférést erősen korlátozhatják a kiadók. Mert fizetéshez kötik a hozzáférést. Ami most már nem a tényleges fizikai másolat kézhezvételét jelenti, hanem az elektronikus változatét. Ebben a rendszerben tehát ingyenesen odaadjuk hónapok/évek munkáját, hogy más pénzt keressen vele, de elképzelhető, hogy még a saját cikkünkhöz sem férünk hozzá, ha az intézményünk nem fizetett a kiadónak a hozzáférésért.

Ez persze nem mindenkinek tetszett (a kiadókon kívül senkinek). A megoldás továbbra is az eredeti rendszer lenne: alapvetően tudományos szervezetek adnak ki kiadványokat, a befektetett munka része a munkaidőnek, az intézmények a technikai hátteret biztosítják. A cikkekhez meg mindenki hozzáfér, hiszen azt szeretnénk mi kutatók, hogy az eredményeinket bárki érdeklődő olvashassa.

Ezt a rendszert is sikerült pénzzé tenni. A Nyílt Hozzáférés (Open Access) azt jelenti, hogy mindenki megnézheti a cikket, aki akarja. Tehát nem fizetünk az olvasásért. Hogy lesz ebből pénz? A kiadásért fizetünk. Sokat. Egy-egy cikk az 1000-3000 Euro vagy dollár sávban mozog. Ez olyan 1-4 havi bérem...

A probléma ezzel az, hogy továbbra is nagyon sokba kerül a tudományos publikálás. Értelmetlenül sokba, miközben továbbra is rengeteg ingyen munkát teszünk bele. Bírálunk, szerkesztők vagyunk, cikket írunk, a megjelent cikkeket reklámozzuk. A saját cikkeinkkel építjük a kiadó brend-jét. A kiadó pedig bezsebeli a pénzt, mert nekünk kutatóknak kötelező publikálni és lehetőleg ott ahol drága, mert azok a "jó" lapok.

A Nature-ben megjelent kitekintéscikkben egy Kanadában dolgozó, dél-amerikai kutató mondja el, hogy Dél-Amerikában gazdag hagyománya van (volt?) annak, hogy az intézményeknek kiadványaik legyenek, amelyekbe publikálhattak a helyi kutatók. De a nyomás és a globális Észak rossz példája vagy elsorvasztja ezeket a lapokat vagy a fizetőssé tétel felé nyomja őket. Ismerős? Amikor én kezdtem a pályafutásomat még sok magyar kiadású lap létezett. Abstracta botanica cikkeket olvastam, amit a tanszékiek adtak ki.

A cikk címe az, hogy a Feldolgozási díjak eltörlése megmenti a nyílt hozzáférést. Ezt én is így gondolom. Vissza kell térnünk az intézményekhez köthető folyóiratokhoz. Amelyek intézményi (állami) pénzből biztosítják, hogy mind a publikálás, mind az olvasás ingyenes. A rendszer alapvetően olcsóbban működtethető a jelenleginél. Minden ország a kutatási ráfordításai egy részét jelenleg is publikálásra költi. Akár az előfizetéseken keresztül, akár a nyílt hozzáférések feldolgozási díjainak (publikálási díj) kifizetésével. Ezen a pénzen kéne néhány profi kiadványszerkesztőt, nyelvi lektort és egy apró IT stábot fizetni, akik pár tucat tudományos kiadványt működtetnének. A tudományos szerkesztők, a bírálók és a tudományos cikkek írói továbbra is a munkájukat fogják végezni. Kevesebb részvényes fog élősködni a tudományos közösségen. Nem érzem nagy árnak. És még egyszer, 1-1 cikk megjelentetése jelenleg több havi fizetésembe kerül. Tehát most is áldoz rá pénzt a magyar állam. Így kevesebbet kéne.

A mindenkinek alapvetően jó rendszer bevezetésének egy hátulütője van. Szeretnénk megúszni azt, hogy más kutatók cikkeit elolvassuk. Sajnos minket a cikkek írásáért és nem az olvasásért fizetnek. Pedig a társadalom számára az a fontos, hogy tudjak (olvassak) és nem az, hogy mennyire vagyok grafomán (kivéve, ha tudománynépszerűsítésről van szó). Az olvasást úgy lehet megúszni, ha mások előszűrik a cikkeket. Például azzal, hogy a drága helyeken megjelenő cikkek biztos jók, mert valahonnan volt rá pénz, hogy megjelenjenek. Vagy, ha drága helyen publikálták, akkor biztos jó vagy és erről már nekem nem kell megbizonyosodnom az által, hogy elolvasnám akár egyetlen cikkedet is. Azaz a lustaságunkért fizetünk vagyonokat. Mert egyik elektronikusan elérhető cikk pont olyan, mint a másik. Nincs már az, hogy a könyvtárban megvan X folyóirat, de Y-ért már át kéne mennem két tömbbel arrébb a BME-re vagy átmetrózni a SOTE-ra. Minden elérhető. Elolvasva meg eldönthetem, hogy fontos információ van benne vagy sem.

Miért nem lehet hatásos a tanárok sztrájkja 3 nap alatt, mint a kukásoké?

Az elmúlt években (évtizedben?) sokszor eszembe jutott, hogy miért nem sztrájkolunk mi egyetemi oktatók. Lenne miért. Most a közoktatás tanárai próbálják felhívni a köz figyelmét arra, hogy gond van. Nem csak a fizetésükkel – a sztrájkok célja általában a fizetés emelése, a munkakörülmények javítása –, hanem az oktatás igen sok részletével. Alant pár gondolat, hogy miért nagyon más a kukások sztrájkja és egy esetleges pedagógussztrájk.

Egy sztrájknak fájnia kell a munkáltatónak

Ez lehet direkt gazdasági veszteség. Egy cég számára, ha nem termel, nem szolgáltat, akkor az rossz neki, mert bevételkiesése lesz. Lehet, hogy amúgy a lakosság nem veszi észre (vagy csak sokkal később), de maga a cég rögtön tudja, hogy így például nem fog tudni teljesíteni megrendeléseket. Vannak viszont szolgáltatások, ahol a munkáltatónak nem biztos, hogy közvetlenül rossz, ha nem végzik el a munkát a munkásai. A szemétszállításért akkor is beszedik a pénzt, ha kimarad egy szállítás. Ellenben indirekt módon mégis fáj a munkáltatónak, mert sok ember dühös a felgyülemlett szemét következtében. A dühös, elégedetlen ügyfelek, pedig kényszeríthetik a munkáltatót, hogy lépjen. Szolgálatásnál elpártolhatnak az adott cégtől. Vagy monopóliumnál, a szemétszállítás az, politikailag hátrányos, ha sokáig probléma van.

A szemétszállítás esete nagyon direkt. Ha a megszokott időben nem viszik el, akkor gyorsan felgyülemlik a büdös, rusnya szeméthalom. A lakókörnyezetünk kevésbé élhető lesz. Ezt nem szeretnénk. A nyomás indirekt, de napról napra szemlátomást halmozódó problémát okoz a munkabeszüntetés.

A tanárok munkabeszüntetése hetek alatt lenne érezhető

Amennyiben a tanárok nem veszik fel a munkát, úgy rögtön kizárhatjuk a közvetlen kárt a munkáltatónak (ez ebben az esetben jogilag a KLIK, de általánosabban az oktatásvezetés, azaz a kormány). Nincs – közvetlen – bevételkiesése az államnak. Sőt. Kevesebb pénzt kell adni a tanároknak (sztrájk idejére nincs fizetés) és az iskolákban is csökkent a fogyasztás, mert senki nincs bent. Az oktatás az egyik napról a holnapra gondolkodás szintjén viszi a pénzt és nem hozza.

Az oktatás elmaradása esetén, amennyiben ez elég kiterjedt, a látható hatás a felügyeletet igénylő gyerekek tömege. Ez alapvetően az alsósokat, kisebb mértékben a felsősöket érinti. A gimnáziumi tanulókat szinte semennyire. A szülőknek így szabadsággal, felváltott munkarenddel, nagyszülők csatarendbe állításával, ismerősöknél vagy a munkahelyen állomásoztatott gyerekekkel kell úrrá lenniük a helyzeten (bocs a militáns kifejezésekért, de hát a rendőrminisztériumhoz tartozik az oktatás). Egy-egy napra ez megoldható. Három napra is, bár ez már okozhat problémát.

Három nap alatt nem lesz komoly – közvetlen – probléma az oktatás elmaradása

Három nap kimaradt oktatásért nem kell kirendelni a katasztrófavédelmet. A szemét esetében van egy közegészségügyi probléma lehetősége, aminek következtében cselekedni kell. Az elmaradt oktatás hatása sokkal később látszik. Minél kevesebb törődést kapnak a diákok, annál kevésbé lesz hatékony munkaerő, amikor munkába állnak. Ez még egy évtized vagy több is lehet. Azaz bőven két választási ciklussal később jelentkezhet a probléma. Ez a politikát nem érdekli. Pénzben kifejezhetően rossz lesz az országnak. Majd. Nem most.

A szülőket természetesen egy pár hetes tanársztrájk már igen negatívan érintené. De ugye itt már nem három napról, hanem hetekről beszélünk, hogy mindenkinek elfogyjon a szabadsága, a beváltható szívességei, a főnöke türelme az ott zsibongó vagy csöndben mobilozó gyerekkel szemben. Hetekig sztrájkolni a tanártársadalomnak is igen költséges. Eleve kéne egy társadalmi összefogás, hogy ezt a tanárainknak kifizessük. De ha lenne ilyen szintű összefogás, akkor akár lehetnének milliós tüntetések is három napig. Abból talán értenének odafönt.

Ez a gondolatmenet egy olyan hipotetikus forgatókönyvre épített, ahol minden tanár megtagadja a munkát és az iskola bezár (mert nincs, aki vigyázzon benne a gyerekekre). Minden olyan forgatókönyv, ahol van elég tanár vagy kisegítő személyzet az iskolában, hogy minimálisan biztosítható a gyerekek testi épségének óvása, ezt felborítja. A szülőknek – közvetlenül, a jelenben – nem fáj, hogy a gyereknek nincs órája, nincs leckéje. Remélem sokan vagyunk olyan szülők, akik éreznék, hogy a gyerek veszt ezzel, de lenne-e olyan hatása, ami után társadalmi nyomására a tanárok követeléséről tárgyalnia kéne a munkáltatójuknak? Félek nem.

A tanár közvetlenül annak okoz kárt, akit a gondjaira bíztak

A kukás nekem okoz gondot. De mi lényegében sohasem találkozunk. Néha éppen akkor vagyok az udvaron, amikor jönnek. Köszönök. Visszaköszönek. Ennyi. Nem lesz álmatlan éjszakája, hogy a fekete kukából kilógó kék szemeteszsák nem illik a házunk színharmóniájához.

A tanár nem a munkáltatója szemébe vágja, hogy akkor most pár napig nem készül el egyetlen áru sem a gépsoron, nem a szülőkkel közli kaján vigyorral, hogy akkor most kénytelenek lesztek a gyerekeitekre vigyázni, ha már van nektek. A tanár a diákjainak kénytelen azt mondani, hogy lehet, most egy hétig nem tanulunk új betűt, nem fogom megnézni az új rajzodat, pedig sokat fejlődtél, nem lesznek iskolaszínház próbák, nem ellenőrzöm a versenyfeladataidat, pedig tudom, hogy három hét múlva lesz az OKTV, nem tanítom meg annak a fura feladatnak megoldását, ami szinte mindig előjön a felvételin. Azaz közvetlenül a diákoknak fáj az oktatás hiánya. Rövidtávon és hosszútávon is. Olyanoknak kell fájdalmat/kárt okozni a tanárnak, akiknek nem akar és, akik megoldást sem hozhatnak a problémára. Értsük meg ezt a lelki vívódást, amikor a közösségi médiában számon kértjük, hogy miért nem tudnak egyszerűen csak nem dolgozni.

Amíg minden szülő nem érti meg, hogy a gyerekink jövőjét tesszük tönkre, amikor az oktatást tesszük tönkre (benne a tanárral is), addig nem várható változás. Nem fáj eléggé a munkáltatónak.

XYZ Generáció - tényleg ennyire mások lennénk?

1976-ban születtem. Az X generációhoz tartozom. Elvileg nem szabadna értenem az Y, Z és akármilyen generációkat, mert ők annyira mások. Pedig valahol még értem őket, de más tekintetben már nem emlékszem a 10-20-30 éves önmagamra. Nem változott az emberiség annyit, mint amennyire gondoljuk! Szerintem.

A Forbes-en jelent meg egy interjú Tari Annamária klinikai pszichológussal, főleg a Z generációról, mint munkavállalóról. Én nem vagyok munkáltató, nem vagyok főnök. Én az új generációkkal egyetemi oktatóként találkozok. Így lehet mást látok belőlük. Vélemény következik.

Az emberek régen is kiégtek. Nekem is voltak mélypontok az életemben. Csak nem beszéltünk róla. És mindenre az volt a megoldás, hogy fojtsd el, lépt túl rajta. És akkor csodálkozunk, hogy alkoholista nemzet vagyunk. Lehet, hogy mégis jobb lenne beszélni a problémákról, mintsem elfojtani?

Én számítógép előtt nőttem fel és nagyjából normális ember lett belőlem

Ki szokott akasztani, hogy a számítógépekre fogjuk minden problémánkat. Apokaliptikus képet festünk arról, hogy mi lesz a mostani generációval, akik már a számítógép előtt nőttek fel, bezzeg az én időmben. Pedig felnőtt már egy generáció, illetve annak egy része, számítógép előtt. Nekünk már természetes volt, hogy van otthon számítógép, amin játszani lehet. És játszottunk is vele. Órákat. És volt veszekedés, hogy mikor kell abbahagynunk vagy kimennünk egy kicsit a levegőre, mert egész nap nem kockulhatunk (csak azt nem így hívták akkor). Amikor ezeken veszekszem a gyerekekkel, akkor semmi újdonságot nem érzek, csak azt, hogy most a másik szerepbe kerültem. Pont olyan, mint azon veszekedni, hogy miért kell lefeküdni este időben, hogy másnap kipihenten kelhessen az ember gyermeke. Én is szívesebben fennmaradtam volna tovább annak idején (játszani a géppel), és most nekem is ágyba kell parancsolni az aprónépet (már amelyik még ebbe a kategóriába tartozik, és aki amúgy gyorsan el is alszik ez utána).

Az az érzésem, hogy nem a generációk mások, csak régebben nem beszéltünk erről ennyit. Most meg beszélünk. Ez jó. Beszéljünk róla, és fedezzük fel saját fiatalságunkat, hogy milyenek voltunk akkor, és most is ugyanolyanok a fiatalok, csak közben mi megöregedtünk és a mi fiatalságunk zenéje retró, szokásai meg öregesek. Pedig azok akkor ugyanolyan modernek és lázadónak hatottak az eggyel korábbi generáció számára.

„A kutatásokból kiderül, hogy mindenki trendi munkahelyet, változatos munkát, nagy szabadságot, és fokozott érzelmi támogatást, partneri viszonyt szeretne a főnökétől.”

Az az érzésem, hogy a partneri viszonyt félreérti a cikk írója. Vagy én. A partner és az egyenlő felek nem azt jelenti, hogy a beosztott ad utasítást a főnöknek. Nálam ez kölcsönös tiszteletet és a döntések megmagyarázását jelenti. Néha annak az őszinte bevallása, hogy a következő két hétben (hónapban) nem fogok ráérni a te dolgaiddal foglalkozni, mert más dolgom van (bocs kedves szakdolgozóim és doktoranduszaim!). Vagy annak elmagyarázása, hogy lehet, hogy ez unalmas feladat, de ez is része a munkának. Semmi munka nem áll csak izgalmas részekből.

A fokozott érzelmi támogatás pedig jogos elvárás. Amúgy régen sem volt ez máshogy. Amikor normálisan mennek a dolgok és nem azt nézi mindenki, hogy mikor rúgják ki, akkor egy munkahelyen is kialakul egy befogadó közösség. Egy közösség, amibe az is beletartozik, hogy meghallgatjuk a másik problémáit, elfogadjuk, hogy vannak érzelmi- és munkán kívüli élete is. Ezek mind nagyon természetesek voltak régen. Nekem is természetesek. Elfogadta mindenki, hogy amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor bizony négykor el kellett mennem. Most meg már szemrebbenés nélkül el tudom vállalni a 16–19 közötti előadást.

Nem dolgozunk kevesebbet és nem várunk el kevesebbet a következő generációtól. Ha egy hallgató azt mondja, hogy érzelmi okokból nem tud rendesen felkészülni egy vizsgára, akkor erre az a válasz, hogy „Semmi gond, leteszed a vizsgát, amikor készen állsz rá.” Ettől még fel kell készülnie és ugyanúgy kérdezzük ki, mint bárki mást.

„Nem olyan régen beszélgettem egy elsőéves egyetemistával, aki azt mondta, hogy a fél évfolyam fontolgatja a kilépést, mert nem érdekes, amit az egyetemen tanítanak.”

Nekünk sem volt minden előadás egyformán érdekes. Mi is állandóan arról beszéltünk, hogy mit tartunk fontosnak és mit nem. És lehet, hogy volt, akiben a kilépés gondolata is felmerült. Most pedig elmagyarázom a diákjaimnak, hogy bár teljesen feleslegesnek tartottam az anatómiát, de jócskán a végzés után rá kellett jönnöm, hogy egy evolúcióbiológus egy őslénytani cikket nem ért meg kellő anatómia ismeret nélkül. Nem biztos, hogy így most azonnal megértik, hogy miért is fontos nekik az adott tárgy, de legalább megpróbáljuk nekik elmagyarázni. Miért ne lehetne valós igény, hogy elmondjuk egy felnőttnek (!), hogy a következő 3-5 évét miért kell úgy és azzal töltenie, amivel mi gondoljuk, hogy felkészítsük arra, amiből diplomát szeretne kapni?

Minden munkahelyi, de sokszor az oktatási viszony is, a szárnyak szegésével, az alázatra neveléssel kezdődik. Amikor beléptem a gimnáziumba, akkor én voltam az eminens gyerek az általános iskolából, akinek sohasem kellett tanulnia, akinek a leckéjét másolta a fél osztály. Aztán kiderült, hogy nekem is kell tanulni. Az egyetemen úgyszintén: hiába tudtam jól a biológiát még a bioszfaktosok között is (legalábbis én így éreztem), kiderült, hogy még bőven van mit tanulnom. Hiába voltam az évfolyam azon keveseinek egyike, aki továbbment doktorira, kutatóként a kis kezdő voltam, aki – valljuk be – nem tud semmit. Az egónkból vissza kell venni. Nem ostoroztak vagy szégyenítettek meg, magunktól jöttünk rá. Ettől még nehéz volt. Nehéz hírtelen egy olyan közegben, ahol mindenki elitgimnáziumból jött, ahol mindenki az évfolyam krémje volt, ahol mindenki nagyon jó a szakmában. Ha nem lenne, nem lenne ott, ahol van.

A hierarchia szempontjából az akadémiai szféra egy kicsit jobb, mint a versenyszféra: a rendszer egyrészt kevésbé hierarchikus, másrészt, amiben igen, az a hierarchiaszint nem vehető el tőled. Lehet egy doktoranduszom jobb nálam, lehet később sokkal magasabb polcon, mint én (úgy legyen!), de attól nem fogja senki elvenni tőlem a doktori fokozatomat vagy a docensi kinevezésemet. Azaz a pozíciómat nem fenyegetik a diákjaim. Így érdemes jól felkészítenem őket, mert amíg velem dolgoznak nekem is az az érdekem, hogy a legjobbak dolgozzanak velem.

„Megfigyelhető az úgynevezett happiness effektus: látszólag minden ismerősünk sikeres és boldog, és jól megkomponált munka-magánélet egyensúlyban éli az életét.”

Mintha a „szomszéd fűje mindig zöldebb” egy olyan szólás lenne, amit az Instagramm miatt találtak ki… Ez a képközvetítés mindig is része volt az életnek. Voltak vágyak és áhított termékek a „mi időnkben”? Persze, hogy voltak. Akkor is megvolt az éppen aktuálisan nagyon menő sportcipő, a legújabb akciófigura (He-Man, G.I. Joe, Star Wars), a nagyon modern és majdnem beszerezhetetlen kütyü (videókazetta lejátszó, floppy meghajtó, walkman, stb.). Akkor is az számított menőnek, akinek megvolt. Akkor is kellett mentálisan kezdeni azzal valamit, hogy nekem nem lehetett meg minden, ami mindenki másnak együttvéve. Volt akinek sérülhetett az énképe, csak erről akkor keveset beszéltünk. Most meg végre beszélünk róla. Azért beszélünk róla, mert a „menőzés” nem marad a gyerekek között, hanem olyan platformokra is kicsordul, ahol a korábbi generációk is láthatják.

„a verbális kommunikációt nagyban felváltotta a texting”

Felváltotta. És nem az Y vagy a Z generáció a hibás, hanem mi X-esek (és az előttünk levő generáció). Az új generációk azért nem beszélnek, mert nem beszéltetjük őket. Sem otthon nincs elég idő, hogy meghallgassuk őket (és idő, hogy megnyíljanak), sem az iskolában. Ez a generáció már szinte csak írásban vizsgázik. Nem kell megszólalniuk egész képzésük alatt, ha meg igen, akkor egy memoritert kérünk vissza (mondjuk egy verset). Amikor majd megint lesz idő szóbeliztetni, akkor megint lesz szóbeli kifejezőképessége a gyerekeknek. Amikor majd nem memókat írunk és reportokat, hanem egyszerűen odamegyünk és elmondjuk mire jutottunk, akkor lesz újból szóbeli képessége az embereknek. Rajtunk múlik, a „főnökökön”, hogy írásban vagy szóban kérünk vissza valamit.

„Nem volt gap year, nem volt arra lehetőség, hogy az ember lógassa a lábát.”

A kérdés persze arra vonatkozott, hogy a szüleink, azaz az X generáció szüleinek idejében volt-e ilyen. Nem volt. Aki nem dolgozott (a felsőfokú tanulás is annak számított!), az veszélyes munkakerülő volt. Azaz nem dolgozni bűn volt. A rendszerváltással a teljes foglalkoztatás megszűnt, a munkanélküliség rémes valósággá vált.

És így az X generáció számára már létezett a gap-year. Csodálatos neveket találunk ki arra, hogy vannak vargabetűk az ember karrierjében, tanulmányi vagy akármilyen előmenetelében. Nem mindenkit vettek fel elsőre az egyetemre. Addig dolgozott, nyelveket tanult, készült a következő felvételire. Utána sem biztos, hogy azonnal munkába tudott állni állmai munkahelyén. Bár ez még az én időmben tényleg ritka volt, de akkor sem végzett mindenki időben. Ki ezért, ki amazért, de nyújtotta a képzését. Nem szabad mindent láblógatásnak titulálni. Én például most kezdem érezni, hogy kimaradt a fiatalságom. Az tanulással majd gyerekneveléssel telt. Sohasem utazgattam a feleségemmel. Most is nagy szükségem lenne két hét láblógatásra, hogy mentálisan helyre billenjek. De valahogy minidig ott az értelmetlen önsanyargatás, hogy hajtani kell. Minek?

Miért gond, ha ma már beszélünk arról, hogy van a munkának értelmetlen része. Az édesanyám, aki ugye a „baby boomer” generáció tagja, mesélte mindig, hogy sokszor délelőtt készen volt minden feladatával a munkahelyén. És onnantól nem tudott mit kezdeni magával. Persze a kollégák megtanították, hogy hogyan kell úgy tenni, mintha sok dolga lenne egészen a munkaidő lejártáig. Biztos, hogy ez a képesség, az, amit a következő generációnak feltétlen át kell adnunk?

A cikkben van tárgyi tévedés is. ”A baby boomer generáció jól ismeri már ezt, hiszen végigélték a háborút” Melyiket? A vietnámit? ’56-ot? Csehszlovákia lerohanását 68-ban? Az öbölháborút? Ezek mégis miként formázták jelentős mértékben az életüket? A baby boomer generáció, amit itthon Ratkó gyerekeknek hívunk, a II. Világháború után születettek. Itthon a nagy megpróbáltatás, ami tényleg rányomta a bélyegét az életükre, a rendszerváltás volt. Nagyon sok ember elvesztette egzisztenciáját. Erről akár írhatott is volna a cikk. De háborúról miért?

A cikk amúgy jó. Főleg a második fele arról, hogy mit is lehetne tenni. Ezek a tanácsok ugyanúgy működnek minden generáció számára.

Integratív biológia 2022 (I. rész)

Az integratív biológia – az evolúcióbiológia mellett – a fő tárgyam. Nem a legrégebben oktatott tárgyam, az a programozás biológusoknak. De ez az a tárgy, amit, miután 2012-ben átvettem Szathmáry Eörstől, teljesen a saját szájam íze szerint formálhattam.

„nem is gondoltam volna, hogy a biosz ennyi mindenhez hozzá kapcsolható”

Az integratív biológia a nagyközönség számára kevésbé ismert kifejezés, bár már a 2017-es biológus tantervreformunknak is az egyik alappilére. Röviden azt jelenti, hogy próbáljuk a hallgatókban erősíteni, hogy a biológia egy egység, amit oktatásszervezési okokból különböző tárgyakra osztunk, de végül mind ugyanarról szól: az élővilágról. Tágabban az integratív biológia megmutatja, hogy milyen kapcsolatai vannak a biológiának más tudományokkal. Mert az „élővilág” nehezen elválasztható a légkörtől, a talajtól, a vizektől, a klímától, a szerveskémiától, vagy a fizikától. És mivel mi is az élővilág részei vagyunk, így nem választható el mindattól, amit emberi viselkedésnek hívunk és amivel a szociológia, a pszichológia, a történelem, a jog, a közgazdaságtan, a művészet, stb. foglalkozik.

Az integratív szemlélet nem egyszerű! Egyrészt kell némi kitekintés a szűk szakmán kívülre. Ez evolúcióbiológiában szinte adott, mert az amolyan ernyőtudomány az egész biológia felett. Persze így az egyes területekhez fájóan keveset értek. Szóval kéne hozzá egy reneszánsz ember, de olyan már nem létezik. Nem is igazán létezhet, olyan sok információ van csak a biológiáról, nemhogy a többi tudományról. Attól még próbálkozni lehet és megcsillanthatunk valamit a hallgatóknak a tudományterületek közötti összefüggésekről.

Az Integratív biológia, mint tárgy folyamatos átalakulásokon megy át. A korábbiakról olvashattok itt. Az újabb változás két okra vezethető vissza: a COVID lezárások és a kreditnövelés.

Tantárgy pandémia idején

Amikor elkezdődött a lezárás 2020-ban, akkor éppen programozás, integratív biológia és evolúcióbiológia volt harmadéveseknek. Nem tudtunk még semmit az online oktatásról. Az integratív biológia mindig interaktív tárgy volt, amit nem láttam megvalósíthatónak online. Így azt találtam ki, hogy előadások és vizsga helyett inkább olvassanak el egy könyvet és írjanak arról nekem egy rövid esszét. Nem állítom, hogy ez volt a legjobb dolog a világon, és az esszéírásnak sem örültek utolsó félévben, szakdolgozat leadás alatt, de így jártak. Megoldották. Amúgy nagyon pozitív élmény volt, hogy a hallgatók kérték, hogy tartsak meg pár előadást, mert ők attól még, hogy lezárás meg más számonkérés, szeretnék azokat meghallgatni. Így aztán volt pár online előadás is. Legalább gyakoroltam a következő félévekre.

Sok kredites tárgyak átka

A 2021-es tavaszi félévben a tárgy kreditértéke megnőtt az addigi 2-ről, 6-ra. Ez jelentős növekedés: 180 órányi munka a hallgatók részéről. Ez a félév még mindig teljesen online volt. A létszám korlátozva volt talán 40 főben, de két csoport indult, hogy elegen fel tudják venni. A szokásos vizsgáztatás helyett viszont a számonkérés megváltozott:

• Beépült az egy könyv elolvasása a kötelező feladatok közé. És persze egy „olvasónapló” írása. A könyv a tudománynépszerűsítő könyvek közül szabadon választható.
• Lettek esszék. Ezek egy oldalas irományok, amelyek egy-egy témáról alkotott véleményét kell tükrözzék a hallgatónak. Ez fontos, direkt nem valami tudományos feldolgozásra, forráskeresésre voltam kíváncsi, hanem, hogy mit gondolnak az adott témáról. Például a klímaváltozásról, a nemek egyenlőségéről, az ideális társadalomról vagy a földön kívüli élet lehetőségéről.
• És beépült a számonkérésbe az előadás is. Az előadás csoportos (2-4 fő) feladat és a téma szabadon választható az integratív biológia, mint vezérfonal mellett. Az évek során igen érdekes témák merültek fel!

Aki ezeket teljesíti és bejár az órákra az jelest kap, aki nem, az megbukott.

„Szerintem pozitívan befolyásolta a légkört a számonkérések mibenléte is - jegyzetelni sem lett volna muszáj, inkább csak vitázni és ezáltal tanulhattunk.”

„Nagyon érdekes és hasznos tárgy volt, jó érzés volt úgy tanulni, hogy tudtam, nem kell magolnom.”

Éveken át próbáltam azt sugallni a diákoknak, hogy ne koncentráljanak a jegyzetelésre, próbálják meg csak úgy befogadni a tárgyat. Erre persze az volt a válasz, hogy akkor milyen jegyzet alapján fognak felkészülni a vizsgára? Jegyzet/tankönyv még nincs (de évek óta írom…). Viszont a fenti jegyszerzési módok mellett nincs is rá szükség. Így a hallgatók inkább részt tudnak az órán venni és nem jegyzetelőgépként működnek.

„Különösen hasznos és üdítő egy ilyen 'fun fact' óra a sok más érdekes de száraz dolog mellé.”

Félre ne értsen valaki: ez a legtöbb tárgynál nem működhet. A biológia óriási tényanyaggal rendelkezik, amit valamilyen mélységben meg kell ismernie minden biológusnak. Ez nem úszható meg. De ritkán lehet olyan tárgy, amely más képességeket fejleszt.

A számonkérés is az oktatás része, lehet olyan készséget számonkérni, amit máshol nem

„Tetszett a számonkérés formája, tényleg nagyon ritkán kell esszéket írni, és ez nagyon megnehezíti szerintem a dolgunkat a szakdolgozat írásánál.”

„Számonkérést formáját jónak tartom mert tényleg szükséges mind az esszé mind az előadás a tudományos világban.”

Aki eljutott a 6. félévre, az valahogy túljutott egy adag vizsgán, ahol meg kellett mutatnia mennyire képes ismereteket visszaadni. Ahogy fentebb írtam, ez elkerülhetetlen a biológiával kapcsolatban, csak így tudjuk biztosítani, hogy azzal a hatalmas tényanyaggal találkozik a hallgató és legalább egyszer olvasta. Viszont vannak készségek, amely kultiválására nem jut így idő. Ilyen például az írás vagy az előadás. Ahhoz képest, hogy akár felsőben, akár középiskolában mennyi kiselőadást kell készíteniük, a BSc alatt lényegében a védésük az első és egyetlen ilyen típusú feladat. Hasonlóan az írással: a szakdolgozaton kívül nem igazán kell írniuk (a laborjegyzőkönyv egy nagyon más műfaj). Ez viszont probléma, mert a kutatólét, amire elvileg felkészítjük őket, írásból és előadásból áll (a kiváltságosok néha kutathatnak is). Szóval nem árt, ha írnak.

Azt nem állítom, hogy szuper visszajelzéseket kapnak tőlem a fogalmazásaik ívével kapcsolatban, vagy a szövegezéssel kapcsolatban, de mondjuk az elírásokat jelzem nekik. És persze kekeckedő megjegyzéseket teszek az írásaikba.

„ez utolsó féléves tárgy, ezért sokakat szorít is az idő a jegy megszerzésére, de én pl. nagyon hálás vagyok, hogy nem kellett vizsgára készülnöm ebből a tárgyból”

„furcsa volt a sok beadandó, de mindenképpen jobb módszer ez, mint a félév során semmi, aztán vizsga.”

Én kimondottan annak vagyok a híve, hogy a gyakorlatok a félév során adjanak munkát a hallgatóknak, míg az előadások évközben a látogatással letudhatók, de a vizsgaidőszakban sokat kell tanulni rá. Így biztosítható, hogy egyenletesen legyenek leterhelve (http://kunadam2.blogspot.com/2017/07/mi-baj-az-oktatassal-kepzesi-szerkezet.html). Most nincsennek és ez óriási probléma. Főleg, ha tetézzük azzal, hogy a gyakorlatokon is a végén van egy nagy ZH és az számít a jegyükbe. Így a szorgalmiidőszak és a vizsgaidőszak összecsúszik. A feladatok előre ütemezése fontos!

Erőt vettem végtelen lustaságomon és év elején kiírtam az összes esszét feladatként. Pontos beadási határidőkkel és leírással, hogy mit kérek. Segített, hogy a feladatok jó része megvolt korábbról. Az ütemezés nehezebb kérdés volt. Szerettem volna, ha az előtt olvashatok egyes témákat, hogy a beszélgetés van. Például a nemek viszonyairól mielőtt erről beszélnénk. Így képet kapok, hogy mi van a fejükben és milyen témákat kéne különösen átbeszélni. Az egyértelmű ütemezés nagyon pozitívan vették.

„jó volt, hogy az összes feladat határideje előre ki volt adva, így beoszthattuk a tárgyra fordított időnket.”

„Tartsd meg az eddigi jó szokásaidat: teamsben az előre beütemezett feladatok, órai interaktív beszélgetések, rugalmasság.”

„Véleményem szerint a számonkérés új fajta volt a többi tárgyhoz képest emiatt szerintem nagyon jó volt, hogy esszéket kellett írni, olvasni és előadást tartani.”

„Teljesen korrekt volt, ez volt az a tárgy amit félévben a leginkább nyomon tudtam követni hogy mikor mi kell”

„Szerintem teljesen jól fel volt építve az, hogy kéthetente le kell adni esszét meg néha kérdőíveket. Az olvasónapló nagyobb falat volt, de mivel a félév elején tudtuk, hogy kell, be tudtam építeni a mindennapjaimba.”

Tanulság nekem: a feladatokat előre ki kell találni és pontos ütemezés mellett megadni nekik. Ezt sajnos programozáson nem csináltam meg, így hol volt feladat, hol csak szóban, és így teljes keveredés volt, hogy ki mit adott le vagy sem. A lustaságomon kell túllendülnöm (meg belerakni azt a pár napot a feladatokba)!

Ez volt az első része ennek az írásfolyamnak. Sokat tanultam én is az oktatásról ebben a félévben!