Az akadémia függetlenség egy vissza-visszatérő téma az ellen, hogy miért rossz az újabb és újabb átszervezése a magyar kutatóintézeteknek és a magyar felsőoktatásnak. Sajnos félek, hogy nem mindenki érti, a problémát mert az egyik fél innovációról, racionalizálásról, hatékokonyabb ügymenetről beszél, míg a másik a függetlenségét félti. Mintha nem ugyanarról beszélnének.
Mert nem ugyanarról beszélnek. Az akadémiai függetlenség, ami a nevével ellentétben nem csak a Magyar Tudományos Akadémiáról szól, hanem általában a kutatásról, azt jelenti, hogy senki nem szólhat bele az eredménybe, amire egy kutató jutott. Lehet fizetni kutatásokért, sőt akár lehet arról is diskurzus, hogy mivel foglalkozzanak a kutatók, de nem lehet azt mondani, hogy a végén annak kell kijönnie, hogy…
Ezt sok alapkutatással foglalkozó kutató nem érti, mert általában, kimondom, keveseket érdekel, hogy a hisztidin korán vagy későn került a genetikai kódba, X madár hogyan viselkedik (ha ez nem egy háziszárnyas), egy egérgén hol és miért fejeződik ki, vagy bohóchalak miért úgy fejlődnek, ahogy.
No de mi van a cigaretta egészségre gyakorolt hatásával? A vörös húsok evése és a rák kockázatának összefüggéséről? A hatékony járványkezeléshez szükséges tesztek számáról? A népességpolitikai intézkedések hatásáról? Egy gazdasági intézkedés pozitív vagy negatív következményeivel? Vagy arról, hogy van-e védendő faj azon a mezőn, ahova a következő akugyárat szeretnénk építeni?
Bőven vannak kérdések, amelyekre a megbízó esetleg nem azt a választ kapja, amit remél. Vagy úgy általában bizonyos érdekcsoportok nem szeretnék, ha megjelenne olyan tudományos vélemény, amely ellentmond a narratívájuknak (vö. klímaváltozás, oltások).
A tudomány akkor független, ha a tudomány művelőknek nem kell azt figyelembe venni egy eredménynél, hogy elveszthetik a munkájukat, ha valakinek nem tetsző eredményre jutnak.
Ez sajnos messze nincs eléggé körbebástyázva Magyarországon. De amíg egy alapvetően kutatókból álló csapat vezet egy intézményt, addig lehet azt remélni, hogy megvédik a sajátjaikat. De amint a vezetőség (és egy alapítványi egyetemnél vagy alapítványi kutatóintézetnél ez a kuratórium és nem a rektor vagy a főigazgató) összetétele olyan, hogy nem a tudományos igazság az elsődleges érdekük, hanem van saját pénzügyi vagy politikai érdekük, akkor a függetlenség már elveszett.
Nem fogják senkinek bevallani, hogy valakit azért rúgtak ki, mert a véleménye ellentétes a kormánnyal vagy egy nagyobb cég érdekeivel. Majd hoznak valami szabályt, amit éppen azok nem teljesítenek, akiket ki kéne rúgni. Mondjuk azt, hogy ezentúl nem foglalkozunk társadalomtudománnyal, joggal vagy közgazdaságtannal. Maradjunk szépen a fékeknél és kuplungoknál, az akuk csodálatos világánál vagy a gonosz Brüsszeli birodalom elnyomó történeténél.
Ez először nem kirúgásokkal kezdődik, hanem felülről jövő nyomásról, hogy mivel nem kéne foglalkozni, illetve öncenzúrával, hogy mi az az eredmény / tudományos vélemény, amit inkább nem mondunk ki. Az öncenzúra már eleve egy nagyon erős mechanizmus, hogy a tudomány működése megakadjon. Onnan nem az a kérdés, hogy mi igaz (hogyan működik a világ), hanem, hogy milyen eredmény mellett marad meg az állásom, léptetnek elő, kapok forrást a kutatásra. És ez már nem csak lehetőség, hanem a mindennapjaink része.
Az öncenzúra velünk van. Amikor visszautasít valaki egy interjút, mert fél, hogy megkérdezik mi köze van a hormonoknak a nemi identitáshoz, akkor az öncenzúra. Vagy, amikor Soros-ügynöknek neveznek ki valakit, mert felemlegeti a WHO azon általános, nem az országra kiadott megállapítását, hogy többet kéne tesztelni, úgy jobban követhető és kezelhető egy járvány. És akkor az ember nem mer már megszólalni sem. Odáig, amikor az egész egészségügy pofazárral van ellátva, nehogy kiderüljön hogyan működik vagy nem működik a rendszer. Ezek mind példák arra, hogy miként csorbult az akadémia függetlenség.
Amikor a kutatók, akik felesküdtek a valóság megismerésére, nem szólalhatnak meg, akkor ezt az űrt betöltik azok, akiknek a kezét nem köti az állásának féltése, az intézmény kommunikációs szabálya és a valóság. Akkor jönnek a klímatagadók, az oltásellenesek, a történelemhamisítók, stb. Ebben a világban élünk.
Mindeközben az összeesküvés-elméleteket kedvelők arra buzdítanak mindenkit, hogy ne higgyenek a tudósoknak, mert hát őket az állam pénzeli, tehát úgysem mondhatnak ellent a felülről kapott narratívának. Azaz a hitelességünk is csorbul attól, hogy nyilvánvalóan politikai/gazdasági aktorok vannak felettünk és nem vagyunk függetlenek.
A megoldás? Egyszerű. Minden államilag fizetett kutatónak meg kell adni a tényleges állandó állást. Azt, hogy kirúghatatlan. És a munkaköri leírásába bele kell kerüljön, hogy minden esetben szabad neki a saját legjobb tudása szerint nyilatkoznia. Bármiről.
Lehet ezzel visszaélni? Persze. De az ellenkezőjével sokkal inkább. Inkább legyen pár kreacionista egyetemi állásban, minthogy megszűnjön a magyar társadalomtudomány, történelemtudomány, bölcsészet, stb., csak mert most éppen kulturkamf van.