Utálom a kelbimbót! Ki merem jelenteni mindenki előtt, hogy nem szeretem. Sohasem rendelnék étteremben, nem merül fel otthon, hogy együnk és akkor sem gondolkodom el a főzésén (főzettetésén) ha nagyon olcsó a piacon. Egyszerűen nem szeretem az ízét. Nem ez az egyetlen étel, amivel így vagyok. Kövezzetek meg, nekem is megvan a magam preferenciája ételben és italban is (és még sok minden másban is).
A kelbimbót nem kell betiltani mert én nem szeretem
Az kelbimbó iránti mély gyűlöletem ide-vagy-oda, nem érdekel, hogy a lakása falai között ki eszik kelbimbót. Ha ízlik neki, egye. Én is biztosan eszem olyan dolgokat, amit mások nem szeretnek. Én például a csurdítani való szalonnát nyersen is szeretem. Nem minden kultúra tudja értelmezni, hogy az ember fia vág magának egy szelet szalonnát, szépen felcsíkozza és friss (fehér) kenyérrel betermeli.
Szerencsére olyan világban élünk (és értékeljük ezt!), hogy ehetünk mindenféle húst (csigát is, tintahalat is, disznót is és marhát is), zöldséget, gyümölcsöt (almát is). Sőt ezeket kombinálhatjuk is (mondjuk én nagyon szeretem a sajtos húsokat). És az is megengedett, hogy valamit ne egyél, vagy valamilyen kombinációkat ne egyél (mustáros lekvárt pl.). Akár mert neked egészségtelen, akár mert tiltják az elveid, vagy mert egyszerűen nem szereted. A kelbimbót ételként nem szeretem. A növénnyel semmi bajom. Nem követelem az irtását, a piacról és boltokból való kitiltását, az éttermi menükről való levételét. Tudom, hogy a káposzta egy formája a bimbós kel. A káposztát szeretem savanyítva, brokkoliként, karalábéként, karfiolként. Van, amely formáját sütve, van, amit főzve és van, amit nyersen eszem. A kelbimbót lehetőleg sehogy.
Kelbimbógyűlölő vagyok és nem baromarc
Mondhatnám, hogy a kelbimbó iránti negatív érzéseim csak rám és a kelbimbóra tartoznak, de igazság szerint csak rám tartoznak. A kelbimbókat ezzel teljesen felesleges zavarni. Persze összekacsinthatunk másokkal, hogy hát ő sem szereti és én sem. Van bennünk valami közös. De egy vitában nem érv, hogy „de hát ő eszik kelbimbót, nem lehet igaza”. A barátaimat sem ez alapján válogatom, legfeljebb megkérem őket, hogy ha áthívnának vacsorára, akkor mellőzzék a kelbimbót. Nem szaggatom ki a könyvesboltban a szakácskönyvekből a kelbimbókészítésről szóló lapokat, pláne nem égetem el az egész szakácskönyvet, ha említést tenne róla (így is elég széndioxid van a levegőben). Nem uszítom rá a NAV-ot a kofákra, ha felfedezem, hogy pár szem kelbimbó árválkodik a pultjukon. És nem próbálom meggyőzni azokat, akik vettek belőle, hogy ízletes dolog úgysem kerekedik belőle, akkor meg minek vették meg (mondjuk még lehet, hogy rituálisan megsemmisíteni vették, de én a növények elleni brutalitást nem szívlelhetem).
Szóval azt ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan nem szereti a kelbimbót, hogy (1) ne menjen olyan étterembe, ahol minden fogás kelbimbóból van és (2) ne járjon olyan falunapra, ahol minden a kelbimbóról szól.
Szivárványos jó napot kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése