A tudomány mertoni normái

A tudomány műveléseinek is vannak alapszabályai. Egyik ilyen az a négy norma, amit Robert Merton amerikai szociológus nevéhez kötődik. Érdemes őket felsorolni, mert valahogy nekem is elfelejtették annak idején megtanítani, pedig a megalapozó könyvfejezet 1942-ben jelent meg (A tudomány normatív struktúrája). Bár ezek szellemében lettünk képezve, fontos újra és újra feleleveníteni őket, mert kezdünk letérni a kijelölt útról.

Közösségiség

A tudományos felfedezések az egész emberiségé, azokat szabadon meg kell osztani másokkal. A kutató lehet büszke felfedezésére, és a felfedezés tényét nem vehetik el tőle, de a felfedezésének eredménye a közé. A tudomány az egész emberiség közös projektje, amiben meg szeretnénk ismerni magunkat és a minket körbevevő világot. Egy ember erre nem képes. Csak a kutató közösség egészének hosszú időn tartó, folyamatos munkája hozhatja el a megértést számunkra.

Isaac Newton szavai – "Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam." – adják talán a legérzékletesebben vissza a közösségiség fontosságát: csak a korábbi generációk felgyülemlett tudása által tudunk továbbmenni. Mindaz a technikai fejlődés, amit most olyan csodálatosnak érzünk (ha érzünk), nem jöhetett volna létre a korábbi évszázadok felfedezései nélkül.

Univerzalizmus

Az igazság független attól, hogy ki mondja azt. Teljesen mindegy, hogy egy tudományos igazságot milyen nemzetiségű, nemű, vallású, szexuális beállítottságú, stb. személy fedez fel, ha az igaz, akkor igaz.

Ez a triviálisnak tűnő norma, sajnos messze nem az. Nagyon sok beszélgetésben megfigyelhető, hogy az emberek nem annyira valakinek a véleményével, gondolataival vitatkoznak, hanem az illető személy jellemére tesznek megjegyzéseket. A tudományos megállapításokat magukban kell értékelni. Ahogy Merton írja, az ammónia előállítására kifejlesztett Haber–Bosch eljárást nem lehet Nürnbergi törvényekkel semmissé tenni (ne feledjük, hogy a II. világháború idején vagyunk, Haber pedig zsidó származású volt. A nevéhez fűződik több harci gáz kifejlesztése.), és az angolokat nem kedvelőkre is hat a gravitáció.

Az univerzalizmus egyben az is jelenti, hogy az eredmények alkalmazhatósága túlmutat a nemzeti határokon, etnikai csoportokon, stb. Olyan tudományos eredményeket szeretnénk közölni, amelyek a világról szólnak, nem annak egy igen kicsi szeletéről. Ez persze biológus szemmel egy kicsit fura dolog, mert mondhatok én valami általánosat az "erdőkről", ha az adatom egy konkrét erdőből való, akkor annak általánosíthatósága kérdéses. Ennek ellenére törekedni kell, hogy általános eredményeket közöljünk.

Pártatlanság

A tudós nem lehet anyagilag vagy érzelmileg érdekelt egy adott eredmény vagy kutatási irány sikerében. Tehát hiába fizeti a kutatást egy dohánygyár, ha a dohányzás káros az egészségre, akkor azt kell mondani. Vagy nem lehet addig válogatni az eredmények között, amíg azok nem támasztják alá az éppen aktuális kedvenc elméletét a kutatónak.

Tágabban értelmezve azt is jelenti a pártatlanság vagy közömbösség (disinterestedness), hogy a tudományban minden kérdés egyformán fontos. Nem szabadna, hogy fontosabb, szexibb, felkapottabb legyen egyik kérdés a másikhoz képest. Az igazság / a világ megismerése érdekelheti csak a kutatót.

Szervezett szkepticizmus

A tudományban semmi nem szent, mindent meg lehet és meg is kell kérdőjelezni. Csak a tények számítanak. Elképzelhető, hogy az ember saját elméletét döntik meg, el kell fogadni és kész. Az eredmények folytonos újravizsgálata, a bennük való kétkedés az egész közösség feladata. A tudományos közlemények megjelenés előtti bírálata másokkal, ennek a szervezett szkepticizmusnak az egyik vetülete.

A mertoni normák helyzete most

Egy felmérésben megvizsgálták, hogy hogyan állnak a kutatók a fenti normákhoz az USA-ban. Legerősebb helyeslése a közösségiségnek van. Ezt biológusként érzékelem is. Egyre nagyobb hangsúly van azon, hogy minden adatot, programkódot, stb. közzé kell tenni, hogy az eredmények teljessége megismerhető és a kutatás megismételhető legyen. A tudás mindenkié.


Az univerzalizmussal már nem minden tekintetben értettek egyet. Itt szerintem az univerzalizmus értelmezése a kérdés. Az eredeti mertoni értelmezés az új ismeret forrására vonatkozott. Inkább olyan problémát látok, hogy egy jobb intézet/egyetem eredményeit inkább elfogadjuk, mint egy kevésbé nevesét. Sajnos a beküldő kutató országa eldönti bennünk, hogy értékes kutatásról vagy baromságról van szó. Nagyon erős az a ki nem mondott előítélet, hogy nem azonos sztenderdek mentén kutatnak a különböző országokban. Ebben van is igazság, de van példa a legjobb amerikai egyetemekről is, hogy csalt egy kutatójuk, és nagyon értékes kutatást produkálnak az olyan világvégi helyek is mint Magyarország (az első 500-ban sem nagyon van magyar egyetem, ez szégyen).


A legcsekélyebb támogatottsága a pártatlanságnak van. Ezt nagyon is érzékelem. Az egy dolog, hogy az ember személyes érdeklődése befolyásolja a témaválasztást. Emberek vagyunk. Viszont egyre inkább a pénz határozza meg, hogy mit kutatunk. Vannak felkapott témák, amire adnak forrásokat, és akkor azzal sokan kezdenek foglalkozni, míg más témák kiüresednek. Ez nem jó, mert féloldalas a tudomány egészének fejlődése. Egyes részterületek elhúznak, mások kullognak, ami a forráshiánynak tudható be.


Az ökológai például forráshiánnyal küzd, mert nem ígér örök ifjúságot, de még gyógyulást sem, ellenben mindig azzal állnak elő az ökológusok, hogy baj van a Földdel, meg, esetleg nem kéne legyilkolni az összes tigrist, orrszarvút, elefántot, stb. pedig milyen szép az elefántcsont billentyűs zongora és az orrszarvú szarv biztosan növeli a teljesítőképességet (nem!).


Ez utóbbi normának az egyre kevésbé való betartása riasztó és veszélyezteti a tudomány egészének működését!

Hivatkozott irodalom

• Merton, R. K. 1942. The normative structure of science. - In: R. K. Merton (szerk.) The Sociology of Science: Theoretical and Empirical Investigations. University of Chicago Press
• Macfarlane, B. és Cheng, M. 2008. Communism, universalism and disinterestedness: Re-examining contemporary support among academics for Merton’s scientific norms. Journal of Academic Ethics 6(1): 67–78

Egy a szakterületemen kívül eső témában írt cikk története

Sem a tudományetika, sem a publikációk, a pályázatok és az előmeneteli rendszer körüli problémák nem a szakterületem. Vannak – főleg szociológusok és közgazdászok –, akik ezekkel foglalkoznak, és tudományos folyóirataik is vannak. Viszont, mint kutatót, engem is érint ez a problémakör. Nagyon is érint. Így a konferencia vacsorák egyik kedvenc témája a rendszer anomáliáinak ostorozása.

Fiatal kutatóként* kaptam egy felkérést 2014-ben, hogy válaszoljak erre a kérdésre röviden: Mi a legnagyobb etikai kihívás, amivel egy fiatal kutató találkozik a szakterületeden? Hogyan lehetne ezt orvosolni? (What is the most challenging ethical question facing young investigators in your field? How should it be addressed?) Számítógépekkel dolgozom, nem bántok kutyákat, nem gyilkolom az ecetmuslincákat, nem kell taposnom a természetvédelmi területek gyepét és emberek érzékeny adatait sem kezelem. Viszont minden kutató találkozik azzal, hogy az adatok manipulációjával lehet szépíteni az eredményeket. A szép eredmények pedig jobb cikkhez vezetnek. A jobb cikkek pedig korábbi előmenetelhez, ami magasabb fizetés eredményez. Értjük mi a probléma, ugye? A pár oldalas, a Science-ben megjelent válogatás egy jelentős része is erről a problémáról szólt. Az én rövidke bekezdésem is.

Ennek folyományaként hívtak meg, hogy írjak egy cikket a Publications című folyóirat különszámába. Úgy gondoltam, hogy akkor most kiírom magamból a bosszankodásomat. Másrészről kihívásnak éreztem olyanról írni, ami nem a szűkebb szakterületem. A tudományt viszony ugyanúgy kell művelni, minden szegletében: adatokat gyűjtünk, amiből következtetéseket vonunk le. Itt is ezt tettem. Adat van, sőt az emberek elégedetlensége is megjelenik, bár főleg blogokon és folyóiratok vélemény rovatában.

Adatokat főleg Magyarország viszonylatában gyűjtöttem, ez például érdekes lehet másoknak, akiknek a KSH vagy a Magyar Tudomány olvasása nehézségeket jelent (tudom a magyar világnyelv, de hát vannak alulképzett emberek a világban). Ezek az adatok nem igazán térnek el más országok hasonló adataitól, legalábbis trendszinten nem. A probléma tehát globális.


Sokáig piszmogtam magán a cikken. Egyrészről szerettem volna egy kidolgozott gondolatmenetet prezentálni. Túl sokan megállnak ott, hogy a tudomány etikátlan művelése ellen elég lenne etikaórákat tartani. NEM. Nem az emberekkel van a gond, hanem a rendszerrel. Amikor egy rendszer valamire szelektál (tudománymetriai számok), akkor ne csodálkozzunk, hogy az ebben jók kerülnek ki győztesen. Nem hitelességre, becsületre, etikus magatartásra, alapos kutatásra szelektál a jelenlegi rendszer. Evolúcióbiológusként számomra ez triviális, de nem mindenki gondolkodik ilyen rendszerekben már évek óta.


Másrészt igen sokáig csiszolgattam a nyelvet. Ne feledjük, hogy angolul kell írni. Még magyarul is néha elég sután fogalmazok, angolul ez hatványozottan igaz (az is, hogy a helyesírásnak bizonyos része egyszerűen nem megy, angolban ez az egyesszám - többesszám egyeztetés). Így is volt benne hiba bőven, amit javított a szerkesztő, az egyik bíráló és pár kollégám (köszönöm nekik!).


Így az írás eltartott vagy 3 hónapig (amihez azért hozzátartozik, hogy hetente alig 1 vagy 2 napom van kutatói munkára, a többi oktatás és adminisztráció). Úgy gondolom megérte. Nekem mindenféleképpen. Érdekes kaland volt a komfortzónámon kívül.


Kiemelném, hogy a bírálók nagyon pozitívak voltak. Ez nagyon ritka élmény. Sajnos elharapódzott a tudományban, hogy a bíráló feladata kritizálás és nem a segítése a publikációs folyamatnak. Engem még mindig nagyon le tud törni egy negatív hangvételű bírálat, amiből süt, hogy el se nagyon olvasta az illető a kéziratot. Itt nem ilyen volt.


Az első bíráló rögtön így kezdte:

I had planned on reviewing this paper after I had made more progress on my own manuscripts, but I found that once I started reading it, I could not stop. The author has made a truly cogent argument for his position, and I enthusiastically recommend it for publication. It is, in my opinion, a rare jewel, and the first truly objective assessment of this problem.


[Úgy terveztem, hogy majd csak az után bírálom ezt a cikket, hogy a sajátommal jobban tartok, de amint elkezdtem olvasni nem tudtam letenni. A szerző nagyon meggyőzően érvelt álláspontja mellett és lelkesen ajánlom közlésre a kéziratot. Véleményem szerint egy ritka gyöngyszem, és az első tényleg objektív feldolgozása a témának.]


Kedves kutatótársaim, kaptatok már ilyen pozitív bírálatot? Kicsit visszaadta a hitemet a világban.


A másik bírálat eleje nem volt ennyire kirohanóan dicsérő, de pozitív volt.


This is a well-written and interesting opinion paper on an important topic.  The author presents a careful and well-reasoned argument that is supported by extensive documentation.  While the argument itself is not new, the author presents the discussion in a clear and logical presentation, using relevant statistics, and interesting metaphors from his field of biology.  The author also presents some solid recommendations to address the issues he outlines.


[Ez egy jól megírt és érdekes véleménycikk egy fontos témában. A szerző aprólékos és jól átgondolt érvelést vezet végig, amelyet kiterjedt dokumentáció támaszt alá. Bár maga a gondolat nem új, de a szerző tisztán és logikusan felépítve mutatja be, releváns statisztikákkal alátámasztva és a saját szakterületéről egy érdekes metafórával fűszerezve. A szerző továbbá konkrét ajánlásokat is ad a felvázolt problémák megoldására.]


A bírálatok további részeiben természetesen kitértek, hogy mit módosítanának a kéziratban, és hogy mit vennének még bele. A bírálatok ezen részével máskülönben sincs gondom. Volt, amihez olvasnom kellett még pár cikket, volt, ami csak megfogalmazási kérdés volt.


Ezt a bejegyzést azért írtam, mert bár maga a cikk témája elszomorít és okozott pár álmatlan éjszakát, maga a cikk írása és publikálása egy igen pozitív élmény volt számomra.

---

* Bár a hallgatóktól egyre gyakrabban megkapom, hogy végtelenül öreged vagyok, de 40 évesen fiatal kutatónak számítok (vagyis talán most már egyre kevésbé, de olyan 40–45 évesig tart a fiatal kutató időszak). Ennek az az oka, hogy nagyon sok tanulás és tapasztalás kell, ahhoz, hogy valakiből kutató legyen. 27 évesen szerezhető legkorábban a doktori fokozat, sokaknak inkább a harmincas éveik elején/középén lesz meg. És lényegében ezt követően kezdődik az igazi tapasztalatszerzés. Szóval sok idő.

EvolBiolDay 2018

Ma volt az első EvolBiolDay avagy az első magyar evolúcióbiológiai nap. Egyszerűen szólva a magyarországi evolúcióbiológiával foglalkozó kutatók találkozója. Scheuring István kollégám szervezte. Nagyon jó volt. Meglepődtem, hogy milyen sok helyről és milyen sokan eljöttek meghallgatni az előadásokat.

A tudományban általános probléma, hogy nincs semmire időnk, leginkább arra, hogy tudjuk mivel foglalkoznak a szomszéd laborban. Ez persze egyértelműen nem jó, s mindig sajnálkozunk is rajta, hogy változtatni kéne rajta. Most változtattunk. Ez a nap a hazai evolúcióbiológiának volt szentelve.

Tényleg az volt a fontos, hogy megismerjük egymást. Az előadások 8 percesek voltak. Igen ez igen rövidnek tűnik, de arra elég, hogy az ember elmondja, hogy mivel foglalkozik, sőt akár eredményeket is elmondhat. Terjednek az ilyen rövid formátumú előadásmódok (pl. liftbeszéd, s igen az én doktoranduszom - Radványi Ádám - nyert a PhD-sok kategóriájában). Egyre több minden követeli a figyelmünket, ez ehhez vezet. Ma jó szolgálatot tett a rövid formátum: 22 rövid előadást hallgathattunk meg. Fiatal kollégák is tekintélyes számban képviseltették magukat.

Bár a Magyarországi evolúcióbiológia seregszemléje volt ez az esemény, angolul tartottuk. A nyelvválasztás nem volt önkényes: az előadók és a hallgatóság között is voltak külföldi állampolgárok. A nemzetköziesedés, ha lassan is, de elér minket. A sikeres laborokban már nem csak magyar kutatók, de külföldről ide vonzottak is vannak. És hála a Tempus közalapítvány Stipendium Hungaricum pályázatainak, az angol képzésünk is értelmesen beindult. Múlt félévben 12 külföldi hallgatónak adtam elő evolúcióbiológiát. Nemzetiségek tekintetében igen széles a merítés: brazil, mexikói, dél-afrikai, szír, jordániai, palesztin, algériai és marokkói diákjaink vannak. Két hallgató a konferenciát is végighallgatta.

Nyomokban mi is hasonlítunk egy normális európai országra. Ha az ember nem kapcsolja be a híreket és próbál az egyetem falain belül maradni, akkor még azt is hiheti pár órára, hogy minden rendben. Ma így éreztem.

Debrecen, Szeged, Pécs és Veszprém is képviseltette magát. Az idei meghívott előadó, aki 40 percben részletesebben bemutathatta kutatásait Liker András, aki a Pannon Egyetemet (Veszprém) erősíti. A nagy magyar természettudományi egyetemekről így mind volt valaki. Ez rendkívül fontos. Egyrészt nagyon magas színvonalú kutatások folynak ezen helyeken, másrészt kis országban megengedhetjük magunknak, hogy elutazzunk egymáshoz egy közös gondolkodásra. Persze nekünk Budapestieknek könnyebb eljutni az ELTE-re (nekem feljutni Tihanyból), de azért én is voltam már a fővároson kívül, ha tudományról volt szó.

Miről volt szó? Túl sok mindenről, hogy most akárcsak röviden is beszámoljak róluk. Régóta erős itthon két vonulat: az evolúció viselkedésökológiai és az elméleti biológiai. Az előbbit Debrecen (Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék), az MTA Agrártudományi Központja és az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszéke képviselő elsősorban. Az elmélészek jellemzően az ELTE-n kívül, a BME-n, az Állatorvosin és a volt KFKI-ban vannak. Fontos, hogy most már vannak evolúciós biokémiai/molekuláris biológiai kutatások is (pl. az Szegedi Biológiai Központban) és a bioinformatikusok (amely szkéna amúgy erős itthon) közül is érzik páran, hogy ide (is) tartoznak (Szőllősi Gergely és kutatócsoportja).

Miről adtam elő én? Természetesen az élet keletkezéséről. Tágabb kontextusba helyeztem a kutatásainkat. Egy-egy cikkünk persze valami részproblémára próbál meg választ adni, de a kutatócsoport egésze az élet keletkezésének megértését tűzte ki célul. Ebben a folyamatban vannak kulcs történések. Ilyenek például a felületi anyagcsere kialakulása (Könnyű Balázs erről beszélt), az első élő sejt evolúciója, a genetikai információ kromoszómába rendeződése, a hibaküszöb legyőzése, a minimális anyagcsere meghatározásának kérdése, a függetlenül másolódó gének együttélése (Hubai András doktoranduszom témája) vagy a fehérjék megjelenése (Radványi Ádám doktoranduszom témája). Mindezeket egy rendszerben látjuk, s nem elszigetelt problémáknak. Ezt próbáltam bemutatni a rendelkezésemre álló 8 percben.

Jó volt!

Köszönöm a szervezőknek!

Jövőre remélem megint találkozunk!

Mit ér egy PhD?

A The Guardian lehozott egy cikket, amiben egy a PhD-ját nemsokára megkapó panaszkodik, hogy nemhogy az akadémiai szférában nem talál állást, de az iparban sem a szakmájának megfelelőt és így kénytelen pincérnőként elhelyezkedni.

Elpanaszolja, hogy (1) az egyetemeken egyre kevesebb állás van; (2) a munkáltatók nem akarnak PhD-val rendelkezőket, mert a szemükben túlképzettek; (3) az egyetem abban érdekelt, hogy sok PhD-sa legyen, mert pénz kap értük az államtól; (4) a témavezetők szeretik a PhD-sokat, mert nagyon olcsó, keményen dolgozó munkaerők.

Lehet azon filozofálni, hogy a konkrét illető miért nem kapott állást. A kommentekben meg is teszik. Nem ez a lényeg, hanem az általános probléma a képzés ezen szegletében a PhD hallgatók és a munkáltatók oldaláról.

Szeretnék kutatni!

A PhD képzésre jelentkezők zöme szeretne kutatni. Nem küzdöd végig az egyetemet a jó jegyekért, kutatsz a szabadidőben, hogy legyenek eredményeid a felvételire, ha nem szeretnél ezzel foglalkozni. Nem egyszerű bekerülni az állami ösztöndíjas helyekre (tehát ahol kapsz valami pénzt is).

A felvételit 3-4 (vagy sokkal több) év kemény munka követi. Nem érdemes vitatkozni róla, hogy mennyire nehéz az iparban, s persze mindenki sokat dolgozik. Az akadémiai szférának is megvannak a maga előnyei és hátrányai (a kettő nagyjából ugyanaz: flexibilis munkarend, tehát sohasem kötelező dolgozni, csak mindig kell). Ez az idő nem csak kutatásról, de sok helyütt tanításról, adminisztrációról és pályázásról is szól. Még sem teljesen igaz, hogy csak azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk.

Ezt nem lehet végigcsinálni úgy, hogy alibiből van valaki a doktori képzésben. Nincs olyan, hogy "valahol kell lenni és nincs kedvem dolgozni". Az sem működik, hogy "ha nem jön be, akkor elhelyezkedem az iparban". Annak lesz doktorija, aki teljes erőbedobással arra készül, hogy kutató legyen*. Voltak a tanszékünkön olyanok, akiket jobban érdekelt az ipar. Nem is lett meg a doktorijuk. Ezért nagyon nehéz a doktori után beismerni, hogy nem lesz valakiből kutató. Át kellett az illetőnek agyban állnia arra, hogy most mindent feláldoz a kutatói létért. S ez dől össze.

Miért nem kellenek a doktori fokozattal rendelkezők a cégeknek?

Mert nem ismerik a képzésnek ez a részét. A PhD fokozat jelenleg a legmagasabb elérhető iskolai végzettség. Sokak fejében az egyetemi diploma az oktatás teteje. Már nem az. A doktori képzés a legmagasabb foka az oktatásnak.

A munkáltatók túlképzést látnak a PhD fokozatban, illetve egyfajta kihívást, hogy ha nekik nincs meg ez a fokozatuk, akkor a Dr. előtaggal rendelkezők** valahogy feléjük kerülhetnek. Illetve a kutatásról van még egy olyan fura elképzelés, hogy azt poros könyvtárakban, csontvázak között békanyálat kavargatva lehet csak végezni, bezzeg az ipari melókat. Mindeközben az ipar  ad megrendelést az egyetemeknek, tehát van olyan ipari munka, amit az egyetemi állomány tud jobban/hatékonyabban elvégezni. Félreértés, hogy a doktori képzés nem szakmai gyakorlat. Nem vállalti környezet, ez igaz, de szakmai gyakorlat (és sok minden sokkal egyszerűbb egy cégben, mint az egyetemen).

A doktori fokozat az jelenti, hogy az illető önálló kutatásra képes. Azaz rá lehet bízni egy feladatot és el tudja végezni. Nem kell fogni a kezét közben. Ezt kéne megérteni a munkáltatóknak. Egy PhD-val rendelkezővel előbbre vannak, mint egy MSc-vel rendelkezővel, akkor is, ha azt már 3-4 éve próbálják maguk csiszolgatni. Egy PhD-val rendelkező képes megtervezni a munkáját, képes dokumentálni azt, előadásokat/prezentációkat tud tartani. Hallottam olyat is, hogy inkább az MSc (egyetemi) szint az, aminek ki kéne kopnia az iparból. A kevesebb önállóságot igénylő munkákra elég a BSc (korábbi főiskolai szint), míg ezen munkatársak irányítására, projektek vezetésére PhD-s szükséges.

KSH (2013-as) adatai alapján 2000 óta nagyjából konstansan 12 ezer embernek van doktori fokozata (2000 - 12570; 2005 - 12209; 2010 - 11889; 2012 - 11814; 2013 - 11765). Azaz nem sok emberről beszélünk. Ennél lehet több is kéne az iparba (most gondolom egy részük az egyetemeken és a felsőoktatásban van).

Miért nem mondta ezt előbb a témavezetőm?

Mondta. Nem szoktunk rózsás képet festeni az elhelyezkedési lehetőségekről. Nehéz is úgy, hogy nekem 40 évesen sincs állandó állásom. Persze az elmúlt 20 évben keveset voltam munkanélküli, tehát el lehet evickélni. Ezzel szemben a kutatás kreatív munka, amivel az emberiséget előre visszük. Ki ne szeretne ilyennel foglalkozni? Az egyik óriási probléma ma, hogy nagyon sok értelmetlen munka van, a kevés értelmeset meg alulfizetik (vö. On the Phenomenon of Bullshit Jobs - David Graeber).

Az akadémia állások is eléggé alulfizetettek. Sőt az egész olyan, mint egy drogkartel fizetésstruktúrája. Az alsó szinten nagyon alacsony a fizetés, s mindenki abban a reményben dolgozik sokat éhbérért, hogy feljebb kerül. Fent egy kicsit jobb a helyzet (de egy drogbáróhoz képes a legjobban fizetett professzorok is csórók). Minden súlyosbítva, hogy ebben a szegmensben nincsenek állandó állások az alsó szinteken. Amikor valaki azt mondja, hogy persze állami alkalmazottnak lenni jó, mert az nyugdíjas állás, akkor felvilágosítom, hogy szerződésem 1-3-5 évre van. Nyugdíjig egy kicsivel még több van hátra. Nyugaton jellemzőbb, hogy a docens/tudományos főmunkatárs szinttől általában állandó állásban vannak már az emberek. Nálunk egy fura hibrid rendszer van, ahol alacsonyabb szinten is lehet valaki állandó állásban és professzor/tudományos tanácsadó szinten is lehet valaki határozott idejű munkaviszonyban.

Nem a pénzért végezzük ezt a munkát. Azért mert szeretjük. A gyereknek attól még enni kell adni, meg ruhát kell venni. És ebben a szakmában is lehet tisztességesen keresni (de nem a fiataloknak). Ehhez kitartás kell és gyomor, ami az állandó bizonytalanságot viseli.

Az egyetemnek jó, hogy vannak PhD-sok

A PhD-s az egyetemnek ingyen van, sőt pénzt hoz. Az állami ösztöndíjas PhD-s hallgató diák és így fizetése nincs. Ösztöndíjat kap, amit az állam ad. Az egyetemnek nem kerül pénzébe. Az egyetem kutatásra is ad pénzt a doktori képzésben résztvevőknek, de ezt az egyetem nagyobb részt lenyeli. Tehát az egyetemnek pénze van abból, hogy PhD-sokat vesz fel.

A PhD-s ezek után ingyen munkaerő. Na nem hivatalosan. Ugyanis hivatalosan a doktorandusz/doktoranda nem kötelezhető oktatásra, ha tanít azért neki fizetés jár (óraadásért). Ezt szoktuk nagylelkűen elfelejteni. Régebben még takargatva volt ez olyannal, hogy a tandíjmentességet váltjuk meg az oktatással, most már csak egyszerűen hazudunk mindenkinek. Ezért működnek az egyetemek, mert a tényleges oktatói karral már régen nem működnének. Nincs elég oktató. A doktoranduszok, a kutatócsoportok kutatói, a kutató pályázatokon levő kutatók, a kutatóintézetekben levők pótolják a kimaradó munkaerőt. Mindenkinek kötelező főkurzust (előadást) tartok évek óta...

Persze nekünk témavezetőknek is jó egy ösztöndíjas doktorandusz. Ha nekem kéne pályázatból fizetni, akkor sokba kerülne. A PhD hallgatót tudományos segédmunkatársként kéne foglalkoztatni, az havi 211200 Ft/hónap (bruttó). A szuperbruttója (munkáltatónak ennyibe kerül) 257664 Ft/hó. Évente ez 3 091 968 Ft. Jelenleg 4 éves a doktori képzés, tehát olyan 12 milliót "spórolok" azzal, hogy a hallgatómat sikeresen felveszik állami ösztöndíjra. Kutatni fog, együtt dolgozunk. Megtanítom pár dologra és számíthat a segítségemre. Egy jó doktorandusz nagy kincs!

Konklúzió helyett

Azt kell mondjam, hogy a cikkírónak igaza van. A helyzet rossz és romlik. Mindez úgy, hogy a kutatás (1) azon kevés tevékenység, ami előre viszi az emberiséget; (2) előreláthatólag nem fogják leváltani robotok a kutatókat; (3) az emberek szeretik ezt csinálni. Tehát alapvetően sok embert értelmes munkához lehetne juttatni általa. Mégsem tesszük. Miért?

---

* Más azoknak a helyzete, akik munka alatt végzik el a cég unszolására (gyógyszergyáraknál hallottam ilyenről), vagy előlépés reményében egy klinikán doktori képzésbe kezdenek. Itt most azokról van szó, akik MSc után, fiatalon a kutatói lét mellett döntenek.

** Itt most jegyezzük meg, hogy csak a PhD-val rendelkezők viselhetik a Dr. előtagot. A 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 52. § szerint "Az orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az állatorvos, a jogász és az államtudományi szakon oklevelet szerzett személyek a doktori cím használatára jogosultak. Ezek rövidített jelölése: dr. med., dr. med. dent., dr. pharm., dr. vet., dr. jur., dr. rer. pol." Ugyanitt a 53. § "A PhD-fokozattal rendelkező személyek nevük mellett feltüntethetik a „PhD” vagy a „Dr.” rövidítést, a DLA-fokozattal rendelkezők pedig a „DLA” vagy a „Dr.” rövidítést."

A doktorátus a latin docere - tanítani szóból ered és azt a fokozatot jelentette, amelytől kezdve az illető taníthatott az egyetemen. A lényeg, hogy semmi köze az orvosláshoz vagy a joghoz.

Lövöldözős játékok ingyen

A lövöldözős játékok (shooter, két alkategóriája az FPS és a TPS) a számítógépes vagy videójátékok egy fajtája. Gyerekeik lassan abban az életkorban lesznek, hogy kinőnek az ügyességi játékokból és kedvelni fogják ezeket. Valahol ugyan arról szólnak: tudjuk-e pontosan mozgatni a kezünket a látottak alapján (szem-kéz koordináció).

A lövöldözős játékok piaca az egyik legtöbbet hozza a konyhára, az évenkénti rendszerességgel kiadott Call of Duty vagy Battlefield sorozat tagjainak kezdő ára 60 Euro körül van. És jó pár milliót hoz a kiadóik konyhájára. Ezekhez a játékokhoz nem csak ez a szép summa kell, de elég jó gép is. A legújabbak, de még a pár évesek sem mennek el akármilyen masinán.

Biztosan szüksége van a gyereknek a legújabb lövöldözős játékra? Tényleg nagyon szépek, s tényleg nagyon részletgazdag a grafikájuk, rengeteg fegyver van bennük, de aki csak szeret lövöldözni vagy ismerkedik a játéktípussal, annak van egy ennél jobb megoldás: ingyenes lövöldözős játékok. Ezek a játékok abból élnek, hogy fizethetsz mindenféle külcsínért, illetve olyan dolgokért, amikért a játékon belül meg kéne dolgozni, de nincs rá időd (de túl sok pénzed viszont igen). Egyik sem pay-to-win, azaz a fizetős szolgáltatások nem adnak olyan előnyöket, hogy a nélkülük játszók mindig alulmaradnának. Szóval letöltöd, beindul és lősz. Ennyire egyszerű.

És még válogathatsz is attól függően, hogy milyen környezetben szeretsz lövöldözni. Mindegyik online játék, tehát állandó internetkapcsolatot igényel. S igen más emberekkel fogsz együtt játszani. Az együttet hangsúlyozom. Nem csak olyan játék van, ahol emberek ellen kell játszani, van olyan is, ahol az ellenséget a gép irányítja, s az emberekkel egy oldalon állunk.

Team fortress 2

 A Steam vállalatának saját fejlesztése ez a rajzfilmszerű lövöldözős játék. Kilenc kasztból választhatunk az orvostól, a bérgyilkoson és bomba-őrültön át a gyújtogatóig. Nagyon vicces. Viszont szükség van benne csapatjátékra, szóval nem agytalan hentelés. Nem kíván túl jó gépet, tehát bátran ajánlom azoknak is, akik kevéssé erős géppel rendelkeznek.

Heroes and Generals

Második világháborús lövöldözős játék, ahol amerikaiak, németek és oroszok gyilkolják egymást. A gyalogosokon kívül, dzsippek, motorok, páncélosok és repülők is vannak a hadszíntéren. A pályák elég nagyok, hogy ne CoD féle ide-oda rohangálás és lövöldözés legyen, ráadásul a pontrendszere a játéknak a feladatok teljesítését jobban jutalmazza, mint az öldöklést.

Aki szereti a II. Világháborús környezetet, az nem fog ebben a játékban csalódni.

Egy fa mögül óvatosan kémlelve a folyót és ami azon túl van.

Warthunder

Ez egy tank és repülőszimulátor. A lövöldözős játékokhoz nem mindig sorolják ezeket a játékokat. Egyesek nagyon elmehetnek a szimuláció irányába, másokban a stratégiai elem jobban dominál (World of Tanks). Itt van olyan játékmód, amiben egyszerű irányítani a harci járműveket és a célzásban is segít a gép. A játék elég gyorsan megtanít arra, hogy még egy agyonpáncélozott tank is kilőhető egyetlen lövéssel a megfelelő helyre. Tankok és tankvadászok mellett önjáró lövegek és önjáró légvédelmi ágyúval is lehetünk (ami az első verziókban nem több egy teherautó hátuljára szerelt géppuskánál). S igen vannak repülők. A tankok felett repkedve azokat támogathatjuk, illetve önálló játékmódban más repülőkkel vívhatunk légi csatákat.

Bár II. Világháborús (illetve későbbi) egységek vannak benne, de nem háborúszimulátorról van szó. Minden oldalon mindenféle egység feltűnhet. Jelenleg amerikai, szovjet, német, angol és japán tankokkal és repülőkkel lehet lenni.

Ahogy egyre többet játszunk úgy tudunk egyre jobb tankokat kifejleszteni (megszerezni) és úgy lesz egyre jobb a legénységünk is.

Repülés közben. Szemben két ellenséges vadász.

Célzás közben, az ellenfél kilövését követően. Bal alul látszik, hogy engem is jócskán meglőttek.

Ágyúzás közben. Ezt a lövedékváltást is én éltem túl.

A játék Steam-en vagy a Warthunder honlapjáról érhető el.

Warframe

Űrnindzsák. Ez a legpontosabb meghatározása a harci vázaknak (warframe), amelybe bújva a naprendszer bolygóin és azok körül csépelhetjük az egymással háborúskodó felek valamelyikét. Ez a játék alapvetően az együttműködésről szól. A küldetéseket 1-4 ember hajtja végre a számítógép által vezérelt ellenségekkel szemben. Mindeközben nyersanyagot és új fegyverek leírását vadásszuk, hogy újabb és jobb dolgokat építsünk magunknak.

Egy korábbi állapota a harcosomnak. Két éteri karddal küzd az Excalibur harci vázban.

Egy Orokin szentélyben

Phobos egyik gyárában

Phobos felszínén

Valahol egy furcsa laborban

Ahogy látható különböző és hangulatos terepen harcolhatunk. Csodálatosan gazdag látványvilága van a játéknak. Minden bolygó és környezete más és más.

A játék Steam-en keresztül valamint a warframe.com oldalról érhető el.

Planetside 2

Futurisztikus lövöldözés három frakció között. Hat különböző kaszt és számtalan jármű közül választhatunk. A fegyvereinket, de a kasztunkat is változtathatjuk csata közben is a terepen elszórt terminálok segítségével. A játék során területet foglalunk vagy védelmezünk. Ezek fókuszában mindig egy óriási komplexum áll, falakkal, tornyokkal, mindenféle épülettel.

Ha van elég játékos mindkét oldalon, akkor egészen érdekes csaták alakulhatnak ki, amiben sok jármű és az őket támogató gyalogosok vesznek rész. Kevesebb játékossal inkább olyan körbe-körbe szaladunk és lőjük egymást érzése van az egésznek.

Na ilyen egy óriási építmény. Most békés.

A seregeink repülőkre szállnak, hogy csatába induljanak.

H.A.W.K.E.N.

Harcoló robotok. Mit kell ehhez hozzátenni? Beülünk egy kétlábú fegyvertoronyba, ami rakétáinak hála, még repkedhet is egy kicsit. Az általam kedvelt játékmódokban vagy két kisebb csapat küzd egymás ellen, vagy a játékosok csapa egyre több a számítógép által irányított ellenség ellen. Sokféle robot és azokon sokféle fegyver lehetséges, amelyeket a játék közben összeszedett pénzzel tudunk megvásárolni.

Evolve Stage 2

Ez a játék nem rég lett ingyenes. Vannak fizetős játékok, amikkel idővel már a kutya sem játszik, s pont ezért már eladhatatlanok. Ha nem játszik elég ember, akkor az a kevés, aki játszana nem talál magának társakat, s ők is abbahagyják. Ez a halála egy többszereplős online játéknak. Ezt most így próbálják életben tartani. Mivel drága AAA-s játéknak indult elég szép grafikája van. S miről szól? Szörnyvadászatról. Egy négyfős csapatnak kell megtalálnia a szörnyet és legyilkolnia. A szörnyet az ötödik játékos irányítja. Háti rakétával való repkedéstől kezdve a tűzköpő szörnyekig minden van benne. Nagyon látványos. S mi köze van az evolúcióhoz? Semmi. A szörny ha elég kisebb helyi állatot meg tud enni, akkor egyre erősebb és nagyobb lesz. Végül olyan nagy lesz, hogy már csak igen nagy szerencsével győzhetik le a vadászok.

A szörny valahol előttünk, a háló (mobilis aréna) az egyik karakter speciális képessége, ami egy időre egy kisebb helyre zárja a szörnyet, hogy lőhessük.

Középen a szörny, kicsit távolabb. Balra az egy fura növény vagy valami ilyesmi.

Evolúcióbiológia 2017 vélemények

Idén is a vizsgaidőszak után megkérdezem - anonim módon - a hallgatókat, hogy mi a véleményük az előadóról (rólam), az előadásról, a vizsgáról és a jegyzetről. 22-en töltötték ki a kicsit több, mint 100 hallgatóból, aki felvette a tárgyat. Körülbelül 30-an jártak be az előadásokra. (Másokat megkérdezve ez nagyjából az a százalék, ami bejár egy kötelező előadásra. Engem elszomorít.) A kérdőív egyetlen kötelezően megadandó eleme, hogy ki kellett választani 3 előadást/témát, ami tetszett és, ami nem. A többi kifejtős kérdés nem volt kötelező, idén erre külön felhívtam a figyelmet, s aki nem akart nem is írt oda semmit. Viszont van 22 adatom arra vonatkozóan, hogy mely előadások voltak jól, s melyek nem (no meg a tavalyi adatok, hogy azokkal összevessem).

Most nem állom meg, hogy két pozitív véleménnyel kezdjek:

"Csak pozitív véleményem van: A témát imádtam, az előadások nagyon jók voltak, az egyik legklasszabb tárgyam volt az egyetemen (az integratív biológiával együtt), és ehhez nagyban hozzájárult az előadó előadásmódja, felkészültsége."

"Összességében én nagyon élveztem az órákat, ez az előadás üde színfolt volt a többi döntő többségében unalmas tárgy közt. Az órák érdekesek voltak, számomra a "számolások" is követhetők voltak."

Lehet, hogy mégis van mit keresnem ezen a pályán (csak az egyetemi vezetés egyszer értékelné ezt és megdobna egy állással).

Melyik előadás tetszett / nem tetszett

A tizenhárom előadással (témakörrel) kapcsolatban lehetett bejelölni, hogy tetszik vagy nem tetszik. Elvileg azt kértem, hogy 3-3-at jelöljön meg mindenki, van, aki többet jelölt meg. Mivel kevés az adat, így nem vettem ki ezeket a válaszokat. A pozitív válaszok darabszáma is egy kicsit több, mint a várt 22x3.

"A Darwini medicina és az Ember és evolúció órák lehettek volna még bővebbek, így is nagyon jók voltak persze, de talán a hallgatók nagyobb részének ezek a legérdekesebb témák."

Az eredmény nem meglepő és hasonlít a tavalyihoz: a történeteket kedvelitek, a számolós előadásokat nem kedvelitek. Változás viszont, hogy egyértelműen rossz megítélése csak az ideális populációról szóló fejezetnek van. A többi számolósabb / matekosabb előadásba reményeim szerint sikerült elég biológiát csempésznek, hogy emészthető legyen.

"Tudom, hogy nem lehet szkippelni a képleteket, esetleg egy-két sztorit be lehet tűzdelni két levezetés közé, hogy a hallgatóság fellélegezzen, mielőtt újra lebukunk az ""általános iskolás számtan"" legmélyebb bugyraiba."

Egyrészt igen, ez zömében általános iskolás számtan, ahol nem, ott gimis. Csak harmadik évre elfelejtettétek a matekot. És belekényelmesedtetek abba, hogy nem kell használni. Sőt a figyelmetek is lankad (vö. "A számolós órákon kicsit nehezen követhető volt az előadás"), miközben biztosan lassabban tudok táblára képleteket írni, mint történeteket mesélni.

"egyedül a számolásoknak az átadására kellene valami más módszert kitalálni, mert az így a táblára írva, néha elírva, néha félremondva, kicsit érthetetlen volt."

Hogy tudom rávenni a hallgatóságot, hogy legalább egyszer leírják. Saját tapasztalat, hogy egy könyvet olvasva, az ember hajlamos átugrani a képleteken, s érthetőnek vélni azokat. Akkor döbben rá, hogy nem olvasta elég alaposan, amikor reprodukálni kéne azt (ami, amikor nekem nem sikerült tökéletesen, azt ugye mindig az orrom alá dörgölitek, de nem biztos, hogy örülnétek, ha én is hasonlónak szigorúan osztályoznám ezeket a tételeket).


Az ideális populációs előadást is meg kell fűszereznem példákkal (mindezt kevesebb óraszámban). A populációgenetika / evolúciógenetika az alapja a mai bioinformatikai elemzéseknek. Igaz a XX. század elején dolgozták ki az alapjait, de a mai napig használják. Sokszor persze programcsomagok mélyére van száműzve maga a számolás, s a felhasználó csak kattintgat, de nem árt, azért érteni is az eljárásokat, amiket használni fogtok (és bioinformatikát fogtok használni, egyre megkerülhetetlenebb).


A matekosabb részekkel van még egy gond: alapvetően nem azért ültök az előadáson, hogy újat tanuljatok, hanem, hogy könnyebb legyen levizsgázni. Nagyon a vizsgák körül forog a világotok (az enyém is azok körül forgott egyetemistaként), ami viszont a megértés rovására megy.

"Nekem nagyon jó élmény volt a vizsga, pedig sokkal rosszabbra számítottam, ahhoz képest, hogy az egyik sok képletes tételt húztam. A kapcsolódó előadás, illetve jegyzet alapján nem voltam biztos benne, hogy mely részeit kéne kiemelni ennek a témakörnek (az ideális populáció), mert elég nagy anyagnak tűnt. Végül is nem kellett minden kis részletet levezetni, aminek nagyon örültem. :) Szerintem az előadáson érdemes kiemelni, hogyha valamit biztosan szeretne visszahallani a vizsgán a tanár úr, ez nagy segítség a hallgatóknak, hogy nagyjából tudják, hogy mire számíthatnak."
"képletek nekem nem voltak annyira jól kiemelve hogy melyek is a legfontosabbak és hogy hogy is kéne azt nekem a vizsgára megtanulnom hogy vissza tudjam mondani"

Hogyan mondjam el, hogy a képletek segédeszközök egy folyamat megértésében. Nem a képletet kell tudni, hanem, hogy
(1) Mit jelent?
(2) Mit mond nekünk az evolúcióbiológiáról?
(3) Milyen előfeltételekkel éltünk?
(4) Hogyan jutottunk el hozzá?
Ezek nélkül a p²+2pq+q²=1 semmit nem jelent. Fontosabb, hogy szavakba tudd önteni, mintsem, hogy pontosan vissza tudd adni. A jegyzet próbál nagyon részletes lenni, hogy követhető legyen a levezetés minden részlete. Természetesen nem kérdezem vissza sorról-sorra a képleteket.


A jegyzetnek megvan a maga problémája. Az egyik, hogy nyomtatásban bizonyos dolgok jól visszaadhatóak, amik táblán nekem nem mennek. Ilyen az A₁ és A₂ szép elkülönítése. Ezért írok A és a-t a két típusra. Viszont ezek nem kötelezően domináns recesszív párok. Itt van egy kompromisszum, ami viszont zavar titeket.

"előadáson a levezetés sem a könyvet követte, mondjuk pont az órai verzió volt jobban követhető"

"A képletek, levezetés-gondolatmenetek néhány ponton eltértek az óraitól, ekkor az ember elbizonytalanodott, melyikkel is foglalkozzon inkább. Nyilván a lényeg nem változott, de akkor is zavaró."

"A képletes részeknél zavaró volt hogy órán más jelöléseket használtunk."

Pedig nem kéne zavarjon egy betű változtatása. A betűk jelentése a fontos, nem a betűk maguk. Viszont ahol betűt változtatok a jegyzetben ott annak jelentősége van.

"Az egyetlen negatívum a képletek levezetésénél volt szembe tűnő, hogy néhány helyen nem volt következetes a jelölés, néha hirtelen megváltozott egy-egy betű a képletekben, és nem volt érthető miért (pl. f vagy Φ)."

 Az f jelölte a tényleges realizált fekunditást a Φ az elméleti eloszlás várható értékét. Végtelen populációban ez a két érték azonos. Véges populációkban viszont nem. Ez a jegyzetben is szerepel.

Előadás módjáról

"Hadar, nehezen érthetően beszél. Első sorokban kell fülelni, hogy mindent elkapj."

"néha kicsit halk volt az előadó ezért nem mindent lehetett érteni." 

Hadarok és elharapom a mondatok végét. Ez probléma. Mindig - nagyon helyesen - meg is jegyzitek. S próbálkozom. Több-kevesebb sikerrel. Ami viszont érdekel, hogy a mikrofon - amikor használtam - segített-e a hangerőn vagy sem? A hadaráson az nem tud segíteni, de a halkságon igen.

PPT vagy nem PPT?

"Könnyebben követhető lenne az előadás, ha a Tanár Úr kivetítene egy ppt-t."

"A táblára írás sok más előadónál/tárgynál egyáltalán nem működne. Nekem itt sem nagyon jött be, de tény, hogy lehetett követni az órákat."

"Néha kicsit könnyű volt elveszni az előadás gondolatmenetében, viszont szerintem ezen segíthetne, ha úgy, mint a Darwini medicina előadáson, a többin is lenne diasor, amin azt is lehet követni, hogy hol tartunk a témán belül (bal felső sarok)."

"Teljesen jó volt de én jobban szeretem, ha ppt diasorokat vetítenek az órán mert érdekesebb és jobban is látható mint a tábla."

A jobban látható igaz. Az érdekesség is, mert lehet összetettebb ábrákat felrakni, vagy képeket. Ezért lenne jó, ha kivetíteni és táblára írni is lehet. Ugyanis az óra vázát szerintem továbbra is táblánál érdemes, a ppt a színes képekhez van.


Viszont egy vázlatot felírhatok a táblára és pipálhatom, hogy melyiken vagyunk túl. Ez talán segítene a visszatalálásba, ha éppen elvesztetek, de mégsem szoktat még jobban rá a ppt bámulásra (fogtok még eleget konferencián).

Előadások hossza

Eddig ezzel kapcsolatban nem volt visszajelzés. Egyrészt persze egy adott dolog, hogy 3x45 perces az előadást. De, bár nem biztos, hogy tudok ezen változtatni, de fontos, hogy ilyenről is írjatok.

"Nagyon nehéz ilyen hosszú időn keresztül folyamatosan koncentrálni sajnos :("

"Egyéb vélemény:
Ennyit nem tudok sajnos a seggemen ülni péntek délután, főleg képleteknél :P
Tudom, hogy ez egyéni probléma, de a következő megoldások merültek fel bennem:
szünet nélkül letudni minél gyorsabban/
heti két előadásba szedni, amíg a tananyag tart, utána már nem tartani meg (úgyis mindenki szakdogát ír otthon alapon)/
kedd 9 órás kezdés (a hétnek az a pontja, amikor képes vagyok ennyi ideig figyelni)"

Az előadás kettészedése amúgy működne is, úgy is, hogy akkor a félévnek egy részében nem lenne. De persze csak úgy, hogy 2x2 óra lenne, úgy nem, hogy egyszer 2 majd egy másik időpontban 1. Az egy előadásra senki nem járna be. Idegen az egyetemről, és éppen most raktuk tele ilyennel a tanrendünket.


Az órabontásokra viszont a tanrendkészítők nincsenek felkészülve. Terem sincs annyi, hogy egy 3 órás előadásnak 4 óra legyen lefoglalva. Ehhez jön hozzá, hogy nem lehet minden tárgy kedd 9-kor, s remélem nem ez az egyetlen tárgy, amire figyelni szeretnétek (értve azt is, hogy egy speci kevésbé megerőltető, s akkor az lehet pénteken is).

A kevesebb ülésért volt egyszer, hogy minden 45 perc után tartottam szünetet. Ekkor viszont lázadozás volt, hogy hosszúra nyúlik. A mostani vélemények közül a "hallgatóknak így is sok időt kell az egyetemen tölteniük" is ezt tükrözi. A váltások, s a sztorizgatás feladata, hogy mindenki kizökkenhessen a szendergésből és visszatérjen az előadáshoz. Egyéb ötleteket örömmel fogadok!

Interaktivitás

"Interaktivitás csillagos ötös, aki kicsit is vevő erre, szerintem mind élvezte az órákat."

"Tetszett hogy interaktív az óra és a kérdéseinkre megpróbálsz választ adni."

"Szimpatikus volt az előadásmódod, a humorod és az, hogy szakítasz azzal, hogy egyirányú az előadásmód; hiszen bevonod a hallgatókat és egy beszélgetés lesz belőle."

Ezt még tovább szeretném fejleszteni. Az interaktivitást látom az oktatás kulcsának. Így vagytok bevonhatóak az előadásba, s ezen keresztül magába a tananyagba. A feltett kérdésekre gondolom magukban többen válaszolnak, de hangosan csak kevesen. Le kéne vetkőzni az ilyen gátlásaitokat (bagoly mondja verébnek...). Ezt elősegítendő ki fogom próbálni, hogy egy appon keresztül teszem fel a kérdést, s mindenki válaszolhat. Az eredményt ki lehet vetíteni, s meg lehet beszélni. Ez azért is fontos, mert a félév során is tudnom kéne, hogy mi van a fejetekben, nem csak a vizsgán.

Vizsga

A lesújtó vélemény: "Azért én pár embert kivágtam volna, akik tényleg nem tudtak semmit :D" Van remény, kérgesedik a szívem nagyon. Amúgy érzékelhettétek, hogy 3-as környékén van nálam a "nagyon haragszom és borzalmasan bosszant, hogy nem voltatok képesek elolvasni a jegyzetet és megtanulni a benne levőket". A kettes értelmezése nem tűrne nyomdafestéket.


Többen említettétek, hogy nem szólok bele ("nem szólt bele sokszor, így nem vesztettem el a fonalat, vagy ijedtem meg, hogy esetleg rosszat mondtam", "hagyja hogy végigmondjuk a gondolatainkat (nem kérdez összevissza bele)"). Mindig úgy gondoltam, hogy eléggé beleszólós vagyok (hibákat azonnal javítom). Lehet kollégák ennél is rosszabbak.


A lényeg, hogy harmadikban nem az volt a cél, hogy ne államvizsgázzatok.  "Nagyon értékeltük, hogy nem akart megszívatni, és a nemtudás helyett a tudásra kíváncsi." Bár a vizsgáztatásnak feladata a stresszelés, azért nem mindig és mindenáron.

"Tetszett, hogy a vizsgatételek egy-egy óra anyagának a címével megegyeztek (és nem 30 tétel volt a 12 témából) Igaz, hogy így volt olyan tétel, amihez valamivel többet kellett tudni, mint a másikhoz, de ez nem probléma."

A 30-40 tételes tételsorokat nagyon nem szerettem diákként. Most is borsódzik a hátam a záróvizsgák hosszú tételjegyzékétől. Ennyi címet már megtanulni is sok, nemhogy tartalommal megtölteni. Inkább kevesebb, de szélesebb témakör legyem, hogy legyen miről beszélni.

Tankönyv

Ez a félév különösen a tankönyvről szól. De most be is lett fejezve, így kiforrottabb anyagot kaptatok kézhez. Az egész könyv valamikor augusztusban lesz reményeim szerint elérhető. A következő évfolyam már tanulhat belőle.

"A saját órai jegyzeteim nem minden esetben voltak használhatóak (nem mindig jegyzetelek le mindent egyértelműen), ezért a jegyzetet nagyon fontosnak tartottam (tartom). Olvasmányos, könnyen érthető. Tetszett, hogy minden részletre kiterjed, és bármilyen kérdésem felmerült egy témával kapcsolatban, arra ott helyben választ is kaptam. Kifejezetten emelte a tanulás élményét a szövegben itt-ott előforduló szerzői személyes hozzászólások a témához."

"Elképesztően örülök neki, hogy ilyen részletes, és az előadás anyagát szinte egy az egyben tartalmazó jegyzetet kaptunk. Ha valami nem volt világos az órán, azt a jegyzet alapján nagyon könnyen vissza lehetett keresni, meg lehetett érteni."


A részletesség hátulütője a terjedelem:

"Érthető, olvasmányos, bár ennek az a következménye, hogy kicsit terjengős lett egy-egy fejezet."

Évekkel ezelőtt még volt egy olyan elképzelésem, hogy 15 A4-es oldal legye minden fejezet. Aztán elkezdtem írni az MSc-s anyag fejezeteit, s valahogy nem akart végük lenni a 15. oldalon. Sőt 20-on sem nagyon. Nem húztam meg a fejezeteket. A BSc részben azért van rövidebb fejezet (s ti amúgy is rövidítettet kaptatok, a könyvben több fejezet hosszabb :) ). Ez van. Nem kérdeztem mindent vissza. De értem, hogy el kell olvasni, és az idő. Ehhez azt tudom mondani, hogy egy kötelező, 3 órás előadás megérdemel 1 hét felkészülést. Abba belefér a könyv elolvasása (amit el lehet kezdeni a félév során).

"A jegyzet nagyon sokat segített, olvasmányos, érthető. A benne lévő kis vicces megjegyzések meg feldobták. :)"

"Tetszett, hogy nem ragaszkodik annyira a tipikus, adatokat egymás után felsoroltató egyetemi tankönyvi stílushoz és így sokkal könnyebben olvasható, de közben minden fontos információt megtanulhat az olvasó közben."

A száraz stílust ránk erőlteti a "tudomány" (mi egymásra, hiszen olyan, hogy tudomány, ami ránk erőltet bármit is, nincs). Ez ellen néha lázadozunk (vannak erről cikkek is), de valahogy mégis visszatérünk hozzá. Pedig mindenkinek jobb lenne, ha olvasmányosabban írnánk. Egy cikknél a szárazság megbocsátható, ha ez a pontosságot növeli. Egy tankönyv viszont arra van, hogy elolvassák és nem adatokat bányásszanak ki belőle. Érthetőnek és olvasmányosnak kell lennie. Örülök, hogy olvasmányosnak találtátok!

Kérdez - felelek

Itt jön az a rész, hogy valamit írtatok én meg reagálok rá:

Q: "A feltett kérdésekre adott válaszok nem voltak számomra mindig kielégítőek."

V: Miért nem kérdeztél rá akkor ott?

Q: "Tudom, hogy egy nagy téma és nem férne bele az előadásba, de legalább egy rövid bevezetés lehetett volna játékelméletről. Azt gondolom elég szorosan kapcsolódik az evolúcióbiológiához."

V: Ez a tárgy úgy lenne teljes, ha jönne hozzá az MSc-s Evolúcióbiológia és zoológia. Ott van játékelmélet (több előadásnyi). Sajnos nektek ez a tárgy már nem lesz. MSc-n fel lehet venni Scheuring István Evolúciós játékelmélet tárgyát.

Q: "Az evolúció bizonyítékai témánál túlzásnak tartottam minden egyes más elképzelést úgy előadni, mint egy viccet, amikor még az evolúciós elképzelés is néhol elég meredek."

V: Én az érvrendszereiket tartom furának és megmosolyogtatónak, amit az evolúció ellen hoznak fel. Amúgy pont ennél a témánál örömmel vettem volna a vitát, s az evolúciós magyarázatokkal szemben felhozott kérdéseket is!

Q: "Egyrészt sajnálom, hogy kevesen voltunk, pedig érdekes volt az előadás, másrészt örülök, mert családias lett így."

V: A kevesen bent ülőkkel kapcsolatban, nem az a gond, hogy én csak tömött padsorok előtt vagyok hajlandó előadni, hanem, hogy utána ugyanúgy 100 (vagy inkább 80) ember jön el vizsgázni és nem csak az a 30, aki bent is volt. Van persze, aki könyvből szeret tanulni, s amúgy is nehezen követ előadást. De amikor valaki el sem olvasta a jegyzetet, nem is volt soha bent és eljön vizsgázni, az nagyon gáz.

Amúgy meg a családiasabb hangulat sokkal jobb. Sőt 20 embernek is jobb előadni, mint 200-nak. Viszont 20-30 embernek nem egy 80-100 fős előadóban szeretnék előadni, hanem egy 30 fősben. Nagyon más, ha a hallgatók ott vannak előttem, mint szétszórva egy nagy előadóteremben.

Q: "Elfelejtettem elküldeni az általam észrevett apróbb hibákat (a könyvből). Remélem azért más elküldte"

V: Nem. Sajnos.

Q: "Nem tudom, mennyire lehet a formázáson változtatni még, talán a példák kiemelés vagy elkülönítése egy kicsit dobna a szöveg küllemén."

V: Egyrészt ekkora már tördelve/formázva volt. Másrészt nem repestek az örömtől, amikor hasonlót szerettem volna. Kérdés továbbá, hogy a számolós fejezeteknél egyértelmű, hogy mi a számolás és mi a példa, de például az adaptáció fejezet csak példákból áll, némi általános bevezetőt követően. Nem lett volna mindig egyértelmű, hogy mit emeljek ki példaként.


Q: "Apró dolog, de sokszor nehezen hallottam azt, amit a Tanár Úr mondott, és kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt."
V: Ne érezd magad kellemetlenül. Pár óra vizsgáztatást követően bizony lehet, hogy halkulok, vagy csak nem akarom hallgatni a saját hangomat. Kérdezzetek vissza. Ha némán ülsz előttem azt hiszem, hogy nem tudod a választ. Ha csak egyszerűen nem hallottad/értetted a kérdést, azonnal kérdezz vissza.