2018. július 5., csütörtök

Elkutatták és az innováció

Az EU közzétett egy elemzést arról, hogy milyen jól teljesítünk innováció területén. Ennek az a végkicsengése, hogy bár az EU egésze sikeresen jobb lett 2010 óta, Magyarország visszaesett. Az adatok elénk tárásáig az index cikke is jól hozza ezt. Onnantól viszont valami nagyon nem stimmel a cikkel.


A rossz magyar innovációs mutatókért Pálinkás Józsefet és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt teszi felelőssé, pedig ez nem igaz.


Az innovációs mutató több elemből tevődik össze. Bele tartozik a felsőoktatásba járók száma, az újonnan PhD fokozatot szerzettek, a kutatóhálózat milyensége, az ipar fejlesztésekre költött pénzek mennyisége, a széles-sávú internet lefedettség vagy, hogy mennyi high-tech dolgot exportálunk. Egy igen összetett mutató. És legyünk őszinték, nagyon nagy részére semmilyen befolyással nincs egy olyan hivatal, amely valamennyi pénz kioszthat tudományos kutatásra, illetve szakértői hálózatán keresztül véleményez olyan pályázatokat, amelyeket végül a minisztérium oszt ki. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az innovációs pénzek nagyobb részét a Gazdasági Minisztérium osztotta ki és nem az NKFIH eddig is.


Tényleg sok pénzt osztottunk ki innováció címén. De ebből levonni, hogy az NKFIH rosszul döntött, főleg abban, hogy az alapkutatásokat támogatta, dőreség. Az Index egy két éves cikkében található ábra egyértelműen mutatja, hogy a nagy pénzek nem az alapkutatásba, hanem a vállalati K+F+I-be ömlenek. Ezeknek a megtérülése tényleg kétséges, sőt melegágyai a korrupciónak és a lopásnak. Az alapkutatásra fordított összeg ehhez képest egy nagyságrenddel kisebb! És az alapkutatáshoz kapcsolódó mutatókban javultunk 2010 óta.


Az alapkutatás, a szegényes források ellenére is, jól teljesít Magyarországon


Romló eredményeink az oktatás területén az egyre szűkebb forrásoknak köszönhetőek, valamint annak, hogy minden eszközzel próbálja a kormány távol tartani a diákokat az egyetemektől. A doktori képzésben egyre kevesebben vesznek részt, mert egyre kevésbé vonzó a kutatói életpálya (vagyis annak a hiánya). Az elmúlt években a különböző ösztöndíjrendszerek, alapkutatási pályázatok és a LENDÜLET és kiválósági pályázatok mind azt a célt szolgálták, hogy vonzóbbá tegyék a kutatói pályát a fiatalok számára és lehetővé tegyék az itthon maradást. Ezek nélkül még rosszabbak lennének a mutatóink.


Az NKFIH aktívan részt vett, hogy több PhD fokozat szülessen, a szétosztott csekély pénzek nélkül még rosszabb lenne ez a mutató.


Az innovációs pontszámunk azon része, amely a kutató rendszerrel foglalkozik emelkedést mutat. Többen publikálnak más európai kutatókkal együtt (tehát a magyar kutatás szerves része az Európainak, a magyar kutatók nemzetközi szinten is elég jók), többen hivatkozzák a cikkeinket és több külföldi diák választja doktori képzésének színhelyéül az országot. Már vannak olyan volumenű pályázatok is, hogy nemzetközi szinten hirdessünk meg állásokat és oda külföldiek jelentkezzenek. Nem Nyugat-Európából, mert a havi fizetést heti fizetésnek is keveslenék, de mondjuk Dél-Amerikából vagy a Közel-Keletről.


Csúfosan csökkent a közfinanszírozás a kutatás-fejlesztésben. Nagyon keveset költünk erre a szektorra. Ez nem a pénzt osztó hivatal "bűne", hanem azoké, akik erre keveset irányoznak elő a költségvetésben. Az MTA teljes kutatóhálózatának éves költségvetése, amiről most a vita megy, nem éri el egy stadion építésének árát. Az úszó világbajnokság költségéből évekig működne az egész MTA.


A vállalati innováció nem a beleöntött pénztől lesz jó. Az államtól kapott pénzeket ingyen pénznek veszik még azok a vállalatok is, aki amúgy végeznek tényleges kutatás-fejlesztést. Ahogy azt már máshol írtam, a valós terméket előállító kutatások titkosak. Nem fogják azokat pályázatokban és jelentésekben megszellőztetni. Vannak persze ötletek, amiből talán lesz valami, és amelyekre akár lehet is pénzt adni. Ezek persze rizikósak. Ha elég sokat tud finanszírozni egy állam, akkor elég be fog jönni, hogy az megtérüljön. Magyarországon viszont sajnos a kutatás is a pénz lenyúlásának egy formája. Az eredmények ugyanis tényleg jelentések, azaz sok gépelt oldal. Ez megjelenhet egy lektorált szaklapban, amely esetben a tudományos eredmény talán tényleg létezik, vagy csak egy pár nap alatt összeollózott halandzsahalmaz, amire fel lehet venni pár milliót.


Az MTA garancia lehet rá, hogy valós kutatásokra megy a pénz


A szakértők meg tudják mondani, hogy mi működhet legalább elméletben és mi nem. Egy örökmozgó például nem működhet, mégis adtak rá pénz a minisztériumban (és nem az MTA-n). Az MTA egyértelműen állást foglalt a homeopátia ellen, de a kormány mégis védelmébe vette. A kétes kimenetelű kutatások finanszírozója általában egy minisztérium, ahol gondolom feladat a közpénz kitalicskázása. (Emlékszik még valaki azokra a daliás időkre, amikor a lenyúlás fokmérője még a nokiás doboz volt és nem a talicska? És arra is emlékszünk, hogy a nokiás doboz nem is létezett, azt a tanú kamuzta be?) Mert Pálinkás József és az NKFIH igazi bűne nem a romló innovációs pontszám, az nem rajtuk múlott, hanem, hogy nem engedtek mindent ellopni.


Amikor megalakult az NKFIH, és bekebelezte az OTKA-t, ami MTA alatti költségvetési sor volt, akkor azért jelezte a tudós társadalom, hogy ez nincs így jól. A kutatók tudnak dönteni arról, hogy mit érdemes kutatni és mit nem. A jelenlegi központosítás mindig csak arra jó, hogy olyan irányba is lehessen pénzt folyatni, amelybe normális esetben nem menne. Akkor lesznek jók az innovációs mutatóink, amikor a cégek egy normális és kiszámítható gazdasági környezetben maguk fognak az innovációba befektetni, mert ez lesz az érdekük. Ehhez a kormánynak a normális és kiszámítható gazdasági környezetet kell megteremteni. Ez valamiért nem akaródzik neki.

Ne csodálkozzunk, hogy rosszak a mutatónk. És könyörgöm, ne kenjük másra!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése