2018. június 29., péntek

Hogy Mari néni is értse!

Náray-Szabó Gábor akadémikus azzal próbálta meg megvédeni a kormány MTA-t érintő pénzlennyúlását, hogy Mari néninek – az egyszeri adófizetőnek  – az alkalmazott kutatás fontos, de az alapkutatás nem. Ki nem mondott gondolat persze, hogy Mari néni tökéletesen érti, hogy miért van szükség újabb stadionra, kilátóra a pusztában, plakátkampányra tízszeres áron és a főterek állandó díszkövezésére, de tudományos kutatásra költött pénznél tételes elszámolást igényel, úgyis mindent érteni fog (vö. közismereti tárgyból úgyis egyre több van az iskolában, vagy nem?).


Gyors teszt, hogy érti-e Mari néni 


Az e heti Science folyóiratban (ez a tudományos publikálás egyik csúcs médiuma) két cikk van, ami alkalmazott, orvosbiológiai relevanciával bíró kutatás. Címeik egyrészt "Notch ligand Dll1 mediates cross-talk between mammary stem cells and the macrophageal niche" (Notch ligandum Dl11 közvetíti a keresztkommunikációt az emlő őssejtjei és a makrofágok niche-e között), másrészt "Ultrafast neuronal imaging of dopamine dynamics with designed genetically encoded sensors" (ultragyors neuronális megjelenítése a dopamin dinamikának tervezett, genetikailag kódolt érzékelőkkel). Ugye minden érthető? Az első amúgy az emlő fejlődéséről szól, ami egyben segít megérteni bizonyos mellrákok kialakulását. A másodikkal pedig valós időben láthatjuk, hogy egy egér agyában mi zajlik egy bizonyos információt szállító molekulával. A neuronális betegségek gyógyításához nem árt, ha tudjuk mi történik az agyban mielőtt megpiszkáljuk. Hozzájárulnak ezek a kutatások a mellrák vagy a Parkinson-kór gyógyításához? Igen. Lesz belőlük gyógyszer? Nem.


Mi is az az alapkutatás és mi az alkalmazott kutatás?


Érezzük, hogy a lehet-e vékonyabb az iPhone, vagy eregethet-e kevesebb káros anyagot egy benzines autó kérdés alkalmazott kutatás. Eredménye akár jövőre megjelenhet a piacon, és pénzt termelhet (vagy nem) a cégnek. A Marsi landolás, a messzi bolygók fürkészése viszont jelenleg semmi haszonnal nem kecsegtet. Egyik ma élő politikus életében sem fogunk egy másik naprendszerbe eljutni, és a Marsra szállást sem biztos, hogy mostanság fogják levezényelni. Tiszta pénzkidobás. Igaz mindenféle űrhajós problémákra fejlesztett megoldásokat széles körben alkalmazunk ma a mindennapokban. A két véglet között van egy szürke zóna, ami ha akarom alapkutatás, ha akarom alkalmazott. Az LGBT személyekkel kapcsolatos szociológiai kutatás az balliberális elhajlás vagy kőkemény alkalmazott kutatás? A kormánymédia szerint az első. Ahol pedig külön befektetési alapok vannak a melegekre, transzneműekre, stb. alapuló iparágakra, ott ez alkalmazott kutatás. Ha a fentebb említett Science cikket úgy nézzük, hogy megértünk vele egy bizonyos élőlény (emlős, valószínűleg egér) mellében levő egyetlen sejttípus életének egy bizonyos szakaszában ható egy gén és egy másik sejttípus kölcsönhatását, akkor az bizony nem hangzik túl érdekesnek. De ha a mellrák gyógyításához adhat fontos adalékot, akkor az már alkalmazott kutatás.


Én az alapkutatásban dolgozom. Számomra az ismeretek nagyobb része alapkutatás. A szürke zónát is így látom: alapkutatás, mert egyszerűen az ismereteinket bővíti és közvetlenül nem lesz belőle termék. Vagyok viszont elég intelligens, hogy a saját alapkutatásaimban lássam az alkalmazás lehetőségét és arról meggyőzően tudjak beszélni. Lesz belőle ettől termék? Nem.


Kísérletem arra, hogy elmagyarázzam Mari néninek, miért nem hiszek a közpénzen finanszírozott alkalmazott kutatásban


Amikor még egyetemre jártam és el kellett mondani, hogy mivel foglalkozom, akkor bizony bajban voltam. Klonális növények tápanyagosztásának ökológiai következményeivel foglalkoztam. Érdekes téma, de az embereket az érdekli, hogy mennyi lesz az epertermés és nem az, hogy a víz és a tápanyagok hogyan szállítódnak az eperhajtások között, esetleg, hogy ettől milyen mintázata lesz az eperültetvénynek. Így aztán csak annyi mondtam, hogy ökológiával foglalkozom, és annak köze van a természetvédelemhez. Édesanyám ismerőseinek kérdésére pedig csak azt mondta, hogy sejtekkel foglalkozom és gyógyszer lesz belőle (sejtautomatákkal foglalkoztam). Ezt mindenki megérti. A gyógyszerek fontosak.


Semmilyen ötletből nem lesz gyógyszer holnap. Egy új gyógyszer kifejlesztése nagyon hosszú idő és rengeteg költséggel jár. Ezért sem szeretnek belefogni még a cégek sem.


Szóval van az a fránya alapkutatás, amiből soha nem lesz pénz, és ha véletlenül lesz, akkor nem itt és csak nagyon sokára. És van az alkalmazott kutatás, amitől minden azonnal jó lesz és dőlni fog a lé. Egy gyógyszerhez nem elég, hogy véletlenszerűen beadok embereknek kemikáliákat és, amelyikbe nem halnak bele azok közül talán még valamelyik hasznos is lesz. Ismerni kell, hogy mire és miként hat. Kell találni egy olyan vegyületet, ami ebbe a normális folyamatba valahogy beleszól (például megakadályozza egy baktérium szaporodását). Fontos, hogy arra és csak arra hasson. A "műtét sikeres volt, a páciens meghalt" megoldások nem érdekesek. És itt – több év kutatás után – nagyjából az egérkísérletnél tartunk. Jöhetnek a klinikai fázisok, amelyeknél még bőven bukhat az egész. Sőt, már az is bukás, ha egy másik cég előbb szabadalmaztatja ugyanazt a hatóanyagot (és aki látott már szabadalmat tudja, hogy bizony abban nagyjából az állítják, ez a molekula és minden módosulata, amibe az egész szerves kémiát értik, működhet és így levédjük).


A közpénzből finanszírozott kutatások eredményei is a közé. Azaz publikálni kell, és onnantól az közkincs. Egy gyógyszerkutatás, amiből tényleges terméket várunk viszont ipartitok. Még a sikertelen reakciók is ipartitkok, mert egy hozzáértő kikövetkeztetheti, hogy mivel foglalkoznak az adott cégnél. Ha 1 nappal előbbi a szabadalom, akkor a másik cég "nyert". Közfinanszírozásból nem lesz termék. Nem így működnek sem a cégek, sem a közfinanszírozás.


Hazudhatunk arról, hogy micsoda gazdasági siker lesz a kutatásunkból, de az attól még csak hazugság.


Miért nem elég, hogy megígérjük és be is tartjuk, hogy többet tudunk a világról? Biztos, hogy Mari nénit az nem érdekli? Hollandiában megkérdezték a népet, Mari nénit is, hogy szerintük mi a fontos. És nagy megdöbbenésre nem csak az új gyógyszerek, az örök élet, a gyorsabb autók, az új iPhone és az ingyen sör volt fontos. Olyan témákat ajánlottak, mint a fenntartható fejlődés, a természeti értékek védelme és megőrzése vagy az élet keletkezésének megértése. Igen, az én teljesen alapkutatási témámat, a holland adófizetők kutatásra érdemesnek találták. Lehet, hogy ez itthon is érdekli az embereket?


Lehet, hogy Mari néninek inkább el kéne mondani mivel foglalkozunk és nem Mari nénire hivatkozva egy minisztériumnak megmondani, hogy mivel foglalkozzunk?




2018. június 25., hétfő

Ki mondja meg mit kutassunk?

Vérzivataros időket élünk, amikor a hatalom nyílt támadást indít a tudomány hazai fellegvára, az Akadémia ellen. Az ellen a Magyar Tudományos Akadémia ellen, amit még Széchenyi István alapított. Nem tudjuk miért, lehetnek sejtéseim és véleményem is, de most nem az a fontos. A közvéleményt ugyanis azzal hergelik, hogy a kutatók azt csinálnak, amit akarnak, és hát a fránya ballib kutatók nem azzal foglalkoznak, ami fontos.


Ki mondja meg mit kutassunk?


A rövid válasz az, hogy mi magunk. És ebből a rövid válaszból akár kirajzolódhat egy olyan olvasat is, hogy mi azt csinálunk, amit akarunk. Nem ez az álommeló? Nekünk, akik erre tettük fel az életünket igen, de nem azért, mert semmit tehetünk. Mert azt nem tehetjük. A következőkben szeretném körbejárni, hogy végül is hogyan dől el, hogy mivel foglalkozzunk.


Van egy érdeklődésem. Sőt több ilyen is van. Kacskaringós utat tettem meg onnan kezdve, hogy Gerald Durell amatőr természetbúvár könyvét bújtam, majd gimnáziumban az anyagcsere utak tetszettek meg. És az egyetemen végül klonális növények ökológiájával kezdtem el foglalkozni. Miért? Mert megkérdeztem Szathmáry Eörsöt, hogy nem-e kell a tanszékén valakinek egy programozni tudó emberke. Oborny Beának szüksége volt ilyenre, és ez volt a témája. Szóval lehetnek elképzeléseink, de a rendelkezésre álló témák korlátozottak. A témavezetők érdeklődése, a rendelkezésre álló berendezések, a rendelkezésre álló tudás behatárolja, hogy mivel kezd foglalkozni az ember. Ez mindaddig meghatározó, amíg a kutató nem áll a saját lábára.


Ezt követően már lehetnek teljesen önálló ötleteim is, és megpróbálhatom megvalósítani azt. És itt jön a következő nagy szűrű. A kutatáshoz pénz kell. Amennyiben az embernek van is állandó állása, akkor sem jár azzal kutatási pénz. Tehát azt meg kell szerezni. Pályázni kell rá. Meg kell győzni valakit, hogy adjon rá pénz. A tudományban a pénzosztókat pedig az eddigi teljesítmény és a téma fontossága / kidolgozottsága győzi meg. Ha nem dolgozom keményen, akkor nincs is esélyem pályázatot nyerni (de a kemény munka még nem garancia a sikerre).


Nem lehet semmit tenni, mert akkor – szó szerint – kiesünk a szakmából.


 A téma fontosságát a tudományos közösség értékeli. Meg kell bizonyosodni, hogy más még nem végezte el ugyanazt a kutatást (nem lehet alibizni), és, hogy van értelme egyáltalán elvégezni. Ehhez szükséges, hogy a kutató benne legyen a "vérkeringésben", olvassa az irodalmat, beszélgessen a többi kutatóval.


A kutatandó témákat a tudományos közösség határozza meg.


Tehát a tudósok határozzák meg, hogy mit érdemes és szükséges kutatni. Ők (mi) értenek a legjobban hozzá. Érvényesülnek az egyéni erősségek és képességek, de a tudomány szükségletei is.


Érvényesülnek-e az állam érdekei, esetleg a nép érdekei abban, hogy milyen témákat kutassunk? Igen. Vannak például az EU szintű pályázatok, amelyek egy jelentős része bizonyos témák köré csoportosul, mint a fenntartható fejlődés, az urbanizáció vagy a közlekedés és áruszállítás. Magyarországnak is van kutatási stratégiája (Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia), amit 2014-ben fogadtak el. Most készül az új, 2020-ig irányt adó stratégia. Ezek a minisztérium, a hatóságok, a köz és természetesen a kutatók bevonásával készülnek. Ez a stratégiai megjelöli a prioritásokat, amelyekre több pénz van, így ilyen irányú kutatásra egyszerűbb pénzt szerezni. Nekem is vannak ötleteim, hogy éppen mit szeretnék kutatni, de a megnyert pályázataink vagy a következő pályázat tereli a kívánságaimat.


A források felől ma is be van határolva, hogy mivel foglalkozhatunk.


Lehetnek persze a minisztériumnak (vagy bárki másnak) olyan problémája, amire azonnal kell válasz. Ekkor meg lehet bízni egy kutatóintézetet – a szükséges pénzt mellérakva természetesen –, hogy az a téma legyen kutatva. Jobbára ez nem is kutatás a szó szoros értelmében, hanem mondjuk hatástanulmány vagy felmérés a jelen állapotról. Vannak persze alapító okiratba foglalt feladatai is egy kutatóintézetnek. A tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet –, ahol most fizikailag vagyok – például foglalkozik a Balatonnal. A vízminőséggel és az élővilággal egyaránt. Nyertek pályázatokat is például halas témában. Tehát még az sem igaz, hogy a kutatóintézet hálózat nem foglalkozik alapból a közt is érdeklő kérdésekkel.


És miért nem foglalkoznak a kormány által éppen fontosnak vélt témával a szociológusok? Mert a támadás pont ellenük volt. Pont azért, amiért úgy általában nem, mert már tudjuk a megoldást. Tudjuk, hogy több óvoda kéne, meg bölcsőde. De valahogy mindig stadionok épülnek. Tudjuk, hogy a biztonság, a jogfolytonosság, a nők helyzetének javítása segíti a szülési kedved. De a vak komondorok, a szülőcsatornának degradálás vagy a problémáikkal foglalkozók (gender study) üldözése nem segít. Nem népesedési biztosok kellenek. Parancsszóra vagy Ratkó-korszakra hajazó megoldásokkal nem fog menni.


Persze, akik csak a szalagcímig jutnak el, hogy a társadalomkutatóban csak a melegekkel foglalkoznak, az nem fogja felfedezni, hogy a vizsgált témák igen jelentős része igenis a népesedési problémával van kapcsolatban. A kisebbségek kutatása (beleértve a melegeket és a romákat is) azért fontos, hogy ha egyszer majd annyira nem lesz munkaerő, hogy mint évtizedekkel ezelőtt az NSZK-ba, mi is vendégmunkásokat fogunk fogadni, akkor tudjuk őket integrálni. A melegek azért tökéletes alanyok, mert itt fehér, keresztény kultúrkörben felnevelkedett honpolgárokról van szó. Őket sem tudjuk elfogadni. Akkor hogyan fogjuk integrálni a szintén honpolgár cigányokat? Vegyük észre, hogy a jelenlegi oktatáspolitika lemondott azokról, akiket nem lehet egyszerűen tanítani (írtam erről itt). De volt abban a listában olyan kutatás is, amely az apukák otthonmaradásával foglalkozott, ami úgy látszik nem illő kutatás, de lehet róla nemzeti konzultációt tartani. A szociológusok igenis a demográfiai problémával foglalkoznak. Csak a tanulmányok címe nem lehet "demográfia probléma megoldása I" és utána II.


Nekem még a szakmám legelején a témavezetőm azt mondta, hogy egy (úgy ahogy) fejlett országnak meg kell engednie magának, hogy okos embereket tartson. Ha probléma van, akkor lehet rájuk támaszkodni. De nem lehet hozzáértő embert csak úgy leakasztani. Ha nincsenek ökológusok, akkor jön egy újabb ciánszennyezés a Tiszán, vagy egy újabb vörös-iszap katasztrófa és senki nem fogja tudni mit lehet csinálni. Ez a kutatási területe a kutatóknak? Nem. Szerencsére ilyen katasztrófa nincs gyakran. Most utána lehet vizsgálni az élet újratelepedését. Megakadályozása mérnöki kérdés. A megtörtént baj csökkentése, a helyreállítás viszont ökológiai probléma (is). Ehhez szükségesek képzett ökológusok. Ha mindig csak az a tudomány van finanszírozva, amire éppen az egyik minisztériumnak szüksége van, akkor nem lesz kutató, akit elővegyenek, amikor másra van szükség.


Higgyük el, hogy a kutatók fontos dolgokkal foglalkoznak. És főleg higgyünk nekik, amikor megoldást ajánlanak a problémáinkra.