Norah Vincent: Self-made man: One Woman's Year Disguised as a Man
Eddig nem írtam könyvajánlást a blogomon, de ezt is el kell kezdeni, főleg, ha olyan lebilincselő könyv akad a kezembe, amit két nap alatt „kivégeztem”, úgy is, hogy számítógépről kellett olvasnom. Egy másik, szakmaibb könyvben hivatkoznak rá és belenéztem, ottragadtam. Ez nem egy szakkönyv, hanem egy jól megírt dokumentálása az író „kalandjainak” a férfilétben.
A Karinthy Frigyes idézet igazsága rátelepszik életünkre. Súlyosbítva van ez azzal, hogy nincs fórum, lehetőség, hogy megbeszéljük milyen is egy férfi és milyen a férfilét, és milyen egy nő és milyen a női lét. Én nem ellenzem az általánosításokat, és igenis vannak közös vonások a nemeken belül, akár fakadjanak azok a genetikánkból, akár a társadalom elvárásaiból. Régen a történetek segítettek megérteni, hogy miként működnek az emberek, és persze a tapasztalat, hiszen sokkal kevesebb volt a privát szféra. Jó a privát szféra, de elvesztettük a lehetőséget, hogy megtudjuk, párunk-e az egyetlen a Földön, aki így viselkedik, miközben minden más nő/férfi tökéletes, vagy pontosan úgy viselkedik, mint mindenki más, csak erről nem tudunk?
Tudjuk-e mi férfiak, milyen nőnek lenni? Nem. Viszont erről most többet beszélünk. Az elvárásról, hogy vezessék a háztartást, neveljék a gyerekeket és persze álljanak helyt a munkahelyen is. Arról miért akarjuk vagy nem akarjuk a tradicionális női szerepeket megtartani, mi lépjen helyébe és mi lenne a férfiak feladata egy ilyen új világban. Ezekben a vitákban viszont én fájóan hiányolom, hogy beszéljünk a férfiakról is és a tradicionális férfi szerepekről és azok megtartásáról vagy elhagyásáról. Az egyenjogúságnak, a lehetőségek azonosságának mindkét irányba működni kéne.
Norah Vincent nő. Nőnek született és nőként éli életét. Nőtudományokat (woman studies) tanult és persze ismerte az összes elméletet, hogy miként nyomják el ördögi praktikákkal a férfiak a nőket. Gondolom szeretett volna bejutni azokra a szeánszokra, ahol eldöntjük, hogy a következő fél évben hogyan is uralkodjunk a nők felett és éltessük a patriarchátust. Szóval volt némi előítélete az ellenkező nemmel kapcsolatban.
Norah Vincent elég fiús alkat, így a megfelelő sminkkel (apró borostát kellett varázsolnia magára, nem gondolunk rá, de a frissen borotvált férfiarc sem olyan sima, mint a női bőr), sportmelltartóval, pár hónap vállra gyúrás után és alakot takaró ruhákkal akár férfinak is nézhetik. Így indult neki az egy éves kalandjának, hogy férfiként éljen, megfigyelje az ellenkező nemet különböző ikonikus tevékenysége közben.
Barátság. Kalandjainak első fejezete szerintem a legerősebb. Egy férfi bowling klubba iratkozik be, ahol egy több hónapos csapatversenyben lesznek neki vadidegen társai, később barátai. A klubban csak férfiak vannak, amolyan elvonulás ez a zömében munkásosztálybeli közönségnek. Söröznek, bowlingoznak, megbeszélik az élet problémáit (vagy sem). A kijelölt csapata (akik amúgy régóta ismerték egymást) rögtön befogadta az újoncot, úgy is, hogy az nem igazán tudott játszani és a szezon végén is még pocsékul játszott. Már az első kézfogás más volt számára: ami kívülről macho ceremóniának látszik, az belülről annyi, hogy „eddig nem ismertük egymást, de mostantól közénk tartozol”. Ezt a közösség idegen a nők számára (a biológus agyam meg hozzáteszi, hogy a csimpánzoknál pontosan ugyanígy van, szóval nem a modern vagy akármilyen emberi társadalom az oka). Már az furcsa volt neki, hogy milyen gyorsan befogadták. Megdöbbentette például, hogy a többi csapatban játszók is állandóan tanítgatni, okítani próbálták, tanácsokkal látták el. Miért akarnak segíteni neki, ha ezzel a saját esélyeiket csökkentik (akármilyen kicsit is)? Ilyen – saját tapasztalata alapján – nők között nincs, nem segítünk a másiknak, ha egyszer kompetícióban vagyunk, sőt! Persze, hogy ezek a férfiak is le akarták győzni csapatukat, de ettől még nem lettek ellenségek. A konfliktusok és a megoldásaik is mások a két nemnél.
Végül a csapatának elmondta, hogy ő nem férfi, hanem nő. Innen megváltozott a kapcsolata velük. Mélyebb lett. A férfiak közösséget alkotnak, de van egy távolság, aminél közelebb nem engednek más férfiakat. Érzésekről nagyon ritkán beszélnek, ez más fejezetekből még inkább lejön (és tényleg így van). Egy nővel már nem volt gond megbeszélni ilyesmit.
Az előítéletei sem jöttek be. A feleségeit mindegyik nagy tisztelettel emlegette, és boldogok voltak házasságukkal. Nem volt életükben semmi nőellenes.
Szex: A férfilét a szex körül forog. Sokkal inkább, mint a női. Igen, a férfiagy egy jó része mindig azzal van elfoglalva. Az evolúcióbiológusok szerencsések, mert ennek egy részét munkaként könyvelhetik el 😊. Hogy miért akarta megismerni a sztriptízbárok világát, nem biztos, hogy értem. Amit érdemes tudni a férfilélek és a szex viszonyáról, azt az első fejezetben leírja. Ez a fejezet inkább kínos volt. Neki is megélni, és ez át is jött.
Szerelem. Próbált csajozni is. Online társkeresőkön keresett hölgyeket és randikra is járt. Hozzáteszem, hogy a nőkhöz vonzódik, szóval nem volt gondja a gondolattal, hogy nőknek tegye a szépet (ahogy más szituációkban sem zavart be az, hogy esetleg valamelyik férfi megtetszene neki). A férfilét árnyoldala mutatkozott meg itt: az állandó és folytonos visszautasításé. És minden visszautasítás és becsmérlő tekintet („kevés vagy hozzám”) után fel kell állni és újra kell építeni az ember önbecsülését. Csak, hogy egy kicsit értsék a hölgy olvasók, hogy mit jelenthet ez egy férfi lélek számára: 20 éves korom óta vagyok együtt a nejemmel, az éltem most már nagyobb részét vele, azaz párkapcsolatban éltem le, és még a mai napig is van rémálmom, hogy nem találok magamnak párt, feleséget.
Élet. Elment szerzetesek közé lelki békét keresni. Sok ki nem beszélt feszültséget talált, ami a „kibírod, nem sírsz” álarca mögé lett rejtve jó mélyen. A kötelező távolságot sem tudta jól belőni, amit tartani illik a férfiak között. Ez nagyon más a két nemnél. Az érzelemmentesség elvárt, nevelt dolog a fiúknál/férfiaknál. „Ne sírj, mint egy lány!” Hallottuk ugye? Persze egy csak férfiakból álló társaságban, mint a szerzetesek, ahol elfojtott vágyak (akár egyik, akár másik irányba) is zavarják az életet, még fontosabb a távolságtartás. De akkor is nagyon nehézzé teszi az érzelmi életet, az élet bánatainak és örömeinek megélését, hogy „ne mutasd!” „ne beszélj róla”. Ez és a barátság fejezet nagyon érzékletesen körbejárja a férfilét ezen oldalát. A szerzőnek többet sikerült megtudnia ezen emberek belső éltéről, mint társaiknak évtizedek alatt.
Munka. Házaló ügynöknek állt. Főleg férfiak dolgoztak és bőven volt kakaskodás, nagy szavak, hogy mi lesz majd, ha egyszer meggazdagodnak és hogy csak a legerősebbek bírják ezt a fajta munkát. Így kívülről, örülök, hogy nálunk ez a fajta meló nem jellemző (a kakaskodás persze igen). Úgy éreztem, hogy ez a fejezet nem mond többet annál, hogy a férfiak a kompetíció kimutatásában nyíltabbak. Nekem ez természetes, de talán a nő olvasóknak nem. Norah (vagy Ned, ahogy férfiként hívta magát) megtehette és a környezete természetesnek vette, hogy nagyot mond magáról és mindezt persze a legnagyobb magabiztossággal.
Önmagunk. Végül elment egy férfigyűlésre. Igazából nem tudom mit gondolt, mi lesz ez, talán itt akarta tetten érni a patriarchátus működését, a titkos összejövetelt, ahol a nők elnyomásáról döntenek. Pedig ez alapvetően ilyen terápiás csoport volt, ahol nagy nehezen, néha, a megfelelő emberek unszolására megnyíltak egy kicsit a férfiak, hogy feldolgozhassák érzelmeiket. Az érzelmeket, amelyek a szüleikkel és párjukkal kapcsolatban merülnek fel. Igen, volt szó nőkről, de nem úgy általában, hanem a jelenlegi és volt partnerekről, akik befolyásolták a személyek életét. A volt kapcsolataink befolyásolják, hogy mit várunk el, mire számítunk a másik nemtől. Amúgy a randik alkalmával Norah/Ned megtapasztalhatta, hogy mennyi előítélet van a nőkben a férfiakkal szemben. Korából fakadóan (harmincas nő vagy férfi) nem 18 évesekkel randizott, akik esetleg csak diákszerelmeken vannak túl, hanem olyanokon, akiket már meggyötört pár kapcsolat. És ez rányomta a bélyegét már a randikra is. Ez mindkét oldalon megvan.
A legtöbbeknek az elvárások nyomása volt sok. A tradicionális férfiszerep ugyanolyan megerőltető tud lenni, mint a női. Amerikában (a könyv amúgy 2005-ös) még elég jellemző az egykeresős családmodell, azaz a férfi felelős a bevételekért. Az ő vállán nyugszik a család ilyen irányú sikere vagy bukása. Egy férfinak mindig sziklának kell lennie. Nem beteg, nincs érzelme, csak kötelessége. És az ő osztályrésze a fájdalom, hogy a családjának ne fájjon. A férfiak panaszaiban nem az jelent meg, hogy ki akarnak lépni ebből a szerepből (avagy mit lehetne még a nők vállára átrakni), hanem hogy ismerjék el, hogy hozzájárulnak a család működéséhez.
„A nők úgy gondolják, hogy ők tartják fenn és működtetik a világot, és ezért a szolgálatért megérdemelnek néha egy kis pihenést. A férfiak, úgy tűnik, pontosan ugyanezt gondolják magukról. És mindkettőnek igaza van.” írja a szerző. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy mindkét oldalról láthassák a világot. Túl egyszerű belefeledkezni a saját problémáinkba és nyomorunkba és nem látni, hogy az ebéd nem magától főződik, a gyerekek dolgai sem varázsütésre mennek rendben és néha a lakást is ki kell takarítani.
Főleg nőknek ajánlom olvasásra, hogy kapjanak egy apró betekintést az ellenkező nem életében egy nő tollából / szemszögéből, aki nem elfogult a férfiakkal szemben (legalábbis pozitívan nem). Nincs benne fényezés vagy a feminizmus megtagadása. Egy árnyaltabb kép kerekedik ki a férfitársadalomról, és remélem lerombolja a mítoszt, hogy valahol, titkos klubok mélyén mi mindannyian egységesen a patriarchátust építjük a nők ellenében.
