A tudományos publikálás egy igen fura üzletág. Minden kutatónak kötelező publikálnia, azaz megrendelőként jelentkezik egy olyan rendszerben, ahol alapvetően a terméket (a cikket) is ő állítja elő. A profit pedig azoknál van, akik a cikkeket kiadják, azaz a kiadóknál. A rendszert alapvetően kutatók működtetik íróként, szerkesztőként és bírálóként, és fizetnek is érte. Mindeközben valós verseny nincs a kiadók között, mert nem lehet egyszerre több kiadónak beadni a cikket, hogy nyerjen az aki leggyorsabban vagy a legmagasabb presztízsű lapban hajlandó kiadni a cikket.
A tudományos folyóiratok igazán tradicionális formája az egyetemi, intézeti és tudományos társasági kiadványok. Amelyeket ezen szervezetek munkatársai menedzseltek. A kiadott kötetekért pénzt kértek, mert a nyomtatás pénzbe került. Ez változott később, hogy már nem tudományos szervezetek, hanem profitorientált kiadók vették át a folyóiratok működtetését és kértek egyre több pénzt érte. Így bár a termék, ami alapvetően maga a tudományos cikk, továbbra is alapvetően ingyen kerül a kiadókhoz, de a hozzáférést erősen korlátozhatják a kiadók. Mert fizetéshez kötik a hozzáférést. Ami most már nem a tényleges fizikai másolat kézhezvételét jelenti, hanem az elektronikus változatét. Ebben a rendszerben tehát ingyenesen odaadjuk hónapok/évek munkáját, hogy más pénzt keressen vele, de elképzelhető, hogy még a saját cikkünkhöz sem férünk hozzá, ha az intézményünk nem fizetett a kiadónak a hozzáférésért.
Ez persze nem mindenkinek tetszett (a kiadókon kívül senkinek). A megoldás továbbra is az eredeti rendszer lenne: alapvetően tudományos szervezetek adnak ki kiadványokat, a befektetett munka része a munkaidőnek, az intézmények a technikai hátteret biztosítják. A cikkekhez meg mindenki hozzáfér, hiszen azt szeretnénk mi kutatók, hogy az eredményeinket bárki érdeklődő olvashassa.
Ezt a rendszert is sikerült pénzzé tenni. A Nyílt Hozzáférés (Open Access) azt jelenti, hogy mindenki megnézheti a cikket, aki akarja. Tehát nem fizetünk az olvasásért. Hogy lesz ebből pénz? A kiadásért fizetünk. Sokat. Egy-egy cikk az 1000-3000 Euro vagy dollár sávban mozog. Ez olyan 1-4 havi bérem...
A probléma ezzel az, hogy továbbra is nagyon sokba kerül a tudományos publikálás. Értelmetlenül sokba, miközben továbbra is rengeteg ingyen munkát teszünk bele. Bírálunk, szerkesztők vagyunk, cikket írunk, a megjelent cikkeket reklámozzuk. A saját cikkeinkkel építjük a kiadó brend-jét. A kiadó pedig bezsebeli a pénzt, mert nekünk kutatóknak kötelező publikálni és lehetőleg ott ahol drága, mert azok a "jó" lapok.
A Nature-ben megjelent kitekintéscikkben egy Kanadában dolgozó, dél-amerikai kutató mondja el, hogy Dél-Amerikában gazdag hagyománya van (volt?) annak, hogy az intézményeknek kiadványaik legyenek, amelyekbe publikálhattak a helyi kutatók. De a nyomás és a globális Észak rossz példája vagy elsorvasztja ezeket a lapokat vagy a fizetőssé tétel felé nyomja őket. Ismerős? Amikor én kezdtem a pályafutásomat még sok magyar kiadású lap létezett. Abstracta botanica cikkeket olvastam, amit a tanszékiek adtak ki.
A cikk címe az, hogy a Feldolgozási díjak eltörlése megmenti a nyílt hozzáférést. Ezt én is így gondolom. Vissza kell térnünk az intézményekhez köthető folyóiratokhoz. Amelyek intézményi (állami) pénzből biztosítják, hogy mind a publikálás, mind az olvasás ingyenes. A rendszer alapvetően olcsóbban működtethető a jelenleginél. Minden ország a kutatási ráfordításai egy részét jelenleg is publikálásra költi. Akár az előfizetéseken keresztül, akár a nyílt hozzáférések feldolgozási díjainak (publikálási díj) kifizetésével. Ezen a pénzen kéne néhány profi kiadványszerkesztőt, nyelvi lektort és egy apró IT stábot fizetni, akik pár tucat tudományos kiadványt működtetnének. A tudományos szerkesztők, a bírálók és a tudományos cikkek írói továbbra is a munkájukat fogják végezni. Kevesebb részvényes fog élősködni a tudományos közösségen. Nem érzem nagy árnak. És még egyszer, 1-1 cikk megjelentetése jelenleg több havi fizetésembe kerül. Tehát most is áldoz rá pénzt a magyar állam. Így kevesebbet kéne.
A mindenkinek alapvetően jó rendszer bevezetésének egy hátulütője van. Szeretnénk megúszni azt, hogy más kutatók cikkeit elolvassuk. Sajnos minket a cikkek írásáért és nem az olvasásért fizetnek. Pedig a társadalom számára az a fontos, hogy tudjak (olvassak) és nem az, hogy mennyire vagyok grafomán (kivéve, ha tudománynépszerűsítésről van szó). Az olvasást úgy lehet megúszni, ha mások előszűrik a cikkeket. Például azzal, hogy a drága helyeken megjelenő cikkek biztos jók, mert valahonnan volt rá pénz, hogy megjelenjenek. Vagy, ha drága helyen publikálták, akkor biztos jó vagy és erről már nekem nem kell megbizonyosodnom az által, hogy elolvasnám akár egyetlen cikkedet is. Azaz a lustaságunkért fizetünk vagyonokat. Mert egyik elektronikusan elérhető cikk pont olyan, mint a másik. Nincs már az, hogy a könyvtárban megvan X folyóirat, de Y-ért már át kéne mennem két tömbbel arrébb a BME-re vagy átmetrózni a SOTE-ra. Minden elérhető. Elolvasva meg eldönthetem, hogy fontos információ van benne vagy sem.
