Az oktatás színvonalának csökkenése felróható – többek között – a tanárok prioritásainak drasztikus megváltozásának is. Az oktatási tevékenység milyensége nem, sőt mennyisége sem, számít bele az előmenetelünkbe.
Ezt nagyon fontos mindenkinek megérteni! Az előmenetelünk, ami erősen befolyásolja az egzisztenciánkat, hiszen az egyetemi fizetések nevetségesen alacsonyak (és 2008 óta nem emelkedtek a kutatók esetében!), a tudományos teljesítménytől függ. A tudományos teljesítménymérésben azokkal együtt mérnek, akiknek semmilyen oktatási terhelése nincs (nem mondja senki, hogy oktatási állásban kevesebb cikk kell egy OTKA elnyeréséhez, vagy a nagydoktorihoz). Az oktatás egyszerűen csak kötelező. Bizonyos mennyiségű órát tanítani kell (lásd lejjebb). Ilyen körülmények között kell keresni "balekot", aki megtartja az előadásokat/gyakorlatokat. És ilyen körülmények között várjuk el, hogy a tanárok fejlesszék a tanterveket és az oktatási technikájukat. Minden percet, amit az oktatással töltök a tudományos kutatásról veszem el. Magam alatt vágom a fát.
A kilencvenes évek végén drasztikusan nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatók száma. Ezzel párhuzamosan kevesebb oktató lett. Tehát nőtt az oktatási terhelés. Drasztikusan. Az elbocsátások mellett ez kimondottan rongálta az egyetemi hangulatot. Általánossá vált, hogy "nem érdemes ennyi hallgatónak jó előadást tartani". A tanárok az "amikor még kevesebb hallgató volt minden jobb volt" nosztalgiában élnek. A hallgatóktól nagy részt független problémák így a hallgatókra lettek vetítve. Pár év múlva erre jött a bolognai rendszerre való áttérés. Az emberek nem szeretik a változást. Pláne nem úgy, hogy akkor most találj ki papíron egy olyan rendszert, amit a következő évtizedekben működtetni fogsz. Tedd ezt gyorsan, s persze azzal a tudattal, hogy kevesebb pénz lesz a következő években. Ugyanis az áttérés egy percig sem az átjárhatóságról vagy az EU harmonizációról szólt. Arról szólt itt kis hazánkban, hogy a BSc 3 évére főiskolai fejkvóta járt, és csak az utolsó 2 évre egyetemi. Az osztatlan képzésben 5 évre járt egyetemi fejkvóta. Hát persze, hogy be kellett vezetni.
Milyen oktatási terhelése lehet egy egyetemi oktatónak? Előadásokat és gyakorlatokat tart, s e mellett szakdolgozói is vannak (lehetnek). Mennyi időt vesznek el ezek a feladatok? Az oktatási terhelést óra/hétben számoljuk. Azaz a 13 (hivatalosan 14) hetes szorgalmi időszak egyes heteire vetítve mennyi időt igényel az adott tevékenység.
Előadás. Egy előadás általában 2x45 perc (az evolúcióbiológia előadások 3x45 percesek). Tehát akkor hetente 2 (3) órát vesz igénybe egy előadás, ugye? Nem! Sokkal többet. S itt nem a vizsgáztatásról van szó, azt a hallgatószám függvényében a vizsgaidőszak "terhére" el is számolják. Egy hallgató szóbeli vizsgáztatása kb. 15-20 perc, tehát egy 100 fős évfolyamot olyan 30 óra alatt le lehet vizsgáztatni. Az írásbeli vizsgák javítása ennél lényegesen gyorsabb (ezért is szeretik az oktatók), 5 percet vagy kevesebbet kell egy hallgatóra szánni. De most nem a vizsgáról van szó. Az előadásokra fel kell készülni. El szoktuk bagatelizálni az általános iskolai és gimnáziumi tanároknál a felkészülésre szükséges időt! Mit kell felkészülni, ha egyszer 30 éve azt tanítja? Sokat. A tanítás nem olyan, hogy ugyanazt a gépsort látod minden nap, napi 8 órában. Lehet, hogy ma az ötödikeseknek a 12-es lecke van és az lesz két óra, de a 6b múlt héten az ünnep miatt máshol tart, mint a 6a, így nekik mást kell mondani. És jövő héten a 13-as lecke jön, nem a 12-es újból. Lehet, hogy a 12-es lecke 30 éve ugyanaz (nem, azóta többször változtak a tankönyvek, mostanában akár évente is, hogy éppen mit lehet használni), de legutoljára 1 éve volt ez a lecke. Nem tart senki a fejében (vannak zsenik, tudom) sok-sok órányi anyagot több évfolyamnak! Fel kell készülni az előadásokra.
Egyetemi előadásokra ez hatványozottan igaz. A leadott ismeretanyagot nem tartjuk folyamatosan a fejünkben. Nem a szűkebb szakmánkból tartunk előadásokat. Esetleg valami specin. A mindenkinek kötelező előadások általánosabb dolgokról szólnak. Például az evolúcióbiológia előadásból 1-2 előadás az, ami nekem a szűkebb értelemben vett szakmán. A többi olyan dolog, amivel csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem foglalkozom az előadásokon kívül. Viszont a szakirodalommal valamelyest akkor is haladni kell. Nemhogy 30 évvel ezelőtt nem volt ugyanaz a biológia, de már az általam egyetemistaként (15-20 éve) tanultak jó része is elavult. Sőt bizonyos területeken már az 5 év is a régmúltnak számít. A hallgatóknak nem valami több száz éves ismeretet adunk át, hanem - jó esetben - a tudomány mai állását. Órákat, ha nem egy egész napot is eltöltök egy előadás előtt, hogy felkészüljek rá. Sajnos nem mindegyik előtt. Van, hogy egyszerűen nincs rá idő (kutatási határidő, jelentés, akármi). S az meg is látszik az előadáson. Rossz lesz. Nem lehet a tavalyi előadásdiákból előadni, hiába vannak emléknyomok az előadásról, s hiába van ott a szöveg a kivetítésen. Valami mindig hiányzik. A felkészülés.
Egy 2 órás előadásra minimálisan további 2 órát kell készülni. De inkább 4-et.
Gyakorlat. A gyakorlatok az "egyszerűbb" feladatok. Maguk a gyakorlatok hosszabbak, mint az előadások. Egy biometria gyakorlat vagy egy programozás gyakorlat 3 órás, az előadások inkább 2 órásak. De vannak 4-8 órás laborok is! Nekem a saját gyakorlataimra keveset kellett készülni, mert pár év után "belerázódtam". A biometria alapjai nem változnak, sem a programozás alapjai. Viszont vannak laborok, amire elő kell készíteni dolgokat (pl. eszközöket), azokra fel kell készülni. Persze a "nem készülés" azt jelenti, hogy előtte át kell gondolni a gyakorlatot 15-20 percben. Közlekedés közben megoldottam. A ZH javítás viszont nem úszható meg, az időt vesz igénybe.
Itt kiemelném, hogy sok gyakorlatot doktoranduszok tartanak. Azaz az ember elvégzi az M.Sc.-t, felveszik doktorandusznak, s szeptembertől gyakorlatot kell tartania. Na arra rá szokott menni az ember első féléve. Az első években nehéz. Nem elég elővenni a 3-4 évvel korábbi jegyzeteket és felmondani ugyanazt. Más tanulni valamit, s más tanítani azt. Négy-öt év alatt bele lehet jönni. A fiataloknak a gyakorlatokra készülés az, ami az előadást tartóknak az előadásokra készülés.
BSc szakdolgozat. Az ELTE biológus alapszakon jelenleg a B.Sc. szakdolgozat irodalmi feldolgozást jelent. Nem kell kutatni, csak olvasni és írni. Ez nekünk és a hallgatóknak is könnyebbség. A hallgatóknak nem biztos, hogy jó. A hallgatónak el kell olvasni a kijelölt 15-20 cikket, majd értelmes, kerek egészként le kell írnia a bennük foglaltakat. A téma kijelölése és a cikkek összeválogatása időt igényel. Erre van lényegében az első félév. Ez tényleg nem sok munka a témavezető részéről, inkább a tudásunkra, mintsem az időnkre van itt szükség. A cikkek feldolgozása és maga a szakdolgozat írás viszont már igényli a témavezetést. Ne feledjük ez a hallgató első komolyabb írnivalója a képzés során. Sajnos kevés esszét kell írniuk (a ZH-k és vizsgák nem számítanak, a laborjegyzőkönyvek sem, azok más műfajok). Így meg kell tanítani a gondolatok strukturálására, a tudományos írás szabályai (pl. hogyan idézünk szakirodalmat), no meg be kell vezetni az adott téma rejtelmeibe. Az "olvasd el a cikkeket és akkor megtudod" nem működik. 15-20 cikkből nem rajzolódik még ki a kép, ami számunkra sokkal több cikk és aktív kutatás alatt kikristályosodik az elménkben. Ennek a világképnek egy részét át kell adni, majdnem úgy mintha az egy előadás lenne, csak most 1 hallgató van. Az összefoglaló jellegű szakdolgozat nem könnyű műfaj. Mi a lényeg abból a pár száz oldalból, amit elolvas a hallgató? Hogyan áll össze az egy egésszé? Ebben segíteni kell. És bizony nem minden cikk egyszerű. Akkor magát a cikket is meg kell beszélni (előtte nekem is újra kell olvasnom őket). Sok idő elmegy egy olyan hallgatóval, aki majdnem minden cikket alaposan megbeszél a témavezetőjével, de ezek a témavezetéseket szerettem a legjobban!
A véghajrában, amikor van még 1 hét, 2 nap vagy csak pár óra, hogy le kelljen adni a "művet" bizony igen sok dolog van egy szakdolgozattal. Ellenőrizni kell a nyelvhelyességet, a tudományos helyességet, az ábrák milyenségét és elhelyezését, stb. Egy-egy szakdolgozatot akár 4-5x is újra és újra kell olvasnom, míg az olyan állapotba kerül, hogy beadható. Amikor egy képletekkel teletűzdelt 40 oldalas, esetleg még nehézkesebben is megfogalmazott szöveget kell többször átolvasni, az bizony fárasztó és igencsak sok időt vesz el. Csak ez a véghajrá 1-3 teljes munkanapot (8-24 óra) biztosan elvesz. A korábbi megbeszélések pedig a heti 1 órát kitölthetik. Igen jelentős alulbecslése a ráfordított időnek, ha 1 óra/héttel számolok (13 hétből áll egy szorgalmi időszak).
MSc szakdolgozat. A mesterképzés során kutatnia kell a hallgatónak. Új tudományos eredményt kell előállítania. Lényegében most először tesz ilyet a képzése során. Tehát meg kell neki tanítani a technikát. Be kell vezetni őt a kutatás mindennapjaiba. Rá kell venni, hogy még több cikket olvasson, aminek értelmezésében - ha szükséges - természetesen továbbra is segíteni kell. Az eredményeket ki kell értékelni, értelmezni kell, s meg kell írni a szakdolgozatot. Írni talán már tud, vagy legalábbis gyakorolta a BSc szakdogája alatt, de a többi munkafázisban még igencsak a témavezetőjére kell támaszkodnia. A témavezető feladata viszont nem itt kezdődik, hanem a témaválasztásnál. Milyen kutatási témával bízzuk meg a hallgatót? Egyrészt rengeteg ötlet kavarog mindig a fejemben (fejünkben), sok eléggé ki is van dolgozva, például egy pályázat miatt. Mégis igen nehéz egy témát csak úgy előhúzni a kalapból. Nem adhatom oda a másik hallgató témáját (még egy részét sem), mert mindenki érdemel egy saját feladatot. Nem adhatsz olyat témát, ami nem fejezhető be 1-2 év alatt. De túl könnyű sem lehet (ami relatív, hiszen ami neked könnyű az egy tapasztalatlan kutatónak lehet nehéz is). No és a témának tetszeni kell a hallgatónak is. A hallgató nem ingyen munkaerő, aki elvégzi helyetted a kutatást. Inkább valaki, aki, ha motivált, nagyon sokat tud dolgozni, de ehhez fent kell tartani az érdeklődését. Hiába van öt szerintem érdekes témám, amire évek óta keresek embert, hogy elvégezze, ha mindig más témában kívánnak kutatni a jelentkezők. Lehet persze terelni a hallgatók érdeklődését, de csak bizonyos határok között. Ha az élet keletkezése érdekli, akkor nem fog a főemlős társadalmak kialakulásával foglalkozni. Sajnos.
Hetente 1-3 órát egy M.Sc. szakdolgozó bizony megkövetel.
PhD. Ez az a szint ahol a hallgató már majdnem önállóan képes kutatni. A 3 év alatt demonstrálnia kell, hogy a rábízott feladatot önállóan képes elvégezni (segítséget persze kérhet), s képes lesz önálló kutatásra. Ez persze az elv. A gyakorlat az, hogy a kutatást is meg kell tanulni. S bizony a magyar képzés nagyon keveset tanít a kutatásról a korábbi képzési szinteken, így ezt teljes egészében itt kell elsajátítania a doktorandusznak/doktorandának. Ez azt jelenti, hogy bizony "fogni kell a kezét" első lépései megtételekor. Vannak persze zsenik, akiket kétszer lát a témavezető, egyszer amikor jelentkezik, s másodszor, amikor gratulál neki a sikeres védéshez. A jellemzőbb azonban, hogy közösen kutatnak, amely során a témavezető elmagyarázza a kutatás lépéseit, buktatóit, macerásabb részeit. Átbeszélik az eredményeket. A doktorandusz megpróbál írni cikket, amit a témavezető kijavít. Sokszor, de ebből tanul az illető. S minden pillanatban tudom, hogy ezt én magam gyorsabban is elvégezhettem volna, vagy a tudományos munkatárs/főmunkatárs kolléga gyorsabban elvégezte volna. De meg kell tanulnia az ifjú kollégának is! Mindez idő. Aminek egy része tudományos eredmények formájában megtérül. Heti 1-2 órát azért illik a hallgatókra fordítani (magyarázni, foglalkozni a témája problémáival, stb., nem egyszerűen meghallgatni a beszámolóját a kutatás előremeneteléről). Vagy a hallgatónak illene ennyi időt rászánnia a témavezetőjére (kérdezzetek!).
A felsőoktatási törvény (2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 26. § (1)) szerint "Az oktató a heti teljes munkaidejéből - két egymást követő tanulmányi félév átlagában - egyetemi vagy főiskolai tanári munkakörben legalább heti nyolc, docensi munkakörben legalább heti tíz, adjunktus, tanársegéd és mesteroktató munkakörben legalább heti tizenkét órát köteles a hallgatók felkészítését szolgáló előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció megtartására (a továbbiakban: tanításra fordított idő) fordítani." Ennél többet írhatnak elő az egyetemek. Általános, hogy csak a kontaktórákat számolják be a hasonló 8-12 órába, a hallgatókkal való foglalkozást (BSc/MSc/PhD témavezetést) nem. Láttam ennél sokkal rosszabb számokat is, ami akár 17 órát is előír egy tanársegédnek. A fentebb írtak alapján duplázzuk ez meg, mert felkészüléssel nagyjából úgy reális. S rögtön megkapjuk, hogy az elvárt az valahol a munkaidőnk felének oktatással való töltése. No de kutatnunk kell, s nem csak félgőzzel.
Látszatmegoldás? Elkezdünk lecsipegetni az oktatási terhelésből. Felkészülünk az órára, de nem frissítjük az új tudás tekintetében. Azaz egyre elavultabb dolgokat tanítunk. Nem próbálunk ki új oktatási módszereket, nincs rá idő. Pedig az oktatásmódszertan is fejlődik, s lehetne hatékonyabb az oktatásunk. De időt kéne rá szánni, ami nincs. Nem foglalkozunk annyit a hallgatókkal. Kiadom neki a cikkeket, majd 1x elolvasom a szakdogáját. Ha nem jó, legfeljebb én magam is rossz jegyet javasolok rá. No de ez témavezetés? Tudom vannak helyek, ahol egy tanárnak 200 szakdolgozója van évente. Én azt sem hiszem el, hogy ennyi nevet meg tud jegyezni, nemhogy a szakdoga összefoglalóját elolvasni (magát az egészet biztosan nem). Van ennek értelme? Nincs.
Látszatmegoldás, hogy a kutatási pályázatokon vagy az MTA kutatócsoportokban lévők is oktatnak, így az egyetemi oktatókra kötelezően eső óraszám vagy eloszlik, vagy bizonyos része (ami a kötelezőn felül lenne) rájuk adódik. A rendszer valahogy elműködhet, de van benne egy óriási hazugságfaktor: az én munkaköri leírásomban sehol nem szerepel, hogy oktatok, aztán valahogy mégis elmegy vele heti 10-20 óra. A nap persze 24 órából áll és ott van még az éjszaka is, de 3-4 óra alvás után egy 3 órás előadást még meg lehet tartani, de hogy utána nem fogok tudni 5 órát kutatni az is biztos...
Mindez kirajzolja, hogy az egyre romló felsőoktatást képét: az oktatók nem tehetik meg, hogy oktassanak, mert akkor lemaradnak a tudományos életben, s nem tudnak előrelépni az egyetemi ranglétrán. Ha valaki mégis vágyik szívvel lélekkel oktatni, az kiesik a rendszerből, mert a teljesítménye nem lesz megfelelő (vagy most már inkább be sem kerül). Ezek a rendszerek nem azonnal omlanak össze, hanem lassan. Még van, aki határozott idejű kinevezése tudatában, vagy másodállásokkal úgy dönt inkább normálisan tanít és hanyagolja egy kissé a kutatást. Vagy elég kutatási pénzt hoz be, hogy a felvett kutatók idejük egy részében tanítsanak és működjön a rendszer.
Megoldás viszont lenne. Egyrészről a kötelező óraszám drasztikus csökkentése. Nem lenne elég kivenni a törvényből (bár szerintem sem ott kell meghatározni), de biztosítani kell, hogy egyetlen felsőoktatási intézmény se róhasson 10+ órás kontaktóra kötelezettséget az oktatókra. A normális az lenne, ha félévente 1 vagy 2 előadás/gyakorlat lenne. Ez olyan 2-5 kontaktóra. Felkészüléssel és hallgatókkal is max 10-15 órát venne el. Ez még mindig elég sok kiesés a kutatásból, de aki egyetemi oktató az vállalja, hogy tanít. Ezért oktató és nem "csak" kutató egy kutatóintézetben. Ehhez viszont az oktatói létszám drasztikus emelésére lenne szükség. Visszajutottunk a forráshiányhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése