Mi a baj az oktatással? - Ezek a mai fiatalok

Az oktatás problémáját szokás a silány emberanyagra fogni. "A mi időnkben" mi rendesen tanultunk; keményen követeltek tőlünk, de vettük az akadályokat; meg úgy általában minden jobb volt. Tényleg egyre rosszabbak a fiatalok?
Nem.
De hát a mai fiatalok sokkal erkölcstelenebbek, mint mi! Igen, a mai fiatalok sokkal lazábban élnek, mint mi 40-hez közeledőek. Viszont nem élnek egy fikarcnyival sem erkölcstelenebbül, mint mi, amikor 20 évesek voltunk. Kérem emlékezzünk arra milyen volt 20 évesnek lenni! Nehéz, de próbáljuk meg!

Megöregedtünk és máshogy látjuk a világot. Ez bennem akkor tudatosult, amikor megláttam a gyerekeimet ugyanazon a patakparton játszani, amin én is játszottam, amikor annyi voltam, mint most ők. 6-8 évesen az egész egy kihívás volt. Egyik kőről a másikra ugrálni. Kaland. Szülőként csak éles köveket, vizes ruhát és megfázást láttam. És ekkor belém hasított: nem a patakpart változott meg, hanem én.

S ez szinte mindenre igaz. Mert ugye a mostani gyerekek csak a tabletjüket és a mobiljukat bámulják, de bezzeg a mi időnkben. Mi meg a C64-ünket bámultuk naphosszat. S persze most jöhetek azzal, hogy angolul tanultunk a játékokkal, meg minden. Gyerekek voltunk és játszottunk. A kütyük változnak, a gyerekek nem. Persze én szerettem olvasni. De én se azt olvastam, amit a szüleim szerettek (megvették az összes indiános könyvet, mert ők azt olvasták gyerekkorukban, én egyet sem). Szülőként természetesen nem mondom, hogy "csak játssz egész nap a gépeddel drága gyermekem", de belül megértem őket.
Ahogy megértem a hallgatókat, hogy 18-24 évesen más dolga is van az embernek, mint tanulni. Itt viszont engedjék meg nekem, hogy "megaszongyam a tutit": tanulni egyszerűbb fiatalon, bulizni viszont később is pontosan ugyanolyan önfeledten lehet.

Bizonyos dolgok azonban változtak. Ezek nem róhatóak fel a hallgatóknak, de mégis megváltoztatták a hallgatói közönséget, s így az oktatói munkát:

• Tömegképzés. Első általános kémia előadáson Torkon Kornél Tanár Úr rögtön közölte velünk, hogy "ennyi biológusra egész Európában nincs szükség". Akkor nem tudtuk, hogy mi voltunk az első felduzzasztott évfolyam. Mi 60-an voltunk, s nem 30-an. Utánunk 90 biológus kezdte meg tanulmányait, majd 200, 300. Pár év leforgása alatt megtízszereződött a hallgatói létszám. Ez a 90-es évek második fele volt. Közben az oktatói létszám erősen megcsappant a Bokros-csomag jóvoltából. Az oktatói gárdát ért megrázkódtatásról majd később írok¹, most a hallgatókra fókuszálok. Elkerülhetetlen, hogy akkor amikor a legjobb 30 ember került be biológusnak (sokan akár évekig is próbálkoztak a felvételivel), akkor jobb emberanyag ült a padokban, mint amikor tízszer annyi. Ennyi hallgató között már van olyan, aki nem olyan motivált, esetleg gyengébb képességű. Az a 30 nagyon lelkes hallgató most is itt van (sőt több is). De van mellettük sok olyan is, akik kihullanak. De az a képzés, amiben kiszóródik a hallgatók kétharmada (hiszen olyan 100 biológus végzi el az alapképzést minden évben), már nem az a képzés, mint amiben 30-ból 30 végzett.
• Nincs egységes tankönyv és felvételi. Nincs egységes középiskolai tankönyv. A pluralizmus egyrészről jó, másrészről viszont nincs meg az a közös alap, amit minden elsős biológus tud. Ehhez persze elég lenne egy egységes felvételi. Egységes felvételi alatt nem központi érettségit értek, az van, hanem kötelező emelt szintű érettségit. Amikor én felvételiztem, akkor kémiából és biológiából kellett felvételizni. Írásban és szóban is. Azaz mindenkinek kellett a biológiát és a kémiát tudnia. Csak úgy kerülhetett be biológus képzésre. Ma ez nincs. És nincs szóbeli sem. Persze ma ódzkodunk a szóbelitől, mert az ugye szubjektív. Az. Mégis egy sokkal jobb szűrő volt, mint, hogy esetleg első félév végén kell embereket kiszórni, mert nem tud értelmesen beszélni.
• Kreditrendszer. A kreditrendszerrel egyben lazult a hallgatókon levő nyomás, hogy egy bizonyos vizsgát akkor letegyenek, amikor azt a tanulmányi rend előírja. Ha most nem, akkor letehetik a következő félévben, vagy az azt következőkben. Könnyebb halogatni a vizsgákat, s közben repülnek az évek. A mi időnkben ha buktunk, akkor vesztettünk egy évet. S nem nagyon mehettünk tovább a képzéssel. S ezért nem is mertük megtenni, hogy bukjunk. Ne értsetek félre, a kreditrendszernek megvannak a maga előnyei. A rugalmasabb képzésnek is. Én magam is kihasználtam ennek az előszelét. A második szakomat bevallom nem végeztem el időben (két kutató szak egymás mellett azért nem annyira egyszerű, főleg amikor az embernek 10 laborja lenne egy félévben). A vegyész szakot így sok évig jártam, de a biológust 5 év alatt befejeztem és egyszer sem buktam. Ehhez azért azt is hozzá kell tennem, hogy a biológus szak akkor elvégezhető volt 5 év alatt. Volt elég időnk minden vizsgára, amelyeken nem kértek lehetetlent. Tanulni kellett. Sokat. De volt rá időnk. Ma azt látom, hogy a hallgatóknak nincs ideje (s nem a bulik miatt, de erről később²).

Mindez nem vigasztalja az oktatót, amikor felkészületlen vizsgázókkal találkozik. Felkészületlen vizsgázók a "mi időnkben" is voltak. A "mi időnkben" is volt, aki nem járt előadásokra. A "mi időnkben" is volt, aki azt az 1-2 tételt szerette volna kihúzni, amit megtanult. Csak azok nem minket bosszantottak, hanem a mi tanárainkat.

De az "én időmben" én is csak annyit tudtam biológiából, mint az átlag biológushallgató. Vizsgára felkészültem. Némelyikre jobban, másokra rosszabbul. És biztosan mondtam bődületes baromságokat is³. Most, 15 évvel később, lényegesen többet tudok evolúcióbiológiából, illetve az ökológiai bizonyos részeiből, mint akkor. No, de ez a természetes. Ez a szakmám, ebből kell sokat tudnom. Elvárt, hogy többet tudjak, mint a hallgatók. A hallgatókat így nem ahhoz kell mérni, hogy én mit tudok most biológiából (annak egyes részeiből), hanem, hogy mit mondtam el nekik ebből, s abból mit várok el, hogy meg is értsenek és vissza tudjanak mondani.
S örömmel állíthatom, vannak, nem is kevesen, akik nagyon szépen lefelelnek a vizsgán.

¹ Az oktatói gárdát érintő változások, s azoknak az oktatásra való kihatásairól fontos és kell beszélni ahhoz, hogy mindenki megértse miért is tart ott a magyar felsőoktatás ahol tart (és miért nem tart sokkal rosszabb helyen, s milyen körülmények között tarthatna sokkal jobban is).

² Fontos elemeznem majd a képzési rend hatását az oktatásra. Az ember az gondolná, hogy majdnem mindegy milyen sorrendben és eloszlásban vannak az előadások, de nem. Nem mindegy, hogy a félévben hány vizsga van és hány gyakorlatra kell közben készülni. Egy képzés megszervezése és optimalizálása nem csak arról szól, hogy mit tanítsunk és hogyan, hanem arról is, hogy milyen ütemezésben.

³ A mai napig emlegetett "gyöngyszem" tőlem egyik rovarbeszámolóról származik. Gyakvezetőnk megkérdezi miben él a szú? Tölgyben hasalom rá, mondva egy elég elterjedt fafajt. Nem, kapom a lehangoló választ. Akkor a másik, bükk. Erre mondják, hogy ez nem jött be. A megoldás amúgy a fenyő.