2016. december 17., szombat

WARFRAME - Mit tegyünk, ha elakadtunk?

Nekem valamikor a Jupiter környékén jött el az a pillanat, hogy elakadtam a játékban. A kezdőknek szánt leírásokon végigrágtam magamat, s teljesítettem az ott szereplőket. A páncélom és a fegyvereim 30-as szintűek voltak, mindegyikben volt elég mod (ráadásul olyanok, amik számítanak is). S mégis egyre több olyan küldetés volt, amin nem tudtam végigmenni csak, ha valami nagyon magas szintű lényegében végighurcolt. Az egyedül végigjátszandó kalandoknál (quest) ez működött.


S itt az általam elérhető leírások nem adtak túl sok tanácsot. A modok alkalmazásáról szólók mind az írják le, hogy a végjátékhoz mi kell. Ezekhez általában ritka, közepes szinten nehezen megszerezhető modok kellenek. Vagy olyan fegyverekről szólnak, amelyek még a láthatáron sincsenek (sancti tigris) Továbbá a végtermékük olyan páncél, ami végtelenül hatékonyan tud együttműködni más páncélokkal, de lehet, hogy egyedül nem túl életképes.


Azok a konfigurációk a (slow/fast Nova, energiatöltő Trinity, halhatatlan Rhino, stb.) fontosak és mindenkinek célja kell legyen az elérésük. Így fogunk majd beilleni a végjátékba. De odáig el kell jutni. Ebben segít – remélem – ez a leírás.


Nekem három dolog segített:
  1. Kiválasztottam pár olyan fegyvert és páncélt, amit kedveltem és orokin katalizátorral és orokin reaktorral megdupláztam a mod kapacitásukat. Ez már önmagában segített az ellenségek legyőzésében. Én a Frost-ot választottam páncélnak. Nem biztos, hogy minden fegyverválasztásom  optimális volt, de a Fragort mindenkinek ajánlani tudom.
  2. Szereztem companiont. Ez lehet egy kubrow vagy egy őrszem. Újabb fegyver az oldalunkon.
  3. Nagyon sokat nézegettem a sebzés 2.0-ról szóló lapot. Az angolt érdemes nézni. A megfelelő fegyver és elementális sebzés kombinációval lényegesen magasabb sebzést érhetünk el, s így az erősebb ellenfelek is legyőzhetőek. Egyszerűen nem mindegy, hogy kétszer-háromszor annyit sebzünk rajtuk, vagy sem. S ez a kulcsa a magasabb szintű ellenfelek legyőzésének. Én külön "öltözeteket" (loadout) tartok minden nép ellen, amiben a megfelelően konfigurált fegyverek vannak az adott ellenség ellen.

Sebzés 2.0

A sebzés lehet vágó, szúró vagy ütő (vagy ezek kombinációja). A vágófegyverek a hús/test ellen jók, az ütőfegyverek a pajzs ellen, míg a szúrók a páncél ellen. Az elementális sebzés fagy, elektromosság, tűz és méreg lehet. A fagy jó a pajzs ellen, a tűz a hús ellen (infested és grineer), a méreg a corpusok teste ellen, míg az elektromosság önmagában csak egyes ritka ellenségtípus ellen hatásos. Az elementális sebzések kombinálhatóak, s így újabb, még hatásosabb sebzéstípusok jöhetnek létre.
Mágnesesség (fagy + elektromosság): Pajzs elleni elsődleges sebzés, s így corpus ellen ideális.
Korrózió (méreg + elektromosság): Páncél ellen jó, tehát grineerek ellen ez az elsődleges választás. Ezen kívül a bursa-k és az ancientek ellen sem árt.
Gáz (tűz + méreg): Infested ellen jó.
Robbanás (hős + fagy): Ancientek és grineer gépek ellen jó. Tehát nem túl gyakran alkalmazható, igaz az infested ancient-ek legyilkolása fontos.
Sugárzás (tűz + elektromosság): Elit grineer ellenfelek ellen hatásos.
Vírus (fagy + méreg): Corpus és grineer test ellen jó, de infested test ellen nem.
Bár egy fegyveren alapvetően 1 elementális hatás érvényesül (elvileg 2 is felfér, de lehet, hogy akkor más szempontból lesz kevéssé optimális a fegyver), de nem kell minden fegyvernek ugyan arra specializálódnia. Corpus ellen pl. a mágnesesség nyerő, de nem árt egy fegyver korrózióval a bursák páncélja ellen. Vagy esetleg vírus a corpus katonák teste ellen. Tehát a fegyverarzenálod készüljön fel minél többfajta ellenfél ellen. Különösen fontos ez Void küldetéseknél, ahol mindenféle ellenféllel találkozhatsz, s ami jó az egyik ellen, az nem jó a másik ellen.

Grineer: Páncéljuk van, s azt kell semlegesíteni. Erre a legjobb a korrozív szúrófegyver. A vágófegyverek bár test ellen jók, de kimondottan hatástalanok páncél ellen. Szóval felejtősek. Ha csak egy elementális hatást tudunk berakni, akkor az legyen méreg (+25% páncél ellen) vagy tűz (+25% test ellen). Természetesen a korrozív sebzés elérése az igazán fontos. Esetleg sugárzásos fegyverünk még lehet az elit grineer ellenségek ellen.
Infested: A húst a tűz és a gáz sebzi jól. Majdnem minden más felejtős. Korrozív jól jöhet egyes erősebb infested ellenségek ellen.
Corpus: A corpusok fő jellemzője a pajzs. Az alatt kevés "hússal" rendelkeznek. A húshoz vágófegyver kell, a pajzs ellen viszont ütő. Alapvetően egy nagy ütőfegyver nem árt. Fagy és megnesesség elementális sebzés hatékony ellenük. A bursak miatt nem árt egy olyan fegyver, ami tud korróziós sebzést okozni.

Modok

A modok használatával kapcsolatban fontos megjegyzeni, hogy a tualjdonságokat valamilyen százalékkal növelik/csökkentik. Hatásuk így jelentősen függ az adott tulajdonság alapértékétől. Nem mindegy, hogy mit növel 10%-al egy mod. Mondjuk egy 5%-os eseményt 5,5%-ra emel, de egy 20%-osat 22%-ra. Tehát minden fegyvernél / warframe tulajdonságnál / társnál azt érdemes növelni, amiben eleve jó. Ne próbáljuk meg ellensúlyozni a rossz tulajdonságokat (mondjuk az alcsony ütősebzést), hanem domborítsuk ki az erősségeiket. Ez talán a támadási gyakoriság /  lövésráta esetén nem mindig igaz, érdemes lehet egy lassú fegyvert gyorsítani.
Sebzéstípusból azt növeljük, ami a legmagasabb. Ha nincs ilyen (mert mondjuk csak valamilyen elementáris sebzése van a fegyvernek), akkor ilyen modot ne rakjunk a fegyverbe.
Kritikus sebzés valószínűségét olyan fegyverben érdemes növelni, aminek legalább 15% az alap kritikus sebzés valószínűsége. E nélkül a sok növelés is alig-alig növeli a valószínűséget. Ugyan ez igaz a státuszgyakoriságra is.
Kritikus sebzést akkor növeljük, ha a valószínűség már magas.

Mod hatása Közelharci fegyver Puska Sörétes puska Pisztoly/Másodlagos
Sebzésnövelés Pressure Point (C)
Condition Overload (R)*
Energy Channel (R)*
Spoiled Strike (Cr)
Serration (C)
Heavy Caliber (Cr)
Point Blank (C)
Blaze (Nm)
Vicious Spread (Cr)
Hornet Strike (U)
Magnum Force (Cr)
Ütősebzés növelés Collision Force (R)
Heavy Trauma (R)
Rupture (C)
Crash Course (R)
Disruptor (C)
Full Contact (R)
Concussion Rounds (U)
Pummel (R)
Vágósebzés növelés Jagged Edge (R)
Buzz Kill (R)
Rending Strike (Nm)
Sawtooth Clip (C)
Fanged Fusillade (R)
Shredder (C)
Sweeping Serration (R)
Razor Shot (U)
Maim (R)
Szórúsebzés növelés Auger Strike (R)
Rending Strike (Nm)
Sundering Strike (R)
Piercing Hit (C)
Piercing Caliber (R)
Flechette (C)
Accelerated Blast (Nm)
Breach Loader (R)
No Return (U)
Bore (R)
Tűzsebzés növelés Molten Impact (U)
Volcanic Edge (R)
Hellfire (U)
Thermite Rounds (R)
Wildfire (Nm)
Scattering Inferno (R)
Blaze (Nm)
Heated Charge (U)
Scorch (R)
Fagysebzés növelés North Wind (U)
Vicious Frost (R)
Cryo Rounds (U)
Rime Rounds (R)
Chilling Grasp (U)
Frigid Blast (R)
Chilling Reload (Nm)
Deep Freeze (U)
Frostbite (R)
Ice Storm (Nm)
Elektormosság-sebzés növelés Shocking Touch (U)
Voltaic Strike (R)
Focus Energy (Nm)
Stormbringer (U)
High Voltage (R)
Charged Shell (U)
Shell Shock (R)
Convulsion (C)
Jolt (R)
Méregsebzés növelés Fever Strike (U)
Virulent Scourge (R)
Infected Clip (U)
Malignant Force (R)
Contagious Spread (U)
Toxic Barrage (R)
Pathogen Rounds (U)
Pistol Pestilence (R)
Kritikus valószínűség növelés True Steel (C)
True Punishment (C)
Point Strike (C)
Critical Delay (Cr)
Blunderbuss (C)
Critical Deceleration (Cr)
Pistol Gambit (C)
Creeping Bullseye (Cr)
Kritikus sebzés növelés Organ Shatter (C) Hammer Shot (Nm)
Vital Sense (R)
Ravage (R) Target Cracker (U)
Hollow Point (Cr)
Státusz valószínűség növelés Melee Prowess (C)
Enduring Strike (C)*
Drifting Contact (Nm)
Vicious Frost (R)
Virulent Scourge (R)
Volcanic Edge (R)
Voltaic Strike (R)
Rifle Aptitude (U)
Hammer Shot (Nm)
High Voltage (R)
Malignant Force (R)
Rime Rounds (R)
Thermite Rounds (R)
Shotgun Savvy (U)
Frigid Blast (R)
Scattering Inferno (R)
Shell Shock (R)
Toxic Barrage (R)
Sure Shot (U)
Frostbite (R)
Jolt (R)
Pistol Pestilence (R)
Scorch (R)
Stunning Speed (Nm)
Státusz hatóidő növelés Lasting Sting (C)
Enduring Affliction (U)*
Continuous Misery (C) Lingering Torment (C) Perpetual Agony (C)
Gyorsabb újratöltés Fast Hands (C)
Vile Acceleration (Cr)
Tactical Pump (U)
Chilling Reload (Nm)
Seeking Fury (Nm)
Quickdraw (C)
Stunning Speed (Nm)
Több lőszer a fegyverben Magazine Warp (C)
Wildfire (Nm)
Ammo Stock (U)
Burdened Magazine (Cr)
Slip Magazine (C)
Ice Storm (Nm)
Tainted Clip (Cr)
Maximum lőszer kapacitás Ammo Drum (C) Shell Compression (U) Trick Mag (C)
Frakciók elleni bónusz sebzés Smite Corpus (U)
Smite Grineer (U)
Smite Infested (U)
Bane of Corpus (U)
Bane of Grineer (U)
Bane of Infested (U)
Cleanse Corpus (U)
Cleanse Grineer (U)
Cleanse Infested (U)
Expel Corpus (U)
Expel Grineer (U)
Expel Infested (U)
Tüzelési ráta növelés / Támadás sebessége Fury (U)
Quickening (R)
Berserker (R)
Speed Trigger (C) Shotgun Spazz (U)
Accelerated Blast (Nm)
Frail Momentum (Cr)
Gunslinger (U)
Anemic Agility (Cr)
Lethal Torrent (Nm)

C = Common, gyakori
U = Uncommon, szokatlan
R = Rare, ritka
Cr = Corrupted, Orokin Vaultból szerezhető. Mindig van negatív hatása is. Negatív hatását nem tüntettem fel
Nm = Nightmare, nightmare küldetésekből szerezhető, mindig két pozitív hatása van
* A hatás speciális körülmény esetén érvényesül

A listában nem szerepelnek a PvP modok, a fegyverspecifikus modok, a Shadow akolitusok által dobott modok, illetve egy adag speciális hatású mod.


Vegyük észre, hogy gyakori és szokatlan modokkal növelhetőek a sebzések és sebzésfajták. Tehát viszonylag korán tudunk megfelelő sebzést kialakítani az egyes ellenségtípusok ellen.
Érdekesség, hogy közelharci fegyveren az elektromosság-, puskán a tűz-, sörétes puskán és pisztolyon a fagysebzés növelhető a legjobban. Egyik sem árt és használható a gáz/korrózió/mágnesesség hármasban, amelyek a legáltalánosabban használható sebzéstípusok a három frakció ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése